Új Szó, 1969. november (22. évfolyam, 257-281. szám)

1969-11-12 / 266. szám, szerda

A nemzeti bizottságok egeszében becsülettel helytálltak (Folytatás az 1. oldalról) rést az egyes politikai pártok jelölőlistáira, vagy pedig arra a szégyenteljes módszerre, hogy elhallgassák a képviselőjelöltek politikai hovatartozását. Az antiszocialista erők a megfelelő helyzetet kihasználva számos helyen egész nyíltan kezdték népszerűsíteni a „nemzeti bizottságok kommunisták nélkül" jelszót. Egyesek kiváltak a harcból, nem vállalták az elkötelezettséget, megtántorodtak vagy nyíltan áttértek a jobboldali opportunista platformra. Egyeseket elkedvetlenített. az igazságtalan, minden tárgyilagosságot nélkülöző bírálat, másoknál hiányzott a személyes becsület, ismét mások bizonyították, hogy személyes karrierjük érdekében nagyon hajlékony a gerincük. A nemzeti bizottságok tevékenységében előfordult hibák és hiányosságok nagyon éles bírálata ellenére is jogosult vagyok a CSKP Központi Bizottsága elnöksége nevében megállapítani, hogy a nemzeti bizottságok egészében becsületesen helytálltak a legsúlyosabb próbatételek időszakában. Támogatták a párt egészséges erőinek törekvéseit, ellenálltak a jobboldal óriási nyomásának, nem adták át a pozíciókat a jobboldalnak, és megakadályozták a szocialista hatalom és közigazgatás intézményes felforgatását. Elképzelhetetlenül bonyolult feltételek között csodálatra méltó igyekezettel törekedtek az élet normális rendjének megőrzésére, nem vesztették el kapcsolatukat a dolgozókkal és megvédték tekintélyüket. Tevékenységük jellemzője továbbra is a konstruktív munka volt. Éppen a nemzeti bizottságok példáján mutatható be szemléltető módon, mit jelent az, ha olyan emberek töltik be a funkciókat akik tapasztaltak, munkaképesek és politikailag szilárdak. A jobboldali publicisták törekvései ellenére is megmutatkozott, hogy a nemzeti bizottsági képviselők többségét valóban demokratikusan választották meg, hogy tevékenységük egész ideje alatt bírták a választópolgárok teljes bizalmát. Különösen az elmúlt év augusztusa után volt a nemzeti bizottságok tevékenysége valóban stabilizációs tényező. Helyesen értelmezték a hazafiság valódi tartalmát, egyesítették a nemzeti büszkeséget a szocializmus iránti odaadással, a szocializmusba vetett bizalommal és a Szovjetunióhoz fűződő hűséggel. Adataink bizonyítják, hogy a nemzeti bizottsági képviselők többsége megértéssel fogadta az ez évi áprilisi plénum döntéseit és támogatja a Központi Bizottság jelenlegi politikáját. Örülök, hogy tolmácsolhatom önöknek a Központi Bizottság elnökségének köszönetét az eddig végzett munkáért és a legnehezebb időkben tanúsított becsületes magatartásért. Igen, a nemzeti bizottságok képviselőinek többségére is vonatkoznak S. K. Neumann forradalmi költő szavai: „Légy büszke, hogy kitartottál, hogy nem gyaláztad ajkad, sem szíved hamis beszéddel." Indra elvtárs a továbbiakban kijelentette: a képviseleti testületek választási időszakának meghosszabbításáról szóló, a 117/69 számú alkotmánytörvényt mindenekelőtt úgy kell értelmezni, mint stabilizációs tényezőt. Áthidalja az átmeneti helyzetet, kizárja az improvizációt, egy aránylag még hosszú tevékenység távlatát nyújtja a nemzeti bizottságoknak, és ezzel kialakítja a szolid munka, a képviselők valódi elkötelezettségének leltételeit. Tudjuk, hogy a képviseleti szervek funkciós időszakának meghosszabbítása nem ideális dolog. Azonban a különféle hazai és külföldi „népbarátok" vegyék tudomásul, hogy az antidemokratizmusról, alkotmányellenességről és önkényeskedésrol hangoztatott szólamaik miatt nem esünk pánikba. Csak azok vádolhatnak bennünket, akik a közélet felforgatására törekszenek, akiktől távol áll a konkrét helyzet