Új Szó, 1969. november (22. évfolyam, 257-281. szám)

1969-11-23 / 47. szám, Vasárnapi Új Szó

Az ifjúkori olvasmány varázsa • 1 világ leg­gyónyörubb tája • A kétévi küzdelem legne iKzebfc 165 napja • Egyetlen óhajom: szilárd talajon aludni • Senki sem szlitetik hősnek Leonid TELIGA lengyel kapitány körülvitorlázta földünket V. Spychalski marsall, a Lengyel Állani tanács elnöke jobbról nyújtotta át a ki tüntetést Leonid Teliga kapitánynak Azt akartam, hogy még a név is a re­ményt hirdesse... Az eseménnyel, főként a tenger men­ti országok sajtója foglalkozott, külön­féle sorsot jósolva a bátor kapitány­nak. A vélemények között kevés volt a reinénytkeltő hang. Az óceánon mái­sok bátor vitorlásnak nyoma veszett. A tengeri hajózás történetírói csupán az amerikai j. Sloucum, a francia A. Gerbauit és az argentin V. Dumas nevét jegyezték fel aranybetűkkel. Ök kerülték meg elsőként — egyedül kis vitorlásukon — földünket. Teligának nem volt tapasztalata a vitorlázásban, de volt végtelen kitartása, fizikai ere­je és szinte mérhetetlen, sokoldalú el­méleti felkészültsége. Utazásának valódi főpróbáját az első két hét jelentette, míg eljutott a Ka­nári-szigetekig. Gyötörte fejfájás, láz, és egy helyen a víz is beszivárgott a vitorlásba. így a néhány napra terve­zett pihenés és javítás egy hónapra nyúlt. — Visszanyertem az egészségem, s talán itt alapoztam meg további sike­reimet. Huszonkét nap alatt keresztül­szeltem az Atlanti-óceánt, eljutottam a Kis-Antillákhoz. Az öttonnás vitorlás a Karib-tenge­ren folytatta útját a Panama csator­náig. Ekkor már öles címekkel hirdet­kellemetlen volt ez a szócsata és a tizenegy napi várakozás után engedélyt kapott az átkelésre. — A Csendes-óceánnak csak a neve „csendes". Ezt jóként akkor éreztem meg, mikor elhagytam a Galápagos­szigeteket. A hetekig, hónapokig tartó magányt nehezebb elviselni, mint a vihart és a hálálj élelmet. 1967 karácsonya előtt érte el ifjú­kori álmainak színhelyét, Tahiti szi­getét. Harminc éven keresztül, — mi­óta elolvasta Gerbauit könyvét —• vá­gyott e helyre. Szigettől szigetig vitor­lázott, mint a nagy francia író. Fény­képezett, filmezett, magnószalagra rög­iAf tff r*1 VALLATÁS zítette az őslakók dalait. Lenyűgözte a sziget szépsége. — A világ egyik leggyönyörűbb tája ez a szigetcsoport. Öt hónapot töltöt­tem ott . . . Míg Tahititői eljutott a Fidzsi-szigu­tekre, átvitorlázott a Csendes-óceán egyik legmélyebb szakaszán, ahol több mint nyolc ezer méter mélyben húzó­dik a tengerfenék. Itt várta a kelle­metlen hír, az ausztráliai kormánytól nem kapott vízumot. Az indok: idegen érzületű kapitány nem léphet Ausztrá­lia földjére. Hiába küldték el Lengyel­országból a kért felszerelést és élel­met, nem kaphatta meg. Ekkor olvasta az egyik lapban: Ki lesz a győztes, a lengyel vagy az óceán? Egyetlen le­hetősége maradt: keresztülszelni az Indiai-óceánt, s a Jóreménység-fokának megkerülésével visszatérni Casablan­cába. — Senki sem születik hősnek. Mikor elindultam, a útinaplómba egyetlen mondatot írtam: néhány óra múlva el­tűnök az ismeretlenben ... A harmadik tengeren valóban meg­érintette a halál szele. Óriási viharba sodródott, 39 fokos lázban hetekig küz­dött életéért, a vitorlás megmenté­séért. Már csupán egy rizsadagja volt, mikor