Új Szó, 1969. november (22. évfolyam, 257-281. szám)

1969-11-04 / 259. szám, kedd

MEGALKUVAS NÉLKÜL... Szocialista mezőgazdaságunk továbbfejlesztésének néhány kérdése A társadalmi fejlődés utolsó évtizedeinek egyik legjellem­zőbb vonása a technika és az automatizálás előretörése. A technika és a tudomány fejlődése elsősorban az ipari terme­lés terén ért el magas színvonalat és a mezőgazdasági terme­lésben törvényszerűen csak később *érvényesül majd. A mo~ dern, tökéletesen gépesített, ipart jellegű mezőgazdaság meg­követeli az ipari termelés fejlettségét, a mezőgazdasági és azzal összefüggő tudományok megfelelő színvonalát, valamint a társadalom struktúrájának jelentős változását. A z elmúlt év viharos hó­napjai során meglehető­sen sokszor vitt utunk a dél-szlovákiai járásokba, hogy saját szemünkkel győződhes­sünk meg az ott uralkodó ál­lapotokról, sőt nem egyszer a tendenciózusan beállított rossz­szándékú híresztelések igazáról, illetve igaztalanságairól. Az el­múlt hetek megnyugvást hoztak, s végre lekerült a napirendről az a „bűnlista", melyet 1968 tavaszi—nyári hónapjaiban egyesek oly szívesen szerkeszt­gettek. így tehát nem a kol­lektív bűnhődtetés „felmelegí­tett" vádjai kényszerű vonzásá­nak engedelmeskedtem, mint az elmúlt évben annyiszor, ha­nem a dunaszerdahelyi járás élete iránti őszinte érdeklődés adta az ötletet: látni és tapasz­talni, hogyan él ma a járás, s milyen gondok mérik hétköz­napjait. Igaz, a z elmúlt év megpró­báltatásai ellenére a járás mindvégig tartotta magát. Bár a megújhodással együttjáró túl­kapások, s hisztérikus egyéni teljesítmények itt sem hiányoz­tak, a járás megőrizte nyugal­mát, józanságát, sőt elvhüsé­gét is. Nem túlzunk, ha azt mondjuk, aligha találunk az or­szágban még egy ennyire ösz­szeforrt közösséget, mely a párt által követendő út megítélésé­ben, a szocialista elvek szá­monkérésében, s a túlkapások­kal szembeni türelmetlenségben annyira egységes lett volna, mint a dunaszerdahelyi. Éppen ezért most látszólag „nyereg­ben" kellene lenniük, hisz az idö őket igazolta. Őszintén szólva, kíváncsi voltam arra is, vajon a magabiztosság a jóízlés határain belül maradt-e ... A járás községeit járva, s az emberekkel beszélve tapasztal­hatjuk, jól eső érzés az szá­mukra, hogy az ország válságos napjaiban is tudták, hol a he­lyük, sőt azt is: a szocialista eszmék mit követelnek meg tő­lük. Nyoma sincs azonban az önelégedettségnek, a fennhéjázó kivagyiságnak, vagy a bosszútól lihegő visszavágó szándéknak. Kétségtelenül megnyugtatta őket az elmúlt hónapok törté­nései, a párton belüli konszoli­dáció éppúgy, mint a társadal­mi, figyelmüket azonban első­sorban a feladatokra összpon­tosítják. A teendőkre, amit az ország elvár tőlük, s amivel meggyőződésük szerint tartoz­nak az országnak, hogy való­ban mihamarabb a REND le­gyen a fejlődés meghatározó­ja ... Persze, hogy fellélegez­tek, hisz ezzel végeszakadt an­nak az időszaknak is, amikor a jobboldali-nacionalista elemek uszításának céltáblájává vált a járás; mások szemében pedig a dogmatikus-konzervatív nézetek fő fészkévé. Bíznak abban, hogy a megbélyegzések után végre végeszakad kivételes helyzetük­nek, s az elvek, törekvések, el­képzelések egy célt, egyetlen érdeket szolgálhatnak