megoldásának osztály jellegű megközelítése, és akik az ún. „jogi érveikben" is nagyon gyengék. Először is olyan alkotmánytörvényről van szó, amelyet a Szövetségi Gyűlés mindkét kamarája rendesen megvitatott és meggyűző többséggel jóváhagyott. Másodszor — és ez a fő — a funkciós idő elkerülhetetlen meghosszabbításáért az antiszocialista és jobboldali opportunista erők tevékenységére hárítjuk a felelősséget. Elvégre mindenki tudja, hogy igyekeztünk becsületesen előkészíteni 1968 ban a képviseleti szervek választását, sőt már a választási kampány is megkezdődött. A jobboldal azonban a destruktív módszert választotta, felfordulást idézett elő a közéletben, megtámadta a becsületes és politikailag szilárd képviselőket, a választásokból politikai fegyvert akart kovácsolni, és gyengíteni akarta a szocialista rendet, hogy végül is megdönthesse. Csehszlovákia Kommunista Pártjának, a társadalom vezető politikai erejének meg kellett akadályoznia ezeket a destruktív törekvéseket. Ismét meg kellet egyértelműen mondani, hogy ebben az országban 1948 februárjában egyszer és mindenkorra eldőlt a politikai hatalomért vívott harc. És ha a képviseleti testületekbe a szocialista demokrácia szellemében akarjuk megválasztani a küldötteket, akkor ez csak teljesen konszolidált társadalmi viszonyok között lehetséges. Logikus és további szocialista fejlődésünk érdeke, hogy a XIV. kongreszszus után válasszunk a párt egységes politikai és ökonómiai programjával, amelyet népeink többsége elfogad és tevékenyen támogatni fog. A jobboldal pedig mondjon le választási terveiről, számára nem marad más, csak a düh, a tehetetlen fogcsikorgatás és esetleg az illegális harc, a belőle eredő minden kockázattal. Az 1964-ben megválasztott nemzeti bizottságok előtt tehát még aránylag hosszú időszak áll. Csak akkor állnak helyt és alakítják ki az új választások kedvező feltételeit, ha egész idő alatt lankadatlan aktivitással dolgoznak, ha nem engedik meg, hogy munkájukat megbélyegezze az érdektelenség, a letargia. Ma jól dolgozni, a szocialista társadalom igényeivel mérve, a tartós eredmények reményében azt jelenti, hogy megvalósítjuk a párt politikáját. A kommunisták számára ez végül is kötelesség, a párttagságból eredő törvény. Az elmúlt időszakban, amikor a pártélet alapvető normái elvesztették súlyukat, a Központi Bizottságnak ismét jelentősen meg kellett szilárdítania a demokratikus centralizmus elveit, az elfogadott határozatok kötelezők voltak. Nem véletlenül hangsúlyozták a májusi plénumon, hogy „a kommunisták számára — dolgozzanak bárhol is —, csak egyetlen irányelv érvényes, az amelyet a Központi Bizottság dolgoz ki!" Harcolni a párt politikájáért annyit jelent, mint a nép érdekében, a legsajátabb érdekében dolgozni. Annyit jelent, hogy nem szabad engedni bizonyos rétegek vagy egyének ideiglenes opportunizmusának, és nem szabad az elavult hangulatok elől meghátrálva a saját olcsó dicsőséget építeni. Így értelmezem a nemzeti bizottságok legfőbb küldetését, mint a nép szolgálatát, igényei kielégítéséről történő gondoskodást, mint az össztársadalmi és helyi érdekek egybehangolását, mint a szocialista törvényesség védelmét, vagyis mint a szocialista rend és a törvényes polgárjogok szavatolásának védelmét. Nem túlzunk, ha azt állítjuk, hogy a nemzeti bizottságok munkájának eredményétől függ jelentős mértékben pártunk politikájának sikere vagy sikertelensége. Gazdaságilag a nemzeti bizottságokon nyagszik a terciális szféra néven emlegetett tevékenységgel összefüggő munka legnagyobb része. Ide tartoznak nem csak a helyi jellegű vállalatok, amelyek egyesítik a lakosságnak nyújtott szolgáltatásokat és a helyi ipart, hanem a gépkocsiközlekedés, úthálózat, egészségügy, kereskedelem