Új Szó, 1969. november (22. évfolyam, 257-281. szám)

1969-11-16 / 46. szám, Vasárnapi Új Szó

1Ä HalászHradil Elemér festőművész - 1873. IV. 18 - 1948. XII. 9. emlékének „Kitárul a felé karom Kit magyarrá tett értelem, Parancs, sors, szándék, alkalom. (Ady Endre: A tavalyi cselédekhez) N

em hinném, hogy létezne sok olyan ember, akit olyannyira jellemeznének Ady Endre Centi sorai, mint néhai Halász-Hradil Elemért, az egykori kassai festőt. Apja, Václav Hradil, cseh volt, édesanyja pedig osztrák—német asszony. Magyarul, akárcsak tizenegy fiú- és lánytestvére, a miskolci utcákon és az elemi iskola padjaiban tanult meg. Az ezermester hírében álló apja műhelyében az ügyeskezű Lajos gyerek nemcsak a komédiás bódék panorámáinak figuráit tanulta meg festeni, de a cégtáblák betűinek cifrázását is elsajátította. Am annak ellenére, hogy az elemi iskolában nem bizonyult jó tanulónak, festőművész akart lenni és világot látni. Tizennyolc éves korában, 1892-ben otthagyja Miskolcot és Bécsbe megy. Két éven át dolgozik a császármus törvényei szerint, de minden esetre tudomásul vették a napfény, az árnyék és a színek röpke, elillanó szépségét. Három szünidőben Hradil Elemér is, aki már a Halász nevet odabiggyesztette az apai vezetéknév elé, részt vett a nagybányaiak nyári plein air-ista „szertartásain", s így lett ő is egyike a magyarországi plein air festészet megalapítóinak, akinek későbbi párizsi alkotásain Corot hatása mellett fellelhetjük Bastien-Lepage befolyását is. És az sincs kizárva, hogy éppen ez a Bastien-Lepage volt az oka annak, hogy Halász-Hradil Elemér, noha festészete jó néhányszor súrolta az Impresszionizmus határvonalát, sohasem jutott el E. Manet, Cl. Monet, F. Pissaro, A. Renoir és a többi nagy francia festővarázsló fényben és színekben pompázó, ragyogó művészetéhez, mint ahogyan vele ellentétben Szinyel Merse Pál, Párizstól függetlenül, megteremtette a magyar impresszionista festészetet. Három év után Hollósy Simon és Halász-Hradil Elemér útjai szétválnak, sőt a mester még ösztöndíjra sem ajánlja volt tanítványát, aki most már Önarckép szürke kalapban (olaj 1919) Megméretett és - minden hibája ellenére súlyosnak találtatott városban, s közben twúMtkozik egy esti rajztanfolyamra. A hadköteles mesterlegény azonban rövidesen kénytelen búcsút venni Bécstől, Lőcsére- vonul be katonának. Majd egy érdekes és szerencsés véletlen folytán a kassai hadkiegészítő parancsnokságra kerül, írnokként. Ott fedezik fel felettesei írnokuk képességeit és Hradil Elemérből rövidesen a 34. gyalogezred „házifestője" lesz, aki remegő kézzel festi meg az ezred tisztikarának, köztük egy tábornoknak, a portréját. Igaz, hogy ez a kincstári festészet egy lépéssel közelebb hozta Hradil altisztet a festőművészethez, a kassal lányok kedvessége és szépsége pedig a magyarsághoz. Leszerelése után, atyai áldással és 500 forinttal — melyet a lőcsei 34. gyalogezred parancsnokától kapott Jutalomként — a zsebében, elindul Münchenbe, az osztrák—magyar monarchia és Kelet-Európa festőinek akkori Mekkájába. München ugyan akkoriban már félig a múltat Jelentette a holnap Párizsával szemben, ám a lőcsei obsitosnak szerencséje volt. Rátalált Hollósy Simonra, egy müncheni magániskola mesterére és a nagybányai művésztelep alapítójára, aki a müncheni Pilotyval és Tíepollal szemben Millet, Courbet és Corot festészetét dicsőítette tanítványa előtt. Hollósy Simon, aki már jóval a Jugendstil előtt szecesszionista volt, minden nyáron Nagybányára vitte tanítványait, ahol a szabadban festettek, ha nem ls a Nyugaton már győzedelmeskedő ímpresszionizvégleg Kassán telepedik le. Ezekben az években festőnk igen szorgalmas. Ekkor festi meg a Cigánybál, a Faunok és a nimfa, a Férfi-portré című vásznait is, valamint egyik legszebb és legértékesebb művét, a Fák alatt-ot, melyen nagy művészhez méltó módon feleségét örökíti meg. Majd elkészíti az egyik Andrássy gróf portréját és elnyeri az Andrássy-család művészpártoló tagjának, Dénes grófnak „magánösztöndíját", s végre 1902 őszén eljut Párizsba, a fény és az Izmusok fővárosába. Meghökkentő, hogy Párizs, ahol akkortájt Matisse, Picasso, Braque, Derain