Új Szó, 1969. november (22. évfolyam, 257-281. szám)

1969-11-26 / 278. szám, szerda

ARANYÉRMESEK PRÁGAI SORAKOZÓJA A prágai Óvárosi teret díszítő Kinský-palota tárlattermében az idei ljubljanai VIII. Nemzetközi Grafikai Kiállítás négy aranyérmese: a nyugatnémet származású francia festő, Hans Hartung, a spanyol Antoni Tapies, az amerikai lasper ]ohns és a jugoszláv Dzsevad Hozo grafikai műveivel találkozhat a műértő és a művészetkedvelő közönség. HANS HARTUNG kétségtelenül nemcsak a legtehetségesebb, a legkiforrottabb és legnevesebb négyük közül, de már eddigi életműve ls a kiválasztottak közé sorolja. Jóllehet 65 évével az idősek korosztályához tartozik, dinamizHartung: Litografia musa és az újat feltáró készsége a legfiatalabbak bajtársává teszik ezt a naturizált francia festőt és grafikust, az École de Paris egyik kiválóságát. Néhány fametszetével és kombinált technikával készített müvével, valamint 62 litográfiájával Hartung e tárlaton is bizonyította, hogy egyáltalán nem tartozik a kalligrafisták csoportjához, jóllehet sok művészettörténész és kritikus a jelek szülőatyjának tartja. Gyors és erőteljes grafikai gesztusainak sorozata szétzúzza a tért és belső érzésének dinamikóját érzékelteti a nézővel. S éppen ezért kifejezési formájával és eszközeivel látszólag a gesztus festészet művelői közé sorolhatnók, ám ez a beskatulyázás is helytelen lenne, mivel van Hartungban egy nagyfokú, robbanó absztrakt expreszszionizmus isi Érdekes, hogy Hartung szenvedélyes érzelmi kitöréseit, gesztusait a fekete színnel, s ennek minden létező áranyalatával fejezi ki, és éppen a jelenlegi tárlaton támad az embernek az az érzése, mintha lüktető fekete vonalai szigorú szabályzatok szerinti összeturkáltságukban a fehér terület (sík) felbomlasztásával törnének elő a mélységből a felszínre. Ám ugyanakkor a vizuálisan érzékelhető térbe betörő és fülsiketítőén explodáló gesztusok a fehér és általában a világos felszín csöndjét idézik tanúként, az alkotónak a külső világgal, de ugyanakkor önmaga érzelmi és értelmi benső életével folytatott pereskedéséhez. ANTONITÁPIES más húrokon játszik mint Hans Hartung és mégis az emberhez szól. Tápies spanyol származású festő és grafikus, s ahogyan saját maga vallja: hazájának sorsa egyáltalában nein közömbös számára. A spanyol nép igricének véii magát és ez a tápiesi „confiteor" festményein és grafikáin nemcsak hogy érezhető, de a szó legszorosabb értelmében, még a hitetlen Tamások számára is, kézzelfogható. Ez a 46 éves festő képeinek alkotású dal elsősorban homokot, márványport, salétromot használ és csak azután veszi igénybe a festéket meg a különböző kötőanyagokat. Különleges alkotómódszere azonban nem extravagancia. Tápies valóban spanyol igric, aki műveiben, festményein és grafikai munkáiban éppen az aszályoktól megkínzott spanyol földre, a nyomorúságos falusi kunyhók durva falaira, a kiszáradt folyók medrében felfedett első emberi lábnyom titokzatosságára, no meg Altamire barlangfestményeinek szépségeire emlékezik bizonyos nosztalgiával, miközben realizmusa egyáltalában nem fedi a látható világ tárgyainak körvonalait... Tápies alkotásai arról szólnak, hogy az ember nemcsak az embernek, hanem az állatoknak, a fáknak és a szikláknak, a köveknek is a testvére. Nem hinném, hogy sok értelme lenne felsorolni itt Tápies alkotásainak névsorát. Mindenesetre szólnom kell a Két szimmetrikus folt című színes litográfiájáról, valamint a Gesztenyeszínű diagonálról, meg a Narancssárga és szürke című képéről, melyek, akárcsak teljes itt látható litográfiái sorozata, megkapóak. És ha a XIX. század végéig érvényes esztétikai kategóriák szépségfogalmát meg is fedik, határozottan hatnak a nézőre, nyugtalanítják, gondolkodásra, meditálásra kényszerítik. JASPERS JOHNS, a 39 éves amerikai festő csupán a véletlen következtében, 1960-ban sajátította el a New York-i Universal Limited Editions litográfiái műhelyében a grafika minden csínját-bínját, és itt ebben a műhelyben készítette is el első grafikai műveit. Johns tulajdonképpen