és közétkeztetési létesítmények ls. Ide tartoznak a tanügyi és művelődési létesítmények, a gondoskodás az életkörnyezetről, a városok és a községek szépítéséről. Ide tartozik a lakosság üdüléséhez, testneveléséhez és sporttevékenységéhez szükséges feltételek kialakítása is. Ez tehát a feladatoknak igen széles skálája, és ezek közül kisebb-nagyobb mértékben mindegyik befolyásolja az emberek elégedettségét. Anélkül, hogy egyszerűsíteni akarnánk és minden hiányt a nemzeti bizottságok elé akarnék tálalni, mégis általánosan ismert tény, hogy városaink és falvaink lakói sok tekintetben elégedetlenek. Éppen azok az intézmények nem működnek náluk jól, amelyek a népet hivatottak szolgálni, igényeit kielégíteni. Igen, tudjuk, hogy itt közrejátszik számos, a nemzeti bizottságoktól független ok is. Tudjuk, hogy negatív hatással van az egész népgazdaság általános kedvezőtlen helyzete, a beruházási tevékenység korlátozása, az anyagi műszaki ellátás hiánya, tudom hogy nem kapnak elegendő munkaerőt stb. Mindez igaz, ezt tudjuk. Azonban meri e valaki állítani, hogy a lakosságnak nem okoz kárt néhány felelős funkcionárius — és egyes esetekben — egész szerv tehetetlensége, felületessége, sőt kifejezett hanyagsága? Nem úgy van-e, hogy számos hiányt egyszerűen megszoktunk, hogy életünk természetes részének tartjuk, tehát nem küzdünk ellenük, és úgy járunk körülöttük, mintha mindez minket nem érintene? Az egyes nemzeti bizottságok objektív munkafeltételei természetesen különfélék, de azért mégsem indokolja ez a városok és községek külsejében, a szolgáltatások minőségében és a helyi ipar munkaeredményeiben gyakran látható jelentős különbségeket. És éppen ezek minden nemzeti bizottság vállalkozó képességének bizonyítékai, amelyek mutatják, mennyire képes megnyerni az embereket a közérdekű tevékenység számára, és hogyan vállalja a hiányok elleni mindennapi harcot. Az is érdekes, hogy a közszolgáltatások számos vállalata hogyan értelmezi a szocialista vállalkozást. A gazdaságilag nagyobb önállóság és szabadság nem annyira a lakosság igényeinek jobb kielégítését eredményezte, hanem inkább az egyes személyek törvényellenes meggazdagodását, a bérfegyelem megszegését, a becstelen kufárkodást a munkaerőkkel. Nem látták ezt az illetékes nemzeti bizottságok, vagy előnyben részesítették az ilyen tevékenységből származó nagyobb bevételt? Nem a legkedvezőbb a helyzet a költségvetés anyagi eszközeivel való gazdálkodás terén sem. A nemzeti bizottságoknak nem szabadna tétlenül szemlélni, hogy számos közétkeztetési üzemet rugalmasan a magasabb árkategóriába sorolnak, de nem ügyelnek az ebből eredő normákra. Mindnyájan tudjuk, milyen a belföldi piac helyzete. A növekvő vásárlóerő és az áruszállítás között fennálló feszültség válságos helyzeteket idéz elő. De azt gondolják, hogy elegendő, ha a nemzeti bizottságok bírálják a központi szerveket és a hiánycikkekből nagyobb mennyiséget követelnek? Vajon nem az az igaz, hogy nálunk szokatlan méreteket öltött a korrupció és a feketézés, hogy az áru nagy részét „pult alól" adják el? Nem úgy van-e, hogy a hiánycikkekkel együttjáró pszichózist egyes kereskedelmi dolgozók felhasználják a fogyasztók szemérmetlen megkárosítására? Vajon nem rontja-e az ellátás helyzetét az árukapcsolás, vagyis, hogy az egyik áruval olyan árucikket kényszerítenek rá a vevőre, amire nincs szüksége? És a nemzeti bizottságok, a képviselők és az apparátus dolgozói mindezt tudják, de sajnos távolról sem használják ki hatáskörüket, nem védelmezik választóik érdekeit, hallgatólag tűrik, és elnézik ezeket a szabálytalanságokat. Mit csinálnak az illetékes bizottságok és ügyosztályok? És a nemzeti bizottságok ellenőrző szervei? Nincs tudomásunk arról, hogy a nemzeti