Új Szó, 1969. november (22. évfolyam, 257-281. szám)

1969-11-23 / 47. szám, Vasárnapi Új Szó

Magyarországi útinapló Ősz a puszta fölött szemét — mondván — ne lásson semmit. Ugyanezen a napon fogták el Üregi Lajost is. Feleségét agyonlőtték, őt magát szintén a szekérre dobták. Egyikük sem tért többé soha haza. Két hét múlva megölik Hajma Lajost, és Csákó Mihályt, mert állítólag a vörösökkel paktáltak. Csillagtalan októberi éjszakán szedik össze azokat a rendőröket, akik nem voltak hajlandók együttműködni a különítményesekkel. Éjnek idején szekéren viszik őket a józsa-tanyára. Ott egy csűrbe zárják őket... Sárközi Kálmán szerint Héjjaséknak szabad bejárásuk volt a kecskeméti börtönökbe is. Kényük-kedvük szerint kínozhatták a foglyokat. Egyesek hátából szíjat hasítottak, másoknak lenyúzták a fejbőrüket, bicskával vájták ki a szemét, késsel összevagdosták a testét és a vérző sebet sóval és paprikával szórták be. Látta meghalni Buzgó Balázst; azok közé a kevesek közé tartozott, akiknek sikerült élve szabadulni az ébredők kezéből. Élve, de eszét vesztve a borzalmas kínzásoktól. Este jött haza és reggelre már a gerendán függött, önkezével vetett véget az életének. Vagy Apró józsej esete. Az ébredők Kecskeméten támadták meg. Amikor védekezett, kést vágtak a fejébe. A szerencsétlen ember így ténfergett jó darabig a város utcáin, amíg a jóemberek orvoshoz nem vitték. A kést kivették a fejéből, de mire az otvos végzett a műtéttel, a különítményesek érte mentek. Az orvos tiltakozása ellenére magukkal vitték a súlyosan sérült embert. Apró József már nem érte meg az estét. A kecskeméti börtön előtt mindig sokan álldogáltak. Egy kilenc év körüli fiúcska nap mint nap ott ácsorgott. Kezében baboskendőbe kötött motyóját szorongatta. Édesapjával Gyallós Mihállyal szeretett volna beszélni. Csak azt akarta neki megmondani, hogy „gyüjjék má haza, mert szántani, vetni kéne, sok ám a munka otthon, gyüjjék mielőbb". A kendőb.e kötött hazait is szeiette volna átadni édesapjának, de csak nem akart megnyílni a börtön kapu. Aztán a harmadik, vagy a negyedik napon mégis csak jött valaki, aki megkérdezte tőle, mire vár. A bácsi nyakonragadta és magával vitte. Az őrök sem állták útját. Sokáig volt bent, igen sokáig. Hangosan zokogott, amikor újra az utcára lépett. A várakozók közül valaki megkérdezte: — Mi bajod kisfiam? A kis Gyallós Miska azonban egyre csak azt hajtogatta, hogy őt bizony becsapták. Egy embert mutattak neki, akinek nem volt szeme és beszélni sem tudott, és azt mondták, hogy ez az ő édesapja. Biztosan hazudtak a bácsik, mert az ő édesapja nem ilyen ember volt. — Nem bizony. Ugyanezen a napon Francia-Kiss Mihály többször is elmesélte, milyen jót mulatott, amikor a „kölyök" a saját apját sem ismerte meg. Így dolgoztak Francia Kiss Mihály hóhérai. 