Új Szó, 1969. november (22. évfolyam, 257-281. szám)

1969-11-14 / 268. szám, péntek

Ülést tartót ť a Nemzetek Kamarájának elnöksége (ČSTK) — A Nemzetek Ka­marájának elnöksége tegnap Vojtech Miljálik érdemes mű­vésznek, a Kamara elnökének vezetésével ülést tartott. A kamara költségvetési bi­zottságának elnöke tájékoztatta a képviselőket az 1970. évi szö­vetségi állami költségvetéssel kapcsolatos munka jelenlegi helyzetéről. Az elnökség a továbbiakban tudomásul vette a Nemzetek Kamarája bizottságainak az ez év végéig érvényes munkater­vét. A Nemzetek Kamarájának el­nöksége csatlakozik a Nemze­tek Kamarája és a Népi Kama­ra külügyi bizottságainak- ah­hoz a javaslatához, hogy a Szö­vetségi Gyűlés elnöksége hatá­rozatilag hagyja jóvá a párt­és állami küldöttségünk moszk­vai tanácskozásainak eredmé­nyeit és teljes mértékben tá­mogassa ezek realizálását. A továbbiakban foglalkoztak a 99/1969 számú törvényerejű rendelkezés megvalósításáról szóló jelentéssel, majd a jelen­levőket tájékoztatták néhány, a büntető- és munkajog terü­letén előkészületben levő intéz­kedésekről. Az elnökség megvitatta az al­kotmányjogi bizottság jelenté­sét a bűncselekményekről, e tevékenység megfékezéséről és a megelőzés lehetőségeiről, va­lamint a szabadságbüntetések végrehajtásának helyzetéről. Sajtótájékoztató a Külügyminisztériumban köztársasági elnökünk iráni látogatásáról (Tudósítónktól) — A Külügy­minisztérium csütörtöki sajtó­értekezletén tájékoztatták a sajtó képviselőit Ludvík Svobo­da köztársasági elnök jövő hé­ten sorra kerülő iráni hivata­los látogatásának előkészüle­teiről. Ez lesz köztársasági elnökünk első látogatása nem szocialista rendszerű ország­ban. A Külügyminisztérium illeté­kes munkatársai részletesen is­mertették a csehszlovák—iráni kapcsolatok alakulását. Kap­csolataink, főleg az utóbbi években, fokozatosan javultak, s az egyenlőség, a kölcsönös előnyösség elvén alapszanak. Megállapítható, hogy a két or­szág eltérő gazdasági rend­Mzéleti: — A KÖZTÁRSASÁG) ELNÖK iro­dája közli, hogy Ludvik Svoboda köztársasági elnök szabadságáról visszatért Prágába. — MOSZKVÁBÓL tegnap érke­zett vissza Prágába Václav Hála miniszterelnök-helyettes, a szövet­ségi kormány tervezésügyi minisz­tere. A miniszter a szovjet fővá­rosban a KGST-tagállamok közpon­ti tervező szervei vezetőinek két­napos ülésén vett részt. — VINCENT CISLÁK, az SZLKP KB titkára tegnap fogadta a szo­cialista országok Bratislavában akkreditált tudósítóit. Szívélyes beszélgetés keretében tájékoztat­ta őket a szlovákiai mezőgazda­ság utóbbi években elért eredmé nyeiről és jövő feladatairól. — NICOLE NICOLAENEK, a ro mán külkereskedelmi miniszter helyettesének vezetésével tegnap Prágába érkezett az RSZK keres­kedelmi kormányküldöttsége, hogy az 1970. évi csehszlovák —román árucsere-forgalmi egyezményről tanácskozzék. — LUDVÍK ČERNÝ, Prága főpol­gármestere tegnap fogadta dr. Herbert Krolikowskit, az NDK nagykövetét és tájékoztatta őt arról, hogyan akarja Prága a kö­zeljövőben felhasználni a berlini építészek tapasztalatait. — VLAGYIMIR VIGYENOV, a Bolgár Népköztársaság prágai nagykövete tegnap délután a dél­csehországi kerületbe látogatott. Este Ceské Budejovlcéban részt vett bolgár és csehszlovák elő adóművészek hangversenyén. — Dr. ANTON VASEK, Csehszlo­vákia