Új Szó, 1969. november (22. évfolyam, 257-281. szám)

1969-11-23 / 47. szám, Vasárnapi Új Szó

Az ifjúkori olvasmány varázsa • 1 világ leggyónyörubb tája • A kétévi küzdelem legne iKzebfc 165 napja • Egyetlen óhajom: szilárd talajon aludni • Senki sem szlitetik hősnek Leonid TELIGA lengyel kapitány körülvitorlázta földünket V. Spychalski marsall, a Lengyel Állani tanács elnöke jobbról nyújtotta át a ki tüntetést Leonid Teliga kapitánynak Azt akartam, hogy még a név is a reményt hirdesse... Az eseménnyel, főként a tenger menti országok sajtója foglalkozott, különféle sorsot jósolva a bátor kapitánynak. A vélemények között kevés volt a reinénytkeltő hang. Az óceánon máisok bátor vitorlásnak nyoma veszett. A tengeri hajózás történetírói csupán az amerikai j. Sloucum, a francia A. Gerbauit és az argentin V. Dumas nevét jegyezték fel aranybetűkkel. Ök kerülték meg elsőként — egyedül kis vitorlásukon — földünket. Teligának nem volt tapasztalata a vitorlázásban, de volt végtelen kitartása, fizikai ereje és szinte mérhetetlen, sokoldalú elméleti felkészültsége. Utazásának valódi főpróbáját az első két hét jelentette, míg eljutott a Kanári-szigetekig. Gyötörte fejfájás, láz, és egy helyen a víz is beszivárgott a vitorlásba. így a néhány napra tervezett pihenés és javítás egy hónapra nyúlt. — Visszanyertem az egészségem, s talán itt alapoztam meg további sikereimet. Huszonkét nap alatt keresztülszeltem az Atlanti-óceánt, eljutottam a Kis-Antillákhoz. Az öttonnás vitorlás a Karib-tengeren folytatta útját a Panama csatornáig. Ekkor már öles címekkel hirdetkellemetlen volt ez a szócsata és a tizenegy napi várakozás után engedélyt kapott az átkelésre. — A Csendes-óceánnak csak a neve „csendes". Ezt jóként akkor éreztem meg, mikor elhagytam a Galápagosszigeteket. A hetekig, hónapokig tartó magányt nehezebb elviselni, mint a vihart és a hálálj élelmet. 1967 karácsonya előtt érte el ifjúkori álmainak színhelyét, Tahiti szigetét. Harminc éven keresztül, — mióta elolvasta Gerbauit könyvét —• vágyott e helyre. Szigettől szigetig vitorlázott, mint a nagy francia író. Fényképezett, filmezett, magnószalagra rögiAf tff

r*1 VALLATÁS zítette az őslakók dalait. Lenyűgözte a sziget szépsége. — A világ egyik leggyönyörűbb tája ez a szigetcsoport. Öt hónapot töltöttem ott . . . Míg Tahititői eljutott a Fidzsi-szigutekre, átvitorlázott a Csendes-óceán egyik legmélyebb szakaszán, ahol több mint nyolc ezer méter mélyben húzódik a tengerfenék. Itt várta a kellemetlen hír, az ausztráliai kormánytól nem kapott vízumot. Az indok: idegen érzületű kapitány nem léphet Ausztrália földjére. Hiába küldték el Lengyelországból a kért felszerelést és élelmet, nem kaphatta meg. Ekkor olvasta az egyik lapban: Ki lesz a győztes, a lengyel vagy az óceán? Egyetlen lehetősége maradt: keresztülszelni az Indiai-óceánt, s a Jóreménység-fokának megkerülésével visszatérni Casablancába. — Senki sem születik hősnek. Mikor elindultam, a útinaplómba egyetlen mondatot írtam: néhány óra múlva eltűnök az ismeretlenben ... A harmadik tengeren valóban megérintette a halál szele. Óriási viharba sodródott, 39 fokos lázban hetekig küzdött életéért, a vitorlás megmentéséért. Már csupán egy rizsadagja