Új Szó, 1969. november (22. évfolyam, 257-281. szám)

1969-11-16 / 46. szám, Vasárnapi Új Szó

LľT. A O 0 Irodalmi, pedagógiai és köz­életi érdeklődés szorosan összefo­nódik az Ön tevékenységében. Mindenekelőtt hadd kérdezzem meg az indulást; hogy kezdődött? — A csehszlovákiai magyarság életproblémái úgyszólván a gyermek­koromtól kezdve élénken érdekelnek. Annak a geneiációnak vagyok a tag­ja, mely már a kisebbségi viszonyok­ba született bele és így a saját él­ményein, tapasztalatain nem mérhet­te le a többségi magyarság és a ki­sebbségi magyarság keretében való élés különbségeit. Az a rövid inter­mezzo, amely Dél-Szlovákia átmeneti visszacsatolásával következett be, in­kább zavart és csalódást okozott: a Horthy-Magyarország antidemokrati­kus társadalmi rendszerének körül­ményei között nem alakulhatott ki eiős többségi-nemzeti élmény azok­ban az emberekben, akik a kisebbségi sorsban nagyobb szabadságot élveztek és a demokráciát az emberinek ne­vezhető élet alapvető szükségletének tekintették. A kisebbségi helyzet Intenzívebb, mondhatnám így is: elemző átélésé­hez aztán a tanári pálya, illetve azon G.TJ.N TURGZEL LAJOSNÁL belül a kritikai és irodalomtörténeti tevékenység vitt el. Gimnazista ko­rom óta eléggé igényes olvasó vol­tam, s ezért, amikor a Pedagógiai Főiskolán a tanszékvezetőm, Sas An­dor, a kiemelkedő művekben egyálta­lán nem bővelkedő csehszlovákiai ma­gyar irodalmat ajánlotta számomra kutatási területül, némi viszolygást is éleztem. Munkaközben jöttem rá az­tán arra, amit az egyik nemrégi írá­somban Így fogalmaztam meg: a mienkhez hasonló kisebbségi társa­dalmakban, ahol a nemzeti lét teljes kiélése nincs biztosítva, a legfőbb nemzeti-nyelvi összetartó erővé az anyanyelvi iskolák és intézmények mellett egyre inkább az irodalom válik. Ez a felismerés erősítette meg ben­nem a csehszlovákiai magyar Iroda­lommal kapcsolatos feladatvállalásom szükségességének érzetét. Amint azt már valahol szintén megírtam: a kri­tikusi hivatás előzőleg nem vonzott, ilyen irányú hajlamok, belső készte­tések nem éltek bennem. A kritikusi tevékenységhez — mely az elmúlt évek folyamán a pedagógiai munka mellett talán a leginkább lekötött — a fő ösztönző erőt tehát nem belül­ről, hanem kívülről kaptam; nem le­küzdhetetlen hajlamot elégítettem ki, hanem olyan szolgálatot vállaltam, ­amelyre irodalmunk helyzetében szük­ség volt. Összefoglalva a mondottakat, a fel­tett kérdés azon részére: hogy kezdő­dött?, a fenti választ tudom adni. Ez a válasz — érzésem szerint — kellő magyarázatot ad arra, a kérdésben leszögezett tényre is, hogy tevékeny­ségemben az irodalmi, pedagógiai és közéleti érdeklődés szorosan össze­függ. • Irodalmi tevékenységében, tudományos-kutató . munkájában mit tart a legfontosabbnak, s mi­lyen elvek vezérlik?. — Az itteni magyarság kulturális és Irodalmi fejlődése terén végzett vizsgálódásokkal — kritikai és iro-i dalomtörténeti elemzésekkel, felmé­résekkel, hagyományébresztési kísér­letként összeállított antológiákkal, válogatásokkal stb. — azt szetetném elősegíteni, hogy a hagyományban és a mai produkcióban felhalmozódó, kialakuló szellemi értékek közkinccsé legyenek, szellemi folytonosságunk a köztudatunk részévé váljon, és ezál­tal nemzetiségi létünk és eddigi utunk tudata az egész kisebbségi kö­zösségünkben megszilárduljon. Ez a törekvésem — és az ilyen törekvés­nek a sugalmazása — talán a Két kor mezsgyéjén című könyvemben ér­vényesült a legjobban. Örülök, hogy ennek a forrás-alapokat feltárni pró­báló könyvnek már az a hatása ls megmutatkozik, hogy a példája nyo­mán fiatal kutatók nyúlnak hagyomá­nyunk feldolgozatlan, vagy kevéssé feldolgozott részei felé. % Sokéves adósság a csehszlo­vákiai magyar irodalomtörténet kiadása. Megítélése szerint a kö­zeljövőben