Új Szó, 1969. november (22. évfolyam, 257-281. szám)

1969-11-02 / 44. szám, Vasárnapi Új Szó

Foto: TÓTHPAĽ GYULA szenvedély lobogna a bőre alatt. Szótlanul elfordult töle, s o kövér házmesterné ágya felé lépett. Vizit után a primár szobájában gyűjtötte össze kollégáit, hogy megbeszélje velük a szükséges teendőket. Meghallgatta a jelentéseket, javaslatokat, kiosztotta a feladatokat, s az orvosok egymás után eltávoztak. Végül már csak négyen maradtak a szobában: ő maga, Cagán és Lina doktor, s egy egészen fiatal orvos, Farkas László, aki még sose hajtott végre egészségügyi okokon kívül indokolt beavatkozást, nem azért, mintha tiltakozott volna ellene, egyszerűen nem került rá sor, s a primár agyában hirtelen fölötlött a gondolat, hogy az újonnan jött asszonyt rábízza erre a fiatal orvosra. Mivel nem szeretett egyenes utasításokat adni, szokásához híven kollégáihoz fordult: - Nos, ki vállalja ezt a műtétet? Hirtelen csönd támadt. Kínos, hosszú csönd, amit a primár nem tudott sehogy elhessenteni. Végül a cinizmusáról nevezetes Cagán dokior törte meg váratlan kifakadásával. - Ez a nő egészséges. Egészségesebb nálam, nálad, nála, ő nála, - kezével szélesen körbe mutatott, aztán egy pillanatra elhallgatott, de csak azért, hogy még súlyosabban kifakadjon: - Ez a nő, ez a nő bestia. A primár megdöbbenve nézte. Hallgatott, mert nem jutott eszébe semmilyen okos érv. Ha most megszólalna, akkor ugyan azt kellene mondania, amit Cagán mond. Könyörögve Lina doktorra tekinteti. Kolléganője ajka megrebbent. - Én .. . én ... nem bírom ezt. Remegne a kezem. Farkas Lacin állapodott meg a szeme. A paraszti gyökérből fakadt fiatalember hirtelen elsápadt, két tenyere közé fogta a fejét, s kétségbeesetten felkiáltott: - Hát ezért tanultam! És még egyszer: - Hát ezért tanultam! Felegyenesedett. Hirtelen mozdulattal levetette fehér köpenyét és a fogasra akasztotta. Lehajtott fejjel az ajtó felé indult. A főorvos megdöbbenve utána bámult s felkiáltott: - Szerencsétlen, hová megy? Cagán az ajtónál elállta az útját. - Laci, ez talán mégis sok. A főorvos szótlanul, magába roskadva ült a széken, Úgy érezte magát, mintha zuhogó szennyes ár hömpölyögne el a feje fölött. Végül feltekintett. - Akkor hát mi legyen? - Talán a primár úr, - mondta Cagán, és hangja újra visszanyerte cinizmusát. - Nem tehetem, holnap abban az időben az onkológián lesz konzíliumom. És ekkor Lina doktor szólali meg, halkan, mégis valami belső újjongástól eltelve: - De hiszen megmondta neki, hogy elkésett. Elkésett! Hát mondjuk meg neki még egvszer, hogy elkésett. Kinyitotta az ajtót, elindult a folyosón, s okkor megpillantotta az ápolónővért. - Nővérke! Nővérke! A nővér odajött az ajtóhoz. - Mondja meg annak az asszonynak, tudja kínéit, hogy öltözzön föl, menjen haza. Elkésett. A folyosó hirtelen megtelt a hírrel: - Elkésett. - Elkésett. A betegek egymásnak adták a szót: - Elkésett. Pedig a nővér nagyon halkon mondta a műtétre várakozó asszonynak. A szemfüles csitri cigánylány mégis meghallotta és megértette. Szinte ujjongva kiáltotta: - Elkésett! A fiatalasszony gyűlölködő pillantást vetett rá. Szótlanul öltözködött. Mikor kilépett a betegszoba ajtaján, parfömillat felhője lebegett