Új Szó, 1969. november (22. évfolyam, 257-281. szám)
1969-11-15 / 269. szám, szombat
Teremtsünk reális feltételeket AZ EPiTÖANYAG-TERMELÉS KÉRDŐJELEI A NYUGAT-SZLOVÁKIAI KERÜLETBEN „A jiivő évben el akarjuk érni a lakásépítés további növekedését, és olyan feltételeket akarunk létrehozni, amelyek fokozatosan lehetővé tennék évi 120 000 lakás felépítését. A nemzeti kormányok már megteszik a szükséges intézkedéseket az építőanyag termelésének növelésére!" (A CSSZK kormányának programnyilatkozatából.) Az édeset a keserűvel Ismertem valamikor egy magánkiskereskedőt, amolyan vegyeskereskedőt, aki olykor-olykor még ma is eszembejut. Többnyire akkor, ha a vásárolt áruért fizetek és az összeadásnál téved a pénztárosnő. Ez a bizonyos vegyeskereskedő ugyanis minden összeadásnál „tévedett" — méghozzá érdekes módon mindig a vásárló kárára. Például így adott össze: 5+3= 10, maradt egy. Ha a vásárló észrevette a tévedést, elnézést kért... Szerencsére igazán ritkán követik az elárusítók a hirtelen meggazdagodni akaró kiskereskedők példáját. A minap a pozsonyi ajándékboltban azonban ismét eszembe juttatták az egykori kereskedőt. Ezúttal nem a téves összeadással, hanem egy másik „eszközének" életre keltésével. Azzal ugyanis, hogy bizonyos árut, amely iránt nagy a kereslet, csak akkor adnak el, ha a vásárló olyan árut is vesz hozzá, melynek kisebb a keletje. Persze ehhez a szabályhoz akkor is ragaszkodnak, ha a vásár lónak arra a bizonyos másik árura semmi szüksége sincs. Emlékszem, a néhai vegyeskereskedő például kávét csak akkor adott, ha fogkrémet is vettünk hozzá. Sőt, a kakaóhoz háromfélét is kellett venni: cipőfűzőt, cipőpasztát, — a harmadikra már nem emlékszem. A pozsonyi ajándékboltban bizonyos áruk csak 30 korona értéket meghaladó vásárlás esetén kaphatók meg. Állítólag azért, mert ajándékboltról van szó. Ma sem tudom, mit szolgál ez a „műhelytitok": azt-e, amit a néhai kiskereskedő ismerősömnél, avagy azt, hogy 30 koronánál olcsóbb ajándékot ne vegyünk senkinek. Mindenesetre ha ezt a gyakorlatot általában kiterjesztenénk, nagyon különös dolgok származhatnának belőle. Például olyasmi, hogy a borbély csak annak vágja le a haját, aki tartóst is csináltat. Elveszett percek, órák ,.. Az idő értéke pénzben szinte kifejezhetetlen. Minden perc, amelyet feleslegesen töltünk el, tulajdonképpen elveszett. Itt persze nem a szórakozásra vagy pihenésre fordított percekre, órákra gondolok, hiszen azok nagyon is megtérülnek. A semmittevésnek azokra a perceire célzok, amelyek többnyire saját hibáinkon kívül kihasználatlanok. A sorbanállás, a vonatkésés, a helytelen szervezés okozta kárbaveszett percek ezek. Mondanom sem kell, hogy — mivel naponta szinte léptennyomon előfordulnak — nem is percekről, hanem hosszú órákról, napokról van szó. Hiszen ha csupán egyetlen percet például hatvan embernek kell feleslegesen várakoznia, akkor az „agyoncsapott" idő máris egy egész órát tesz ki. Ám, sajnos, nem csupán hatvan ember, és ráadásul nem egyetlen percet veszít el az említett oknál fogva. Igaz. az idő abszolút kihasználására talán sohasem lesz képes az ember. A mi esetünkben azonban nemCsak abszolút időkihasználásról nem beszélhetünk, hanem még maximálisról sem. Ennek bizonyítására a fentieken kívül hadd említsek egy egészen egyszerű, nyilván