Új Szó, 1969. november (22. évfolyam, 257-281. szám)

1969-11-16 / 46. szám, Vasárnapi Új Szó

Magyarországi útinapló P* pö! • H • y' • * K

ecskeméttől Helvéciáig párhuzamosan halad a vosút meg az országút. Mintha soha nem akarnának egymástól elválni. A város és a folu között olyan 10 kilométernyire becsülöm az utat. És omerre a szem ellát - márpedig itt messzire lát az ember, a kíváncsi tekintetnek nem állja útját hegy, de még egy szelíd dombocska sem - tengernyi a szőlő, a gyümölcs és a tanyavilág. Aztán a tekintet megakad a helységtáblán: Helvécia. Sok furcsa név akad errefelé. Egyik ez is a sok közül. De hát, hol a falu? Az a néhány ház a gyümölcsösök között, az lenne a falu? Nem az, de az is. Akármilyen furcsán hangzik is előtted a falu, csak éppen te nem látod, mert másféle falvakat szoktál meg. Ettől függetlenül Helvécia mégis falu. Több mint háromezer lelket számlál. Közel 30 kilométeres körzetben terül el. Igazi tanyavilág ez még most is. habár 1952-ben külön vált Kecskeméttől, hogy önálló községként lépjen a pusztai világ történelmének színpadára. Ami mégis magára vonja az ember figyelmét, az a Bagolyvár. A pusztai emberek így nevezik a kastélyt, amely csipkézett bástyatornyával középkori lovagvárra emlékeztet. Valamikor a századfordulón Wéber Ede Helvécia megteremtője, és korlátlan ura építette. Ma, o sokezer holdas állami gazdaság székhelye. Nehezen tudok megbékülni a névvel. Mintha azt súgnák a fülembe, ez a név rejteget valamit. Kerekes Antal, a gazdaság igazgatóhelyettese hiába kínálgatja a kiváló homoki borokat: a vérvörös tüzes kadarkát, az édeskésen szelíd aranyló rizlinget. Hiába traktál gazdasági adatokkal, a fantáziám már bontogatja szár. nyait. Még akkor sem tudok neki parancsolni, amikor a gazdaság határát járjuk, és útikalauzom az igazgatóhelyettes, és az ő jóvoltából Szendrei József könyve, amely Helvéciának próbál helyet keresni a Homokhát történetében. ' Mi az, hogy Helvécia? Ez bizony Svájcnak a latin neve. De mi köze a Tisza-Duna közi homoktengernek, gyümölcsöskertnek a hegyek országához? Ma már semmi, ha csak nem az, hogy a Helvéciái Állami Gazdasagban termelt gyümölcsök után Helvéciában is nagy A város határában 125 000 hold sívó homok. Olcsón meg lehetne belőle szerezni valamennyit, egy hold homokért mindössze 100 koronát kérnek. A munkaerő sem okozna gondot, a megszorult szőlősgazdáknak úgy sincs más választásuk. Wéber nemcsak kiváló pedagógus, kísérletező, hanem jó szimatú üzletembernek is bizonyult. Felismerte a vagyonszerzés nagy lehetőségét. Hazautazott hát Svájcba, felhajtotta a vállalkozáshoz szükséges pénzt és megalapította a Kecskeméti Szőlőtelepítő Társulatot. Kecskemét városa így megszabadult 2000 hold homoktól. Az érte kapott pénzből építette fel a mai Katona József Színházat. Az adásvételi szerződésben azonban kikötötték, hogy a részvénytársaság köteles a megművelés céljaira hat-nyolc holdas parcellákat kimérni és ezen a parcellákon lakóházakat építeni a telepesek számára. Viszont az így létrejött település nem alkothat külön községet, „minden ügyben Kecskeméthez tartozik". Megőrizték azonban ' azt a szerződést is, amelyet Wéber a telepesekkel kötött. Lényege, hogy egy telepes családnak négy hold szőlő minden munkáját el kell végeznie. Köteles beültetni egy holdat gyümölcsössel, és három hold homok marad más művelésre, vagyis a telepes család létfenntartására. Ha a szőlő és a gyümölcsös termőre fordul harminc esztendőn át a tulajdonosnak terem, de azt mindig a telepes család köteles megművelni. Ezért harminc esztendő után térítésmentesen átmegy majd a tulajdonába. A Balaton környékéről még így is több mint 100 család vállalta a föltételeket, és adta el magát harminc esztendőre. Wéber óhajára így jött létre a hoártatlan homok mind kivetné magából a vért, amit akkor beivott - sok helyen piros tavak keletkeznének". Aki vörös volt, vagy a vörösöket akár egy jó szóval is pártolta, ann'o»! nem volt kegyelem. Héjjas Ivánék, azt a szót, hogy kegyelem nem ismerték. Aki tehette, menekült . .. Becsületes emberek százai kerestek menedéket a pusztában, léptek a hajdani szegénylegények nyomába. Am akármilyen nagy volt is ez a