Új Szó, 1969. november (22. évfolyam, 257-281. szám)

1969-11-26 / 278. szám, szerda

Beszélgetés MICHAL SABOLČÍK elvtárssal, a CSKP KB tagjával A Pravda keddi számában interjút közöl Michal Sabol­čikkal, a CSKP Központi Bi­zottságának tagjával az idő­szerű ideológiai, politikai, valamint gazdasági kérdé­sekről. Az interjú bevezető részében ideológiai-politikai kérdések­kel foglalkozott. Hangsúlyozta, hogy az ideológiai munkának most a marxistaellenes elméle­tek, az opportunista, jobbolda­li nézetek bírálatára kell össz­pontosulnia. 1968 januárjáig számos ideológiai-politikai kér­désben elfoglalt álláspontunk­ban az adminisztratív bürokra­tikus irányítás és az opportu­nista álláspont is megnyilvá­nult. Január után pártunk nem tudott határozottan fellépni a párt- és szocialistaellenes erők ellen. Eltértünk a marxista-le­ninista elvektől, ami komolyan veszélyeztette a szocializmust hazánkban. Ma nagy erőt kell kifejtenünk annak érdekében, hogy rámutassunk a különbö­ző jelszavak és nyilatkozatok igazi értelmére és leleplezzük az ilyen jelszavak konkrét hor­dozóit. A pártot meg kell tisz­títanunk az ilyen nézetek kép­viselőitől. Pártunk csak az op­portunizmus elleni harcban nö­velheti akcióképessfigét. Ezért a lenini elvek betartásával bí­rálnunk kell a helytelen néze­teket, melyek a közelmúltban a pártvezetőség egy részének hivatalos nézetei voltak, és még ma is sok becsületes em­bert megtévesztenek. Sabolčík elvtárs a továbbiak­ban a demokratikus szocializ­mus elméletét elemzi, hangsú­lyozva, hogy ez az elmélet a jobboldali opportunisták zász­lajává vált. A külföldi burzsoá ideológusok is ennek az elmé­letnek a hangsúlyozásával akarták aláásni társadalmunk egységét. Mindenkinek tudnia kell, mily nagy veszélyt jelent azok­nak az elméleteknek a terjesz­tése, amelyeket gyakran a hu­manizmus, a demokrácia, a nemzeti szuverenitás jelszavá­val tálaltak. A szocializmus el­leni harc formái ma nagyon sokfélék, de tartalmuk mindig ugyanaz. Ezért ma fontos fel­adatunk az ideológiai munka fokozása, a tudományos szo­cializmus megvédése, helyes magyarázata és gyakorlati ér­vényesítése. Sabolčík rámutat, hogy a de­mokratikus szocializmus elmé­lete a gazdasági életre is ki­hatott. Az elmélet hirdetői ta­gadják a szocialista állam sze­repét az ország gazdasági éle­tében. Az interjú további részében Sabolčík elvtárs válaszolt arra a kérdésre, mit tart ma a leg­fontosabb társadalmi-politikai feladatnak. Szavai szerint el­sődleges feladatunk a közöm­bösség megszüntetése, a hely­zet megjavulásának pedig alap­vető feltétele a munkafegye­lem és munkaerkölcs megjaví­tása. Ez az egyedüli út, amely kivezet a mai helyzetből. A to­vábbiakban rátért a gazdasági problémák részletes elemzésé­re. Elmondotta, hogy a CSKP Központi Bizottságának követ­kező plénuma is gazdasági kér­désekkel fog foglalkozni. Még nem áll rendelkezésünkre a ta­nácskozás alapanyaga, de mindnyájan érezzük és tudjuk, mi gazdasági életünkben a legfontosabb teendő. Azt is tudjuk, hogy a plénum határo­zataival nem oldhat meg min­den kérdést. Célja az lesz, hogy irányelveket adjon a párt­és gazdasági szerveknek, s megszabja a párt gazdasági politikájának legfontosabb fel­adatait. Véleménye szerint el­sősorban a mai gazdasági fej­lődés pozitív oldalainak meg­erősítéséről lesz szó. Folytatni kell gazdaságunk strukturális átépítését, fejlesztenünk kell a közszükségleti ipart, a vegy­ipart és a feldolgozó ipart. A párt gazdasági