Új Szó, 1969. november (22. évfolyam, 257-281. szám)

1969-11-26 / 278. szám, szerda

Külkereskedelem és a mezőgazdaság Kérdőjelek a lakásépítés körül Még mindig kevés az építőanyag 0 Problémát okoz a szakember-utánpótlás # Év végi hajrá £ Ésszerűbb adópolitikát az építőiparban Az elmúlt három év az új gazdasági irányítás gyakorlati alkalmazásának az időszaka volt, de tovább formálódott az új rendszer elmélete is. Az irá­nyítás tökéletesített rendszere és az elmúlt évek gazdaságpoli­tikája kedvezően hatott nem­csak a mezőgazdasági terme­lésre és a parasztság szociális helyzetére, hanem egyúttal ser­kentette a mezőgazdasági üze­mek üzleti-kezdeményező szel­lemét is. Ez logikus és termé­szetes, mert mezőgazdasági üzemeink túlnyomó része (te­hát az efsz-ek) olyan gazdasági alapon működik, hogy erre ob­jektívan is rákényszerült. Nem csoda tehát, ha az utolsó évek? ben tanúi lehettünk olyan gaz­dasági jelenségeknek is, ame lyek jelentősen elősegítik az árutermelést, az értékesítést. Természetes jelenség az is, ha mezőgazdasági üzemeink a jobb üzleti és piaci lehetőségek végett határainkon kívülre, az­az külföldre is gondolnak. Ál­líthatjuk, hogy vállalkozó szel­lemű üzemeink régi vágya a külfölddel való kereskedés. Ez a mai gazdaság-politikai rend­szerben logikus, indokolt és ha­ladó elképzelés. Nézetem szerint az ilyen üz­leti tevékenység rendkívül elő­nyös nemcsak a kereskedő üze­meknek, hanem társadalmi szempontból is. Ha szabaddá válnának a mezőgazdasági üze­mek külfölddel való kereske­delmi kapcsolatai, ez újszerű, hatékony gazdasági ösztönzővé válna. Direktív módszerek és egyéb gazdasági eszközök se­gítsége nélkül tovább növeked­ne a mezőgazdasági cikkek ter­melése. És ami a legfontosabb, hogy figyelmet szentelnének a legértékesebb áruk termelésé­nek és természetesen az áru minőségének is. A közvetlen termelók külke­reskedelmi tevékenysége lénye­gesen hozzájárulna a jelentős devizaveszteségek csökkentésé­hez, amelyek a helytelen szál­lítás, tárolás, és a direktív rendszerből megmaradt bürok­ratikus hagyományokból és a rendkívül bonyolult adminiszt­rációból erednek. Bonyolult ér­tékesítési . rendszerünkben a közvetlen felelősség is megrom­lik, és a jelentős károk egész népgazdaságunkat érintik. Erre számos példát lehetne említeni. Nem ritka eset a tonnákat kite­vő hibás és elromlott tejipari áru elértéktelenedése, a törzs­könyvezett állatok vesztesége stb. Ha ezen fogyatékosságokat a termelők közvetlen külkeres­kedelmi tevékenysége nem is küszöbölné ki, mindenesetre lé­nyegesen csökkentené. A fel­sorolt szempontokból tehát a külkereskedelem bürokrácia­mentesítése jogos és indokolt követelmény. A csábító külkereskedelmi üzletnek azonban vannak árnyoldalai is. Figyelembe kell vennünk, hogy a külkereskede­lem törvényei rendkívül szigo­rúak és könyörtelenek. Az áru­cikkek legkisebb fogyatékossá­ga feltétlenül reklamációt vált ki, ami sírásója lehet az elő­nyösnek látszó külkereskede­lemnek. A nemzetközi árucse­re, a szerződéskötés, az arbit­rázs és a pénzügyi kérdések megoldása a nemzetközi piac szabályai alapján történik. Ezért a nemzetközi piac és a kereskedelem terén rendkívüli jelentőségűek a jól képzett és tehetséges szakemberek. Ezek­ből viszont, sajnos, egyáltalán nem bővelkedünk, sőt ellenke­zőleg. Nagy fogyatékosságok mutat­koznak külkereskedelmünk szervezésénél és felépítésénél is. A mai állapot