puszta, minden fiának mégsem tudott menedéket adni. Héjjasi-U egy éjszaka több embert gyilkoltak meg Helvécián, mint amennyi áldozatot a négy esztendeig tartó első világháború követelt tőlük. Temető ez a táj, ártatlan emberek temetője, „...fel kellene ásni az egész kecskeméti, orgoványi, bugaci és solti határt, mert mindenütt a fehérterror, a Héjjaskülönitmény, a Franczia Kiss Mihály ártatlanul legyilkolt áldozatai porladoznak. És ki kellene vallatni Magyarország legszebb és legnagyobb rezgönyárfáját a Héjjas-nyárfót is. A nemzetközi erdészeti kongresszus is megállapította, hogy nincs még egy ilyen hatalmas nyárfa Magyarországon. A törzse 7 méter vastag, a fa 47 méter magas, és a korát több mint 500 évre becsülik. De Héjjasék ezt a híres szép fát is bemocskolták: ártatlanokat akasztottak fel rá." Helvécia nagy árat fizetett, nagyon nagyot. A bukás után már moccanni sem mertek. Horthyék 16 csendőrt ültettek a nyakukra. Vigyáztak rájuk, mert féltek tőlük. És a puszta meghódítói leszegett fejjel hallgattak, vártok. Negyed évszázad telt el így. A hojdani úttörők fiai és unokái 1944. október 30-án látták újból felkelni a A nagy gondolat • Akik eladták magukat • A rettenet éjszakája ® Mégis örököltek a fiak és unokák az érdeklődés. Az óm, de a szavakból és az említett könyvből kiderült, hogy valamikor a múlt század végén és a századfordulón nagyon is szoros volt a kapcsolat o két Helvécia között. Igazában egy vállalkozó szellemű svájci polgár, Wéber Ede ismerte fel először, hogy ez a homoktenger kincset érő. Wéber Bázelban született, apja katonatiszt édesanyja zongoraművésznő volt. Öt is a katonai pályára szánták. Aztán mégis pedagógus lett. Ezen a pályán már fiatal korában jelentős érdemeket szerzett. Ö szervezte meg Svájcban a világ első javító-nevelő intézetét, amelynek, igazgatója lett. Olyan gyerekeket gyűjtöttek itt össze, akik szülő nélkül éltek, vagy már fiatal korukban bűnözők voltak. Az intézet mellett tangazdaságot és kertészetet létesített neveltjei számára, amelyben az ő vezetésével dolgoitak és kísérleteztek. Az iskola híre akkor bejárta egész Európát, és számtalan — közöttük magyar — pedagógusküldöttség is felkereste. Wéber akkor úgy nyilatkozott, hogy sokat tanult és hallott mór Magyarországról: ismeri történelmét, irodalmát, művészetét. Különösen tetszik neki ez az ország. Gyertyánffy István és Kalocsai Ferenc - mert ők voltak azok a bizonyos magyar pedagógusok — tanácsára báró Eötvös József író, az akkori kultuszminiszter 1870ben meghívta Wébert Magyarországra. Wéber a meghívást elfogadta, majd Balatonfüreden a svájci intézet mintájára szeretetházat létesített. Itt nem fiatalkorú bűnözőket gyűjtöttek össze, hanem apátlan, anyátlan árvákat. A szeretetház mellett - itt is - kertészetet és szőlőgazdaságot létesített, ahol a gyerekek megismerkedtek a tudományos szőlő- és gyümölcstermesztés elméleti és gyakorlati kérdéseivel. AA/éber később szakított a tanítóskodással. Benősült egy kisebb földbirtokos családba. A magyar államtól végkielégítés címen kapott jelentős összegen ezer holdas birtokot vásárolt Biharban. Ö maga Kerepesen, felesége birtokán élt, ahol tovább kísérletezett. Srre az időre esik a nagy filoxéra pusztítás. Wéber ennek a veszedelmes kórnak akarta minden áron útját állni \z 1870-1900 közötti harminc esztendőben pusztított Magyarországon a filoxéra. A budai szőlőkben ütötte fel először a fejét. Hogy miért éppen itt? Azért, mert c budai hegyekben leginkább az ország urainak volt szőlője. Ezek az urak gyakran megfordultak külföldön, és új szőlőfajtákat hoztak magukkal. Behozták azonban az eleddig Magyarországon ismeretlen szőlőveszedelmet: a filoxérát. A balatonkörnyéki szőlőket az 1880-as évben támadta meg, és egy évtizedbe se telt, teljesen kipusztította a virágzó szőlőgazdaságokat. „A pincék kiapadtak a hordók kiszáradtak, a hajdani hires szőlősgazdák koldusbotra jutottak" - írja a krónikás. Wéber Ede kísérletezései során viszont arra a megállapításra jutott, hogy a filoxéra a homokban nem él meg. Ez a fölismerés adta neki a nagy ötletet. Amikor megtudta, hogy a Balaton környéki szőlősgazdák teljesen elszegényedtek és kivándorolni készülnek, hozzájuk