a Zen-buddhizmus tanaiból kiinduló amerikai kalligrafikusok csoportjaihoz tartozik, a betűk helyett azonban a számokkal bűvészkedik és gyakran igyekszik a számok hadirendjének értelmét megmásítani, logikáját a fejetetejére állítani. Mindezen túl pedig tekintélyromboló és arra törekszik, hogy a hazafiasság sablonokká vált „szent" szimbólumait magától értetődő tiszteletlenséggel rögzítve vászonra vagy papírra (lásd a Car!o Zecchi hangversenye A kiváló olasz karmester a bra lislaval hangversenyközönség kedvencei közé tartozik. De a viszontlátás örömébe ezúttal egy nagyon keserfi csepp vegyült. Carlo Zecchi súlyos combcsonttörés után két botra támaszkodva nehezen lépett fel a karmesteri emelvényre. A szívderítő muzsikálás nagymestere, akinek pompás muzikalitása, arany kedélye már annyi szép estét szerzett nekünk, hangversenyének gazdag műsorát ezúttal nagyrészt ülve dirigálta végig. Carlo Zecchi izzó muzsikuslélek. Régebbi vendégszerepléseiből tudjuk, hogy karmesteri gesztusát hevessé, sőt néha szertelenné teszi olaszos vérmérséklete, az átélés hevében nem riad vissza a legváratlanabb mozdulatoktól, hogy zenei akaratát kifejezze és átvigye a játékosokra, néha szinte táncol a pódiumon. Zeneiségének átütő erejét bizonyítja, hogy vezénylési technikáját átállította korlátolt mozgási képességére, a többit egyéniségének kisugárzása, művészetének őszintesége pótolta. Zecchi művészi elgondolásainak nagyszerűen kirajzolt vonalain mindig átsüt a szív melege. Bizonyára nem véletlen, hogy erre az estére Haydn szimfóniaköltészetének' két komoly, sőt komor alaphangú művet választotta. A 44. számú e-moll Gyász-szimfóniát — a lassú tétel bensőséges vigasz dala megindító élmény volt — és Haydn La passione című szimfóniáját (49. szám, f-moll). A „Szenvedély" szimfónia sajátos helyet foglal el a liaydnl alkotásban. Zecchi feltárta a mű sajátosságait és az igaz érzés színeivel festette a szimfónia sötét pátoszát. Mozart D-dúr fuvolaversenye (K. 314] a műsor kedves színfoltját elentette. A fuvolaszót Ladislav Brifhner adta elő szépen lekerekített, lágy fuvolahangon, érzékeny, finom muzikalitással. Befejezésül Zecchi szivárványszín :kben csillogó Mozart tolmácsolásában gyönyörködtünk. A ritkán hallott Mozart Szerenádot |D dúr, K. 203) az érzelmi kifejezés gazdag skálájával szólaltatta mea A hegedűszóló szép művészi megnyilatkozásra adott alkalmat Filharmóniánk koncertmesterének, Vojtech Gabriel érdemes művésznek. A nagyra becsült olasz maestro bizonyára megérezte, hogy a hangversenyt lezáró viharos tapsban a hallgatóság ős2inte jókívánságai Is kifejezésre jutottak. Havas Márta Zászlók című litográfiái sorozatát). Igen hatásos a már említett Zászlók variánsain kívül a Célpontok, no meg az Éjjeliőr címet viselő alkotása, amelyen azonban meglátszik Róbert Rauschenbei'g hatása. Ha Jaspers Johns egyszer leküzdi a külső befolyásokat a modern festészet és grafika óriásává válhat. DZSEVAD HOZO jugoszláv grafikust, a kiállítás Benjáminját (31 éves) hagytam beszámolóm és felmérésem végére. Itt látható műveit bizonyos fokú egyhangúság jellemzi, ám ezek minden monotonságuk és mondanivalójuk leegyszerűsítése ellenére is megkapóak. Három alapszíne, a fekete, a sötétvörös, és a bronzbajátszó arany dominál képeiA Görög Passiók a Nemzeti Színházban Dzsevad Hozo: Fekete (színes akvatina 19681 nek nagy többségén, amelyben a boszniai és hercegovifiai folklór mellett fellehetjük a történelmi, az izlám hatásától nem menetes momentumokat is, ami csak természetes, mivel Jugoszlávia népeinek múltját ezek a hatások mint romantikus aranyszálak szövik át. Ám érdekes módon jelentkezik nála a múlt már-már absztrakttá stilizált szimbólumai mellett a jelen is (Menasszony), a Béke katonája című grafikai lapján pedig feltör belőle a társadalom és az egyén jövőjét féltő érzés is, az aggodalom. Dzsevad Hozo művei nemcsakhogy pozitívumot jelentenek az aranyérmesek kiállításán, hanem intellektuális privitivizmusukkal példát mutatnak, hogyan lehet a modern művészet eszközeivel szólni a történelmi