politikája arra irányul majd, hogy fokozato­san konszolidáljuk a piacot, a beruházási építkezéseket és végül a külső gazdasági kap­csolatokat és a fizetési mérle­get. Nem elegendő, az általá­nos bírálat. Ez a legkönnyebb, hisz ezt nálunk mindenki tud­ja. Sokkal értékesebbek a konkrét javaslatok, a gyakorla­ti lépések. A dolgozók törek­vését a hatékonyság növelésé­re kell összpontosítanunk. Helyesen jártunk el, amikor a múltban feladatként tűztük ki az állóalapok jobb kihasz­nálását. Nem voltunk azonban következetesek, nem tanulmá­nyoztuk mit jelent ez a fel­adat, milyen feltételeket kell teremtenünk teljesítése érde­kében. Nein érdekelt például, hol szerezhetnek az üzemek további nyersanyagokat, ho­gyan értékesítik termékeiket. Mellőztük azt a kérdést, vajon célszerű-e az állóalapok kihasz­nálása ott, ahol a termelés nem hatékony. És a munka­erők kérdésének sem szentel­tünk kellő figyelmet. Ebből lát­hatjuk, hogy egy lényegében helyes határozat a gyakorlati problémák egész láncolatát váltotta ki, melyeket azonban az üzemek és gyárak sok eset­ben nem tudtak megoldani. Tudjuk, hogy a harmadik öt­éves terv azzal számolt, hogy a népgazdaság egyensúlyát éppen az állóalapok jobb kihasználá­sával, a munkaerők átcsoporto­sításával és az új technika bevezetésével érjük el. Tudjuk, hogy az állóalappal kapcsolat­ban kitűzött feladatokat nem teljesítettük, és nem is teljesít­hettük, mivel az anyagi és anyagellátási kapcsolatokban nem teremtettük meg a kellő feltételeket. Ez azt bizonyítja, hogy minden tervben számolni kell a felmerülő problémákkal. Így a vegyi- és gumiiparban az egyes termékeket feldolgozó üzemek hiánya mutatkozott, a papír- és celltilóziparban pedig a kapacitás kihasználatlanságá­nak oka a legtöbb esetben az elavult gépi berendezés. A kon­fekciós iparban, különösen a cseh országrészekben a kapaci­tás jobb kihasználását a mun­kaerőhiány gátolja. Ugyanez a helyzet a gépipari vállalatok­ban. Egyes ágazatokban a nyersanyaghiány akadályozza a termelést. Ebből azt láthatjuk, hogy az egyes ágazatoknak megvannak a sajátos problé­mái, melyeket figyelembe kell vennünk az általános követel­mények megszabásánál. A múlt­ban nem teremtettük meg kellő mértékben, egyes esetekben pe­dig egyáltalán nem a gazdasá­gi tervek következetes- teljesí­tésének feltételeit. A múlt drágán megfizetett tapasztalatai azt bizonyítják, hogy párt és az állam gazda­sági programja nem lehet fe­lemás, nem tűzheti ki csupán a célokat, hanem ki kell dol­goznia a célok megvalósításá­nak útját, eszközeit és mód­szereit. Ellenkező esetben a cé­lok megvalósíthatatlanok, ami­nek kedvezőtlen társadalmi, politikai következménye van. A megvalósíthatatlan jelszavak és tervek ellentmondásos ha­tást váltanak ki, demoralizál­ják a dolgozókat, csökkentik a fegyelmet és a munkaerkölcsöt. Továbbra is nagyon súlyos gazdasági probléma marad az állóalapok kihasználásának kérdése. Mi a nézete Sabolčík elv­társnak e problémáról? Sabuičík: Az utóbbi években a statisztika szerint jelentősen növekedtek az állóalapok. így 1955-ben a termelőágazat dol­gozóira fejenként 17 000 koro­na értékű gép jutott. 