Új Szó, 1969. november (22. évfolyam, 257-281. szám)

1969-11-26 / 278. szám, szerda

o t* A város előtti forgalmas útelágazásnál autóbuszra várakozom. Hétfő van, sok az utas, az autóbusz késik, s így alkalmam van megfigyelni az elágazás előtt cirkáló két forgalmi rendőrt. Mindketten fiatalok, napbarnított arcukon hivatalos komolyság, tekintetük a fehér sapka ellenzője alól szigorúan „mérlegeli" a szembejövő gépkocsikat, vajon melyiket kellene megállítani. Az egyik kezében hanyagul himbálózik a sofőrök rettegett „szemafórja", a piros karikás tárcsa. A kanyarban vörös Wartburg bukkan fel. Összevillan a két szempár, igenlő bólintás, a fehérkesztyüs kézben magasra lendül a tárcsa, s a Wartburg máris a járda mellé kanyarodik. A „többcsillagos" rendőr megszólal: — Jónapot kívánok, közúti ellenőrzés, kérem az okmányait... A kormánykerék mögött deres hajú, idős férfi ül. Arca sápadt, szemei mélyen gödreikbe süllyednek, tekintete fáradt. Lassú mozdulattal nyúl belső zsebébe és átadja papírjait. A rendőr látszólag a papírokat nézegeti, de gyors pillantásokat vet a j ér f i arcára. Gyakorlott szemét nem kerüli el a vezető fáradt, elgyötört arca. Társára tekint, amaz azonnal megérti, miről van szó és tás káfában kezd kotorászni. — A papírok rendben vannak — adja vissza az. okmányokat a magasabb rangú —, ellenőrizzük a kocsi műszaki állapotát. Fékek. Irányjelzők. Duda. Reflektorok. Jaj, az egyik nem világít. Még egy próba. Most sem világít. — Tessék ezt felfújni — adja az idős férfi kezébe a másik rendőr a „ballont". A férji pár pillanatig kezében forgatja a készüléket, amely kérlelhetetlenül összegezi az elfogyasztott konyak vagy karcos menynyiségét. — Szükség van rá? — pillant a rendőrre. — Igen — bólint rendületlen szigorral a rendőr. — Meg fogja festeni — szólt halkan a férfi. — Orvos vagyok, éjjeli szolgálatból jövök, megittam két kávét, rummal — s kezében forgatja a ballont. A rendőrök meghökkentek a nem várt fordulatra. A magasabb rangú a férfi arcát nézte. A keskeny, deres fejet, a homlokon egymásba fonódó redőket, a szem alatt dudorodó táskákat, a száj fáradtan lejeié görbülő vonalait, a szürke arcbőrt. Éjjeli szolgálat. Emberéleteket mentett. A rendőr még fiatal volt, de már belekóstolt az éjjeli szolgálatba. Már tudja, hogy éjjel milyen iszonyúan egyedül tud maradni az ember még egy nagyváros kellős közepén is. S ha ezt az ember évtizedekig csinálja ... Milyenek vagyunk? Elvette az idős férfi kezéből a ballont, táskájába süllyesztette, és kemény hangon megszólalt: — Köszönöm, minden rendben, de otthon cserélje ki az égőket, mert legközelebb bírságot fizet... Jónapot kívánok. Az idős férfi arcán fáradt mosoly jelent meg. Felberregett a Wartburg motorja és hamarosan el is tűnt a város felé vezető úton. A fehérsapkás, kemény tekintetű forgalmi rendőr kezében ismét a magasba emelkedett a piroskarikás tárcsa. © Házbeli ismerősöm, Kovács személygépkocsit vásárolt. Nincs a dologban semmi különös, hiszen manapság nálunk egyre-másra szaporodik az autósok száma, lehetetlenség annyi autót forgalomba hozni, hogy ki lehetne elégíteni az igénylőket. A dolog ott kezd érdekessé válni, hogy Kovácsék már a második autót vásárolták. Persze, meg ez sem szenzáció, hiszen manapság elég eladni egy régebbi kocsit, s az árán újat vehet az ember. Így történt Kovácsék esetében is. Megjött az új kocsi, el kellett adni a régit. S mivel — hálistennek — nálunk ez sem