Új Szó, 1969. november (22. évfolyam, 257-281. szám)
1969-11-10 / 264. szám, hétfő
Világ proletárjaiy egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1969. november 10. HÉTFŐ BRATISLAVA • XXII. ÉVFOLYAM 264. szám Ára 50 fillér MUNKÁVAL ÜNNEPELTÉK a Nagy Október évfordulóját (ČSTK) — NYITRABÁNON valamennyi üzem és szervezet szombaton, november 8-án már másodízben dolgozott le nemzeti műszakot a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 52. évfordulójának és Csehszlovákia felszabadítása 25. évfordulójának tiszteletére. A városi nemzeti bizottság megállapodást kötött a Csehszlovák Autóközlekedési Vállalat bratislavai Igazgatóságával, hogy a nyitrabáni körzetben rendszeres közlekedést tart fenn mint rendes munkanapokon. Ezen a napon valamennyi nyitrabáni üzem dolgozói három műszakban, vagyis vasárnap reggelig dolgoztak pótdíj nélkül. A városi nemzeti bizottság a Nemzeti Front járási bizottságával és a városi pártbizottsággal közösen december 13-ára további nemzeti műszakot ké szítenek elő, s ezzel ünneplik ineg a csehszlovák—szovjet barátsági, kölcsönös segítségnyújtási és együttműködési egyezmény aláírásának 26. évfordulóját. A KELET SZLOVÁKIAI VASMŰ dolgozói is nemzeti műszakot tartottak vasárnap. Az üzem karbantartó részlegének dolgozói, a pótalkatrészeket előállító üzemegység tatarozásában segédkeztek és 'más javítási munkálatokat végeztek. Az ügyintéző dolgozók a gyárcsarnokok takarítását végezték, megtisztították a vágányokat, fémhulladékot gyűjtöttek stb. A Tandem-sajtón, melynek a termelés szervezési terve szerint állnia kellett volna, a C-műszak csak délelőtt állt munkába, s 386,9 tonna vaslemezt sajtolt. AZ ÁGCSERNYÖI átrakodóállomás dolgozói a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 52évfordulóját új rekorddal ün nepelték. Kötelezettséget vállaltak, hogy az ünnep tiszteletére a tervezett 29 975 tonna áru he lyett 35 000 tonna árut raknak át szovjet vasúti kocsikból a csehszlovák vagonokba. S péntek este jelentették, hogy ezt a vállalt kötelezettségüket is túlteljesítették: 24 óra alatt 38 233 tonna árut raktak át, ami a jelenlegi szállított áru összetétele mellett új napi rekord az áruátrakásban Ágcser nyőn. Gyümölcsöző kereskedelmi kapcsolat OT NAPPAL A HATÁRIDŐ ELŐTT (CSTK) — A prostéjovi ruhagyár igazgatója Vladimír Vaši ček, a Csehszlovák Sajtóiroda tudósítójának adott nyilatkozatában kijelentette, hogy a Szovjetunióval létesített kereskedelmi kapcsolat hozzájárul a csehszlovák ruhaipar vállalatainak gazdasági megerősödéséhez. A szovjet megrendelések ugyanis az évi kivitel 60 százalékát képviselik, és ez nagykereskedelmi árakban számítva 400 millió korona forgalmat jelent. Emellett a hosszú lejáratú szerződések alapján 1971— 1975-ben a megrendelések mennyisége 10—12 százalékkal nő. V. Vašíček kereskedelmi igazgató közölte, a ruhaipari válla latok elhatározták, hogy a szovjet megrendeléseket nem december 20-ig teljesítik, hanem öt nappal előbb. ÜLÉSEZETT A CSEMADOK KÖZPONTI BIZOTTSÁGA A CSEMADOK Központi Bizottsága — Dobos László vezetésével — tegnap, Pozsonyban ülést tartott. Az ülésen megtárgyalták a szervezeti élet Időszerű problémáit, melyet Szőke [ózsef, a KB vezető titkára terjesztett elő. Ugyancsak sor került az 1970. évi munkaterv megtárgyalására és jóváhagyására. Elfogadták azokat az alapelveket is, melyek a CSEMADOK kollektív tagságára vonatkozó irányelveket, valamint a választott szervek jogairól és kötelességeiről szóló elveket tartalmazzák. A szervezeti életre vonatkozóan a Központi Bizottság jóváhagyta azt a javaslatot, mely a helyi szervezetek évzáró