sokak által jól ismert példát. Arra az időtöltésre gondolok, amelyet sok önkiszolgáló üzletünkben a bevásárló kosárra történő várakozással kell eltöltenie a vásárlónak. Nyitrán, Léván, sőt Pozsonyban is találkoztam ezzel a szerintem egészen könnyen megoldható problémával. Semmi esetre sem lenne szabad előfordulnia annak, hogy a vevők olykor percekig legyenek kénytelenek várakozni, amíg üres bevásárlókosárhoz jutnak. Ez persze csak egy példa a sok közül, amely világosan bizonyítja, hogy vannak még rejtett tartalékai annak, hogyan mentsük meg az emberek kárbaveszö drága perceit. A „bánat" csillapítása A minap Pozsony főpályaudvarának egyik peronján a büfé előtt sorakoztam. Rajtam kívül körülbelül nyolcan várakoztak a kis ablak előtt. Közben egy férfi érkezett oda, és nyomban az ablakhoz lépett. Észrevehetően pityókás volt, de azért nagyon udvariasan így szólt a várakozókhoz. — Elnézésüket kérem, de ugye megengedik, hogy mindenkit megelőzzek. Csak két deci borocskái akarok venni.. Méghozzá mindenkinek — tette hozzá —, s máris számolta, hányan állnak a sorban: hat, hét, nyolc ... nyolcszor két deci borocskát! — szólt a kiszolgálónőnek. Az emberek értetlenül néztek rá. Ezért nem is soká várt a magyarázattal: —• Kérem szépen, én ma bánatomban iszom — mondta —, amíg a kiszolgálónő a bort mérte. — Nagy a bánatom: meghalt az anyósom. Bizony meghalt az én drágalátos anyósom. Képzeljék el, mégis meghalt. Pedig azt hittem, hogy örökké jog élni, hogy mindannyian meghalunk, csak ő nem. És most utazom a temetésére!... Hát ezért iszom én ma! — mondta —, s mindenkinek, aki csak elfogadta tőle, a kezébe nyomott egy poharat. F. I. Készülnek a jövő évi tervek, így legfőbb ideje, hogy a lakásépítési feladatok teljesítéséhez reális feltételeket teremtsünk. Helyes a kormány szándéka, de a kérdés közelről sem olyan egyszerű, hogy megoldása biztosítható egyetlen rendelettel. Az anyagellátás — az irányító szervek eddigi intézkedései nyomán — nem javult a szükségletnek megfelelően. Az építővállalatok nagy része nem teljesíti lakásépítési tervét. Anyaghiányra panaszkodnak. Közrejátszanak itt a munkaszervezésben, a munkaidő kihasználásában tapasztalható hiányosságok is. Ez utóbbi felszámolása elsősorban az egyes üzemek vezetőinek hatáskörébe tartozik, míg az építőanyag-ellátás csak központi szinten oldható meg. Gyakorlati szakemberek szerint az építőanyag-termelő üzemek többségében objektív okok gátolják a termelés növelését. Ismert tény, hogy az alapanyaggyártás már ma sem tudja kielégíteni az építőipar igényeit. Arról már nem is szólva, hogy ezek az igények a jövőben tovább növekednek. Az alapanyagot gyártó üzemekben lassú a termelés növekedésének üteme. A helyzeten csak az üzemek bővítésével és korszerűsítésével lehet javítani. Ezt a véleményt megerősítette a nyugat-szlovákiai kerület hat legnagyobb építőanyag-termelő üzemében végzett felmérés is. Beruházási gondok Általános panasz: az építőipari üzemek csak akkor fogadják el az alapanyag-termelő üzemek beruházási kérelmét, ha már nem kapnak megrendelést más ágazatból. Számukra előnyösebb, több nyereséggel jár más jellegű építkezések lekötése. Lehet, hogy ők így látják, de szerintünk „maguk alatt fűrészelik az ágat", mivel elfeledik: anyagellátásuk javítása éppen ezen