rendkívüli és meghatalma­zott dániai nagykövete állomáshe­lyének elfoglalása előtt tegnap lá­togatást tett a Szlovák Szocialista Köztársaság vezető politikai és közéleti személyiségeinél. A vakok nemzetközi naoja (ČSTK) — Lőcsén, amely már 1922-től a szlovákiai csök­kent Iátóképességű ifjúság köz­pontja, tegnap megemlékeztek a vakok nemzetközi napjáról. A lőcsei gyógypedagógiai is­kolának ebben az évben 233 diákja van. Érdemes megje­gyezni, hogy nemcsak a diákok — az óvodásoktól kezdve a szakközépiskolásokig — csök­kent látóképességűek vagy va­kok, hanem az itt működő pe­dagógusok egy része ls. Az ed­digi iskolaépületek egy új in­lernátussal és Iskolaépülettel gyarapodnak, amelyet 1971. má­jus 1-én adnak át rendelteté­sének. szere nem jelent akadályt az államközi kereskedelem, vala­mint a kulturális és az oktatás­ügyi kapcsolatok kölcsönös elő­nyös fejlesztése előtt. A Külügyminisztérium szóvi­vője Vietnamról szólva hangoz­tatta, hogy a csehszlovák kor­mány teljes mértékben támo­gatja a vietnami népnek az apierikai agresszió ellen vívott harcát, s támogatja a VDK, va­lamint a Dél-vietnami Köztár­saság ideiglenes forradalmi kormányának nyilatkozatait, amelyek megjelölik a vietnami háboiúból kivezető utat. (sm) Béketüntetések Lidicén (ČSTK) — Lidicén tegnap az NDK, Vietnam, a Szovjet­unió és* Csehszlovákia fiataljai együtt tüntettek a fasizmus és a háború ellen, jelen voltak a Nemzeti Front Központi Bizott­ságának, az Antifasiszta Harco­sok Szövetségének, a Polgári Honvédelmi Szövetségnek (Zväzarm), valamint a kladnói járási, párt és egyéb szerveze­teknek a küldöttségei ls. A lidicei mártírok emlékmű­vét megkoszorúzta a Szabad Német Ifjúság küldöttsége, to­vábbá a vietnami diákok, az ideiglenesen hazánkban állo­másozó szovjet fegyveres erők középső hadserégcsoportjának küldöttei és a Csehszlovák Gyermek és Ifjúsági Szerveze­tek Szövetségének delegációja. A gyűlés résztvevői határoza­tot fogadtak el, amelyben el­ítélik a Vietnam ellen folyta­tott amerikai agressziót és kö­vetelik annak haladéktalan megszüntetését. Lemondtak tisztségükről (CSTK) — A CSKP Prága II. körzeti bizottságának elnöksége tegnapi ülésén ismét a Csehszlo­vák Rádióban folyó pártmunkáról tárgyalt. Elfogadta az eddigi üze mi pártbizottság lemondását, mi­vel ez a bizottság nem volt képes tárgyilagosan felmérni a közel­múltban végzett tevékenységét, nem tudta biztosítani a párt jelen­legi politikai irányvonalának ér­vényesítését a Csehszlovák Rádió pártalapszervezetében. A párt szervezeti szabályzatának értelmében a Csehszlovák Rádió­ban a pártmunka irányítását a CSKP illetékes körzeti bizottsága vette át és ennek elnöksége a pártmunka irányítására Ideiglenes üzemi bizottságot nevezett ki. Ez a szerv az üzemi konferencia meg­tartásáig látja el funkcióját. Bedfich Rohant kizárták a CSKP-ból (ČSTK) - A Televízlóújság fő­szerkesztősége üzemi pártszerve- " zetének kommunistái tegnapi ülé­sükön megvitatták Bedfich Rohan volt nyugat-európai tudósító leve­lét. Nevezett visszautasltja a fő­szerkesztőség vezetőségének azt a döntését, amelyben leváltották funkciója alól. Bejelenti, bogy nem tér vissza Csehszlovákiába és rágalmazó, demagóg módon tá­madja a párt politikáját, valamint a szerkesztőség kommunista újság­íróinak becsületes törekvéseit, amellyel