probléma, elég volt annyi, hogy Kovácsék feladtak valamelyik lapban egy röpke hirdetést, és máris jöttek az érdeklődők. Az egyikkel aztán meg is egyeztek. Igaz, kétezret leengedtek a megszabott eladási árból, de a négyéves kocsit még így is drágábban adták el, mint amennyibe került. Elégedettek voltak Kovácsék, elégedett volt az új tulajdonos is, mert nagyon jó állapotban levő kocsit kapott, Kovács híres volt a rendszeretetéről, s ez a kocsin is meglátszott. S itt kezdődött az ügy bonyolódni. Az új tulajdonosnak ugyanis a takarékban volt a pénze, másnap pedig kétnapos szolgálati útra kellett utaznia, úgyhogy a pénzét csak három nap múlva vehette ki a bankból. Dehát kérem, emberek vagyunk, mondotta Kovács, és máris megtalálták a megoldást. Csináltak egy írást, amelyben Kovács kijelentette, hogy ő a kocsit eladta ennek és ennek, s előlegként felvett tízezer koronát. Az írást tanúk is aláírták s ezzel a dolog el is volt intézve. Persze, a kocsi Kovácséknál maradt addig, amíg az új gazda elhozza a többi pénzt. A dolog azonban mégsem végződött ilyen egyszerűen. Mert másnap jelentkezett egy további érdeklődő, aki alku nélkül hajlandó volt kifizetni az eredeti vételárat, vagy tán még többet is, s ez rettenetesen nagy szöget ütött Kovácsék fejébe. Kovácsné jajveszékelni kezdett, hogy kidobtak az ablakon néhány ezer koronát... A jajveszékelés eredménye az lett, hogy a már egyszer eladott kocsit az új érdeklődőnek is eladták, ki persze azonnal fizetett. S így, amikor az első vevő jelentkezett a kocsiért, kezében az áldomásnak szánt demizson borral, zsebében a vételár többi részével, a kocsinak hűlt helyét találta. Persze, az előleget visszakapta, de a kocsi másé lett. Itt már pontot is lehetne az ügy végére tenni, ha nem volna Kovácséknak egy fiuk, egy tizenhét éves csemetéjük, amolyan mai fiatal, kissé hosszabb a haja a kelleténél, imádja a beatzenét, kicsikét a felszínen él, kicsikét könnyelmű, szóval amolyan „mai" fiatal. S ez a fiú, amikor megtudta, hogy szülei hogyan bonyolították le az autóeladást, csendes hangon, de szilárd meggyőződéssel jelentette ki: — Apu, nekem az az érzésem, hogy nem volt valami „fair" dolog, amit csináltatok, s a becsület azt diktálná, hogy az első vevőnek az új kocsit kellene odaadni... Persze, a kocsit nem adták oda, de Kovács a minap elkeseredetten panaszkodott, hogy milyen hálátlanok és tiszteletlenek szüleikkel szemben a mai fiatalok. AGÖCS VILMOS PILLANTÁS A MESÉK TÜNEMÉNYES INDIÁJÁBA Népművészeti kiállítás A bratislavai Kultúra Házának stílusosan rendezett tárlata India ősi népművészetét hozza számunkra emberközelségbe. Ez a népművészet szinte az emberiség történetével egyidős. S mindig olyankor virágzott a legszebben, amikor az emberi kéz alkotó készségét, az egyéni teljesítményt, s a lelkiismeretes, pontos művességet megbecsülték. A Mohendojaroi s a harrapi ásatások szerint már az ie. 2000. év előtt is voltak városok Indiában. Ezekben kereskedelmi központok fejlődtek ki, ahová a falvak művészi termékeit eljuttatták. Ennek az iparnak, amely merőben különbözik a mi értelmezésünk szerinti Ipartól, a kor társadalmi és gazdasági életében fontos szerepe volt. A legegyszerűbb használati tárgyakat is a belső szükségszerűség s az önkifejezés ösztönzésére a szépség jegyében formálták, díszítették. Tehát a szépség nem csupán a kiváltságosak gyönyörűségét szolgálta, hanem az élet elidegeníthetetlen része volt. A környező természet