üzemek bővítésétől függ. S ha mégis vállalnak ilyen munkát, akkor azt igen lassú ütemben végzik. A Veiké Leváre-i PREFA üzem csak az anyagigénylők felét tudja kielégíteni, ezért határozták el egy új üzemrészleg építését Dunaszerdahelyen. Ezt a munkát négy éve kezdte el az építkezési vállalat, de még ma sem fejezte be. Több hasonló esetet is felsorolhatnánk. Csak helyeselni tudjuk, hogy a minisztérium esetenként erélyesen intézkedik. Az építőipari miniszter utasította a kőbányákat és a kavicstermelő üzemeket, hogy a lakásépítés biztosítása érdekében helyezzék előtérbe az építőipari vállalatok homok és kavics szükségletének kielégítését. Ezek után talán annak setn volna akadálya, ha a miniszter utasítaná az építőipari vállalatokat az építőanyag-termelő üzemek beruházási kérelmeinek „soron kívüli" teljesítésére. Ez viszont csak egyik része a kérdésnek. A tnásik: miből finanszírozzák a beruházást? Az új beruházási irányelvek bevezetése óta több üzem nem képes a bővített újratermeléshez szükséges beruházások fedezésére, sőt egyeseknek még az egyszerű újratermelés folyamatának biztosítása is gondot okoz. A múltban több téglagyár és kőfejtő tizem ráfizetéssel zárta az évet, csak az ármódosítások óta könyvelhetnek el nyereséget. De ebből az összegből képtelenek fedezni beruházásaikat. Kölcsönöket vesznek fel — ami viszont a mai gazdálkodási szintjük mellett — negatívan hat az anyagi érdekeltség növelésére. Tervek és bérek A pezinoki és Zlaté Moravce-i téglagyárak nem teljesítik termelési tervüket, ezért kevés a tégla a nyugat-szlovákiai kerület fontos építkezésein. Viszont az utóbbi időben nemcsak a tégla, hanem a homok és a kavics is hiányzott az építkezésekről. Ez utóbbi szállítása vagonhiány miatt akadozik. Komáromban már két hónapja csökkentették a termelést a kavics-kitermelők, mert kevés vagont kapnak, és nincs elég helyük a kavics tárolására. Kavics és homokhiányról igazán nem beszélhetünk, hiszen csupán a komáromi üzemnek 600 000 köbméter az évi teljesítménye. Ez az egy üzem képes volna kielégíteni a kerület igényeit,, ha biztosítanák a teljes kihasználását. A kerület építőanyag-termelő üzemeiben szinte kivétel nélkül munkaerőhiánnyal küzdenek. Egyes téglagyárak már csak akkor teljesítik az egyéni megrendeléseket, ha az illető minden ezer téglaegység után egy műszakot dolgozik brigádosként az üzemben. A téglagyárakban nagy a munkaerőhullámzás, sok munkás hagyja el az üzemeket, olyan munkahelyet keresnek, ahol kevesebb fizikai munkával magasabb bért érnek el. Ez a tény nemegyszer arra kényszeríti az üzemek vezetőit, hogy megszegjék a bérek és munkatermelékenység növekedésének kitűzött arányát. A hat nagy üzem — PREFa Veiké Leváre, a pezinoki ós Zlaté Moravce-i téglagyár az Azbesztcement-készítő Üzem Nyitra, a Szlovák Kőbányák Lévai Üzeme, a Nyugat-szlovákiai Kőfejtő és Kavicstermelő Vállalat — közül csupán Léván jó a bérek és a munkatermelékenység növekedésének aránya. Náluk a bérek 102,4, a munkatermelékenység 108,2 százalékra növekedett. Ezzel szemben Zlaté Moravcén 109— 91,4 és a pezinoki téglagyárban 105,92—97,77 százalék a bérek és a munkatermelékenység növekedésének aránya. Keresni a megoldást A munkaerőhiányt nem elegendő csupán „indokolni", Itatékonyabban kellene keresni a megoldás lehetőségét. Ismert