a MONlUSZKO nevű lengyel hajó kapitánya észrevette „a hullámo­kon táncoló fehér pontot". — Ezt a találkozást sohasem felej­tem el. Megkérdezték, mire van szük­ségem? Egy pohár sört kértem. Hogy miért éppen sört, ezt máig sem tu­dom ... Ök voltak a megmentöim. Az OPTY százhatvanöt napi emberfe­letti küzdelem után Dakar kikötőjében ért partot. A kapitánynak egyetlen kí­vánsága volt: szeretnék szilárd talajon aludni! Kimerültségét csak a partra lépve tudatosította teljes mértékben. Hosszabb pihenésre volt szüksége. Ezért csak márciusban indult tovább. 1969. április 5-én Casablancából röppent világgá a hír: Leonid Teliga vitorlásá­val megkerülte a földet. Megnéztem az OPTY-t, láttam a 42 négyzetméternyi vitorlavásznat, amely­be vad viharok kapaszkodlak. A kapi­tány odahaza „hivatalosan" júniusban, a tenger napjának ünnepén fejezte be föld körüli útját. Számtalan ajándékot kapott, Spychalski marsall átnyújtotta neki a „Parancsnoki keresztet", a ha­józási miniszter pedig egy lengyel gyártmányú Fiat személygépkocsi kul­csát. — Terveim? Dolgozom, írom a köny­vem, ürülök, hogy már az egyik cseh kiadó is elküldte ajánlatát. Sokat utazik, járja az országot, él­ménybeszámolókat tart, az év egyik legismertebb személyisége. Két nap múlva újból találkoztunk. Poznani kollégámmal kora reggel, jó­val hat óra előtt „randevúztunk" a jövő tengerésztisztjeivel. A tisztiiskola egyik hajóját készítették a „kifutáshoz". A metsző hideg szél ellen nemcsak mi, hanem a katonák is védelmet kerestek. Egy oszlop mögé húzódva felismertem a tengerésztisztek gyűrűjéből előbukka­nó széles vállú „civilt". A fedélzeti fel­járó mellett állt, könnyű felöltőt vi­selt. Észak felé nézett, magyarázott. Beálltam én is a körbe, háttal a ten­gernek, mint a többiek. Valósággal bo­rotvált a szél. Egy-egy erős szélroham ellen még a tisztek is nyitott tenyérrel védték az arcukat. Teliga kapitány nyugodtan beszélt, mintha csal. asztal mellett ülnénk, csupán magas homlo­kán futottak összébb a redők. Időnként lesimította deresedő haját, aztán újból szembenézett a széllel. CSETÖ JÁNOS Gdynia kikötőjében egy hűvös szep­temberi reggelen szinte egymásnak so­dort a véletlen. Lengyel kollégám elő­zetes megbeszélése szerint egy hét múl­va Varsóban kellett volna találkoznunk. Nem szalaszthattam el a nagy lehetősé­get. — Persze, megígértem, De tíz napig újból az országot járom. Délig a tenge­résztisztek foglya vagyok ... Tizenkét órakor vár egy jó Ismerősöm, ö ajándé­kozta a festéket az OPTY készítéséhez. Találkozzunk az ö irodájában. Még tanácsot is kapok: Csupán annyit mondjan a taxisnak: Oliwára vigyen a lakkészítő üzembe. Pontosan így tettem. Közben még a délelőtt folyamán elmondta egy tenge­résztiszt, hogy Oliwán készítik a legjobb festéket. A 70 éves üzemet teljesen kor­szerűsítették, csak lengyel gyártmányú gépekkel dolgoznak, és termelésüknek több mint a felét Nyugatra exportál­ják. — Tudom, tudom, Ön most a vendé­gem vendége. Ez nem változtat a lénye­gen, mindketten az én vendégeim. — — Z. Grabarczyk vezérigazgató a meg­szokott lengyel udvariassággal fogad. Pontosan érkeztem, aki meghívott öt perccel megelőzött. S ml több, kelleme­sen meglepett. Mikor előhúztam jegyzet­füzetem, a kapitány megszólalt. — Vallatás? Ne feledd, lengyel és