bizottságok részéről egyetlen konkrét javaslat is érkezett volna mindennek megszüntetésére. Ügy gondolom, hogy nemcsak szavakkal, hanem mindenekelőtt a napi gyakorlatban és életünk minden szakaszán nagyon konkrét formában kell értékelni az ellenőrzés jelentőségét. Az ellenőrzésnek a nemzeti bizottságok tevékenységében is meg kell kapnia a kellő helyet, különösen a jelenlegi bonyolult feladatok megoldásánál. Ezért azt szeretném javasolni, hogy az ellenőrzés hatékonyságával foglalkozzanak üléseiken, számolják fel e fontos feladat iránt megnyilvánuló mostoha magatartást, és az ellenőrzést használják fel teljes mértékben az irányító munkában. A kormány belátható időn belül a Szövetségi Gyűlés elé terjeszti azt a törvényjavaslatot, amely lehetővé teszi a felsorolt szabálytalanságok fokozott üldözését. E jelenségek felszámolására irányul majd az egész ellenőrző apparátus. Nem fogjuk ugyan vízbe fojtani a becsteleneket és csalókat, de a szocialista társadalom fenntartja magának a jogot, hogy elvegye kedvüket a további szennyes üzelmektől. Arról van szó, hogy ezt a törvényes fegyvert a nemzeti bizottságok megfelelően felhasználják. Ezideig ugyanis nem dolgoznak megfelelően a törvényszabályokkal, és így ezek kihasználatlanok maradnak, mivel e törvények szellemét és betűit meg nem engedhető módon eltorzítják. Például nagy kár, hogy a városi nemzeti bizottságok nem éltek a Szövetségi Gyűlés elnökségének 99/69 számú törvényerejű rendelkezésével, amely lehetőséget adott arra, hogy megtisztítsák a várost a huligánoktól, az emberi társadalom aljától, a munkakerülőktől. A nemzeti bizottságoknak kifejezésre kell juttatniuk, hogy felelősek a tanintézetek nevelő küldetéséért, oda kell halniuk, hogy az ifjúságból necsak ügyes munkások, jó szüvetkezeti parasztok, szakképzett orvosok, mérnökök, tanítók, jogászok stb. legyenek, hanem olyan emberek, akik hűségesek a szocializmushoz, akik nem a tettetés mesterei, nem karrieristák, nem gerinctelenek, hanem becsületesek, erkölcsileg tiszták, politikailag szilárdak, akik képesek az önfeláldozásra és a szocialista társadalom érdekeit mindenkor a saját személyi érdekeik elé helyezik, akik valóban szocialista hazafiak és internacionalisták. A fiatal nemzedéken kívül — és itt nemcsak az iskolai nevelésre gondolok — a nemzeti bizottságoknak fokozottabban kellene gondoskodniuk a nyugdíjasokról, különösen a nagyon öreg és a beteg emberekről. Bizonyos, hogy a születésnap alkalmából kifejezett jókívánság és virágcsokor mindenkit megörvendeztet, de az anyagi szükségletekről, polgártársaink egészségéről való gondoskodás fontosabb. Ennek nagy nevelő hatása is van, igazolja a szocialista társadalom humánumát, azt, hogy mindenkinek megadja az életősz biztonságos nyugalmát és megelégedettségét. A terv és a költségvetés összeállításának jelenlegi időszakát a nemzeti bizottságoknak arra kellene felhasználni, hogy következetesen érvényesítsék azokat az elveket, amelyeket az egész népgazdaság számára a párt Központi Bizottsága fogalmazott meg. Dolgozzanak midenütt azzal a tudattal, hogy a régi rutin, a különféle intervenciók annak érdekében, hogy nagyobb mennyiséget meríthessenek az össztársadalmi eszközökből már előre sikertelenségre vannak ítélve. A maximális tárgyilagosság és igazságosság a terv és költségvetési fegyelem felújításának alapvető előfeltétele. Az liyen keményen meghatározott elvek azonban nem értelmezhetők mint passzív, tehetetlenségre való utasítások. Éppen ellenkezőleg, arra kellene ösztönözniük, hogy valóban alkotó módon közelítsék meg a tervet és a költségvetést, az embereket kezdeményezésre kellene serkenteniük, azokat, akik tudnak valamit és akiknek valóban a szívügyük kerületük, járásuk, városuk vagy községük