minde­nütt: a szocializmus igazát erő­síthetik. S okak szinte privilégium­nak tekintik, hogy az elmúlt évek során oly sok szó esett a dunaszerdahe­lyi járásról. Márpedig az „elő­jogot, kiváltságot" itt egyetlen szempont mérheti: az a mélyen demokratikus közszellem, mely évek során kialakult, s mely­nek eredményeképp a gazdasá­gi élet megszervezése is céltu­datosan haladt. Az igazsághoz tartozik ugyanis az is, hogy az élet új igényei, s a lenini mun­kastílus itt nem 1968-ban kö­vetelt magának helyet, hanem a járási pártvezetőség jóvoltá­ból sokkal — mintegy félév­tizeddel — korábban. Tehát a politikai és társadalmi élet de­mokratizmusa, s nem utolsó­sorban a nemzetiségi kérdés iránti érzékeny magatartás volt az alapja annak, hogy a járás a legjobbak közé sorakozhatott, s a nagy megpróbáltatások, tár­sadalmi és gazdasági válság ide­jén is szilárdan állt a lábán. Igaz, a nemzetiségi kérdésben sajátos a helyzetük (a lakosság 87 százaléka magyar), s kissé hajlamosak arra, hogy saját adottságaikból kiindulva ítéljék meg a kérdést, mindenképp ér­demük marad azonban, hogy az igazságos rendezés elve, szán­déka vezérli a járás vezetőségét. Annak bizonyítására viszont, mennyire a közérdek lebeg szemük előtt, a tavalyi járási pártkonferenciát említhetem, melyről a sajtó és a központi szervek megfigyelőinek sommás vádja így hangzott: nem elég politikus a tanácskozás, a kül­döttek elsősorban kenyérgon­dokkal — értsd: termelési prob­lémákkal — foglalkoznak. Kezdeményezésben azonban nem volt hiba. Mivel a járás nem tanúsított kellő érdeklő­dést a megújhodás eszméi iránt (mely Szlovákiában elsősorban a sovén-nacionalista megnyilat­kozásokat jelentette, erősen fu­dák színezettel), a sajtó egy ré­sze s a járás néhány „vállalko­zó" szellemű „progresszív" el­kötelezettje próbálta bevonni őket az ún. politikumba. Egy újságíró-küldöttség tagjaként láttam: azokban a hónapokban, az egyes tisztségek megragadá­sa érdekében már az sem volt elég, ki milyen nemzetiségű­nek valotta magát, azt nyomoz­ták, ki milyen „érzelmű" ... En­nek ellenére a járási pártveze­tőség továbbra is ragaszkodott ahhoz az elvhez, hogy az em­bereket munkájuk, tudásuk s politikai elkötelezettségük sze­rint ítélje meg. Ezzel is ma­gyarázható, hogy a politikai ta­lajmozgás — mely napjainkra jellemző — kevés személyt érin­tett a járásban. Az elmúlt év eseményei közt az ő érdemlik az is — szlovák és magyar kommunistáké —, hogy a pozso­nyi fiatalok körében demagóg jelszavakkal szervezett dél­szlovákiai menetelés, melyet több ezresre terveztek, megbu­kott. Ők ismerték fel ebben el­sőként a pogrom-veszélyt, s ha­tározott magatartásuknak kö­szönhető, hogy a legfelsőbb ve­zetés megtette aztán a szüksé­ges — politikai! — intézkedése­ket... N em túlzunk, ha azt mond­juk, a dél-szlovákiai magyarság elsősorban a féktelen nacionalista kampá­nyon keresztül mérte le a „meg­újhodás" eszméit, s eleve kü­lönvéleménye wolt. Éppen ezért később különvéleménye volt az augusztusi események megíté­lésében is. A szocializmus ér­deke szempontjából ítélték meg a kérdést, s ma is így lát­ják a történteket... Persze, az augusztust követő időszak sem volt könnyű. Hisz a megbélyegzések kimondatla­nul is hatottak, s a járási párt­vezetőség, mely türelmetlen