tropikus bujasága, ls fokozta a nép vele született nagyszerű forma-, és színérzékét. Az őslakók vallási kultuszát, s mitológiáján kívül a nomád népek gyakori betörései, a különféle civilizációk, az idegen -abonák is befolyásolták esztétikai normáikat. A hagyomány ereje az Idő múlásával sem csökkent, s a jelképede, a fantasztikusan gazdag elképzelések általános emberi érzések kifejezői voltak. Az agyagból, fémből, elefántcsontból, szantálfából remekbe készült tárgyakat karavánok szállították Ázsia s Afrika gazdag városaiba. S most is gyönyörködhetünk egy távoli nép eredeti tehetséggel, és nemes ízléssel alakított munkáiban. Meggyőződhetünk róla, hogy a mindennapi szerény kerámia-, réz- és bronzedények nemcsak célszerűek, de harmonikusan szépek, s kitűnő érzékkel díszítettek. A kosárfonásnak is mesterei voltak. Különös varázsa van a textiliáiknak, az arannyal átszőtt brokátoknak, a fantáziadús mintájú kasmíroknak, a leheletfinom könnyű selymeknek, a mértani, vagy stilizált növényi, állat- és emberalakos díszű belúdzslsztáni muszlinoknak. A női ruha fő kelléke a test köré csavart sok méternyi szári, a zöldes, bíbor, ibolya vagy sáfrányszínű lenge anyagok hímzett szegélyét még gyöngyökkel s fémlemezkékkel is díszítették. Elragadőak a lágyan omló selyemköntösök, a festői szépségű hímzet motívumokkal ékes kendők, párnák és takarók. A fürge, ügyes kezű indiai asszonyok időtlen idők óta készítették a tüneményesen finom hímzéseket. Még a tűt is külön megbecsülte a nép. Az erő jelképét látta benne, hiszen a kelmék egyes darabjait ennek a segítségével lehetett összevarrni, vagy tűzni. A Kelet legszebb termékel közé tartoznak a selymes puhaságú szőnyegek, melyek az őserdő gazdag növény- és állatvilágának másával kápráztatják el szemünket. Az anyag változatosságát növelik az ötletesen elhelyezett különböző típusokat megszemélyesítő korhű öltözéket viselő bábok, a bábszínházak szereplői. Groteszk, gyakran félelmetes, fából faragott, harsányszínű, lakkozott maszkok meresztik ránk kidülledt szemüket. Ezeket kultikus táncoknál viselik, vagy, pedig színpadi kellékek. Külön üde fejezetet képeznek az ország atmoszféráját éreztető fafaragású, eleven színű játékok. Mesteri bronzszobrocskák és serlegek ragadják meg tekintetünket s elragadtatásunk fokozódik az ötvösművészet remekei láttán. A Kelet pompaszeretetére jellemző százféle arany- és ezüstékszer, gyűrűk, násfák, kösöntyűk, kar- és lábperecek, különböző mértani idomokból, apró gömbökből, lemezekből, levélkékből összeállított súlyos nyakláncok, s övek töltik meg az üvegszekrényeket. A tömör és áttört darabok között átlátszóan finom, fémszálakból sodrott filigrán művű, zománcos, ékköves darabok tűnnek föl. Még a tevék számára is készültek nyakláncok, s az elefántok ékesítésére is mindenféle díszek. Ez a tarka tárgyi világ a mesék tüneményes Indiájának egy részéről Iibbenti föl a fátylat. S egy más földrészen élő, a mienkétől különböző szemléletű, másféle problémákkal küzdő népet Ismerünk meg rajta keresztül közelebbről. A kezük és szellemük létrehozta szemetszívet örvendeztető munkájuknak elismerő értékeléssel adózünk. báRKANY JENÖNFI SZÜLÖK. NEVELÖK FÓRUMA A szocialista haza szeretete AZ EMBER társadalmi, kö-zához és annak népeihez való zösségi lény. A tágabb közösségi élet egyik történelmileg kialakult formája a nemzethez és a hazához kapcsolódik. A hazafiság társadalmi jelenség, történelmi kategória. Lenin