sor kerül-e erre, s sze­mély szerint szerepel-e ez a kér­dés az Ön munkaprogramjában? — A kérdés első feléie azzal vála­szolok, hogy csehszlovákiai magyar irodalomtörténet kiadására már sor került. Csanda Sándor múlt évben megjelent Első nemzedékére gondo­lok, amely sokéves szorgalmas kuta­tómunka eredményeit rögzíti le. Természetesen az én terveimben is szerepel egy összefoglaló, az Irodal­mi fejlődést a kezdettől napjainkig bemutató irodalomtörténeti mű meg­írása. Hogy mikor születik ez majd meg, azt egyelőre nem tudom. Meg­jelenésére minden esetre az az idő­pont lenne a legideálisabb, amikor a széles olvasóközönségünk az irodal­mi hagyomány legjelentősebb műveit már közvetlenül is ismerni fogja, és ezáltal az irodalomtörténeti értéke­lés befogadására alkalmas, alkalma­sabb lesz. Az ilyen kedvező helyzet kialakulására az elvi lehetőség meg­van adva azáltal, hogy a Madách Kiadóban folyamatosan jelennek meg a nemrégen indított hagyománysoro­. zat kötetei. Persze, arra is szükség lenne, — és e téren még nem látunk kedvező jeleket — hogy a kritika a hagyománykötetek és az olvasók ta­lálkozásának tartós hatását előse­gítse. Az általam összeállított örök­ség című novella-antológia már közel egy éve megjelent, de a sajtónk ed­dig még egyetlen egy recenziót sem közölt róla. • Hosszabb ideje foglalkozik a csehszlovákiai magyar irodalom­mal. Ötven év fejlődése álapján hogyan ítéli meg irodalmunk je­lenlegi állapotát, s benne a kriti­ka helyzetét és az utánpóllás kér­dését? — Ha igazat adunk Fábry Zoltán megállapításának, mely szerint a csehszlovákiai magyar irodalom öt­ven évvel ezelőtt a „semmi talajáról" indult el, akkor azt is el kell ismer­nünk, hogy a már ígéretesen bonta­kozgató irodalom 1938 és 1948 között ismét a semmibe hullott vissza. Ami­kor aztán az irodalom újraéledésére sor kerülhetett, talán az volt a leg­nagyobb hátrány, hogy hiányoztak azok az emberek, akik az irodalmi életet szervezni, irányítani tudták volna. Fábry kivételével az egész publicista-kritikus gárda szétszóró­dott, életben maradt tagjainak zöme — köztük Szalatnai Rezső, r-=wr —­Dobossy László, Jócsik Lajos, Sándor László, Kovács Endre, Bely­lyei (Zapl) László, Vass László, Sze­keres György stb. — Magyarországra került, és az itteni viszonyokkal való kontaktust hosszú időre teljesen el­veszítette. Az érettebb, erőteljesebb és diffe­renciáltabb visszhang nélkül éledező irodalomban a fejlődés fő problémája hosszú ideig a mennyiségi tényező intenzív növelése volt. A művészi ki­bontakozást különösen megnehezítet­te az a körülmény, hogy az irodalmi folytonosság helyreállása, az Indulás­hoz szükséges alapmennyiséget meg­teremtő kezdő írók fellépése a sema­tizmus virágkorával esett egybe. Ilyen viszonyok között az ötvenes évek folyamán csak a fejlődés meny­nyiségi problémái oldódhattak meg, a szélesebb síkon érvényesülő minő­ségi differenciálódást viszont csak a legutóbbi fél évtizedben lehet megfi­gyelni. A költészetben — ahol három vál­tás halad már egymás mellett, és most van kialakulóban a negyedik — több érdekes és jelentős forrongás, művészi tisztulási folyamat ment vég­be. Ezek eredményeként a sematiz­mus idején monopol-helyzetet élvező szemléleti módszerek — elsősorban a lírai realizmus — meglehetősen háttérbe szorultak, vagy korszerűsöd­tek, s előtérbe került az összetett és bonyolult világképet és életérzést adekvátabban kifejező Intellektuális jellegű líra. Ezek a változások dob­ták fel a legújabb költői csoportot, mely az Irodalmi Szemle Vetés-rova­tában nemzedéki Igénnyel formáló­dik. Tagjait még nehéz lenne egy­mástól elválasztani: legtöbbjükre az eddigi költői gyakorlatunkkal való végletes szembenállás és a mai ju­goszláviai magyar Itodalom avant­gardista áramlatának hatása jellem­ző. A