1968-ban már 47 500 korona értékű gép. A munkatermelékenység azon­ban a termelési ágazatban csak 1,6-szorosára emelkedett. Az állóalapok aránylag gyors növekedése, az aránytalan munkaerőszükséglet, valamint a gépek és a munkaidő rossz kihasználása népgazdaságunk hatalmas tartalékát jelenti, me­lyet eddig egyáltalán nem használtunk ki. Ehhez még hoz­zájárul a sok befejezetlen épít­kezés, mivel ezáltal a társadal­mi munka jelentős részét befa­gyasztjuk. Milyen összegről van szó? M. Sabolčík: Több mint 100 milliárd koronáról. A helyzet okát jól ismerjük. Feladatunk ezért az lesz, hogy gyorsan ki­dolgozzuk a megoldását. Továb­bi problémát jelent a hatékony­ság hiánya a nyersanyag és anyagkészlet kihasználásában. Országunk csaknem valamennyi fontos nyersanyagból behoza­talra szorul, s közben ezeket a legkevésbé hatékonyan hasz­náljuk föl. A szénfejtésben, a villanyenergia termelésben, a cement- és acélgyártásban az európai országok között az el­ső helyeken vagyunk. így te­hát Csehszlovákia nagy terme­lési erőforrásokkal rendelkezik. Nem lehetünk azonban elége­dettek azzal, ahogyan ezeket a forrásokat kihasználjuk. Cseh­szlovákia a termelésben ' két­szer, sőt háromszor több. ener­giát és acélt fogyaszt, mint az iparilag fejlett országok. Ebből az következik, sokat kell ten­nünk, hogy legalább nagyjá­ból olyan eredményeket érjünk el, mint más országok. Ez okozta, hogy nagy beruházáso­kat eszközöltünk a termelés­ben, és ezzel arányosan emel­kedett a beruházások részará­nya. Ez a részarány nálunk 60 százalék, míg az iparilag fej­lett országokban 35—40 száza­lék. Az utóbbi két három évben némileg javult a helyzet, de nem olyan mértékben, hogy ezt a problémát megoldottnak te­kinthetnénk. Nem törődhetünk bele például abba, hogy a la­kásépítésben nagyon lemarad­tunk a többi európai ország mögött. 1962-től állandóan csökken a felépített lakások száma Térjünk vissza a termelés anyag- és alapszükségletei­hez. M. Sabolčík: A fejlődés azt mutatja, hogy nem tudunk jól gazdálkodni azzal sem, amit termelünk. Ügy gondolom, hogy az anyag felhasználásának fo­lyamatát a lehető legrövidebb időn belül felelősségteljesen át kell gondolnunk. Ellenkező esetben nagyon bonyolult hely­zetbe kerülhetünk. A termelés növekedése akkor, amikor na­gyok az anyagigényeink, nem oldja meg gazdasági nehézsé­geinket, sőt ellenkezőleg az egyensúly hiánya magasabb szinten mutatkozik meg, s ez­által megoldása egyre nehezeb­bé válik. Megállapíthatjuk, hogy úgy mint 1967-ben, 1968­ban is az ipar teljes jövedel­mének növekedését kizárólag a termelés mennyiségi növeke­désével értük el. A termelési fogyasztás részarányának fej­lődése azonban negatívan befo­lyásolja a bruttó jövedelmet. A gazdasági eszközök rendszere a termelési fogyasztás csök­kentésére sem befolyásolta po­zitívan a fejlődést. Mindez ter­mészetesen befolyással volt ki­vitelünk hatékonyságának rela­tív csökkenésére. A becslések szerint az utóbbi 10—14 év alatt hatékonysága 25—33 szá­zalékkal csökkent. így tehát nem elégíthet ki az, hogy 1965 —68-ban bizorfyos mértékben fokozódott a termelés növeke­désének üteme. Ezt a növeke­dést elsősorban az tette lehető­vé, hogy 1962—64-ben amikor a gazdaság lényegében stag­nált, bizonyos tartalékok gyűl­tek össza Ezek a tartalékok az 1965—67-ben üzembe helye­zett állóalapok növekedésével alakultak ki. Az állóalapokat azonban nem használtuk ki jobban. Az 1967. és 1968. évek­től eltérően, amikor a piac egyensúlyát részben a szocia­lista tábor országaiból aktí­váink kimerítésével oldottuk meg, ebben az évben, de kü­lönösen jövőre már nem szá­molhatunk ilyen mértékben ezekkel a forrásokkal. Ezekben az években ezenkí­vül fellendült a termelés nö­vekedése, a népgazdaság növe­kedését azonban bizonyos fokig befagyasztották