volt a legfelsőbb pártvezetés erélytelenségével szemben, is­mét a „dogmatikus-szektás" megbélyegzés sorsára jutott. Következetes elvhűséggel, jó­zansággal haladtak azonban a saját útjukon, s a munka és a tenniakarás jelentette számukra az igazi politizálást. — Nem arról van szó, hogy nem csináltunk hibákat — mondja a múltra emlékezve Štefan Ferencei, a járási párt­bizottság vezető titkára —, de azt az elvet vallottuk mindig, hogy kommunistákhoz méltóan nézzünk szembe önmagunkkal. Ezt tettük a múltban, s ezt tesz­szük a jövőben is... Ha talán kevesebb volt nálunk a túlkapás és a hisztéria, azt azzal magya­ráznám, a járás kommunistái tudatosították, nem x vagy y kedvéért léptek a pártba, ha­nem egy eszme szolgálatában. És ezt az elvet nem ad luk fel... Elsősorban tehát ennek a kö­vetkezetességnek, elvhűségnek az érdeme, hogy a járás na­gyobb kilengések nélkül halad hatott a fejlődés útján. Igaz, az ipari termelés szempontjából az ország legelmaradottabb része, a szocialista mezőgazdasági nagyüzemi gazdálkodásnak azonban ma már olyan eredmé nyei vannak, melyek az ország­határakon túl Is híresek. A közeli hetekben lezajlott pártgyűlések azt bizonyítják, a járás kommunistái megértéssel fogadták az elmúlt hetek ese ményeit, s bíznak abban, hogy az ország valóban és mihama­rabb kilából azokból a bajok bői, melyekbe az elmúlt évek során jutott... A januári poli­tika értelméről, értékéről be szélgetve megtudtam azt is, a párttagság nem azonosítja a jA NUÁRT a torzulásokkal, a ja­nuári eszmékben továbbra is a fejlődés szükségszerű, értékes lehetőségét látja. — A legnagyobb hiba az volt — mondja Ferencei elvtárs —, hogy a jobboldal ellopta a ja­nuárt ... Az akkori pártvezetés­nek sajnos nem volt elég ere­je ahhoz, hogy ezzel az érté kes lehetőséggel éljen — a párt és a társadalom javára ... A fej­lődés törvényszerűsége pedig eleve megköveteli, hogy ne il­lúziók szerint éljünk, hanem a valóság törvényeit tudatosít­va... A sok mulasztás mellett azonban haszna is van az el­múlt hónapoknak: rádöbbentett bennünket azokra a jelenségek­re, melyekről korábban már azt hittük, megszűntek létezni... A vezető titkárral folytatott beszélgetésből még egy gondo­latot ragadnék kí: a szabad tér elvének értelmezését: „Ahol űr keletkezik, ott a szabad tér el­ve érvényesül — mondja —, s ezzel az a lehetőség: mindenki olyannak mutatkozik, ami­lyen ..." I me, az önarckép: miért lettek olyanok, amilye­nek voltak ... Ha ehhez hozzávesszük még azt a megál­lapítást is, melyet nemrég Mik­lós Istvántól, a jnb elnökétől hallottam, hogy „a járásnak nem voltak olyan problémái, melyeket nem tudott volna meg­oldani", nyilvánvalóvá válik, minek köszönhetik azt, hogy ma megbánás nélkül nézhetnek vissza a múltra ... Azokra a hó­napokra, amikor az értékek de­valválódtak, s mutatós köntös­ben s a demokrácia pózában olyan célok és szándékok tet­szelegtek, amivel ők semmiképp sem tudtak egyetérteni. Igaz, elvétve még ma is akad­nak olyanok, akik tegnapi ön­maguk mentésére ismét a régi nótát fújják s az „elnemzetle­nítő" vádat akasztanák a leg­szívesebben a pártvezetés nya­kába. Ez azonban aligha zavar­hatja azokat, akik elvhűségből, politikai bölcsességből az elmúlt hónapokban is csillagos egyes­re vizsgáztak. Ők