ezen a téren már nem felel meg a világpiac korszerű követelményeinek. Egyik lényeges és sokat kriti­zált fogyatékosság a túlszerve­zés, a sok előírás és szabály, egyszóval külkereskedelmünk még ma is túl bürokratikus. Passzív külkereskedelmi mér­legünk megkövetelte a devizák szigorú központosítását. Ez ter­mészetesen jelentősen nehezíti a dinamikus, vállalkozó szelle­mű kereskedelmet. Ha valamely üzem vagy szervezet külkeres­kedelmi tevékenységéhez valu­tát kap. az már szinte csodának számít. Külkereskedelmünk egyik bo­nyolult kérdése a hazai és a világpiaci árviszonyok. Belke­reskedelmi áraink ugyanis nincsenek arányban a világpia­con érvényes árakkal. Így rend­kívül nehéz meghatározni, hogy milyen árucikkek termelése, il­letve azok külföldön való érté­kesítése a legelőnyösebb. Ez is egyik fő oka külkereskedel­münk súlyos helyzetének. Figyelembe kell vennünk azt is, hogy az új irányítási rend­szerre való áttérés hosszú fo­lyamat. Ezért a külkereskede­lem megreformálását is ilyen folyamatnak kell tekintenünk. Mindezek ellenére is már megtörténtek az első lépések a külkereskedelem egyszerűsíté­sére. L969. január 1-től a köz­ismert Koospol külkereskedel­mi vállalat, amely mezőgazda­sági és élelmezési cikkek ke­reskedésével foglalkozott, rész­vénytársasággá alakult át. Így a kereskedelemben már részt ve­hetnek a társaság részvényesei is. Sajnos, e részvénytársaság­ban nem érvényesül a mezőgaz­dasági őstermelők befolyása. Pl. a Cseh Állami Gazdaságok Szövetsége nem lehetett e tár­saság részvényese, pénzeszkö­zei miatt. Egy részvény ugyanis 100 000 korona volt. Így a rész­vénytársaságban való részvétel az efsz-ek szövetsége részére még reménytelenebb. Tehát a mezőgazdasági cikkek kivitelé­re csak az élelmiszeripari üze­mek vállalkozhatnak. A mezőgazdasági üzemek kül­kereskedelme terén azonban máris teljesen újszerű jelensé­gekkel találkozunk. 1969. au­gusztus elsején alakult meg Znojmóban az első mezőgazda­sági külkereskedelmi vállalat. Ez a kereskedelmi szervezet ki­mondottan a társult mezőgazda­sági üzemek kereskedelmi szer­vezete, amely a külföldi piacon értékesíti a szervezet tagjainak termékeit. Az elért eredmények rendkívül hasznosak. Reméljük, hogy a mezőgazdászok hasonló szervezete Szlovákiában is mél­tóan fogja képviselni a szlovák mezőgazdászok érdekeit külke­reskedelmünkben. TÓTH ENDRE A gépek dohogása a rapszó­diát, ezt a különös kompozí­ciójú zenei műfajt juttatta eszembe. A műhelyekben és csarnokokban minden mozdult, lendült, az emberi kezek, a fu­tószalagok, a dagasztógépek ... A kenyér a tudósok szerint: gabonalisztből és vízből da­gasztással készült, kovásszal vagy élesztővel kelesztett, ke­rek vagy hosszúkás alakúra formált és kemencében kisütött ennivaló, a Föld nagy részén az egyik legfontosabb emberi táplálék. Lehet barna, fehér, fekete, lágy, nyúlós, pillés, pimpős, szalonnás, szappanos, száraz, lehet bundás, lekváros, madárlátta, pirítós, zsíros üres; van bele, púpja, héja, sarka, zsengéje ... A kenyér — a mindennapok költészete. Szombatra virradó éjszaka mentem a pozsonyi kenyér­gyárba. A délutáni műszak SZAKÁI, József mester vezeté­sével akkor fejezte be a mun­kát. A teljesítmény: 9100 láng­lisztből sütött, 5000 köményma­gos 4600 „pozsonyi" vagyis íróskenyér. A kísérőm, Eduárd BARTOŠ technológus, végtelen türelemmel válaszolt a kérdé­seimre, többek között arra is, miért nem