a tartalékok és a befejezetlen termelés, amit szintén figyelembe kell vennünk. Ezeknek és más té­nyeknek az ismerete már le­hetővé teszi, hogy normális nyugodt munka mellett megta­láljuk a helyes kiutat, megta­láljuk országunk nagy gazda­sági erejét, kihasználjuk mű­szaki értelmiségünk szaktudá­sát, és munkásosztályunk mun­kájának nagy erőforrását. Milyen más kérdések függnek össze e feladatok megoldásával? M. Sabolčík: Az irányítás és az intézményes jellegű kérdé­sek nagyon fontosak. A gazda­sági reform sikeres megvalósí­tása és az intézményes jellegű kérdések helyes megoldása kérdésében két feltételt kell megteremtenünk. Elsősorban konszolidálnunk kell a politi­kai viszonyokat, másodsorban a párt vezetésével kell megol­danunk ezeket a kérdéseket. Ellenkező esetben újból hibá­kat követnénk el, szélsőségek­be eshetünk. Itt az ideje, hogy az ilyen bonyolult társadalmi­politikai kérdéseket a felelős gárf- és állami szervek oldják meg. Észre kell vennünk azt, amit a közelmúltban nem akar­tunk meglátni — a gazdasági politika és az irányítás gazda­sági struktúrája, valamint az egész irányítási rendszer össze­függését. Ezekről a kérdésekről a gazdasági reformról folyta­tott vitával kapcsolatban na­gyon sokat írtunk. A vitában sok okos és sok téves nézet hangzott el, és sajnos, sok té­ves dolgot is elkövettünk. Ezt most helyre kell- hoznunk. A párt gazdasági politikájáról beszélünk. Gyakran azonban a párt gazdasági politikáját csak úgy értelmezzük, mint a kor­mány irányelveinek jóváhagyá­sát. A párt gazdasági politiká­jának szerves része az irányí­tási rendszer, mely eszköze a párt népgazdasági céljai sike­res megvalósításának. Az irá­nyítás módszereinek és az in­tézményes jellegű kérdéseknek teljes összhangban kell állniuk ezekkel a kérdésekkel. A szo­cializmus építése fokozott igé­nyeket támaszt a gazdasági irá­nyítással, a központi irányítás­sal, és az úgynevezett jövedel­mezőségi rendszeren alapuló szférával szemben is. Az olyan reform, mely gyengíti az irá­nyítás hatékonyságát, csak bo­nyolítja a helyzetet. Más az irányítás egyes fokán a felelős­ség és munkamegosztás kérdé­se. Az irányító szervek, semmi­lyen szinten sem tölthetik be csupán a tanácsadó ajánló vagy kérő szerepét. A korsze­rű irányítási rendszer riem is­meri az ilyen irányító szerve­ket. Megegyeztünk abban, hogy ez túl nagy fényűzés lenne, amit senki sem engedhet meg magának. A gazdasági reform fokozott igényeket támaszt az üzemi és üzemek feletti irányítással, va­lamint a gazdaság központi irányításával szemben. Amikor a reformról beszélünk, az irá­nyítás gazdasági hatékonyságá­nak növelésére gondolunk, és nem a dolog adminisztratív, bürokratikus részére. Ezt azért mondom, mert a gazdasági re­formmal kapcsolatos kérdések megoldásánál nálunk egyesek arra törekedtek, hogy felszá­molják a központot, mintha ez akadályozná a szocialista államban a gazdaság irányítá­sát. Nem értették meg a re­form alapvető gondolatát és té­vesen értelmezték a szocialista gazdasági központ funkcióját. Számos szocialista ország gya­korlata és tapasztalata a gaz­dasági reformmal aat mutatja, hogy a népgazdaság tervszerű központi irányításának helyes összehangolása a piaci kapcso­latok aktív szerepével növeli a központi irányítással szemben támasztott gazdasági igénye­ket. A központi irányításnak a gazdasági feltételek meghatá­rozásával kedvező feltételeket kell teremtenie a párt gazda­sági politikája által kitűzött