volt, mikor a MONlUSZKO nevű lengyel hajó kapitánya észrevette „a hullámokon táncoló fehér pontot". — Ezt a találkozást sohasem felejtem el. Megkérdezték, mire van szükségem? Egy pohár sört kértem. Hogy miért éppen sört, ezt máig sem tudom ... Ök voltak a megmentöim. Az OPTY százhatvanöt napi emberfeletti küzdelem után Dakar kikötőjében ért partot. A kapitánynak egyetlen kívánsága volt: szeretnék szilárd talajon aludni! Kimerültségét csak a partra lépve tudatosította teljes mértékben. Hosszabb pihenésre volt szüksége. Ezért csak márciusban indult tovább. 1969. április 5-én Casablancából röppent világgá a hír: Leonid Teliga vitorlásával megkerülte a földet. Megnéztem az OPTY-t, láttam a 42 négyzetméternyi vitorlavásznat, amelybe vad viharok kapaszkodlak. A kapitány odahaza „hivatalosan" júniusban, a tenger napjának ünnepén fejezte be föld körüli útját. Számtalan ajándékot kapott, Spychalski marsall átnyújtotta neki a „Parancsnoki keresztet", a hajózási miniszter pedig egy lengyel gyártmányú Fiat személygépkocsi kulcsát. — Terveim? Dolgozom, írom a könyvem, ürülök, hogy már az egyik cseh kiadó is elküldte ajánlatát. Sokat utazik, járja az országot, élménybeszámolókat tart, az év egyik legismertebb személyisége. Két nap múlva újból találkoztunk. Poznani kollégámmal kora reggel, jóval hat óra előtt „randevúztunk" a jövő tengerésztisztjeivel. A tisztiiskola egyik hajóját készítették a „kifutáshoz". A metsző hideg szél ellen nemcsak mi, hanem a katonák is védelmet kerestek. Egy oszlop mögé húzódva felismertem a tengerésztisztek gyűrűjéből előbukkanó széles vállú „civilt". A fedélzeti feljáró mellett állt, könnyű felöltőt viselt. Észak felé nézett, magyarázott. Beálltam én is a körbe, háttal a tengernek, mint a többiek. Valósággal borotvált a szél. Egy-egy erős szélroham ellen még a tisztek is nyitott tenyérrel védték az arcukat. Teliga kapitány nyugodtan beszélt, mintha csal. asztal mellett ülnénk, csupán magas homlokán futottak összébb a redők. Időnként lesimította deresedő haját, aztán újból szembenézett a széllel. CSETÖ JÁNOS Gdynia kikötőjében egy hűvös szeptemberi reggelen szinte egymásnak sodort a véletlen. Lengyel kollégám előzetes megbeszélése szerint egy hét múlva Varsóban kellett volna találkoznunk. Nem szalaszthattam el a nagy lehetőséget. — Persze, megígértem, De tíz napig újból az országot járom. Délig a tengerésztisztek foglya vagyok ... Tizenkét órakor vár egy jó Ismerősöm, ö ajándékozta a festéket az OPTY készítéséhez. Találkozzunk az ö irodájában. Még tanácsot is kapok: Csupán annyit mondjan a taxisnak: Oliwára vigyen a lakkészítő üzembe. Pontosan így tettem. Közben még a délelőtt folyamán elmondta egy tengerésztiszt, hogy Oliwán készítik a legjobb festéket. A 70 éves üzemet teljesen korszerűsítették, csak lengyel gyártmányú gépekkel dolgoznak, és termelésüknek több mint a felét Nyugatra exportálják. — Tudom, tudom, Ön most a vendégem vendége. Ez nem változtat a lényegen, mindketten az én vendégeim. — — Z. Grabarczyk vezérigazgató a megszokott lengyel udvariassággal fogad. Pontosan érkeztem, aki meghívott öt perccel megelőzött. S ml több, kellemesen meglepett. Mikor előhúztam jegyzetfüzetem, a kapitány megszólalt. — Vallatás? Ne