kifogástalan váro­sunkban a kenyér minősége. — Több tényezőt kell meg­említeni. Tudjuk, sokan hivat­koznak arra, hogy bezzeg a kis pékműhelyekben milyen jó volt a kenyér. Ez igaz, de vajon hogyan lehetne kisüzemi ke­nyérsütéssel fedezni az egyre nagyobb keresletet? Régen egy pékmester 8 emberrel 8 óra alatt legjobb esetben 40 -mázsa kenyeret sütött. Ma ebben a 14 évvel ezelőtt üzemben he­lyezett, teljesen automatizált gyárban 1 műszakban 21 dol­gozó 210 mázsa kenyeret süt. Az is bizonyos, hogy a gép — bármennyire tökéletes is — nem olyan mint az ember. Emellett az is sokat számít, hogy az a régi kisiparos fél évig, egy évig azonos minősé­gű, azonos őrlésű lisztből sü­Andrej Kaboš mérnök, a nyit­rai Magasépítő Vállalat igaz­gatója dolgozószobájában üz­letfelekkel tárgyal. Közben az előszobában a riporter hazai és külföldi építőipari folyóira­tok böngészésével üti agyon az időt. S egészen jó kedvre derült. Az egyik lap arról tu­dósít, hogy családi házat már két hét alatt fel lehet építeni. A másikban riport számol be arról, hogy egy szomszédos or­szágban a közelmúltban hét­emeletes irodaházat építettek fel — hat hét alatt. A további lapszámok építőipari gépekről, csodálatosnál csodálatosabb új építőanyagokról, előregyártott építőelemekről és az építőipar más vívmányairól adtak hírt. — Valóban ilyen ideális a helyzet? — kérdeztem aztán az igazgatót. Kaboš mérnök egyáltalában nem látja ideálisnak a hely­zetet. — A terv szerint vállalatunk­nak évente 2 200 lakást kell felépítenie. Az évi produkciónk már hosszú ideje stagnál — egy helyben topog. Véleményem szerint többet kellene építe­nünk, de nem vagyunk rá be­rendezkedve. Az igények vi­szont egyre fokozódnak. — Hogy fest az ez évi terv teljesítése? — Az évi tervet teljesítjük. Igen sok épületen már az utol­só simításokat végzik, 164 la­kás pedig teljesen kész, csak nincs még átadva. Az év végé­ig még 600 lakást kell befe­jeznünk. Ha az évi tervet néz­zük. annak teljesítése tehát nem áll rosszul. A komáromi járásban például 48 lakásegy­séget, az érsekújváriban 44 la­kást, Párkányban pedig 32 la­kást adunk át terven felül. — Mint építőipari szakember hogyan vélekedik a lakásépíté­si programról? — Keveset építünk. A pro­dukció fokozásra — sajnos — egyelőre még nincsenek meg az előfeltételek. És nem jó tött, nálunk pedig átlag három percenként más minőségű liszt kerül az adagolóba. A hatalmas épület legfelső szintjén, a kovászolóban kezd­tem a tanunlmányutat. Csiga nyomja a lisztet vezetéken át a silóba, innen kerül az 500 literes kovászoló tartályokba. A kovászolás menete három lép­csős. Az alap 30 kg" liszt és 30 liter víz, majd 1 kg élesz­tő. Ehhez kevernek a harma­dik kovászolási ütemben 150 liter vizet és 75 kg lisztet. A tészta több mint három órán át áll, dolgozik, érik, majd le­hull a dagasztógépekbe, ahol az örökké forgó lapátok keve­rik, verik 450 kg kenyér anya­gát. Láttam, amikor a dagasz­tógép rácsa kinyílt, kosara ki­fordult és hatalmas fehér tész­tahalom úgy zuhant az adago­lókba, mint amikor folyó men­tén megindul az elározott part, és roppant göröngyök hullanak a mélybe. Az adagolónál néhány szúró­próbát csináltunk, a súly grammnyira egyezett. Az im­már sütésre kész kenyeret a futószalagok 40—45 perc alatt juttatják a két kemencéhez. A sütés kezdeti hőfoka 280, befe­jező hőfoka pedig 210—220 fok a másfélkilós kenyér 54— 55, a kétkilós pedig 75 percig