50 esztendővel ezelőtt történtek ezek a szörnyűségek. Már-már a feledés homályába merült sok minden. Az 56-os ellenforradalom, azonban újból emberközelbe hozta a szörnyűségeket. Mert a hajdani ébiedők újból mozgolódni kezdtek, és Orgovány lakói már azon sem csodálkoztak volna, ha az egyik napon megjelenik Héjjas Iván, vagy Francia-Kiss Mihály. Az ébredők kezében már-már ütésre emelkedtek a fütykösök. Fegyver is akadt. Felkészülten várták, hogy folytathassák azt, amit 19-ben megkezdtek. Igen ám, de megjelentek a szovjet tankok, és lehanyatlott az ütésre emelkedett kéz. Nem történhetett másképpen. Egyszerre azonban híie kelt, hogy Szabadszálláson elfogták Francia-Kiss Mihályt. A csodálkozástól kerekre nyílt az emberek szeme. Hitetlenkedve csóválták a fejüket. Hát mégsem halt volna meg az ördög cimborája. Nem, Francia-Kiss Mihály nem halt meg. Valójában az történt, hogy a véreskezű hóhér már nem várta be otthon a felszabadulást. Rettegett a felelősségrevonástól. Egyesek azt állítják, hogy a Dunántúlra szökött. Hozzátaitozói a halálhírét terjesztették. A hatóságok szerint Héjjas Mihállyal együtt Nyugatra szökött. 1947-ben Francia-Kiss Mihályt 44 rendbéli gyilkosságért, 100-nál több gyilkosságban való részességért és sorozatos rablásokért távollétében halálra ítélték. Az emberek mindenre gondoltak, csak arra nem, hogy a gyilkos visszatér szöinyű tettének színhelyére, hogy álnéven ott él közöttük. Pedig így történt. Francia-Kiss Mihály Kovács József néven Szabadszálláson élt. Egy darabig csőszködött, majd dinnyét termelt. Annyira jól ment az öreg Jóska bácsinak, hogy az utóbbi időkben már Volga személygépkocsin járt. Az ellenforradalom idején mindennapos vendég volt a faluban. Ütötte a vasat, amíg meleg volt... Az ellenforradalom leverése után aztán így került szóba az öreg Józsi bácsi neve is. A rendőrség tudomására jutott, hogy a dinnyés fegyvereket és lőszert rejteget. Tehát veszedelmes ember. A többi már rajtaütésszerűén történt. A csősz házát körülzárták és az utol s^t-pillanatban ütötték ki „Józsi bácsi" kezéből a fegyvert. Csak ezután derült ki, hogy igazában ki került hoiogra. Francia-Kiss Mihályt bíróság elé állították és a hajdani hóhér már nem menekülhetett. Lassan bandukolunk a szőlőskertek között. A homok helyenként bokáig ér. Száraz, sima akár a selyem. Ártatlan, szelíd homok, hogy is tudtál magadba fogadni annyi vért! És most már tényleg búcsúzom tőled Homokhát, végtelen Nagy Magyar Alföld. SZARKA ISTVÁN Gyilkosok és rablók • Miért sírt Gyallós Miska? • Negyvennégy rendbéli gyilkosságért ítélték el ® Volgán járt a csősz • Kattan a bilincs Helvéciától mindössze 14 km-re van Orgovány: a hírhedt rettegett Orgovány, ártatlan emberek temetője. Kereken 50 esztendővel ezelőtt patakokban folyt itt a vér, a becsületes magyar emberek vére. És nem akadt ember, aki megálljt parancsolt volna a hírhedt Héjjas-különítménynek. O

igovány egyébként nem szerepelt magyarországi útiprogramomban, de ha már egyszer itt járok, hogy menjek haza anélkül, hogy ne lássam ezt a helyet, és ne emeljem meg kalapomat, a Tanácsköztársaság bukását követő fehér terror áldozatainak emlékműve előtt. Engedtessék meg, hogy most ne a beláthatatlan szőlő- és gyümölcsös kertekről beszéljek, hanem arra az időié emlékezzek, amikor gyilkosok és hulla fosztogatók járták ezt a végtelen homoktengert. Amíg így próbálom egymás mellé rakosgatni a gondolataimat, gépkocsink máris a falu utcáján robog. Igen, a falu utcáján, mert ez a helység mái nem tanyaközpont. Nem bizony, hanem igazi falu. Van faluköze, rendezett utcája, parkja, amelyben egymás mellett