tény, hogy több szövetkezetben — nevembertől márciusig — gondot okoz a tagok foglalkoztatása. Mi gátolja a téglagyárak igazgatóit, hogy szerződést kössenek a szövetkezetekkel, és a téli időszakban foglalkoztassák a falvakban felesleges munkaerőt? Ezzel az átmeneti jellegű megoldással is sokat segíthetnének tervük teljesítésében. Gondot okoz a kerület épltőnyag-termelő üzemeinek korszerűsítése ls. E folyamat lassú, ami újabb gondokkal tetézi a már meglevőket. Trencsénben, Trnaván, Vrbovén még mindig a hagyományos módon végzik a téglaégetést, holott a tervek szerint már gázt kellene használniuk szén helyett az égetéshez. Az új beruházások és a korszerűsítés kérdésének megoldása létfeltétele az említett üzemeknek. E feladatokat saját erejükhői nem tudják elvégezni. Ha továbbra is csak topogni és küszködni fognak, ez egyúttal azt is jelenti, hogy jövőre sem számolhatunk több építőanyaggal. Éppen ezért mondják a gyakorlati szakemberek: ésszerű volna körültekintő elemzés után — de nagyon gyorsan — olyan előnyös hitelt nyújtani az építőanyagtermelő üzemeknek a beruházásra és korszerűsítésre, hogy termelésüket már a jövő évben, a társadalmi igényeknek megfelelően növelhessék. Ellenkező esetben — minden jószándékuk ellenére — a lakásépítési terv teljesítésének kerékkötői lesznek. CSETÖ JÁNOS ••••••WWBBWB fclW^y-' ^.-' 1 ^ . lU .' y 5. Kézre kerül a titokzatos vasládikó A véletlen segített Kalttnbrunnernak. A Gestapo hosszú listát állított össze Canaris szűkebb környezetéről, barátairól. E listán szerepelt Schrader ezredes is. Ez a katonatiszt közvetlenül a július 20-i bombamerénylet után öngyilkosságot követett el. — Súlyos veszteség számunkra Schrader ezredes halála — jegyezte meg Himmler, miközben áttanulmányozta a listát. — Megőrült?! Egy közönséges orvgyilkos pusztulása felett sajnálkozik?! — kiáltotta felháborodottan Kaltenbrunner. — Azt hiszem, hogy félreért. Ha ez az ember a kezünkben lenne, akkor most sok olyan titok nyomára juthatnánk, amelyeknek hallatán talán magunk is megdöbbennénk. Ne feledje, hogy az ezredes Canaris egyik legbizalmasabb barátja volt, feltétlenül tudnia kellett a titkos üzelmeiről. Ha élne, most kicsikarhatnánk belőle ezeket a titkokat. — Valóban sajnos, hogy meghalt — jegyezte meg most már enyhülteit Kaltenbrunner. Himmler így tépelődött. — Talán mégis van megoldás — mondotta. — Meg kellene kísérelni szóra bírni az ezredes házának személyzetét és hivatali beosztottjait. Talán a sok ember között akad egy, aki nyomra vezethet minket. Himmler jól számított. Schrader ezredes gépkocsivezetője már az első szóra kötélnek állt. — Igen, azt hiszem, segíthetek önöknek. Lehet, hogy nem lényeges, amire gondolok, csak nekem tűnt fontosnak akkor. Egyszer a főnökömnek vendége volt Canaris admirális úr, és én vittem őket kocsival. A visszapillantó tükörből láttam, hogy az admirális úr átadott egy kis vasládát Schrader ezredes úrnak. — Nagy szolgálatot tenne a birodalomnak, ha meg tudná mondani, hová tiínt ez a vasláda — vágott közbe sietve a kihallgató gestapós tiszt. — Osenbe, a hadsereg főhadiszállásának erődítményéhez vittem Schrader ezredes urat és a vendégét. Az ezredes úr megparancsolta, hogy vigyem fel az irodájába a ládikót. — És mi történt ezután? — Letettem a vasládát az íróasztalra, és