vándorol a kemence mozgó lap­jain, először hátra, majd elő­re, hogy végül a keipence ol­dalán a futószalagra bukjon a friss, forró, illatos kenyér. Ezt így leírni nagyon egy­szerű. De a huszonegy ember megállás nélkül dolgozik, mert a gépek, a futószalagok dik­tálják az ütemet. Az alkalma­zottak többsége nő, családanya és vidékről jár be a pozsonyi kenyérgyárba. Az üzemnek nincs munkásszállója, a ta­noncképző Modorban és Kassán koncepcióval folyik a lakóte­lepek létesítése, mert a lakó úgy érzi magát, mintha ka­szárnyában lenne. Mutasson ne­kem valaki egy lakótelepet, ahol a lakó mindent megtalál: üzleteket, színházat, mozit, óvo­dát, iskolát.. . Pillanatnyilag már azt is sikerként kell el­könyvelnünk, hogy a lakótele­peken nem éktelenkednek a sártengerek. Régebben a zöld­területek létesítésével is lema­radtunk — Mi gátolja a fejlődést? — Elsősorban az építőanyag hiánya. Gyorsabb ütemben csak most kezdték el a házgyárak építését. Ez majd csak 1972 után érezteti hatásét. Mi égy gondoljuk, hogy produkcióitl­kat 1972-re se tudjuk az évi 2700 lakás fölé emelni. De más, több tényező is gátol bennün­ket. Például a- gépesítés lassú fejlődé-ití. — A csehszlovák ipar talán nem gyárt elég építőipari gé­pet? — Nem is erről van szó első­sorban, hanem arról, hogy a számunkra előnytelen adózta­tási politika miatt vállalatunk — elszegényedett. Nincs mi­ből gépet vásárolni. Sokszor még az elhasználódott gépek pótlására sincs pénzünk. A kor­szerű gépek beszerzése szinte lehetetlen. — Legalább egy számmal il­lusztrálhatnánk. milyen ez az adópolitika? — Jövőre a tiszta nyereség 85 százalékát kell átutalnunk az állami költségvetésbe. Kü­lönben: az idén veszteséggel dolgozunk. Néha ugyan kapunk előnyös, kamat nélküli köl­csönt, de azt — mint a köl­csönöket általában — vissza kelf fizetni. — Néhány esztendeje — ép­pen a lakásépítési programmal kapcsolatban — sokat beszéltek a kemizálásról. E téren se kö­vetkezett be örvendetesebb vál­tozás? — Sajnos nem. A kemizálás van. Többek között ezért sem érdeklődnek a fiatalok a szak­ma iránt. A minőség meghatározói a frisseség és a liszt minősége, de nem szabad figyelmen kívül hagyni az egyéni ízlés jelentő­ségét sem. Délen és keleten a fehér kenyeret, északon és nyugaton a feketébb kenyeret szeretik. Mindez összefügg a mezőgazdasági kultúrák föld­rajzi megoszlásával (délen több búza, északon több rozs és árpa terem), de köztudomá­sú, hogy Pozsony mai lakóinak többsége nem bennszülött, és így magával hozta és megőriz­te ízlése tájjellegét. Épül az új kenyérgyár, amelyben még korszerűbb gé­pek, még korszerűbb technoló­giával sütik majd a kenyeret, és talán az új bérezési rend­szer (például a kemencénél dolgozó nők átlagos havi kere­sete 1684 korona) kedvet csi­nál a fiataloknak ehhez az ősi és minden gépesítés ellenére ma is lírai szakmához. Talán átérzik mennyi felemelő szép­ség, igazi humanizmus van ab­ban, amikor valaki azt mond­ja: kenyeret sütök, illatos, foszlós béln kenyeret az em­bertársaimnak! Másik épületben készül a péksütemény sokféle változata. Azon a szombatra virradó éj­szakán például 200 000 darab. Ez az üzem csak félig gépesí­tett. Az asszonyok keze mozog, lendül, a gép ontja a kiflifor­mára hajlított tésztát, perdülő kezek kapfák fel és rakják lisztezett hosszúkás fateknők­be. A műhelycsarnokban az át­lagos hőmérséklet 32—35, fent a félemeleten, az idomozógép „figyelőúliúsában" 37 fok. De Cecília ŠUSTEROVÁ már meg­szokta... húsz éve dolgozik a az építőiparban még nem kö­vetkezett be. A műanyagok részaránya még igen alacsony. — Hol következett be leg­erőteljesebb fejlődés? — Az előregyártóit építőelem részben forradalmasította az építőipart. Viszont igen nagy az aránytalanság a befejező munkálatok gépesítésé terén. Hiányoznak a kisgépek, és ké­sik az új anyagok előállítása, forgalomba hozatala is. Egész­ben véve elmondhatjuk, hogy az építőipar komplex korsze­rűsítése még várat magára. Ügy vélem, ezzel magyarázha­tó, hogy a mi iparágunk — nem attraktív iparág, s a dol­gozók enyhén szölvá nem tü­lekednek, hogy itt dolgozhas­sanak. A mi vállalatunknál most is több mint 300 szak­munkás hiányzik. Egy-egy szak­ma .kihalóban van, mert a ta­nonciskolákba kevés a jelent­kező. Nagy hiány kezd mutat­kozni például az ácsszakmában, nincs elég kőműves. Különösen itt, Dél-Szlovákiában, a magyar­lakta vidéken kevés az érdek­lődő az emiitett szakmák iránt. — Talán mért nincs a ta­nonciskolákon magyar nyelvű oktatás .. . — Ma már ez sem áll lenn. Vállalatunk hajlandó lennema­gyar osztályok létesítésére. Pénzünk is van, csak jelentke­ző legyen elfig. Egy szakember kitaníttatására 20 ezer koronát szánunk. Mint mindenütt, Dél-Szlová­kiá'oan is nagy szükség van a lakásokra. A lakásépítési program teljesítése jórészt a Nyitrai Magasépítő Vállalattól fiigg. Mint az igazgatóval foly­tatott beszélgetésből is látjuk, sokféle hiányosság gátolja a terv teljesítését. Kétségtelen: széles körű mozgalomra van szükség ahhoz, hogy ez az ál­lapot megszűnjék. Mozgalomra és szemléletváltoztatásra. (t. m.) gyárban. A jelek szerint Mária OKÁNIKOVÁT, az Építészeti Főiskola első éves hallgatóját sem zavarja, aki péntekről szombatra virradó éjszaka a pozsonyi kenyérgyárban dolgo­zik. Talán majd ha építészmér­nök korában kiflit vásárol gyermekének, elmeséli mennyi emberi munka tapad egy ilyen félhold alakú „árucikkhez". A múlt hónapban, négy éjszaka alatt 291 koronát keresett Má­ria Okániková egyetemi hallga­tó. Péntek éjszaka van. A házak falát őszi eső veri. Alszik a vá­ros. Csak a kenyérgyárban csat­tognak a dagasztólapátok, vo­naglik szünet nélkül körbe-kör­be a futószalag, mozdulnak pil­lanatnyi pontossággal, szinte gépies beidegzettséggel a női kezek. i Vajon hányszor jut eszükbe, hogy kisfiúk, vagy kislányuk lerúgta a takarót, hogy reggel le sem fekhetnek, mert nagy­mosás van, hogy megint késni fog a vonat és másfél órával később érnek haza, vajon hány­nak fáj a feje, vagy szúr a szive, vajon milyen volt az éle­tük, hogyan alakult a sorsuk ezeknek az egyszerű, névtelen embereknek, akik itt sütik a kenyeret, a zsemlyét és a ci- * pót? Talán hangosan fogalmaztam meg a kérdéseket, mert Eduard Bartoš technológus válaszolt: Nincstelen szülők, négy gye­rek ... Huszonegy éves koro­mig a nagygazdánál cselédes­kedtem. Akkor feljöttem a vá­rosba. Pénzem, ennivalóm nem volt. Egy pékműhelyben inast kerestek. Azonnal beálltam. 1952-ben elvégeztem a pékipa­ri mesteriskolát. 1958-ban foly­tattam a tanulást és leérettsé­giztem ... Amikor kiléptem a nedves őszi sötétségbe a kisunokámra gondoltam, aki reggelenként elégedetten rágcsálja a kif­lit... Majd ha nagyobb lesz, mesé­lek neki azokról, akik siitik. PÉTERFI GYULA A gépekhez is ember keli ® Épül az új kenyérgyár Cjféíi %ap,ô/zádia

Next

/
Thumbnails
Contents