ugyanis nem­csak ma, de tegnap is tudato­sították: az ármánykodás he­lyett az együttélés elvei leg­teljesebb érvényesülését kell biztosítani. Az alamizsnaként kínált „jogok" helyett a valós jogok érvényesülését, hogy így minél kevesebb élettere legyen azoknak, akik oly szívesen ha­lásznak a zavarosban. Az alkotmányjogi törvény év­fordulója idején aligha utalha­tunk másra, mint a járás dolgo­zói bizakodására, hogy az intéz ményes rendezés ügye nem vá­rat sokat magára, s az a dicsé­rendő jó példa, mely az ő ese­tükben szinte természetessé vált, hovatovább általános érvényű gyakorlat is lehessen ... Mert ők ebben sem akarnak kivéte­lek lenni, de ugyanakkor ilyen értelemben sem hagyták ellopni JANUÁRT. ... S mindenképp nekik van igazuk: megalkuvás nélkül, il­lúziók nélkül élni azt is jelenti — a valóságért, az emberért él­ni és cselekedni. Ez a legna­gyobb erő, melyet igazunk ér­dekében és védelmében felsora­koztathatunk! FONOD ZOLTÁN A fejlett ipar a korszerű mezőgazdaság előfeltétele A népgazdaság ipari ágaza­tai termelik a társadalomnak a legfontosabb termelőeszközöket, amelyek lényegesen kihatnak a társadalmi termelés nem ipari ágazataira, így természetesen a mezőgazdaságra is. Az ipar által gyártott gépek minőségé­től nagymértékben függ a ta­lajművelés minősége, a veszte­ségek alnkulása. A gépek mi­nősége szorosan összefügg az állattenyésztéssel. A gépek tel­jesítményétől függ a fontos agrotechnikai határidők betar­tása. Az egyes termelési folya­matok komplex gépesítésétől függ a munkaráfordítás és a munkaerőszükséglet alakulása. Nem utolsósorban a gépek árá­tól függ azok alkalmazásának a hasznossága. A felsoroltakból tehát világosan kitűnik, hogy az ipari termelés, ha nem is közvetlen úton, nagyban kihat a mezőgazdaságra. Racionális munkamegosztást a mezőgazdasági-ipari komplexumban A fejlett államokban a kii­(CSTK) — Az Alacsony Tát­rában, az 1200 méter magassá­got meghaladó részekel 30 cen­timéteres hótakaró borítja. Leg­magasabbb a hótakaró vastag­sága a Chopok két oldalán és természetesen magán a hegy­csúcson. A turisták és az üdülők azon­ban nem sok örömet találnak a hóban. Az Alacsony Tátra ma­gasabban fekvő területein hirte­len lehűlt a levegő és erős szél lönböző társadalmi rendszerek­től eltekintve a társadalmi mun­kamegosztás fejlődésében főleg a huszadik században bizonyos törvényszerűség tapasztalható. Ez a törvényszerűség a társa­dalmi munkamegosztás fejlődé­sének három szakaszában nyil­vánul meg. Az első fázisban, amire jel­lemző, hogy az eddig legfon­tosabb termelő ágazatokból, az­az a mezőgazdaságból a mun­kaerő más ágazatokba, illetve az iparba áramlik. A második fázisra jellemző, hogy az ipari fejlődés magas szintet ér el és a munkaerő­áramlás véget ér. A harmadik fázisban roha­mos fejlődés áll be a szolgál­tatások, a piac, az üzlet és irányítás terén, ami természe­tesen magával hozza a munka­erő újabb áramlását. Elméleti és gyakorlati érte­kezések szerint Csehszlovákia* fentebb említett fejlődés mástv dik szakasza kezdetén áll, ami­re jellemző a mezőgazdaságból való munkaerő elszivárgása fő­leg az ipari ágazatokba. Érde­kes megfigyelni ebből a szem­pontból a munkaerők számá­nak és elosztásának fejlődését az elkövetkező években. júj. Mínusz 