utána. Á kórház kapujában hisztériás rohamot kapott és elájult. Ezt már a mentőautó sofőrje mondta el valakinek, s a folyosó szószerint mindent megtudott. - Igen, elájult. Mentőn szállították haza. Otthon a betegápoló átadta a férjének. Tapintatosan bejelentette, hogy uram, a felesége várandós, bánjék vele kedvesen. így adta szájról szájra a folyosó. Egy asszony azt is tudta, hogy a férje majd kiugrott a bőréből, úgy örült az érkező gyereknek. - Ki tudja, mi űzte ide szegényt, - mondta ax idős asszony a radiátor alatt terpeszkedő ágyon. - Ki tudja, mi űzte ide? - ismételte utána egykedvűen a házmesterné. Este Cagán doktor Farkas Laci társaságában hagyta el a kórház épületét. Túl a kapun, a kivilágított utcán hirtelen megállt és azt mondta: - Évente huszonöt millió művi terhesség megszakítást hajtanak végre a világon. Nem volt a Hangjában se cinizmus, se erkölcsi felháborodás, csak valami fásult tárgyilagosság. Farkas Laci pedig azt mondta: - Az apám... az apám paraszt volt. Az egész falu kötözni való bolondnak tartotta volna, ha kiirtja az elvetett, csírázó magot. Az ô hangjában sem volt erkölcsi felháborodás. In- kább valami jóravaló emberi melegség és áhítat. Az éle tisztelete. Cagán doktor hangjában ráismert annak régi cinizmusára: - A magzatelhajtás ugyan lassúbb, de hatásosabb mint az atombomba. Tíz év alatt kétszázötven millió, húsz év alatt fél milliárd meg nem született élet. - Csirájában kiirtott élet, - mondta Farkas doktor és megborzongott. Egy villanypózna alatt álltak. A hideg fény érintésére sápadt, halotti maszkká merevedett az arcuk. virágcsokor okozta az egészet. Egy virágcsokor, mely a lehető legalkalmatlanabb pillanatban érkezett. Tulajdonképpen senki se vette észre, mikor került a kórterembe, egyszer csak ott volt az újonnan jött fiatalasszony éjjeliszekrényén. A látogatási idő kezdete előtt még üresen állt a karcsú virágváza. Negyedmagával feküdt a kórteremben. A radiátornál az ablak alatt terpeszkedő vaságyat őszülő, ötvenhat éves asszony foglalta el. Egész idő alatt szótlanul feküdt, üldögélt, vagy a folyosókon bolyongott. Ha összeakadt egy-egy ápolónövérrel vagy orvossal, sopánkodva, szinte eszelősen mondogatta: - O, hát mit is kezdtem volna vele! Ebben a korban mit is kezdtem volna vele? Mindenki érezte, hogy lelkiismeretíurdalását akarja elaltatni, s amit mond, önigazolódásképpen mondja. Ez a gyötrődő, aggályos szomorúság felkeltette a kórház személyzetének rokonszenvét. Még a legrigorózusabb nővér is megnyugtatóan rámosolygott. - A műtét sikerült. Holnap, vagy holnap után hazamehet. A cigánylány és a kövér házmesterné gyakori nöi nyavalyával került be. A házmesterné is idősebb aszszony volt, s láthatóan bosszantotta, hogy ő még mindig nő. Rosszkedvűen, komoran maga elé bámult és fuldokolva lélegzett. A cigánylány vette észre elsőként a virágot. Öt, vagy hat szál szekfü volt, fehér szekfű és közte egy szál piros rózsa. Bársonyos sötét szeme megragyogott, és felkiáltott: - A röntgenfelvétel itt van már, - mondta Cagán doktor, a kolléganője pedig nekilátott a szokásos rutinvizsgálatoknak, bár az most fölösleges és hiábavaló volt, mert ennek az asszonynak úgy sincs semmi baja, és az előzetes vizsgálatokat már