közgyűléseivel, valamint a járási aktívák megtartásával kapcsolatosak. Az ülés befejezéseként a Központi Bizottság határozatot fogadott el. A határozat leszögezi: a CSEMADOK-szervek és szervezetek munkáját általában pozitívan lehet értékelni, s az ország legválságosabb napjaiban is a párt politikájának őszinte támogatása hatotta át tevékenységüket. Az augusztusi napokban elfogadott egyes dokumentumok — melyeket a KB semmisnek nyilvánított —, s egyedi jelenségek kivételével a szervezetben sem szovjet- sem szocialistaellenes megnyilvánulások nem érvényesültek. „Csehszlovákia magyarságának túlnyomó többsége az internacionalizmus elvét védte s a kivezető utat a párt következetes politikájában látta" — állapítja meg a határozat. A Központi Bizottság konkrét intézkedéseket tett a párt vezető szerepe elmélyítése érdekében, s leszögezi „harcol a párt és társadalmi élet különböző területein megnyilvánuló jobboldali, nacionalista áramlatok s azok képviselői ellen, s elhatárolja magát mindazoktól, akik közösségünkben a nacionalizmus és a nemzeti gyűlölködés gondolatát szítják". A Központi Bizottság az elmúlt másfél évben végzett munka értékelésére külön-bizottságot létesített. A határozat leszögezi azt is „a központi, járási és helyi szerveink, szervezeteink részéről a megértés szellemében, a párt politikájának védelme és segítsége érdekében kívánunk együttműködni a Matica slovenská központi, járási és helyi szervezeteivel". A Központi Bizottság ugyanakkor megerősítette Fábry Zoltán elvtársat a . CSEMADOK örökös díszelnöke, és Lőrincz Gyula elvtársat a CSEMADOK díszelnöke tisztségében. Befejezésül a határozat leszögezi: a CSEMADOK a jövőben is a párt politikája szellemében fejti ki tevékenységét, támogatja törekvéseit, s mindent megtesz országunk és a szocialista országok egysége erősítése érdekében. -dEzen a jelentős napon így az ágcsernyői állomás dolgozói 624 nagy rakfelületű vasúti kocsit tudtak visszaadni a szov jet vasútnak. Az ágcsernyőiek november 7 előestéjén ünnepi nagygyűlést tartottak a helybeli mozi teljesen megtelt nagytermében. Az ágcsernyői átrakodóállomás.vezetősége, üzemi pártbizottsága és üzemi szakszervezeti bizottsága a Nagy Októberi Szociális ta Forradalom 52. évfordulója alkalmából üdvözlő táviratot küldött a csapi szovjet átrakódóállomás vezetőségének. Szombaton 117 alkalmazott tartott rendkívüli műszakot. Kegyeletes ünnepség Jan Sverma sírjánál (ČSTK) — Koszorúzási ünnepséget tartottak vasárnap, egy' nappal Jan Švorma hősi halálának 25. évfordulója előtt sírjánál a Mníchove Hradišté-i temetőben a CSKP Központi Bizottságának és a CSKP KB cseh irodájának, a kerületi, járási és városi párt- és állami szerveknek, valamint a Nemzeti Fronthoz tartozó társadalmi szervezeteknek küldöttségei. Jelen voltak Jan Sverma hozzátarto zói és családtagjai is. A koszorúzási ünnepségen beszédet mondott Oldŕich Švestka, a CSKP KB cseh irodájának tagja, a Tribúna főszerkesztője. A TESLA segítsége a Banja Luka-i földrengés áldozatainak (ČSTK) — A Tesla Orava vállalat dolgozóit mélyen megrázta a Banja Luka-1 nagy földrengés híre, annál is inkább, mivel az ottani Rudi Csajaveüzemmel az árvái Tesla vállalat már néhány éve eredményes együttműködést folytat. Sikeres a műszaki együttműködés is, mindkét vállalat szakemberei kölcsönösen meglátogatják egymást és kicserélik tapasztalataikat. A vállalat képviselői a katasztrófa után azonnal meglátogatták a várost és az árvái Tesla a múlt héten a földrengés áldozatainak, a Rudi Csajave-üzem dolgozóinak 1000 takarót, 500 melegítőt, 200 felfújható gumimatracot és 200 