Új Szó, 1969. november (22. évfolyam, 257-281. szám)

1969-11-26 / 278. szám, szerda

Öröm es urom A Csehszlovákia —Magyarország harmadik VB selejtező előtt egy héttel folytatódtak a legjelentősebb európai klub kupaküzdelmek. Csehszlovák részről a rangosabbak közül a Spartak Trnava révén i:sak a BEK-ben volt érdekeltség. A KK ban a csehszlovák csapatok közül a Lokomotíva már bücsút is vett a további találkozóktól, — kiesett, — míg a Slávia a legjobb úton halad a második forduló felé. Budapesten nagy örömet szerzett a bajnok 0. Dózsa remek helytállása, amely éppen 3:0 arányban, tehát a továbbjutást bizto­sító módon marasztalta el a Bruges együttesét. Így tehát továbbra is az EVK mezőnyében marad. Mivel már övé a bajnoki cím, jövőre ő képviseli a magyar labdarúgást a BEK-ben, s a KEK-ben az MNK kupa döntőjének alulmaradt részvevője, a Honvéd csapata szere­pel. Ez a csapat is megörvendeztette szurkolóit, mert hazai l:l-es döntetlenje után Rómában aratott 2:1 arányú győzelmet, s tovább jutott a KK ban. NEM SIKERÜLT A TOVÁBBJUTÁS Lokomotíva Kassa - Radnicski Kragujevác 1:0 (0:0) kassaiaknak — mint ismeretes, az első mérkőzé' sen 2:0-ás vere­séget szenvedtek Kragujevácban — nem sikerült hát­rányukat behozni és így már az első fordulóban búcsút vettek a Közép-európai Kupától. Ezt első­sorban első félidei gyenge telje­sítményüknek „köszönhetik". A Lokomotíva nehezen lendült játék­ba. Igaz, már az első félidőben fölényt harcolt kl, sőt néhány gól­veszélyes helyzetet teremtett a jugoszláv kapu előtt, de bármi­lyen jól ívelődött a labda a ka­pu elé, a rosszul helyezkedő csa­tárok a helyzeteket értékesíteni nem tudták. Szünet után lendületesebb lett a Lokomotíva játéka, pontosabban szállt lábról-lábra a labda, s már a 47. percben hajszál híján rez­gett a háló. Hric 18 méterről ha­talmas lövést zúdított a kapura, de a Kragujevac kapuvédője bra­vúrosan szögletre hárított. Rövid­del ezután ellentámadást vezettek a vendégek, melynek végén Zsiv­kovits lapos lövését Flešár elve­tődve védte. A lendületes és formás hazai támadások az 50. percben értek góllá. Nem messze a tizenhatostól szabadrúgáshoz jutott a Lokomo­tíva. Móder szaladt a labdának és az lövése nyomán a jobb felső sarokban kötött ki. l:0-ás vezetés­re tett szert tehát a hazai csapat. A gól után ls adódott még néhány veszélyes helyzet. Alig egy perc­cel később a jugoszlávok kapusa kiejtette kezéből a labdát, Gyu rek a kapura pöccintette, a ven dégcsapat egyik hátvédje azonban a gólvonalról mentett szögletre. A már eddig is kemény játék el­durvult, s a játékvezető a 74. percben Paulovlcsot és Slosiarikot kiállította. Ismét visszaesett a kas­sai csapat, pontatlanokká váltak a leadások, s a játék az első fél ideihez hasonlított. Továbbra is a kassaiak támadtak ugyan többet, de akcióikban nem volt elgondo lás, és a szorosan, valamint ke­ményen védekező jugoszlávok meg tudták akadályozni a hazai csapat csatárait a gólszerzésben. Az 1:0 ás győzelem azonban a Lokomotí vának nem volt elegendő a tovább jutáshoz. (kl A GALATA SZERAJ sorsolással jutott