áll a Tanácsköztársaság vértanúinak és a felszabadító harcok hősi halottjainak emlékműve. Láttam a kultúrházukat, amely bármelyik városban megállná a helyét. Beszéltem Tóth Kálmánnal, a falu párttitkárával. Ű vezetett el a szelíd dombocskához, amely még ma is szomorú emlékeket ébreszt az emberben. Messziről olyan nagyobb homok buckának néznéd. Fiatal nyárfaeidő veszi körül. Legmagasabb pontján emlékmű. A vértanúkra emlékeztető művészi alkotás. Tóth Kálmán szerint sok ilyen domb volt Orgovány határában. Még több a nagy homoktengerben. Az 50 esztendő alatt azonban többségük eltűnt. Orgovány határában is dögnek. Amerre jáit, gyilkolt, nyomában csak halottak maradtak, jajszó és a vérrel átitatott homok. Mindezt csak azért említem, mert Héjas Iván és Francia-Kiss Mihály neve ma már nem mindenki számára ismeretes. Az esztendők lassan, de biztosan fátyolt vetnek még a legszörnyűbb dolgokra is. Orgoványon is felejtenek. Már-már teljesen megfeledkeztek a Héjjas-különítményiől, Francia-Kiss Mihályról, a hajdani „ébre dők" tetteiről, ha nem jön ezerkilencszázötvenhat, ha nincs ellenforradalom, ha nem szervezkednek újból a különítményesek, ha nem akarták volna elfoglalni a tanácsházát, nem ácsolták volna már az akasztófát a falu és a környék kommunistái számára. De volt ezerkilencszázötvenhat, és Orgoványon újból emlékezni kezdtek. Emlékeznek ma is, és ebben az emlékezésben néha nevek is elhangzanak. Féltve őrzik pl. Sárközi Kálmán, volt magyar kiiályi detektívfelügyelő feljegyzéseit, aki paraszti gúnyába öltözve járta 50 esztendővel ezelőtt a pusztát, hogy saját szemével győződhessen meg az ébredők rénitetteiről. Jegyzetfüzetében a bűnlajstrom egyre szaporodott, de maga is tudta, hogy szélmalomhar cot folytat. Héjjasékat a legfelsőbb helyeken védik, úgysem tehetnek ellenük semmit. Ezeket a sorokat azonban ma sem érdektelen olvasni. Szörnyűség ennek minden sora. A szemtanú hitelességével ad számot például a szegény Hardi Szabó János sorsáiól. Az A Héjjas-különítmény csak ez az egy maradt meg. Megőrizték. Legyen ez a domb figyelmeztető emlék, felemelt ujj, amely némán is figyelmeztet, óv, int, gondolatokat ébreszt. A titkár szerint ezen a helyen vér folyt. Rengeteg vét ... Héjas Ivánék, Francia Kiss Mihályék leginkább itt végezték áldozataikkal, a domb oldalába kaparták el a megcsonkított holttesteket. Azt tanúsítja ez a domb, hogy ötven esztendővel ezelőtt erre járt Héjjas Iván főhadnagy úr, a kör nyék egyik leggazdagabb földesurának a csemetéje és Francia-Kiss Mihály tiszthelyettes, akiről annak idején azt beszélték, hogy eladta lelkét az öregész történetet — saját bevallása szerint — egy szénaboglyában meglapulva nézte végig. Az eset 1919. szeptember 19-én történt. Hardi Szabó János éppen hazafelé tartott, amikor a különítményesek körülvették a tanyáját, valamit azonban megneszelhetett, mert futásnak eredt. Igen ám, de hadirokkant lété re nem jutott messzire. Az utána iramodó gyíilkosok utolérték és leteperték. Jajveszékelő feleségét és 9 esztendős kisfiát ütlegelni kezdték. Majd betörtek a lakásukba. Kihordták az értékesebb ruhaneműt, és Hardi Szabó Jánossal együtt szekérre dobták. Előbb azonban kiszúrták a szerencsétlen ember