drámaírással ellentétben — ahol az utánpótlás észrevehető jelentkezé­se már hosszabb idő óta teljesen hiányzik — a próza fejlődése szabá­lyosabb ütemet mutat. Az utóbbi fél­évtized főleg a regényírásban hozott több kellemes meglepetést, figyelem­re méltó műfaji és művészi differen­ciálódást. A novellában az utánpótlás legújabb váltásának, a Vetés-csoport­nak tagjai keltenek figyelmet. Náluk jutott legmesszebbre a Monoszlóynál és Gál Sándornál is megfigyelhető tendencia, mely a leíró realizmusban és empíriában megrekedt zsánertől a novellánk „szubjektivizálódása" felé tört. Ami a kritikát illeti, ennek fejlő­dését és differenciálódását irodal­munk szűkös viszonyai nagy mérték­ben megnehezítették. A nagyobbára kezdő és tapasztalatlan írókból álló irodalomban a kritikánk hosszú — lehet hogy a kelleténél is hosszabb — ideig pedagógiai feladatokat vál­lalt, és konstruktív bírálatokkal a mennyiségi gyarapodást segítette elő. Ilyen körülmények közt nem tekint­hető véletlennek az sem, hogy mély és szuverén kritikai elemzésekre ed­dig ritkán kerülhetett sor, sem az, hogy a pedagógiai konstruktivltásra kényszerült és szinte kivétel nélkül realista ízlésű régi kritikusok számá­ra az utóbbi időben már nagy mére­tekben bekövetkező differenciálódás és ízléseltolódás a továbblépést meg­lehetősen megnehezíti. Érthető tehát, hogy a kritikában már elengedhetet­lenül szükséges mérce- és módszer­változást elsősorban új embereknek kell végrehajtaniok. 0 A csehszlovákiai magyar iro­dalom szempontjából mit tart ma a legfontosabbnak, s a napi sajtó segítségét és lehetőségét miben látja? — Azonkívül, amit az előző kér­désre adott válaszomban már érin-i tettem (a kritika megújhodása), na­gyon fontosnak tartom az elemi ne­hézségekkel küzdő Madách Kiadó vi­szonyainak rendezését és pozíciójá­nak megerősítését. Ha ez megvalósul, akkor a kiadónk minden bizonnyal meg tudja majd teremteni azt a kor­szerű könyvterjesztést is, mely a csehszlovákiai magyar könyv kívána­tos kelendőségét biztosítani fogja. Az alkotómunka feltételei és vár­ható ellenértékei a mi irodalmunk­ban még korántsem kielégítőek. Ezért feltétlenül növelni kell íróinknak az Irodalmi alap által juttatott alkotó­szabadságokban és ösztöndíjakban való részesedését, nemzetiségi vi­szonylatban is ki kell építeni a jó ösztönzőül szolgáló és anyagi- és er­kölcsi megbecsülést nyújtó díjak" rendszerét, és biztosítani kell a feji lődést céltudatosan segítő pályázatok gyakoribb kiírását. Ami a sajtótól várt segítséget ille­ti, ennek körvonalazásánál elsősor­ban azt kell tekintetbe venni, hogy nekünk csak egy irodalmi lapunk van, és ez a körülmény a különböző művészeti irányzatok és szemléletek kibontakozását és hasznos versenyét nagy mértékben megnehezíti. A köz­lési lehetőségek tágabb nyújtásán túl egyes lapok vállalhatnák tehát a pro­filjukba legjobban beleillő. irányzat pre­ferálását, miáltal az irodalmunkban lejátszódó differenciálódási folyamat markánsabb módon megmutatkozna. # Milyen tervei vannak a jövő­ben? — Egy távolabbi tervet: az irodal­mi fejlődésünket bemutató összefog­laló munka megírását mái egy előző kérdésnél említettem. Ennél koráb­ban — mihelyt megfelelő időt tudok szakítani rá — szeretném tető alá hozni a Két kor mezsgyéjén folytatá­sát: az 1938—45 közötti szlovákiai magyar irodalmi élet feltételrendsze­rének kidolgozását. A nagyobb ter­vek közé vagy elé eső időt rövidebb lélegzetű irodalomtörténeti és kriti­kai tanulmányokra fogom szentelni, és emellett a magyarszakos hallga? tók tanulmányi irodalmának kibővíté­séhez is szeretnék további tankönyv­vel, vagy szöveggyűjteménnyel hozzá­járulni. 0 Aligha kívánhatnánk mást, minthogy ezek a tervek, szándé­kok valóban teljesüljenek. FONOD ZOLTÁN

Next

/
Thumbnails
Contents