tovább G a la fa Szeráj — Trnava 1:0 (0:0) Ideges kezdés után az első húsz percben váltakozóan támadott mindkét együttes. Később a ven­dégek állandó fölényt harcoltak kl, s számtalan esetben csak a szerencse mentette a csehszlovák bajnok kapuját a góltól. A Trnavá­nak nem nagyon akadt igazi gól­helyzete az első félidőben. A szór­ványos ellentámadásokat már csí­rájában elfojtották a lelkesen ját­szó törökök. Igy a trnavai csatá­rok egyszer sem lőttek Nihat ka­Jelentős a prágaiak előnye Slávia — Verona 4:1 (2.1) Prágában mérsékelt érdeklődés előzte meg a ligában mérsékelten szereplő Slávia bemutatkozását a Közép-európai Kupa új kiírásának rajtjakor. A prágai együttes nem okozott csalódást. Mindvégig jó játékkal rukkolt kl és fölényét megfelelő mértékben gólokra ls tudta váltani. Ez mindenesetre jó előjel az olaszországi visszavágó előtt. A háromgólos előny tudatá­ban nyugodtan utazhat az együttes Romeo és Júlia városába. Ott 3:0 arányban kellene alulmaradnia ahhoz, hogy a KK következő for­dulójában ne legyen helye. A gólok sorát a találkozó 2. percében az olasz Clerici nyitotta meg. A Slávia egyenlítése a 14. percig váratott magára. Akkor llerda volt eredményes. Knébort a 41. percben 11-esből szerezte meg a vezetést csapata számára. Szünet után az 52. percben Knesl, majd 9 perccel később Si­mek volt még eredményes. A találkozó jó játékvezetője a jugoszláv Zecsevics volt. Utólag megállapíthatjuk, hogy a Slávia sikere 3000 szemtanúnál többet érdemelt volna. SIKERÜLT... Újpesti Dózsa—Bruges 3:0 (1:0) Amikor a Bruges megérkezett Budapestre, a belga csapat edzője magabiztosan kijelentette, hogy szerinte a továbbjutás sorsa már Belgiumban eldőlt. Sokáig úgy is tűnt, hogy igaza lesz a Bruges ed­zőjének, mert az első húsz perc lendületes kezdése után idegesen, kapkodóan játszott az Újpest. Ad­dig három százszázalékos gólhely­zetet hagytak ki a bajnokcsapat játékosai (Dunai II és Dunai III). A vendégcsapat természetesen védekezésre rendezkedett be, s minden alkalmat felhasznált az időhúzásra. Ez azonban a maga módján mcgbosszúlta magát, mert a hosszabított első félidő 46. per­cében Fazekas révén az Cjpest megszerezte a vezetést. Ugyaneb­ben a percben Turesson megsér­tette a játékvezetőt, s a nyugat­német Tschentscher habozás nél­kül kiállította a svéd származású belga futballistát. Szünet után eleredt az eső. A tíz emberre fogyatkozó belgák még szervezettebben védekeztek. Elől csak a veszélyes balszélső Ren­senbrink artózkodott, aki állandó zavart okozott az Űjpest védelmé­ben. A hazaiak a második félidő­ben sem játszották azt a sokmoz­gásos játékukat, amelyet a közön­ség már hosszú hónapok óta megszokott tőlük a Megyeri úti stadionban, de így is minden te­kintetben felülmúlták ellenfelüket. Az 54. percben Dunai II kapufája jelezte az Cjpest főlényét, majd két perccel később Bcne lefutotta a védelmet és a kapu közepébe lőtt. Nyolc perc múlva a fiatal Fazekas talán élete legnagyobb gólját „ragasztotta" a belga kapu jobb felső sarkába. A. 68. percben Dunai II bokasérülést szenvedett, s mivel bedagadt a