Új Szó, 1969. november (22. évfolyam, 257-281. szám)

1969-11-12 / 266. szám, szerda

Derűlátó a sötétség világában November 13-a a világtalanok napja. Ez a nap emlékeztet bennünket arra, hogy olyan polgártársaink is vannak, akik kiszorultak a látóvilágbúi, akik számára örökre megszűnt a fény. Sokan közülük nem is tudják, mi a jény, mivel születésüktől fogva vakok. De talán még nagyobb szerencsétlenség, ha egy látó ember veszíti el szeme világát. Ennél súlyosabb tragédiát egy ember életében szinte el sem tudunk képzelni, hiszen azután az örök sötétség világában kell megtalálnia azt, amit sokan nyitott szemmel is hiába keresnek: az élet értelmét, a boldogságot. És a legtöbben közülük meg is találják. A tizenegy éve világtalan Sykora Endre is azok közé tartozik, akik vakon sem vesztették el hitüket az élet értelmében. Pedig amikor végleg elveszítette látását, már 39 éves volt. A közelgő tragédiáról már korábban tudomást szerzett. Erről így emlékezik: — Egyszer, hosszabb kezelés és sokszori ellenőrzés után szakorvos közölte velem, hogy a szemidegsorvadás gyógyíthatatlan betegség: előbb-utóbb végleg megvakulok. Hihetetlenül nehéz feladat lehet egy orvos számára ilyen lesújtó hírt közölni betegével, hiszen tartania kell a páciens lelki összeomlásától. Az én orvosom is rendkívül szorongatott helyzetben érezte magát. Annál váratlanabbá érte reagálásom: a tragédia súlyát ugyan teljes mértékben felfogtam, de mégsem roppantam össze. Vakok éltek és élnek ma is. Én is olyan leszek mint ők. Egy leszek közülük, válaszoltam ... Látásom elvesztése persze mégis lesújtott, bármennyire is igyekeztem megbékélni sorsommal. 1958-tól 1963-ig olyan mély lelki válságba jutottam, hogy ha valami a kezem ügyébe került volna, talán öngyilkosságra is képes lettem volna. Mindig csak otthon ültem — nagyon szörnyű volt az egyedüllét. — Minek köszönheti, hogy kikerült az évekig tartó depreszszióból? — Elsősorban a vakírás elsajátításának. A lőcsei intézetbe kerülve a sajátjaim közt éreztem magam. Ott tudatosítottam, hogy a világtalanság nemcsak az én sorsom. Hogy nálamnál sokkal kegyetlenebb sorsú emberek is vannak. A vakírást most már teljesen ismeri és használja. Zsebéből papírlapokat vesz elő, melyeken apró lyukacskák jelentik a betűket. Megmutatja az írás módját is. A papírlapot egy kemény műanyaglap alá helyezi. A műanyaglapon kivágások vannak. A kivágások helye szigorúan meghatározott. Minden kivágás egy-egy betű helyét jelöli meg. A papíron tehát a tűszúrással keletkezett lyukacskákról fekvésüknél fogva állapítható meg, milyen betűt jelentenek. Az írást egy cipész-árhoz hasonló tűvél végzik. Megtudom tőle, hogy a kézíráson kívül géppel is fr. Ennek különösen munkahelyén veszi nagy hasznát. Hivatalban dolgozik, a rokkantok rimaszombati járási szövetségének az alelnöke. Egyben tagja a Világtalanok Szlovákiai Szövetsége Központi Bizottságának is. Ugyancsak aktív tagja községe — Sušany — CSEMADOKszervezetének is. Legnagyobb örömei közé tartozik, ha segíthet rokkant társain. Azok gyakran fordulnak hozzá, hogy segítsen nekik — tüzelőt beszerezni, nyugdíjemelést kijárni stb. Munkája annyira leköti, hogy szabad ideje nemigen marad. Ha mégis marad némi szabad ideje, szívesen írogat. Néhány írását már a Csehszlovák Rádió is sugározta. Legutóbb pl. egy tréfájával ismerkedhettek meg a rádió hallgatói. Arról szólt, hogy a miniszoknyás lányokat igazság szerint mindenkinek egyaránt kellene látnia. A vakok is szeretnék őket látni. Ám azok nem a szemükkel látnak, hanem tapintószerveikkel .. . Humora rendkívül gazdag. Kitérőben néhány új viccet is elmond. — Hogyan emlékezik a látóvilágra? — kérdem. — Mindenre emlékszem. Családom tagjait, ismerőseimet most is el tudom képzelni. Persze ugyanolyannak, mint akkor voltak, amikor még láttam. Számomra senki sem öregedett meg. Például nehezen tudom elhinni, hogy már ősz a hajam. Pedig a feleségem állítja, hogy ősz. Egy fiam és két unokám van. A feleségemnek nagyon szeretek meglepetést