szerint „egyike a legmélyebb érzéseknek, mely az elkülönült hazák évszázados és évezredes fennállása során gyökeresedett meg". Az ember hazafias érzelme tehát meghatározott társadalmi-gazdasági viszonyok terméke, és nem a burzsoá ideológusok által elképzelt titokzatos „nemzeti szellemből", vagy „faji lélekből" fakad. A marxizmus klasszikusai munkáikban igen mélyrehatóan és sokoldalúan leleplezték a polgári ideológusoknak a hazáról és a hazafiságról szóló hamis elméleteit, amelyek a burzsoázia érdekeinek a védelmét és a dolgozó tömegek megtévesztését szolgálták. A szocialista társadalom számára nem mellékes, hogy a társadalom tagjai hazafias érzelmeinek alakulásában szabad teret ©ngedünk-e a különféle burzsoá áramlatoknak, vagy pedig az erkölcsi nevelés keretében, a marxizmus—leninizmus elvei alapján, tudatosan kialakítjuk és elmélyítjük dolgozóink, de különösen ifjúságunk szocialista hazafiságát. Számunkra csakis ez a második út a járható, annál is inkább, mert szocialista társadalmunkban nem csökkent, hanem állandóan nő a szocialista hazafiság pozitív mozgósító ereje. A HAZAFIAS ÉRZÉS az ember legnemesebb érzései közé tartozik. Aki nem világpolgár, kozmopolita, vagy nemzetközi kalandor, annak természetes érzése a haza, a nép, a nemzet iránti szeretet érzése. A hazafias érzés alapján az egyén a legönfeláldozóbb és leghősiesebb tetteket is hajlandó vállalni népe és hazája felemelkedése érdekében. A kortársi nemzedék és az utókor is elismerését fejezi ki az ilyen hazafias tettek végrehajtásáért. De elismeréssel adózunk azoknak is, akik a politika, művészet, az irodalom, a tudomány, vagy a sport terén áldozatkészen és eredményesen szolgálták a haza érdekeit. Természetes — csakúgy, mint az erkölcsi érzés többi területén —, a hazafiság terén is lényeges különbségek vannak az egoizmussal, individualizmussal és nacionalizmussal párosuló burzsoá hazafiság, valamint a kollektivizmus és internacionalizmus talaján álló szocialista hazafiság között. Napjainkban a szocialista hazafiságot úgy jellemezhetjük, mint a hazához való természetes, mély érzelmi és értelmi kapcsolatot. A szocialista hazafiság az ország polgárainak a közös szocialista hazához, e haza népeihez, a szülőkhöz, a barátokhoz, az ismerősökhöz, a saját nemzethez, a közös hazában élő többi nemzethez, az ország haladó hagyományaihoz és elődeink alkoló munkájának az eredményeihez való tudatos szocialista viszonyt jelenti. A hazafias érzés jelentősége napjainkban sem csökkent. A hazafiság ma is igen jelentős anyagi, szellemi és politikai alapot képez szocialista hazánk 'nemzetei és nemzetiségei egységének a megteremtéséhez, és társadalmi fejlődésünk nélkülözhetetlen mozgatóereje. Ezért nem mindegy, hogy ki és milyen irányban alakítja, formálja és befolyásolja dolgozó népünk, de elsősorban ifjúságunk nemzeti és hazafias érzését. Erkölcsi nevelőmunkánk egyik fontos láncszemét a társadalmunk jellegének megfelelő szocialista hazafiság kialakításának és elmélyítésének kell képeznie. A SZOCIALISTA HAZAFISÁG érzését is a nevelés folyamán kell kialakítani, hiszen senki sem születik szocialista hazafinak, vagy nacionalistának, hanem a társadalom nevelőhatása eredményeként válik azzá. A hazafias nevelés azonban egész sor feladatot ölel fel. Egyik igen fontos eleme az otthonhoz, a szülőföldhöz, a hapozitív viszony kialakítása, a szülőföld, a haza szépségei és természeti -kincsei iránti szeretet elmélyítése. Az