5 fokos hidegben a szél sebessége eléri az órán­kénti 160 kilométert. A Chopo­kon nem közlekedik ezért a fel­vonó sem. Több mint 10 centiméter Hó hullott Donovalyban is. A Ban­ská Bystricából Ruíomberokba Donovalyn keresztül vezető er­dei úton az első hó elolvadt és komoly gondot okozott a jár­művezetőknek. A MUNKAERŐK VÁRHATÓ SZAMA MILLIÓKBAN Év Mezőgazdaság Ipar és építészet Forgalom, üzlet, szolgáltatások Összesen 1965 1970 1975 1980 1,33 1,20 1,08 0,98 3,01 3,16 3,28 3,38 2,12 2,28 2,48 2,63 6,46 6,64 6,84 6,97 Amint a táblázatból kitűnik, a munkaerő társadalmi elosztá­sa és fejlődése az elkövetkező években nem a legkedvezőbb, mivel nem teljesíti teljes mér­tékben a mezőgazdasági és élelmezési komplexum szükség­leteit. Nem kedvező jelenség, hogy az iparban foglalkoztatot­tak száma tovább növekszik és nem elégséges a munkaerő nö­vekedése a szolgáltatások te­rén. A mezőgazdasági dolgozók számának csökkenése világvi­szonylatban mutatkozó jelen­ség, de csak abban az esetben kívánatos, ha a csökkent mun­kaerőt teljes mértékben és mi­nőségbén képes helyettesíteni a gépesítés. Mezőgazdaságunk munkater­melékenységének a növelésénél főleg a szolgáltatások terén mutatkoznak nagy lehetőségek. A hangsúlyt a szolgáltatások bőséges kiépítésére kell he­lyezni az egész agrokomplexum keretén belül. A szolgáltatások létesítésében nagy figyelmet kell szentelni a növények trá­gyázásának és tápanyagokkal, valamint vegyi hatószerekkel történő ellátásának. Mai mező­gazdaságunkra még mindig jel­lemző a nem gazdaságos trá­gyakezelés, szállítás és adago­lás. Nagy hiányosságok mutat­koznak az. istállótrágya keze­lésénél, ahol a veszteségek még manapság is elérik a 40 száza lékot. A jó tapasztalatok alap­ján a műtrágyaszükséglet 60 százalékát kevert formában kell alkalmazni. Ezért országszerte nagyteljesítményű műtrágyake­verök épülnek, amelyek a keve­réssel párhuzamosan biztosítják az optimális arányokat is. A szolgáltatások terén to­vább kel fejleszteni a takar­mánykeverékek termelését is. Mezőgazdasági üzemeink évente mintegy hárommillió tonna keveréket kapnak. Ezt szüksé­ges tovább növelni. A szolgál­tatások kiépítésénél figyelembe kell venni a szemes termények tárolásának kérdését is. Tovább kell fejleszteni a gépjavítást és a pótalkatrészekkel való ellá­tást. Szükségesnek mutatkozik a beruházási szolgáltatások bőví­tése és tökéletesítése. Az el­mondottakból nyilvánvaló, hogy a szolgáltatások és ezzel kap­csolatos ágazatok kiépítése ' ľontos feltétele lesz az ipari jellegű stabil mezőgazdaságnak­A tudomány mint új termelőerő A fejlett termelési módok egyik fontos feltétele a tudo­mány magas színvonala, ami az utolsó években új, nagyon ha­tékony termelőerővé válik a me­zőgazdaságban is. A modern tu­domány eredménye például a nagyhozamú búzafajták kine­mesítése, a kémiai hatóeszkő­zök előállítása, a gazdasági ál­latok leghatékonyabb keresz­tezése és egyéb nemesítés! mód­szerek. A gazdaságtudomány modern matematikai módszere­it racionálisan kell majd a jövő­ben alkalmazni a tervezés és irányítás terén is. Csak így tud­juk mielőbb behozni á lemara­dást és kiküszöbölni a nem­kívánatos gazdasági ingadozá­sokat. TÓTH ENDRE Havazás és orkán az Alacsony-Tátrában

Next

/
Thumbnails
Contents