bokája, kény­telen volt elhagyni a pályát. Az Űjpest ilyen arányban ls meg­érdemelten győzött. A két EVK-ta­lálkozó igazi hőse a fiatal. Faze­kas volt, aki Bruges-ben az utolsó percben lőtte a második újpesti gólt, míg most kétszer volt ered­ményes. Mivel egyforma pontszám és gólarány esetén az idegenben lőtt gólok duplán számítanak, két ponttal és 7:5-ös gólaránnyal az Újpesti Dózsa jutott az EVK követ­kező fordulójába. (to) pújára. Annál többet a vendéglá­tók. A 30. percben Turan öt mé­terről az üres kapuba álló Jará­bekbe lőtte a labdát, s két perc múlva a Trnaván is jól játszó kö­zépcsatár, Gökmen gurított négy méterről a kapu mellé. A félidő utolsó percében Varadín a gólvo­nalról mentett. Szünet után sem lankadtak a hazaiak. Támadás támadást köve­tett. A Trnava szinte alig jutott át a félvonalon. A csatárok nem tud­ták elől tartani a labdát, így nagy feladat hárult a védelemre, amely derekasan állta a „sarat". Sok esetben Ismét csak a törökök szá­nalmasan pontatlan Irányzéka kö­vetkeztében maradt érintetlen Ge­ryk hálója. Az 57. percben például a legveszélyesebb török csatár, Gökmen négy (!) méterről hibá­zott. Geryknek többször kellett ki­futnia, mert a vendéglátók nem egyszer becselezték magukat a ti­zenhatosán belülre, ezért maradt sokszor üresen a kapuja. Hosszúra nyúlt hazai „ostrom" után a 68. percben a törökök bevették a trna­vai „várat": a hátvéd Ergün lövé­sével szemben tehetetlennek bizo­nyult a trnavai kapus. Nagy egyen­lítési lehetőség Adamec előtt nyí­lott a 85. percben, de mintha utá­nozni akarta volna a Galata Szeráj pontatlanságát: Kabát beadását ugyancsak négy méterről lőtte fö­lé! A rendes játékidőben tehát 1:0­ás török győzelemmel ért véget a találkozó. Mivel Trnava is hason­ló eredménnyel győzött otthon, 2X15 perces hosszabbításra került sor. A meghosszabbított játékrészben is szorongattak a törökök, de foytán volt az erejük, s így a 120 perces játék sem döntötte el a továbbjutás kérdését. Sorsolásra került sor. Fortuna Istenasszony a Galata Szerájt juttatta BEK leg­jobb nyolc csapata közé. (tv) SZÁNALMAS VOLT... Ferencváros—Leeds Utd 0:3 (0:1) A Ferencváros csapata, amely Albert, Páncsics, Rákosi és Havasi nélkül kénytelen szerepelni, eleve vesztett csatát vívott a. nagy­szerű angol bajnokkal, amely a BEK küzdelmei során vágyik ez­úttal végső sikerre. A zöld-fehérek „vegyescsapata" csak Szűcs távoli lövésével és Sxöke szabadrúgás utáni kapufá­jával veszélyeztetett, s ez volt minden, amivel támadási kísérle­teit igazolni tudta. Védelme két alkalommal díszkíséretet biztosí­tott Jones számára, aki a 36., majd a 82. percben eredményes volt. Vé­gül nem sokkal a befejezés előtt Lorimer állította be a leedsi vég­eredményt. Ha csak a számszerű eredményt vesszük alapul, az angol labdarú­gás nagy fölényéről kellene ír­nunk a magyarral szemben, de az a Ferencváros, amely tavaly de­cemberben a bajnoki címet nyerte el, ma már csak árnyéka önmagá­nak. Ezúttal ls bebizonyoso­dott, mennyire nem észszerű a mai „kupás világban" tavasz—őszi rendszerben lebonyolítani a baj­nokságot ... A Ferencváros együttesében Gé­czi, Juhász és Szűcs volt különö­sen jó. A leedsleknél Sprake, Charlton, Bremner, Giles, Lorimer és Jones volt elsősorban jól. A spanyol Mendibil nagy körül­tekintéssel vezette a találkozót. S végül a két együttes felállítá­sa: FERENCVÁROS: Géczi — No­vák, Bálint, Megyesi — Juhász, Szűcs — Szőke, Branikovics, Hor­váth (Vajda), Németh, Katona. LEEDS DNITED: Sprake — Raney, Charlton, Cooper, Hnnter — Ma­deley, Giles — Lorimer, Bremner, jones, Gray. (z) Lapzártakor érkezett AZ EVK-ÉRT Caglíari—Carl Zeiss Jena 0:1. Az NDK klubcsapata idegenben is győzött, biztosan jutott to­vább. Juventus—Hertha SC 0:0. Az olasz együttes otthonában sem tudott győzni, s ez a nyugat­német együttes továbbjutását jelentette. Internazionale Milano—Han­sa Rostock 3:0 (3:0). Az Inter 4:2-es összesített gólaránnyal jutott tovább. Napoli—VFB Stuttgart 1:0 (0:0). Mivel Stuttgartban 0:0 volt az eredmény, az olasz együttes jutott tovább. A finn játékvezető (Viitalo) a küzdő feleket választja el egymástól, jobbról Grandtner, Huck (3-es számmal a hátán), McKenzie (16-os, a sokat vitatkozó és mérgelődő izomóriás), Haas (11-es számmal a karján), aki teljes mértékben bevált. (Alexy felv.) EDZŐMÉRKŐZÉS Franciaországban Václav Jíra, Csehszlovák Lab­darúgó Szövetség nemzetközi osztályának titkára, tárgyalá­sokat folytatott Franciaország­ban egy esedékes előkészületi mérkőzésről. Ennek értelmében a csehszlovák válogatott no­vember 30-án vasárnap Aix de Provence városában, 36 km-re Marseillitől, edzőmérkőzést ját­szik 20 órai kezdettel a fran­cia amatőr ligában szereplő Unió Sportif Arlese csapata el­len. Az Arlese csapatát a Cseh­szlovákia elleni mérkőzésre három profijátékos is megerő­síti: az argentin Orlando, az olasz Pucci és a spanyol Con­tagio. Tegnapi jelentések sze­rint Dél-franciaországban erő­sen lehűlt a levegő. Kedden es­te Marseilleben háromfokos meleg volt. A vasárnapi találko­zó, és előreláthatólag a de­cember 3-iki mérkőzés is hű­vösebb időben kerül lebonyoib tásra. A SVÉD KIRÁLY SERLEGÉÉRT A ceshszlovák teniszváloga­tott ellenfele a svéd király se­reigéért folyó nemzetközi fe­dettpályás tenisztorna döntőjé­ben Nagy-britannia válogatott­ja lesz. A britek először a svájciakat győzték le 4:l-re, majd a legutóbb a jugoszlávok felett diadalmaskodtak ugyan ilyen arányban. A csehszlovák együttes az olaszokat 5:0-ra a lengyeleket 4:l-re verte. A döntő december -5.—7.-e között játsszák Kölnben, négy csapat résztvételével. Az idei tornán 16 válogatott vett részt. A csehszlovák és angol váloga­tott egyenlő eséllyel indul a SPORTHÍRADÓ • Franz Binder, a Rapid Wien hajdani kiváló csatára lett a Mün­chen 1860 labdarúgó-csapat új edzője. A most 58 éves osztrák szakember megpróbálkozik a ki­eséstől megmenteni az utolsó he­lyen álló nagymúltú müncheni csa­patot. • Az Egyesült Államokban a kosárlabdázás a legnépszerűbb sportok egyike. Erről mi sem ta­núskodik jobban, mint az, hogy a New York 1 „Knicker-Bockers" pro­ficsapat 12 hazai találkozóját 208 211 néző tekintette meg. Ez az együttes egyébként 