szerezni. Olykor, mire hazaér a hivatalból, ahol dolgozik, megfőzök, kitakarítok, kiporolom a szőnyegeket. Munka közben néha neki is megyek valaminek, de ilyenkor sem mérgelődöm. Csupán annyit mondok magamban, hogy látod, látod, te vak Endre, már megint ügyetlen voltál. A felesleges idegeskedésnek, mérgelődésnek nem lenne semmi értelme. Egyébként elég biztosan járok az utcákon ls. Eltévedni csak ott szoktam, ahol valami megváltozott. Például gödröt ástak, vagy betonoznak, nemrég egy helyen bokáig süllyedtem a friss betonba. — Azt mondta, már túltette magát azon a lelki válságon, melybe látásának elvesztése sodorta. Mit gondol, most ki viseli nehezebben az ön tragédiáját: ön vagy a családja? Habozás nélkül és észrevehető együttérzéssel válaszolja: — A családom. A rokkant embertársain való segíteniakarása is elárulta, hogy Sykora Endre nagyon humánus ember. Amikor megtudom, hogy rendszeres véradó, mindez még jobban beigazolódik. — Összesen 71-szer adtam vért — mondja szerényen. — Ebből 48-szor azóta, amióta vak vagyok. Egyszer a feleségem életét véradás mentette meg. Akkor elhatároztam, hogy amíg csak tehetem, adok vért bajba jutott embertársaimnak. Emberségén és humorán kívül derűlátása az, amit legjobban megcsodálok. Az, hogy milyen határtalanul bízik az emberben, az életben. — Boldog vagyok, mert tudom, hogy nem élek hiába — mondja tisztán csengő hangon. Szavai úgy hangzanak, akár egy üzenet — világtalan polgártársaink üzenete. S egyben talán figyelmeztetnek is ezek a szavak: a látók gyakori csiiggedésének, lemondásának indokolatlanságára. FÜLÖP IMRE Örök időkre A CSSZBSZ bratislavai városi bizottsága a múlt év januárjától eltelt kritikus időszakban sem tétlenkedett, megállta a helyét. Ezt bizonyítja, hogy több mint százhúsz akciót sze-vezett és egyetlen határozatát sem kellett visszavonnia. A csehszlovák—szovjet barátsági hónapra is jól felkészültek. Az ezzel kapcsolatos kérdéseinkre Viliam Holečka, a városi bizottság titkára adott választ. • Országszerte megkezdődött a barátsági hónap. Milyen volt az indulás Szlovákia fővárosában? — November 5-én ünnepi plenáris ülést tartottunk, hatodikán pedig a Kultúra és Pihenés Parkjában volt városunk dolgozóinak a nagygyűlése. Másnap a krasznodarszki kolhozbeliek 30 tagú küldöttsége látogatott el hozzánk. Tizedikén Kijev, Ukrajna fővárosának küldöttségével találkoztunk, és várjuk, hogy megérkezzék Bratislavába az a szovjet küldöttség is, amelynek tagja B. V. Volinov ezredes, a Szovjetunió Hőse, a Vostok—5 űrhajó volt parancsnoka. • Mi a további program? — Számos további rendezvényre kerül sor. November 16a és 30-a közötti időben az észt művészet és kultúra napjait rendezzük meg Bratislavában. Ebből az alkalomból számos kiállításra, esztrádcsoportok és művészek fellépésére, sőt divatbemutatóra is sor kerül. A rendezvényeket a Csehszlovák—Szovjet Barátság Házával karöltve valósítjuk meg. Több szovjet küldöttséget, turistacsoportot látunk vendégül, és városunkból is több csoport utazik a Szovjetunióba. December 11-én a P. O. Hviezdoslav Színházban ünnepi akadémia, majd utána a barátság estje megrendezése következik. • A helyi, illetve az üzemi szervezetekben is gazdag lesz a barátsági hónap műsora? iert késik az U| Szó? Na miért? Időpont: reggel fél tíz. Színhely: a tiszacsernyől vasútállomás trafikja. Á legnagyobb természetességgel nyújtom az ötvenfillérest: — Egy ŰJ SZüt kérek.. — Még nincs kérem .. • — Még??! Vállrándítás. — Bizony még . . . ! Naponta csak úgy fél 11 körül hozzák. — Mennyit ad el naponta? — Száz példányt. — Igen. Mielőtt azonban erről említést tennék, hadd mondjam el, hogy Szlovákia fővárosában 1965 előtt — az üzemi és az iskolai szervezetek felszámolásáig — 530 helyi szervezet működött, amelyből 51 maradt csak meg. Ma már ott tartunk, hogy 30 utcai és 56 üzemi szervezetet tartunk nyilván, illetve hívtunk életre. A barátsági hónap alatt arra törekszünk, hogy a meglevőket aktivizáljuk és újabbakat alakítsunk. Ami a barátsági hónap