utána magára hagytam az ezredes urat az admirális úrral. Annyit azonban tudok, hogy a láda az erődítményben maradt. Néhány perc múlva ugyanis tovább utaztunk az ezredes úrral, és amikor beült a kocsiba, a láda már nem volt nála. Himmler jól képzett pribékjeinek ezek után már nem volt nehéz fellelni a főhadiszálláson, Schrader ezredes irodájában gondosan elrejtett vasládát. SS motoros különítmény biztosította a váratlan zsákmány gyors elszállítását. Kaltenbrunner és Himmler egyült nyitotta ki a vasládát, és szólni se tudtak, amikor az első iratot elolvasták. Adolf Hitler tizedes kórtüneti lapja volt, amely a Pasewalk katonai kórház parancsnokának megfigyeléséről szóló feljegyzéseket tartalmazta. E kórházban feküdt Hitler az első világháború után gázmérgezéstől betegen. A kórház parancsnoka kezelte, mert különleges esetnek bizonyult. A gáz hatására hisztérikus természetű szimptómát fedezett fel a betegnél, és a kórtiineti lap bizonysága szerint javasolta, hogy vizsgálja meg a pszichiáter is. Az idegorvos megállapította: nem lesz többé soha tökéletesen épelméjű. A vasládában megtalálták Canaris titkos naplójának néhány lapját is. Ezekben szó volt különböző hírszerzők bizalmas jelentéseiről, a nemzeti szocialista vezetők egymás elleni áskálódásairól és a Vatikánnal folytatott titkos tárgyalásokról is. E naplólapokhoz volt tűzve az a levél, amelyet a pápa titkára fogalmazott. E levél tartalmazta a javasolt békefeltételeket is. Kaltenbrunner a nürnbergi perben magyarázta bírálnak az utolsó szó jogán: „Nekem akkor kellett vállalnom a birodalmi biztonsági hivatal főnöki tisztét, amikor Canaris admirális ellen felmerült a gyanú, hogy éveken keresztül együttműködött az ellenséggel. Rövid idő alatt kiderítettem, hogy Canaris rendkívül komoly árulást követett el..." Nyilván a vasláda tartalmára gondolt. A náci vezetőkre bonibarobbanásként hatott a titkos ládikó tartalma. Elszörnyűlködtek, hogy ez az ember mennyi mindent tud róluk. Bármilyen hihetetlen, mégis így igaz: még ezek után sem tudták bizonyítani, hogy Canaris részt vett a Hitler elleni összeesküvésben, és még kevésbé tudták bizonyítani, hogy valóban áruló. Jól tudta mindegyikük egy kémfőnöknek lehetnek olyan feljegyzései, amelyek a beavatatlanok számára eretnek kinyilatkoztatásnak tűnnek. A világ egyik legnagyobb kémhálózatának, az Abwehrnek a vezetője nem mérhető az utca emberének politikai mércéjével. Természetesen egészen más lett volna a helyzet, ha Kaltenbrunnernek és Himmlernek sikerül bizonyítaniuk, s bizonyítékokat szerezni Canaris más jellegű ügyleteiről. Ha megkaparintják például annak a figyelmeztetésnek írásos dokumentumát, amelyet Angliának küldött a Norvégia elleni támadásról, akkor nehezebb lett volna Canaris helyzete. Lehetséges azonban, hogy még az ilyen vádak alól is kivágta volna magát. Könnyen hivatkozhatott volna például szándékos dezinformálásra, az ellenfél tudatos megtévesztésére, amely vitathatatlanul ugyancsak az Abwehr vezetőjének fel- fBM adata volt. |ÍU E percekben azonban már régen nem jggg vádról és védelemről volt szó; Canarisnak el kellett buknia. A náci veze- xi. : tők félretéve az egymás iránti személyes érzéseiket, ekkor már összefogtak gm ellene. Canarlstól mindannyian féltek, JU, és e tény megpecsételte a sorsát. "