20 egymás után következő mérkőzésen nem szenvedett vereséget. Dinamó Zágráb—Olympique Mar­seille 2:0. A marselllei 1:1 után a jugoszláv csapat jutott tovább a KEK-ben. Szlávia Szólia—Kilmarnock 2:0. A skót együttes 4:3-as összesített gólaránnyal jutott tovább az EVK­ban. CZ Beograd— Vorwärts 3:2(1:1) Mintegy 25 000 néző előtt nagy meglejetésre a belgrádi együttes csupán 3:2 arányú győzelmet ara­tott a berliniek felett és ezzel ki­esett a kupából. Az első mérkő­zésen ugyanis a Vorwflrts 2:l-re győzött és így jobb gólarányának köszönve elsőként jutott a BEK legjobb nyolc csapata közé. Gólok: Karaszi, Akimovics, Pav­lovics, 111. Begerad 2. ST. ETIENNE— LÉGIA VARSÖ 0:1 (0:0) A lengyel bajnok odahaza 2:1 arányú győzelmet aratott, s általá­ban a francia rangelső továbbju­tását mindenki biztosra vette. A találkozó egyetlen gólját a 85. percben Deyna lőtte. FIORENTINA—D. KIJEV 0:0. Az olasz együttes jutott tovább a BEK-ben. A VASAS IS KK-ILLETÉKES A Vasas együttese, amely oda­haza csak 1:1 arányú döntetlent ért el a Vardar Szkoplje csapatá­val szemben, Idegenben 2:0-ra győ­zött, s Igy biztosította továbbjutá­sát a KK 2. fordulójába. döntőben. Tajcnár, Zedník, Pált és Kukal azonban képes arra, hogy kellemes meglepetéssel szolgáljon. Antonín Bolardt a csapat ka­pitánya a svédet tartja első számú esélyeseknek. A cseh­szlovák—angol összecsapásról úgy nyilatkozott, hogy teljesen nyilt. Kukal már legyőzte Co­xot, Zedník is diadalmaskodhat Stilwell felett, ha jó napot fog ki. A két angol játékos néhány nappal ezelőttt bejelentette, hogy a profik táborába lép, s igy bizonyára jó szerepléssel akar majd búcsúzni az aniatő­rizmustól. A csehszlovák váloga­tott a hét végén gyülekezik Prágában és december 2-án uta­zik Kölnbe. Cselgáncsozók az országos bajnoki címért Csehszlovákia legjobbjain kí­vül külföldi versenyzők is ér­keznek a november 29—30-án Prágában megrendezésre kerü­lő országos cselgáncs bajnok­ságra. Végleges, hogy 42 hazai valamint 22 külföldi — jugosz­láv, magyar, osztrák, román és svájci — cselgáncsozó csap össze a kétnapos küzdelmek során. A külföldiek közül a jugo­szláv Obadov és Bajcsetics (a mexikói olimpián súlycsopor­tokban az előkelő ötödik he­lyen végeztek), a magyar Ipacs (a tavalyi EB-n legyőzte a to­kiói ezüstérmes német Hof­manntj és Pulai (az idei EB-n a negyedik volt), a svájci Hän­ni ( tókioi ezüstérmes) és Ky­burz. (Svájc bajnoka, az EB ne­gyedik helyezettje). Igy a kö­zönség érdekes küzdelmeknek lehet szemtanúja-. A sportfogadás hírei A Športka 47. játékhete első húzásának nyereményei: I. díj: 4 nyertes, á 200 000 korona, II. díj: 100 nyertes, á 13 000 korona, III. díj: 4220 nyertes, á 390 korna, IV. díj: 88 739 nyertes, á 30 koorna. A második húzás nyereményei: I. dij: nincs nyertes, II. díj: 24 nyertes, á 41410 korona. III. díj: 1708 nyertes, á 720 ko­rona, IV, díj: 45 238 nyertes, á 60 korona. A SAZKA 47. játékhetének nyereményelosztása: I. díj 17 nyertes, á 3970 korona, II. dij: 546 nyertes, á 185 korona, III. díj: 5424 nyertes, á 30 korona.

Next

/
Thumbnails
Contents