e politikát támogatják. A pártalapszervezet tagjai teg­napi ülésükön Bedfich Rohant ki­zárták Csehszlovákia Kommunista Pártjából, és elítélik nézeteit. A Csehszlovák Televízió üzemi párt­bizottsága a kizárást jóváhagyta, és a maga részéről ls teljes mér­tékben csatlakozik az elítélő nyi­latkozathoz. A szovjet főkonzul búcsúlátogatása (ČSTK) — /. Sz. Kuznyecov, a Szovjetunió bratislavai fő­konzulja a Csehszlovák Szocia­lista Köztársaságban való hiva­talos működésének befejeztével tegnap búcsúlátogatást tett Ondrej Klokoč elvtársnál, a Szlovák Nemzeti Tanács elnö­kénél. A szívélyes, elvtársi légkörű fogadáson, az SZNT elnöke „méltatta 1. Sz. Kuznyecov hat­évi munkásságát, melyet Szlo­vákia, a köztársaság és a Szov­jetunió nemzetei közti barátság, testvéri szövetség fejlesztése és megszilárdítása érdekében fejtett ki. I. Sz. Kuznyecov hangsúlyoz­ta, hogy itt-tartózkodása alatt mély baráti kapcsolatokat kö­tött a szlovák néppel. Hazautazott a lenqyel pártmunkásküldöttséq (ČSTK j — Elutazott tegnap Prágából a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsá­gának pártmunkásküldöttsége Stanislaw Kuzifískyval, a LEMP KB osztályvezetőjével az élén. A küldöttség a CSKP KB meg hívására Csehszlovákiában meg­ismerkedett a népgazdaság ter­vezésével és irányításával kap­csolatos pártmunka tapasztala­taival. Tartózkodásának befejezté­vel a küldöttséget fogadta František Pene, a CSKP KB titkára. A küldöttséget a repülőtéren a CSKP KB dolgozói búcsúztat­ták. Jelen volt Henryk Zeb­rowski, a Lengyel Népköztársa­ság prágai ügyvivője is. A CSTÄ elnöksége érvénytelenítette helytelen határozatait (ČSTK) — A Csehszlovák Tu­dományos Akadémia elnöksége szerdai ülésén foglalkozott a tavaly augusztusban közzétett nyilatkozataival és állásfogla­lásaival, s az augusztus 21-én, 23-án és 28-án kiadott doku­mentumokat semmiseknek nyil­vánította. Az elnökség azonkívül intéz­kedéseket hozott a CSKP Köz­ponti Bizottságának a felszaba­dulási verseny kibontakoztatá­sára közzétett felhívásban fog­laltak megvalósítására a CSTA munkahelyein. A elnökség foglalkozott a tu­dományos-műszaki forradalom társadalmi és emberi összefüg­géseinek vizsgálatára alakult munkacsoport tevékenységéről szóló jelentéssel. Ez a munka­csoport, melyet Radovan Rych­ta, a CSTA levelező tagja ve­zet, az elmúlt időszakban ma­gáévá téve a párt- és az álla­mi szervek felhívását, intenzí­ven kivette részét a szocialista társadalmunk további fejleszté­sével összefüggő alapvető kér­dések megoldására irányuló el­méleti tanulmányok kidolgozá­sából. és a pártszervek rendel­kezésére bocsátotta e munka valamennyi eddigi eredményét. Szlnvák és magyar fogyasztási szövetkezetek együttműködése (ČSTK) — Dr. Pavol Tonhau­zer, a Szlovák Fogyasztási Szö­vetkezetek Szövetségének elnö­ke és lozef Prélovský, a szö­vetség alelnöke tegnap tért vissza Bratislavába Budapest­ről, ahol dr. Molnár Frigyessel, a Magyar Fogyasztási Szövet­kezetek Szövetségének elnöké­vel tárgyaltak a két szövetség kölcsönös gazdasági együttmű­ködésével összefüggő kérdései­ről. A tárgyalások elsősorban a határmenti vidékekre vonat­koztak. Mindkét fél megegye­zett abban, hogy november vé­gén Dunaszerdahelyen megren­dezik a két szövetség küldöt­teinek együttes ülését. A tárgyaláson a két szövet­ség baráti