múltról, amelyről a folklór gyakran nem igen választható lel BARSI IMRE A Szlovák Nemzeti Színház operaegyiittesének idei jubileumi évadnyitója Bohuslav Martinü, neves cseh zeneszerző „Görög passiók" című alkotása volt. A „Görög passiók" évszázadunk modern zeneművészetének azon darabjai közé tartozik, amelynek diadalútja vitathatatlan. A hazai operaszínpadokon: Brnó, Prága és Ostrava után most Pozsonyban csendülnek fel dallamai a tíz évvel ezelőtt elhunyt zeneszerző utolsó előtti operájának. B. Martinu ebben a müvében Nikosz Kazantzakisz egyik világsikert aratott regényének témáját dolgozza fel. A történet a húszas években játszódott le egy, a török uralom alatt levő faluban a húsvéti ünnepek alatt. Kazantzakisz két embercsoport és a gazdag görög falu — ahol a Kelet hatása markánsan vegyül a görög pravoszláv liturgiával — néhány lakosának eseményekben gazdag, szerteágazó történetén keresztül súlyos vallási, nemzetiségi, etikai, de főleg társadalmi problémáit mutatja be. Noha a regény telítve van az ember iránti szeretettel, a felebaráti szeretettel, s mondanivalójának éle az önzés és a társadalmi igazságtalanság ellen irányul, a szerző alapgondolata — amit a történet ki is fejez — mégis nagyon szkeptikus: ha Krisztus újból megjelenne a világon, ismét keresztrefeszítenék. Ennek a nagy terjedelmű, mélyenszántó gondolatokkal átszőtt regénynek zenedrámai áttétele Martinütól, a szövegírótól valóban nagy alkotói erőfeszítést követelt. Martinü a "librettóban elképzelésének megvalósítása érdekében — inkább a lírai, mintsem a drámai mozzanatokat domborította ki — sok hálás, színpadi hatású jelenetet mellőzött. Persze, a szerző „lírizáló" dramaturgiájának következtében háttérbe szorultak a regény Lársadalombírálati és erősen drámai elemei, ez a felfogás leegyszerűsítette a konfliktusokat s alakjainak lélektani szerkezetét, és — érthetően — a történés zenei megformálásában is így jutott kifejezésre. A „Görög passiók" zenéje inkább lírai, mint drámai, mindenütt mértéktartó, nemesveretű, emberien egyszerű és megindító. Az opera leghatásosabb jelenetei éppen a lírikus részek, viszont a vérbő, zenedrámai jelenetekben és helyzetképekben Az életet megszépítő művészet Az észt kultúra hetének egyik vonzóan látványos programpontját képezi az észt alkalmazott művészet bemutatója a bratislavai Barátság Házában. A gondosan válogatott anyag a hűvös északi ország népének mértéktartó ízlését, régi kultúrájában gyökerező szépérzékét, az évszázadok tapasztalatának és motívumkincsének megbecsülését tükrözi. Ez a megbecsülés nem a népművészet mechanikus átvételét, kényelmes utánzását jelenti. Az újítók következetes kutatói a szépség korszerű érzékeltetési módjának. Ez a törekvés teszi élővé, maivá művészetüket. Az ország természeti feltételeinek, s nyersanyagkészletének megfelelően az ősi folklórban a fémfeldolgozásnak s a szőnyegszövésnek van a legrégibb hagyománya. Ma» is ez a két műfaj áll első helyen iparművészetükben. Az utóbbi évtizedekben erősen gyarapodott a fémművészettel foglalkozók száma. Sokoldalú adottságaikkal, ötletes új technikákkal formálják az engedékeny vasat, a sokszínű rezet, a hajlékony alumíniumot és a szelíden csillogó ezüstöt. Díszítésüknél a múltbeli vésésen és zománcozáson kívül újabban hegesztési, és domborítási, s vegyi eljárásokat is alkalmaznak. A homályosan hagyott, és fényesített fémfelületek, a komor feketék és szürkék élénk kék és piros zománccal váltakozása, a sima és domborított részek ellentéte rendkívül hatásossá teszi munkájukat. A díszítőművészet egyik legelterjedtebb formája ma a stilizált alakos motívumokkal és absztrakt elemekkel ékes falra függeszthető leniezek. Legmegragadóbbak a templomi kelyhek nemes formáit idéző darabok és a bőséges leleménnyel alakított nagyméretű gyertyatartók. Az erőteljes és könnyed, komoly és kecses megoldású, féldrágakövekkel és gyöngyházzal élénkített kisebb és nagyobb dísztárgyak és ékszerek képzeletük élénk játékát jelzik. Mestereik közül csak néhányat említek meg: E. Adamsont, J. Arrakot, I. Balasovot, a tehetséges A. Kapstát és O. Kiittöt. A inai szőnyegszövés hosszú fejlődés eredménye a régi népművészeti mintákat követő darabok helyett újabban kifejezésteljes, gazdag színharmóniájú, általánosító tartalmú művek keletkeztek. Megérdemelt, megbecsülésben részesülnek M. Adainson lenyűgöző színérzékenységgel alkotott Lepkéi és E. Hansen roppant egyszerű józan színezésű fekete madara. M. Manni a lángok színes áradásával érezteti, hogy: Szikrából lesz a tűz. B. Tombei'g rideg mértani formák kedvelője. (Perspektívák |. A technika korában a nem csupán célszerű, de üdítően harmonikusra, az életet megszépítőre vágyó embeR igényét kielégítő tárlatról elégedett jóérzéssel távozunk. BARKÁNY JENÖNÉ meglehetősen szűkölködik. Éppen ezért a „Görög passiók" megjelölése, mint „zenedráma" nem a legpontosabb: ha a zeneműben a zeneszerző inkább a formai törvényszerűségeket követi, mintsem a zenedráma specifikus követelményeit, akkor voltaképpen lírai tragédia, s nem zenedráma a szó szoros értelmében. A „Görög passiók" pozsonyi előadását a következők készítették elő: Miroslav Fischer rendező, Viktor Málék, zenei rendező, Pavol Mária Gábor, díszlettervező, Ondrej Lénárd, karvezető és Ľudmila Purkyftová, kosztümtervező. Mindanynyiuk összmunkája azt bizonyítja, hogy ennek az operának a színrevitelében egészen új szempontok érvényesültek, eléggé eltérőek a megszokottaktól. Elsősorban Fischer újszerű rendezői koncepcióját említenők, amely a történet szimbolikus voltára épít. A műnek ebből a szemszögből való koncipiálása több kritikus szerint lehetséges, sőt a „Görög passiók" jellegét tekintve a legmegfelelőbb, a legösszefogóbb. Fischer rendezői felfogása, amely teljes mértékben elfogadja a történet szimbolizáló jellegét, az egész színpadképet az álomszerűség, a vizionálás síkjára helyezi, ahol az álmok légköre felülemelkedik a történet realitásán és drámaiságán, s ahol nagy szerepe van a gondolati képzettársításoknak. A rendezőnek a színpadkép álomszerűségét s a költői, nem egyszer szuggesztívan ható légkört jól választott kifejezési eszközökkel sikerült megteremtenie, főleg a finoman árnyalt fényhatásokkal s a szereplők stilizált beállításával. Mindez a legszembetűnőbben a lírai és a vallási miszticizmussal áthatott jelenetekben nyilvánul meg. Mindenesetre nagyon megbecsülendő, hogy Fischer szimbolisztikus felfogását az egész előadás folyamán nagyon következetesen érvényesíti, s gondosan elkerül bárminő naturalizmust, mesterkélt drámai akcentust és realisztikus túlzásokat. Ebben a törekvésében méltón támogatta Gábor jelzett, szimbolizáló díszletei, felkeltve az alapvető, miszteriózus légkört. Málék zenei betanítása plasztikusan követi a rendezői felfogást, amelynek egyébként a színekben gazdag vezérkönyv lírai részei a nagy erőssége. Martinü zenéjének — főleg lírai dramatizmusainak — tolmácsolása Málék felfogásában sehol sem hagy kifogásolni valót, s ezzel ez a szerény művész ismét meggyőzte a közönséget nem hétköznapi muzikális és karmesteri képességéről. A november 9-én lezajlott bemutató főszereplői közül figyelemre méltó volt Malarhovský Grigorisz-alakítása, kitűnően érzékeltetve gőgös képmutatását, és Gustáv Papp. az újkori Krisztus Manoliosz meggyőzően kidolgozott szerepében. Ezzel szemben a rendezés adós maradt Hanóková Katarlnájának Špaček Fotisz gyönyörű szerepének kidolgozásávaL A kisebb szerepek jóformán eltörpülnek a főszerepek mellett, s így alakítóik sem lehettek valóban említésre méltóik. Viszont dicséretet érdemel a vitathatatlanul jól felkészült kórus, melynek különösen az első és negyedik felvonásban Jutott nagyobb szerep. Egészben véve a „Görög passiók" a Szlovák Nemzeti Színház előadásában egy kissé kísérleti műnek tekinthető. Az általánostól eltérő szempontok megvilágítása sok újat, érdekeset, ösztönzőt hozott, de ugyanennyi vitathatót is. Mindenesetre el kell ismernünk, hogy ennek a színpadtechnikailag nehezen kezelhető műnek pozsonyi előadása jutott a legtovább az adekvát tolmácsolás keresésének útján. A. G.