fejlesztése. Ez a terv céltudatos, koncepciós összeállítását jelenti, hogy az erőforrásokat a leghatékonyabban kihasználják, hogy megtalálják azt az alapvető pontot, amelyből kiindulva megvalósíthatók a további feladatok. Az életünket kísérő számos jelenség Achilles-sarka a lakásépítés. Az eddigi fejlődés távolról sem kielégítő, különösen a fiatalok elégedetlenek vele és nem teszi lehetővé a vásárlóerő nagy részének ésszerű elvonását. Emellett az a veszély is fenyeget, hogy profanizálódik a köztársasági elnök újévi beszédében elhangzott felhívás. Tudjuk jól, hogy a helyzetért teljes mértékben nemcsak a nemzeti bizottságok felelősek, sőt ez számukra súlyos teher, s végtelenül komplikálja életüket. De a nemzeti bizottságok ezen a téren sem teljesen tehetetlenek. Itt gondolok a területi tervelőkészítésre, az egyéni és szövetkezeti építés minden fajtájának nyújtott szervezett segítségre, a helyi építőanyagipar kezdeményezőbb fejlesztésére és a lakás komplettizációt meggyorsító berendezésekre. Fontos szerepük lenne olyan vonatkozásban is, hogy nagyobb igényeket támasszanak az átadott lakások minősége iránt; és ennek az átvevő bizottságok erélyesebb fellépésében kellene megnyilvánulnia. Nem utolsó sorban beszélni kell a lakásgazdálkodásról is, ahol virágzik a feketézés. Beszélni kell azok lakásának felhasználásáról, akik elárulták és elhagyták hazájukat. A nemzeti bizottságok működésük közel negyedszázados története során nem egyszer bebizonyították, hogy serkenteni tudják a városok és községek lakóinak kezdeményezését. Egyesíteni tudják őket az életkörnyezet megjavítását eredményező közérdekű munkára. Az ilyen tevékenységnek nemcsak gazdasági hatása, hanem nagy nevelő jelentősége is van. Nem akarok túl sokat foglalkozni a Kromeríži Városi Nemzeti Bizottság dicséretes kezdeményezésével, amely felszólította az ország minden nemzeti bizottságát, mozgósítsa együttműködésre a városokban ős a községekben az alkotó erőket, hogy az 1970. jubileumi esztendő a konkrét tettek éve legyen. Az első jelentős lépést megtettük. Csupán arra ügyeljünk, nehogy az emberek öntudatos kezdeményezése formalizmusba fulladjon. Nem a szépen hangzó kötelezettségvállalásokról, hanem konkrét tettekről van szó. Nem a kimutatott, ledolgozott órák számítanak, hanem a látható eredmények. Ha azt akarjuk, hogy a nemzeti bizottság felhívását a szükséges megértéssel és támogatással fogadják, akkor az állampolgároknak érezniük kell, hogy munkájuk valóban hasznos lesz, és igyekezetük nem hiábavaló. Hazánk felszabadulásának 25. évfordulóján ragyogjanak városaink a mintaszerű tisztaságtól, új zöldövezetek és virágdíszek, jobb világítás, töbli gyermekjátszótér tarkítsa őket. Alakítsunk ki konkrét tettekkel olyan légkört, hogy minden becsületes hazafi büszke lehessen a köztársaságra, saját városára, saját községére. A nemzeti bizottságok valamennyi bonyolult feladata teljesítésének alapvető feltétel® saját aktivizálása. És ez csakúgy mint mindenütt az emberektől függ, a képviselőktől, és az apparátus dolgozóitól, munkaképességeiktől, erkölcsi tulajdonságaiktól, eszmei szilárdságuktól, a szocializmus iránti hűségüktől. 1964. óta természetes apadással, a múlt évben és az idén pedig a jobboldal politikai nyomására, vagy más okokból 7000-rel csökkent a helyi és városi bizottságok képviselőinek száma. A képviselők egy része különféle okok miatt passzív, és vannak olyanok is, akik nem vállalják a párt jelenlegi politikáját, mert a barikád másik oldalán álltak. A 117/69 számú alkotmánytörvény lehetővé teszi, hogy legálisan kiegészítsék a különböző fokú képviselő testületeket, megtisztítsák és megszilárdítsák kádereit, így növelve akcióképességét. Bizonyára tudják, hogy az (Folytatás a 3. oldalon)'