voltak a bálványok, alig hagyott nyomott a kassai 34. gyalogezred egykori udvari festőjének művészetében. De talán mégis. Ügy vélem ugyanis, hogy az Academia Julián pályázatán női és férfi portréinak sikere erősen befolyásolta Halász-Hradil festészetét, s ez lehet az oka annak, hogy a festő életművében a portréfestészet dominá'l. Igaz azonban, hogy 1903—1906 között a tájfestészet is erősen foglalkoztatta az újdonsült kassai művészt, s ehhez élete során többször vissza is tér, de legszívesebben mégiscsak az ember köti le érdeklődését. Ezt ábrázolja, gyakran a kritikai realizmus módszereivel, sajnos nem egyszer — az anyagi előnyöket tartva szem előtt —, ha nem ls szívesen, a kozmetikus szerepét vállalja. És az sem érdektelen, hogy Halász-Hradil Elemér, míg elméleti síkon a modern festészet és a XX. század esztétikája ellen hadakozik, a gyakorlatban, nem tud a párizsi hatásoknak ellenállni, és a Pihenés című alkotása, valamint Vasárnapi idillje nem más, mint tipikusan elkésett, közép-európai impreszszionista mű. Ám Halász-Hradil nemcsak fest és teoretizál, szervez is és nevelő munkát is végez. Kassal magániskolájából nem egy híres szlovákiai festő indult el diadalútjára. Közben a világháború betör festőnk életébe is. Az osztrák-magyar hadsereg főhadiszállásához tartozó frontfestők egységébe Jelentkezik s mint rajzoló riporter bejárja az olasz, az orosz, valamint a román frontot is. Halász-Hradil ügyes kezű riporternek bizonyul, háborús alkotásainak mélyebb elemzése azonban humanizmusát s akárcsak barátjának, báró Mednyánszky Lászlónak a művészete, a háború embertelenségének elítélését igazolja. A monarchia bukása és az utódállamok, köztük Csehszlovákia létrejötte, váratlanul érte az apolitikus és a volt vármegye urainak kegyét élvező polgárfestőt. Amikor pedig 1922-ben Kassán megrendezett kiállítását az új rendszer hivatalos szócsövei agyonhallgatják, Halász-Hradilt átmenetileg tévútra hajtja a sértődöttség, no még az egyidejű anyagi fiaskó. A későbbiek során azonban hű és odaadó polgára lesz az új hazának, s minden szemrehányás ellenére, neki van igaza, amikor, jóllehet őszintén, vállalta a csehszlovák hazafiságot, mégis azt hirdeti, hogy azon időkben oktalanság erőnek erejével szlovák képzőművészetről beszélni, midőn Szlovenszkón ezekben az években a szlovák képzőművészek mellett számos, méghozzá Jelentékeny magyar meg német festő és szobrász alkotott. Tiltakozásának Jeléül elfogadta a Kazinczy Társaság képzőművészeti tagozatának elnökségét és erről a tisztségéről csupán a harmincas években mond lev hogy a nemzetiségek határmezsgyéjén a békés, baráti és testvéri együttélés kialakulásáért szálljon síkra. A köztársaság legnagyobb veszélyeztetésének időszakában pedig Halász-Hradil Elemér a demokráciá és a humanizmus eszméit védi, Kassa, Pozsony és Prága népének szabadságáért szól! Kassa megszállása után a horthysta betolakodók nem bocsáthatják meg magatartását és az eddig módos ember, az új urak Intrikáinak következtében alamizsnáért kénytelen Kassa város elöljáróságához fordulni. Ezek azok a pillanatok, amikor a művész, sajnos, csupán tudat alatt, eljut' a munkásosztályhoz és a szocializmushoz, ekkor festi meg a Szegények levesének két variánsát, ezzel is bizonyítva, hogy a Bányász és a Munkásgyerek arcképe, amely már régebben keletkezett, nem volt a véletlen műve! A felszabadulást örömmel fogadja, tagja lesz a CSKP-nak, majd Ismét fest és fest! Értékes önvallomást hagy az utókorra önarckép sorozatában, amelyben őszintén szól a korról és ahogy már azt mondtam: önmagáról is. Halász-Hradil Elemér, akit 1948 decemberében hetvenöt éves korában váratlanul ért a halál, a keresések útvesztőjében nem egyszer tévedett, ám élete, művészete és alkotómunkájának emberségessége mindig a humanizmus gondolatát szolgálta. Ennek tulajdonítható, hogy amikor életműve objektív módon megmérettetett, minden hibájának, tévedésének ellenére súlyosnak találtatott. S ezért is lehet művészete — bizonyos elméleti konzervativizmusnak megnyilvánulásait is számba véve — szívet melengető, baladó hagyomány. BARSI IMRE Vasárnap reggel (olaj 1909)