műsorát illeti, minden helyi szervezetünkben legalább két nagyobb akcióra kerül sor, ezenkívül előadásokat, beszélgetéseket és kiállításokat rendeznek a Szovjetunió és a szovjet emberek életéről, hogy még jobban megismerjék őket és így tovább erősödjék a népeink között vérrel megpecsételt barátság. • Befejezésül mit említene még meg? — Hangsúlyozni szeretném, hogy a barátsági hónap nem egyszeri akció, hanem bevezetője a további nagy eseményeknek, mint Lenin születése 100.. városunk és hazánk felszabadítása 25. évfordulójának, amely a Vörös Hadsereg és a szovjet emberek nevéhez fűződik. Ezek az egymást követő rendezvények július 5-én dévényi napokkal érik el a tetőpontjukat. Az összes események és rendezvények mottója: Örök időkre á Szovjetunióval és sohasem másképp. NÉMETH JÁNOS — És ha reggel hatkor Itt lenne? — Háromszáz is elkelne naponta.. . Hétkor váltanak az átrakodó állomás munkásai, Ilyenkor mindenki venne újságot. Pedig Kassán már hajnalt négy előtt a röptéren van a pozsonyi Smenával és Prácával együtt. Gondolom, joggal kérdezzük hát a Posta Hírlapterjesztő Vállalat illetékes dolgozóitól: nem lehetne kissé rugalmasabbá tenni e vidék újságellátását? Mert így nemcsak a hétköznapi 01 SZO kerül délben vagy még később az olvasók kezébe, de nem egyszer az is megtörtént már, hogy a VASÁRNAPI ÜJ SZÖ-t — hétfőn szállították! (mik-) Jazs!ef 2. Letartóztatják az összeesküvőket Az összeesküvők őrizetbe vették az anyaországi haderő főparancsnokát néhány törzskari tisztjével együtt. Ugyanezekben a percekben Beck tábornok elrendelte, hogy a berlini őrezred foglalja el a ládió épületét. — Meg kell akadályozni, hogy Keitelék a néphez szóljanak és mozgósíthassák erőiket! — mondotta. Az őrezred parancsnoka Ramer őrnagy, volt. 0 is hallott már a Hitler elleni merényletről, de nem tudott semmi bizonyosat. Elhatározta, hogy a parancs végrehajtása előtt Göbbelshez fordul. Göbbels jól tudta, hogy most gyorsan kell cselekednie. Ha nem nyeri meg Rameit, valamennyi náci vezető csapdába esik. Válasz helyett felemelte a telefonkagylót és határozott hangon kért azonnali kapcsolást a Fiihrerrel. Amikor meghallotta Hitler hangját, átadta a kagylót az őrnagynak. Ramer dadogva .számolt be arról, milyen parancsot kapott. — Megparancsolom, hogy azonnal fojtsa el a lázadástl — rikácsolta Hitler. Amikor Ramer letette a telefonkagylót, éppen akkor érkezett meg Beck tábornok két tisztje, hogy a terv szerint letartóztassa Göbbels doktort. Ramer azonban azonnal közbelépett és ő tartóztatta le a tiszteket. Kora este már teljesen nyilvánvaló volt, hogy a merénylet kudarcot vallott, Hitler él. Frommnak sikerült kiszabadulnia, és az egységéhez sietni. Elrendelte az összeesküvők azonnali letartóztatását. Rövid harc után el is fogták valamennyit. — Azonnal ki kell mindegyiküket végezni! — adta ki a parancsot Fromm. És erre jó oka volt: nem akarta, hogy tétovázásáról tudomást szerezzen Hitler. A bendlerstrassei épület udvarán este tíz órakor falhoz állították Stauffenberg ezredest és adjutánsát, Werner von Haeften hadnagyot és velük együtt más tiszteket is. A tábori csendőrség motorosainak lámpája világította meg a kivégzés színhelyét. Eldördült a sortűz, mielőtt megérkezett volna Hitler parancsa: az összeesküvőket élve kell átadni a Gestapónak! Éjfélkor Hitler rádióüzenetet intézett a német néphez. — Katonákból álló összeesküvők egy nyomorult csoportja megkísérelt engem és velem együtt a fővezérség tagjait megölnil —• rikácsolta felháborodottan és bejelentette, hogy a megbízható nácit, Guderiant nevezte ki a hadsereg vezérkari főnökévé. Ismét csak egy hajszálon múlott, hogy Hitler egyszer s mindenkorra eltűnjön a színtérről, milliók szerencsétlenségére azonban megint sikerült megmenekülnie. Utólag sikerűit kideríteni a kudarc okát. A plasztikbomba robbanóereje olyan nagy volt, hogy valósággal szétvágta a faépület vékony falait. A robbanás a szabad levegőn jóformán teljesen hatástalan maradt. Stauffenbergék tragédiája, hogy nem