feledd, lengyel és magyar — két jó barát. — Teliga úr tud magyarul? — Ennyit illik tudni... Beszélhet francia, orosz, angol, portugál... A kérdésre vendéglátónk felelt: Szót értünk mi lengyelül is ... — Véletlenül említette elsőként a francia nyelvet? Nem. Szeretem elkerülni a véletleneket. Igyekszem önmagam irányítgatni ezt a pici sorsomat. — Mikor született az elhatározása, hogy körülvitorlázza a földet? — Az indítóok? Ez is összefügg a francia nyelvvel. Először volt a csodálat, ebből serkent a vágy, amely három éviizedig emésztett... Különben ezt csak akkor értené meg, ha legalább egy picit ismerné az életemet... Leonid Teliga életútja — ha ezt egyszer megírja — kedvelt olvasmánya lesz az ifjúságnak. A fiatalok már ma ls úgy emlegetik nevét, mint a küzdenitudás élő példáját. S a példaképek hatása szinte felmérhetetlen. Benne az ifjúkori olvasmányok varázsa, Alain Gerbauit könyvei lobbantották fel az utazás vágyát. Megtanult franciául s mindjobban csodálja azt az embert, aki vitorlásával megkerülte a földet, és 700 napot töltött az óceánon. Könyveiben oly élethűen írta le az ismeretlen szigetvilágok természeti szépségeit, hogy az olvasó „szinte látja" a gyönyörű tájat, az őslakók színpompás felvonulásait. Húszéves volt, amikor csodálata vággyá formálódott: ha egyszer én is hasonlóképpen vitorlázhatnék ... Kirobbant a második világháború. Az ifjú Teliga mint repülős, navigátor vesz részt a küzdelemben. A távoli szigetek helyett a támadó fasiszta gépekre figyel A háború után sok mindent megpróbál, majd írni kezd. Rövidesen ismert újságíró lesz. Közben oroszból és angolból egy kötetre való elbeszélést, riportot fordít lengyelre. Kiválóan ismeri az angol irodalmat, „kapásból" tucatszámra idézgeti az angol költők legszebb verseit. — Azt mondja a közmondás; a szegény embert a remény táplálja. Az én reményemet viszont csak a pénz erősíthette. Az évek határt szabnak a fizikai teljesítőképességnek. Cselekednem kellett. A vitorlás megépítéséhez pénzre volt szükségem ... Beszél néhány világnyelven, képzett pilóta, így kollégái nem csodálkoztak, amikor az ENSZ szolgálatába jelentkezett. Mint az Ellenőrző Bizottság munkatársa évekig élt Koreában és Vietnamban. S a katonatisztben „feltört" az újságírói felelősség. A koreai és a vietnami háborúból írt riportjait nemcsak lengyel, hanem haladó nyugati lapok is közölték. — Repültem helikopterrel őserdők felett, láttam a vietnami nép emberfeletti küzdelmét. Nincsenek szavak, amelyekkel hűen kifejezhetnénk az amerikai bombázások borzalmait... — Vietnamban is gondolt a vitorlásra? — Nagyon sokszor. Közel nyolc évig szolgáltam, míg megtakarítottam a szükséges pénzmagot. 797 NAP KRÓNIKÁJA A 9,85 méter hosszú kis fehér vitorlás 1967. január 25-én Casablanca kikötőjéből indult el földkörüli útjára. — OPTY, az optimizmus rövidítése. ték a világlapok: egy lengyel küzd az óceánnal. A kis vitorláson sajtóértekezletet tartott. Az egyik napilap szóvá tette: miért vár már napok óta egy magányos vitorlás az átkelési engedélyre? Az illetékesek siettek a válaszszal: ő az oka, nem tudja megmagyarázni, hogy mit akar! Erre kirobbant a botrány. „Teliga nem tud angolul? Hiszen sajtótájékoztatóját is angolul tartotta." Valakiknek