együttműködésének egyéb kérdései ls napirendre kerültek. Megállapították, hogy ez a találkozás további előre­haladást jelent az ez év június 18-án Győrben aláírt közös egyezmény teljesítésében. A találkozás a baráti nézet­azonosság légkörében folyt le. Az Egyesült Államok Kommunista Pártja elítéli a kormány politikáját (Folytatás az 1. oldalról) val együtt „védelmezze a köz­rendet". Hírek szerint a város közponjtában különböző kato­nai intézményekben 4000 ejtő­ernyőst és tengerészgyalogost szállásolnak el, s ezeket továb­bi 5000 katona követi különbö­ző támaszpontokról. Washing­tonban közölték, hogy a Fehér Házat szombaton reggeltől le­zárják a.nagyközönség elől. Ni­xon elnök azonban, aki pénte­ken megtekinti a Kennedy-fo­kon az Apollo-12 felszállását, szombaton már hivatalában lesz, jóllehet több tanácsadója azt javasolta, hogy a szombati tüntetések idején ne tartózkod­jék a Fehér Házban. Az AFP washingtoni tudósító­jának jelentése szerint szerdán 15 amerikai parlamenti képvi­selő felkereste a Fehér Házban Nixon elnököt. A magát „hall­gatag többségnek" nevező csoport, támogatásáról biztosí­totta Nixon vietnami politiká­ját. Súlyos összecsapás Da Nang térségében Saigon — Szerdán Da Nang­tól délre súlyos összecsapás volt a partizánok és a kormán y­csapatok egyik egysége között, amint azt a saigoni kormányzat szóvivője közölte. Még délebbre a partizánok tűzfegyverekkel támadást Intéztek az első ame­rikai tengerészgyalooo 1: h.-irin-^z­tály több egysége eller- C ittti­tökre virradó éjszaka Dé iet­nam területén a pa •• ^Srok 16 más amerikai és dé" v : nami megerősített állást lőttek. Amerikai stratégiai bombázók csütörtökön hajnalban négy hullámban támadtak célponto­kat a Kambodzsával határo? dél-vietnami tartományokban. Továbbra is zsákutcában a párizsi értekezlet Változatlanul zsákutcában van a Vietnammal foglalkozó párizsi négyes értekezlet. A csütörtökön megtartott 42. ülé­sén Cabot Lodge nagykövet, amerikai küldött azt igyekezett bizonygatni, hogy Nixon ameri­kai elnök november 3-i beszé­dével megszerezte „az amerikai nép óriási többségének" támo­gatását vietnami politikájához. Lodge a washingtoni képviselő­ház 301 tagjának aláírásával közzétett határozatra és azokra a levelekre hivatkozott, ame­lyeket számos szenátor, nyil­vánvaló felszólításra hozzá in­tézett. A VDK és a dél-vietnami ideiglenes forradalmi kormány küldötte ismertette azt a nyi­latkozatot, amelyben november 6-án a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormánya, novem­ber 7-én pedig a dél-vietnami ideiglenes forradalmi kormány bírálta Nixon amerikai elnök kijelentéseit. Xuan Thuy miniszter, a VDK képviselője hozzáfűzte: Novem­ber 3-i beszédével az- Egyesült Államok elnöke újból bizonyí­tékát adta, hogy továbbra is a Johnson-kormányzat csődbe ju­tott politikájának a nyomdokain halad. Ez a politika pedig el­lenkezik a vietnami nép érde­keivel, de semmi jót nem ígér az amerikai népnek sem, és kárt okoz a világ békéjének. Nguyen Thi Binh asszony, a DIFK külügyminisztere, ismét hangoztatta: A háború „vietna­mizálása" lényegét tekintve az Egyesült Államok álnok politi­káját jelenti. SZOVJET—SZUDÁNI KÖZÖS KÖZLEMÉNY Moszkvában közleményt ad­tak ki Dzsafar Numeirinek, Szudán Forradalmi Tanácsa el­nökének és miniszterelnökének november 5. és 