magyar — két jó barát. — Teliga úr tud magyarul? — Ennyit illik tudni... Beszélhet francia, orosz, angol, portugál... A kérdésre vendéglátónk felelt: Szót értünk mi lengyelül is ... — Véletlenül említette elsőként a francia nyelvet? Nem. Szeretem elkerülni a véletle­neket. Igyekszem önmagam irányítgat­ni ezt a pici sorsomat. — Mikor született az elhatározása, hogy körülvitorlázza a földet? — Az indítóok? Ez is összefügg a francia nyelvvel. Először volt a csodá­lat, ebből serkent a vágy, amely három éviizedig emésztett... Különben ezt csak akkor értené meg, ha legalább egy picit ismerné az életemet... Leonid Teliga életútja — ha ezt egy­szer megírja — kedvelt olvasmánya lesz az ifjúságnak. A fiatalok már ma ls úgy emlegetik nevét, mint a küzde­nitudás élő példáját. S a példaképek hatása szinte felmérhetetlen. Benne az ifjúkori olvasmányok varázsa, Alain Gerbauit könyvei lobbantották fel az utazás vágyát. Megtanult franciául s mindjobban csodálja azt az embert, aki vitorlásával megkerülte a földet, és 700 napot töltött az óceánon. Könyveiben oly élethűen írta le az ismeretlen szi­getvilágok természeti szépségeit, hogy az olvasó „szinte látja" a gyönyörű tá­jat, az őslakók színpompás felvonulá­sait. Húszéves volt, amikor csodálata vággyá formálódott: ha egyszer én is hasonlóképpen vitorlázhatnék ... Kirobbant a második világháború. Az ifjú Teliga mint repülős, navigátor vesz részt a küzdelemben. A távoli szigetek helyett a támadó fasiszta gépekre fi­gyel A háború után sok mindent megpró­bál, majd írni kezd. Rövidesen ismert újságíró lesz. Közben oroszból és angol­ból egy kötetre való elbeszélést, ripor­tot fordít lengyelre. Kiválóan ismeri az angol irodalmat, „kapásból" tucatszám­ra idézgeti az angol költők legszebb verseit. — Azt mondja a közmondás; a sze­gény embert a remény táplálja. Az én reményemet viszont csak a pénz erősít­hette. Az évek határt szabnak a fizikai teljesítőképességnek. Cselekednem kel­lett. A vitorlás megépítéséhez pénzre volt szükségem ... Beszél néhány világnyelven, képzett pilóta, így kollégái nem csodálkoztak, amikor az ENSZ szolgálatába jelentke­zett. Mint az Ellenőrző Bizottság mun­katársa évekig élt Koreában és Viet­namban. S a katonatisztben „feltört" az újságírói felelősség. A koreai és a viet­nami háborúból írt riportjait nemcsak lengyel, hanem haladó nyugati lapok is közölték. — Repültem helikopterrel őserdők felett, láttam a vietnami nép ember­feletti küzdelmét. Nincsenek szavak, amelyekkel hűen kifejezhetnénk az amerikai bombázások borzalmait... — Vietnamban is gondolt a vitorlás­ra? — Nagyon sokszor. Közel nyolc évig szolgáltam, míg megtakarítottam a szükséges pénzmagot. 797 NAP KRÓNIKÁJA A 9,85 méter hosszú kis fehér vitor­lás 1967. január 25-én Casablanca kikö­tőjéből indult el földkörüli útjára. — OPTY, az optimizmus rövidítése. ték a világlapok: egy lengyel küzd az óceánnal. A kis vitorláson sajtóértekez­letet tartott. Az egyik napilap szóvá tette: miért vár már napok óta egy magányos vitorlás az átkelési enge­délyre? Az illetékesek siettek a válasz­szal: ő az oka, nem tudja megmagya­rázni, hogy mit akar! Erre kirobbant a botrány. „Teliga nem tud angolul? Hiszen sajtótájékoz­tatóját is angolul tartotta." Valakiknek

Next

/
Thumbnails
Contents