utazott. Jól ismerte ezt a népet. Tudta, hogy nagy tervének megvalósításában rájuk bizton számíthat, mert ő mór kész tervvel jött. Tudomása volt róla, hogy Kecskemét városát már évtizedek óta fojtogatja a homok. moktenger szivében egy kicsi 2000 holdas Helvécia, és vele egyidőben az újkori rabszolgaság, mert ezek az emberek a szó szoros értelmében rabszolgáivá váltak a homoknak és még inkább a részvénytársaságnak. A telepesek nyomora szinte leírhatatlan. Csak a remény, hogy egyszer újból szőlősgazdák lesznek, tartotta bennük a lelket. Wéber azonban alaposan megszedte magát. Kastélyt épített a pusztán, megvásárolta Helvéciát. Fokozatosan Kecskemét legnagyobb földbirtokosává vált. Bányákat vett, illetve nyitott Erdélyben. Megalakította a Kecskeméti Gépgyári Részvénytársaságot, amelynek fő részvényese és vezérigazgatója volt. Majd 1912-ben eladta Helvéciát, és csak 100 hold szőlőt hagyott Aladár nevű fiának. Aztán jött az első világégés. Helvéciának a háború végére 25 hősi halottja volt. A szomorú hírek között azonban olyan is akadt, amely megdobogtatta a szívüket: Pesten kimondták a munkásnép diktatúráját. Hát mégis jussolnának? Mert azt is mondták, hogy a föld azoké lesz, akik megdolgozzák. Idestova a harminc esztendő is letel . . . Kecskeméten megalakult a direktórium és a vörös őrség, majd a vörös hadsereg is. Helvéciáról is akadtak jelentkezők. Hogy mennyien, nincs róla pontos kimutatás. Csak a kecskeméti. magyar királyi csendőrfőkapitányság egyik jelentéséből lehet következtetni, hogy többen mint a Homokhátság más vidékeiről: „Helvéciáról a többi pusztához képest sokan vettek részt a vörös fegyveres akciókban, magában a vörös hadseregben is, amelyért méltó büntetést kaptak" ... Héjjas Iván és „ébredő magyarjai" voltak akkor a bírók és az ítéletvégrehajtók: ők voltak a tanyavilág rettegett hóhérai. A fehérterror talán sehol sem dühöngött olyan kegyeletnséggel, mint itt a tanyavilágban. Szendrei József a „Koldusok paradicsoma" című könyvében így sóhajt fel: „Hej monostori zölderdő, matkói akácos, solti Duna-part, te hírhedt Héjjas-nyórfa és te, te rettegett nevű Orgovány, te egész nagy jóságos és szelid alföldi homok! De sokat tudnátok beszélni orról a szomorú végezetű 1919-röl. Ha most al napot: az ő napjukat. Jussukat, apáik, nagyapáik örökségét végre a magukénak mondhatták. Esküvel fogadták, hogy most már örökre megtartják, megvédik. Talán maguk sem hitték akkor, hogy még egyszer tényleg meg kell védeniük. Mert kellett ötvenhatban, amikor az ellenforradalom szele hozzájuk is elért, amikor Wéber Ede, a hajdani rabszolgatartó unokája megjelent Helvécián és visszakövetelte a Wéber-birtokot. Amikor részeges munkakerülők gyújtogatni kezdtek, akasztani akarták a párttitkárt. Helvécia becsületes népe azonban azt mondta: Kotródjon a lump Wéber-unoka, aki pedig a párttitkárhoz nyúl, a halál fia. A rendbontókát átadták o bíróságnak, a gazdaságot viszont éjjelnappal őrizték: megőrizték maguknak és édenkertté varázsolták. Mert nem hiába jár Helvéciára sok látogató. Az örökösök igen jó gazdák, tanulni lehet tőlük. Kerekes Antallal és zsebemben Szendrei József könyvével jártam a gazdaság határát. Talpam alatt selymesen simogatóan omlott a homok, a hajdani futóhomok, amelyet ma már milliónyi gyökér ver bilincsbe. Vonatszámra terem itt a szőlő, a barack, az alma, az illatos szamóca. Több mint ezer embernek ad munkát és kenyeret a gazdaság. A hajdani rabszolgák fiai és unokái ma már maguknak szüretelnek. Ennek a nagyszerű gazdaságnak nemcsak a dolga, hanem a haszna is az övé. És a termés egyre jobb, egyre hálásabb a verejtékkel, vérrel öntözött, selymes érintésű aranyszínű homok. Sokat időztem a múltnál, de talán nem is baj. Hiszen Helvécián ma is tisztelettel gondolnak az örökhagyó apákra és nagyapákra, akik valamikor kiásták itt az első kutat, elültették az első szőlővesszőket és tolták az első talicska homokot. Helvécia alapítói nem egyszerű munkásemberek voltak, hanem úttörők. Nemcsak a magyar homoki szőlő- és gyümölcstelepítés megalapozása fűződik n nevükhöz, hanem ennél több: közvetve a nagy vész, a filoxéra után az egész magyar szőlőtermesztés mepújhodósa. SZARKA ISTVÁN