12. között a Szovjetunióban tett hivatalos látogatásáról. A közös közle­mény megállapítja: „Teljesen azonos a Szovjetunió és a Szu­dáni Demokratikus Köztársaság álláspontja az időszerű nemzet­közi problémákat illetően". A közel-keleti helyzettel és Izrael szüntelen katonai pro­vokációival kapcsolatban a fe­lek hangsúlyozzák, hogy ha­tékony intézkedéseket kell ten­ni a Biztonsági Tanács határo­zatának megvalósítása érdeké­ben. A két ország slkraszáll az arab népek — köztük a pa­lesztinai arab nép — törvényes jogainak és érdekeinek a biz­tosításáért. Leonyid Brezsnyev, N y ik olaj Podgornij és Alekszej Koszigin elfogadták a szudáni látogatás­ra szóló meghívást. Időpontjá­ban később állapodnak meg a felek. Uniópárti támadás a Brandt-kormány ellen Bonn — A márka felértéke­lése miatt a nyugatnémet me­zőgazdaságot kb. 1 milliárd 700 millió márkás veszteség éri, mivel a Közös Piacban a mezőgazdasági árak ún. zöld dollárban vannak megállapítva. A Brandt-kormány kötelezte ma­gát a veszteség megtérítéséie. A veszteség egy részét a Kö­zös Piac agráralapjából fede­zik, míg a másik részét a bon­ni kormány juttatja a parasz­toknak. Ez a brüsszeli kompro­misszum tegnap került jóvá­hagyás miatt a Bundestag elé. A CDU/CSU uniópárt elutasítot­ta a megoldást. Barzel, a CDU/CSU parlamenti frakció­jának elnöke követelte, hogy a Közös Piac csúcsértekezletén Bonn követelje az agrái kérdés­nek a devizaproblémával törté­nő együttes tárgyalását. A hosszú vita után a Bundestag úgy határozott, hogy a megol­dás tervét, valamint az unió­párt javaslatát további megvi­tatás végett a parlamenti bi-r zottságok elé utalja. A bonni kormány alkotmány-* módosító törvényjavaslatot fo­gadott el, melynek értelmében a választői aktív korhatárt 21­ről 18 évre, a passzív korha­táit 25-ről 21 évre számítják le. A Fülöp-szigeti választásokon Marcos győz A manilai rádió legutóbbi adatai szerint Ferdinand Mar­cos elnök eddig 2 309 032 sza­vazatot kapott az ellenzéki Li­berális Párt jelöltjére, Sergio Osmena szenátorra leadott 1 474 420 szavazattal szemben. Fernando Lopez, a Nacionalista Párt alelnöke jelöltje 2 320 043 szavazatot kapott, míg az el­lenzék jelöltjére 1407 262 vá­lasztó szavazott. A választások végleges ered­ményét csak a hét végén te­szik közzé. A Fülöp-szigeti választások mérlege: 45 halott, 50 sebe­sült. A rendőrség közlése sze­rint a keddi választások során 76 incidensre került sor, és le­hetséges, hogy a halottak szá­ma magasabb az eddiginél. Tunku Abdul Razak, a malay­siai kormány elnökének he­lyettese kijelentette, hogy Malaysia örömmel fogadná ha a Fülöp-szigetek felújítaná a két ország közötti diplomá­ciai kapcsolatot és bármikor hajlandó e célból tárgyaláso­kat kezdeni a Fülöp-szigeti kormánnyal. Halálos ítéletek Brazzaville-ben Kinshasa — Halálra Ítélték a kongói (Brazzaville) sikerte­len államcsínykísérlet néhány részvevőjét — jelentette be csü­törtökön a Brazzaville-i rádió. Az elítéltek kilétét és számát nem tették közzé. A 37 letar­tóztatott között van Bemard Kolela, az összeesküvők állító­lagos vezére, volt külügyi tiszt­viselő. Marién Ngouabi elnök kije­lentette: Az elvetélt puccs mö­gött a volt elnök, FulbertYulou abbé hívei állnak. További részletekről a rádió későbbi adásában számolnak be.

Next

/
Thumbnails
Contents