Iskolai oktatómunkán kívül iskolai és Gsaládi kirándulásokkal is hozzá kell járulnunk ahhoz, hogy gyermekeink megismerjék és megszeressék szülőföldünket és hazánkat. A szocialista hazafisággal összefügg a szocialista államrend iránti mélységes szeretet elmélyítése, a múlt haladó hagyományai és szocialista jelenünk iránti büszkeség érzésének a kialakítása és ápolása is. Az iskolai oktató-nevelőmunkának, de a szülök és az egész társadalom nevelőmunkájának is elő kell segíteni, hogy fiataljaink megismerjék a múlt haladó hagyományait, szocialista építőmunkánk eredményeit és tudatosítsák, hazafiságunk olyan hazára vonatkozik, amelyben a dolgozó nép van hatalmon. Olyan erkölcsi tudatot kell kialakítani, miszerint a szocialista államrend alapján álló haza minden egyes állampolgár igazi hazája, és tevékenységünkkel elő kell segítenünk e haza felemelkedését és védelmét. Szocialista hazafiságunk igen fontos eleme a hazánk népei [nemzetei és nemzetiségei) közötti őszinte barátság elmélyítése, a szocialista országok népeihez és a világ haladó emberiségéhez fűződő barátság ápolása. A szocialista hazafiság elválaszthatatlan az internacionalizmustól. Tudatosítanunk kell, hogy nem szeretheti igazán saját népét és hazáját az, aki nem tiszteli a világ népeit és nemzeteit. Ennek elérése érdekében minden eszközt ki kell használnunk arra, hogy fiataljaink minél jobban megismerhessék a hazánkban és hazánkon kívül élő nemzetek életét, kultúráját, történelmét és haladó hagyományait, s baráti, testvéri, kapcsolatokat alakítsanak ki minden néppel. A TÖRTÉNELEM IGAZOLTA, hogy a hazafiság nem szorítkozhat csak szólamokra, vagy érzelmi viszonyokra. A nép mindig azt tartja igazi hazafinak, aki áldozatokat képes hozni a haza felvirágoztatásáért. A hazaszeretet ugyanis csak frázis marad, ha nincs alátámasztva a haza építésében kifejtett alkotómunkával. A szocialista hazafiság legfőbb jellemvonása, hogy nem paszszív, hanem aktív hazafiság — a tettek hazafisága. Ez a szocialista hazához való tudatos alkotó kapcsolatot, a szocialista haza sorsa iránt mélységes felelősségérzetet jelent. Ifjúságunknak meg kell magyaráznunk, hogy napjainkban a hazafiság legfőbb kifejezője csakis a becsületes munka lehet, mert ez képezi alapját a szocialista haza további felvirágoztatásának, nemzetünk s a többi nemzet és nép boldogsága megteremtésének. A szocialista hazafiság népérdeket fejez ki, a dolgozó nép érdeke pedig az, hogy sikeresen folytatódjon a szocialista haza építése. Tisztában kell lennünk azzal, hogy az olyan „hazafias" szólamoknak, amelyek a nép érdekei, a szocializmus és Internacionalizmus érdekei ellen szólnak, semmi közük sincs a szocialista hazafisághoz. A történelem folyamán a reakciós és antiszocialista elemek már nemegyszer visszaéltek a hazafias érzelmekkel. Hamis „hazafias" jelszavakkal és demagógiával félrevezették a becsületes embereket. Ez történt 1956-ban Magyarországon, s ez történt 1968-ban hazánkban ls. A hazafias jelszavakat illetően mindenkor körültekintőknek kell lennünk. Azt kell megállapítani, ki áll mögöttük és mi a célja. Ifjú nemzedékünket türelmesen fel kell világosítanunk, hogy nem romantikus álmodozásra, demagóg jelszavak- | ra, hazafias szólamokra van szükség, hanem a szocialista hazánkhoz való pozitív viszony kialakítására. Ennek legfőbb x alkotóeleme pedig csakis a szocialista haza felvirágoztatá- . sáért folytatott alkotó munka I - —di— ' lehet.