a beutalás előtt megejtették rajta. Hümmögve vizsgálta, nézegette a röntgenfelvételt, s az asszony felé fordulva nagyon halkan azt mondta: - Attól félek asszonyom, elkésett. Tudta jól, hogy nem késett el, mégis azt mondta, elkésett, s kíváncsian leste az asszony reakcióját. Az egészséges páciens közömbösen, magabiztosan, felindulás és izgalom nélkül csak annyit mondott: - Időben érkeztem, főorvos úr. Szépségében és közömbösségében volt valami rettenetesen kihívó. Az volt a szőkesége, örvénylő, mégis szikrázó szeme. A kezén, a nyakán, az arcán, a bőre alól valami halovány rózsaszínű láng sütött át, s a primár rádöbbent, hogy épp ez a halovány rózsaszín lángolás a legkihivóbb rajta, mintha öncélú emésztő - Nini, virág! A két idős asszony megrökönyödve fölfigyelt. A csitri cigánylány csilingelő, ujjongó hangja botránkoztatta meg őket. Rábámultak a lány olajosbarna ujjára, mely az újonnan jött asszony éjjeli szekrénye felé mutatott, s tekintetük végül megakad! a fehér szegfű közül kikandikáló piros rózsán. A virág gazdája közömbösen, szoborszépen, kihívóan viszonozta a megbotránkozott pillantásokat. Egy árva szót se szólt, csak nézte az asszonyokat és a virágait. Látta, hogy a cigánylány leplezetlen csodálattal bámulja öt, de ő megvetően elfordította töle az arcát. A házmesterné is unottan, kínlódva felnyögött: Eh, virág. Csak a radiátor mellől hangzott egy kétségbeesett suttogás: - Lányom, gyászkoszorú kell ide, nem virág. Nem sértésnek szánta szavait, mintha nem is a fiatalasszonynak címezte volna őket, hanem saját magának tett szemrehányást. Még aznap este tévedésből benyitott a szobájukba egy nő. Ez is alighanem újonnan érkezett, s még nem ismeri ki magát a folyosó ajtósoraiban. Ez is fiatalasszony volt. Kövérke, gömbölyű. Sugárzott arcáról a jókedv. Mintha nem is lett volna beteg. A nyitott ajtó résen egyenest a virágagl díszített éjjeli szekrényre látott. - Bocsánat, - mondta egy pillantást vetve a szobába s megzavarodva távozott. A szemén meglátszott, hogy észerevette a virágot. Ki tudja, ki sejti, hogyan terjedt el a folyosó betegszobáiban, kinek, mi a baja, de tény, hogy az egész folyosó tudta, az a szoborszép közömbös liatalaszszony műtétre várakozik. És csakhamar az egész folyosó tudta, hogy a műtétre várakozó asszonynak ma férfi látogatója volt és egy csokor virágot kapott tőle. A hír groteszkül, bántóan hatott. Epés megjegyzések keringtek a betegszobák mennyezete alatt. A lábadozó, járni tudó asszonyok be-benyitottak, hogy megbámulják a virágot. Kaján mosollyal kértek bocsánatot, és meglepetést színlelve fel-íelkiáltottak: - Ni csak, virág! - Ni csak, virág! És így ment ez egész este. És így ment másnap reggel is a vizitig. A főorvos és kísérete is tudott már a virágról, mert a nővérek és a betegek is elújságolták nelii, s most kelletlenül nyitott be ide, míg kopasz homloka mögött szigorú gondolatok torlódtak, bár semmit sem tudott az újonnan jött nőről. S most maga is kellemetlenül meglepődött, hogy a folyosó suttogása befolyásolja öt és előítéletre hangolja. A cinizmusáról híres Cagán volt a kíséretében, és Lina doktor, s mithogy az újonnan jött asszony kórlapját sehol sem találta, kérdő pillantást vetet mindkettőjükre.