cé­lok teljesítéséhez. A gazdasági irányítás rendszerében előbb lelepleződnek a központi szer­vek tévedései, mivel a fogyasz­tók piaca, amint ezt a mai helyzet is mutatja, nagyon ak­tívan befolyásolja a népgazda­sági tervet, pontosítja és idő­ben kiigazítja. Mindezt ma már tudjuk. Ezért azok a hangok, melyek szerint azáltal, hogy felül akarjuk vizsgálni az egyes elhamarkodott következ­tetéseket, az adminisztratív bü­rokratikus módszerekhez té­rünk vissza, ahhoz a politikai kampányhoz tartoznak, mely az ötvenes évek visszatérését jó­solgatja. Nem érthetünk vi­szont egyet azokkal a nézetek­kel sem, melyek a mai gazda­sági hibák okát kizárólag a gazdasági reformban látják. A hibák gyökerét a múltban ho­zott helytelen politikai és gaz­dasági intézkedésekben is ke­resnünk kell. Nagyon káros lenne, ha az ilyen nézetek ha­tása alá kerülnénk. A gazda­sági reform szükséges, kisebb­nagyobb változásokkal vala­mennyi szocialista országban végrehajtják. Úgy ahogy szük­ségessé vált a gyors átmenet az extenzív fejlődéstől az in­tenzív fejlődéshez, ugyanúgy, elkerülhetetlen az átmenet a régi adminisztratív irányításból a gazdasági irányításba. Ellen­kező esetben társadalmunk megbénulna, gazdaságilag le­maradna. A párt bizonyára jó­zanul mérlegeli majd, hogy mi a jó és mi a rossz a gazdasági reformban. Feladatunk, hogy a gazda­sági irányítást megtisztítsák a deformációktól, az elhamarko­dott intézkedésektől, biztosít­suk a központnak azokat a jo­gait, melyek a termelőerők szocialista tulajdonának és a korszerű gazdasági rendszer­nek körülményei között megil­letik. Ugyancsak feladatunk a jogok és felelősség helyes el­osztása, a névtelenség kikü­szöbölése az irányításból, hogy ne mondhassák, hogy ezért vagy azért a párt és a kormány felelős, hanem azt, hogy ezért a miniszterelnök, a miniszter, a főigazgató, az üzemigazgató, a mester, stb. felelős. A gazdasági kérdések megoldásához szükséges a nemzetközi feltételek megte­remtése is. Természetesen minket elsősorban a szo­cialista országukkal való együttműködés érdekel. M. Sabolčík: Nem mondok semmi újat, amikor leszöge­zem, hogy olyan kis országnak, mint Csehszlovákiának létérde­ke, hogy elmélyítse együttmű­ködését a szocialista országok­kal, elsősorbari is a Szovjet­unióval. Ostobaság volna a gazdasági fejlődés más koncep­ciójára gondolni. A mai világ­ban, amikor oly szigorúan gaz­dálkodnak az úgynevezett stra­tégiai nyersanyagokkal, és a kapitalista hatalmak szükség szerint azokat a nyersanyago­kat sorolják a stratégiai nyers­anyagok kategóriájába, melyek­kel függővé tehetik a kis or­szágokat, olyan szocialista or­szágnak, mint Csehszlovákia vajmi csekély esélye lenne az önálló szocialista szabad fejlő­désre. Ma a csehszlovák nép­gazdaság nyersanyagellátásá­nak és a feldoigozó ipar termé­kei értékesítésének problémá­ját a szocialista társadalom rendszere keretében oldjuk ineg. Ezzel kedvező gazdasági és politikai feltételek alakul­nak ki a gazdasági stabilizá­cióhoz. Biztonságérzetet ad a jelenben, és biztosítékokat ad a távlati fejlődéshez gazdasági együttműködésünk a szocialista tábor országaival, különösen a Szovjetunióval. Ezzel semmi­képp sem utasítjuk vissza a tu­dományos-műszaki együttmű­ködést más országokkal az egyenrangúság elve alapján. Gazdasági együttműködésünk­nek ezeket a politikai szem­pontjait meg kell magyarázni és hangsúlyozni kelL Napjaink időszerű politikai és gazdasági kérdései

Next

/
Thumbnails
Contents