a betonerődbe tartották meg a nevezetes konferenciát. A betonfalak között a bomba robbanóereje feltétlenül elpusztított volna mindenkit, aki ott tartózkodott. Szakemberek megállapították, hogy a barakk közepén egy védő kör alakult ki a robbanás pillanatában és itt állt Hitler, az asztalra támaszkodva. Megperzselődött a nadrágja, zúzódásokat szenvedett a vállán és megpörkölődött a haja is. Ennél nagyobb baj azonban, sajnos, nem érte. A robbanásnak három halottja volt: Braun ezredes, egy százados és a konferencia gyorsírója. A sebesülteket még aznap meglátogatta Hitler. Délután fogadta Mussolinit, aki segítségért érkezett Rastenburgba. A duce megdöbbenve értesült a merényletről, de még nagyobb zavarba esett, amikor a délutáni fogadáson teljesen váratlanul Hitler össze-vissza kezdett beszélni. Érthetetlen szavakat mormolt, majd hirtelen kiáltozni kezdett: — Ez a nép méltatlan hozzám, és rettenetes bosszút fogok állni rajta! Mindössze 11 óra hosszat tartott csak a lázadás és az összeesküvők közül mindazok, akiket nem lőttek agyon a Gestapo kezébe kerültek. Guderian és Keitel utasítására letartóztatták az összeesküvő tiszteket és mindannyiukat átadták a Gestapónak. Egyedül von Treschkow tábornoknak, az összeesküvés egyik fő értelmi szerzőjének sikerült megmenekülnie. A merénylet kudarcáról szóló hír hallatán az első vonalba sietett, és a német hadsereg és a szovjet állások közötti senki földjén kihúzta kézigránátja biztosítóját és felrobbantotta magát. Az összeesküvés esze és titkos irányítója, Wllhelm Canaris e percekben számvetést készített. Mérlegelte, hogy egyáltalán van-e valamilyen esélye á' menekülésre. A játékszabályokat jól ismerte: a vesztesnek pusztulnia kell. Tudta azt is, hogy ha sikerülne egérutat nyernie, Hitler semmiképpen sem mondana le a bosszú gyönyöréről. Túl sok ellensége volt a náci vezetők között ahhoz, hogy egyszerűen futni hagyják. Canaris tisztában volt azzal is, hogy a Gestapósok Is törleszteni akarnak és szíves-örömest teljesítenék Hitler parancsát: Ügynökeik bármely országban felkutatnák őt, s tálcán kínálnák a fejét a vezérnek. Az iratait rendezte, igyekezett megsemmisíteni a kompromittáló okmányokat. Nem áltatta magát, nagyon is jól tudta, hogy már csupán percei vannak a cselekvéshez. A régi megsárgult fel jegyzések között talált egy papírlapot, amelyen csupán e feljegyzés állt: „Itt zajlott le Hitler Adolf sorsdöntő beszélgetése von Schleicher tábornokkal". — A hibát itt követtem el — mormolta maga elé Canaris. E feljegyzés a nácik hatalomrajutása előtti napokból származott. Németország politikai közélete forrponton volt, változásra számított mindenki. Egy maroknyi csoport, Hitler és bandája mindenre elszántan, céltudatosan tört a hatalomra. A hatalom megragadása érdekében szövetségeseket kerestek, és hajlandók voltak megalkudni bárkivel, aki segíti őket céljuk elérésében. E napokban Hitler nehéz pillanatokat, érzéseket élt át: az egyik percben öngyilkosságra gondolt, a másikban pedig a teljes győzelemben reménykedett. Hétpróbás kalandorok, bosszúszomjas nincstelenek, üres politikai szólamoktól megszédült, naiv álmodozók csatlakoztak hozzá, de Hitler nagyon is jól tudta, hogy semmire sem megy bandájával, ha nem sikerül megalkudnia a két hatalmassággal: a pénzemberek, az iparmágnások kasztjával és a tábornoki karral. Canaris e napokban tett Hitlerre, és minden erejével közreműködött, hogy a náci banda pénzhez, befolyáshoz jusson. Canaris készítette elő 1933. januárjában Hitlernek és von Schleicher tábornoknak, a Reichswehr parancsnokának találkozását. A titkos megbeszélés színhelye a fürstenbergi katonai gyakorlótér mellett volt. Több mint másfél óráig tárgyaltak és Hitler nem »s tagadta e megbeszélésen: — Közvetlen célom a birodalmi kancellár rangjának elnyerése. — Nem kis feladatra vállalkozik — jegyezte meg von Schleicher tábornok szándékos, gúnyos hangsúllyal, mint aki éreztetni kívánja, hogy a döntő adu az ő kezében van. KÖVETKEZIK: 3. CANARIS REMÉNYKEDIK.