gyermekmelegítöt küldött összesen 180 000 korona értékben. Vasárnapi műszak (ČSTK j — A vasúti áruszállítás címzettjei a kassai vontatás főnökségéhez tartozó állomásokon szombat reggeltől vasárnap reg gélig csaknem 2500 vasúti kocsit raktak ki. Annak ellenére, hogy több helyen brlgádmunkát végeztek a legutóbbi szabad szombaton is, a vasúti teherkocsiknak csaknem tíz százaléka kirakatlan maradt. K o z e I e t — JOZEF GAlDOSlK. az SZSZK pénzügyminisztere szombaton fogadta a Szovjetunió pénzügyminisztériumának küldöttségét T. F. Dundukov elvtárssal az élén. — AZ INTERPARLAMENTÁRIS UNIÓ csehszlovák csoportjának küldöttsége Bnhuslav Laštovičkának, a Népi Kamara külügyi bizottsága elnökének vezetésével tegnap hazaérkezett Delhiből, ahol részt vett az Interparlamentáris Unió ülésszakán. SZOVJETUNIÓ Sikerek a népgazdaságban Négy év alatt mintegy 1500 ipari nagyüzem épült és több mint 40 millió ember költözött új lakásba Moszkva — A szovjet ötéves terv negyedik évének előzetes eredményei a termelőerők további dinamikus fejlődését bizonyítják — állapítja meg a moszkvai Pravda vasárnapi számának vezércikke. Az ipari termelés terjedelme gyorsabban növekedik, mint ahogy azt az SZKP kongresszusának irányelvei feltételezték. A villamosárani termelése az idén csaknem eléri a 690 milliárd kilowatt órát, a kőolajtermelés a 329 millió tonnát, az acéltermelés a 110 millió tonnát és a műtrágya termelése a 47 millió tonnát. Az utóbbi négy év folyamán mintegy 1500 ipari nagyüzem épült a Szovjetunióban. Ä kedvezőtlen időjárási viszonyok ellenére sem Ígérkezik rossznak az idei év a mezőgazdaság számára, melynek fejlődésében kedvezően éreztették hatásukat a párt által hozott intézkedések. A műszaki haladás felgyorsulása, a gazdaságirányítás tökéletesítése és a tudományos munkaszervezés bevezetése ál landóan növeli a termelés hatékonyságát — írja a vezércikk. Mindez nagy lehetőségeket biztosít a nép anyagi és kulturális színvonalának emelésére. Az ötéves terv kezdete óta megnövekedett a lakosság átlagos reálbére, és több mint 40 millió ember költözött új otthonba, vagy javított lakáskörülményein. | BRAZZAVILLE-KONGÓ | 37 összeesküvőt letartóztattak Brazzaville —- Marié Ngouabi vasárnap délután fogadta a brazzaville-i diplomáciai testület tagjait és tájékoztatta őket arról, hogy puccskísérletet hiusítottak meg. Az első hivatalos hírek szerint a kongói államfordulat-kísérletet Purbert You lou volt elnök környezetéhez tartozó politikusok irányították. Az összeesküvők élén Bemard Kolela, a külügyminisztérium volt vezető dolgozója és egy bizonyos Batsima földművelésügyi minisztériumi dolgozó állott. Összesen 37 embert vettek őrizetbe, s ezeket a szombat délután megtartott nagygyűlé sen bemutatták a tömegnek. A tömeggyűlésen Ngouabi elnök beszédet mondott. Szerinte az összeesküvők úgy tervezték, hogy a felkelő csapa tok pénteken lépték volna át a határt, ós szombaton meggyilkolták volna őt. Legújabb jelentések szerint a fővárosban teljes a rend és a nyugalom. A hadsereget és a rendőrséget riadó-készültségbe helyezték. Brazzaville és Kinshasa között teljesen megszüntették a forgalmat. LÍBIA ] A nép a támaszpontok felszámolását követeli Kadhafi ezredes, a l.ibiai Forradalmi Tanács elnöke nyilatkozatot adott Jurif Glu hovnak, a moszkvai Pravda tudósítójának: Kadhafi ezredes kifejtette, hogy Líbia külpolitikája a pozitív semlegességen, a tömbön kívüliség és a minden országhoz fűződő jóviszony fejlesztésén alapul. A líbiai forradalom céljáról Kadhafi a következőket mondotta:„Gazdagítani akarjuk a nép gazdasági, politikai és társadalmi életét, fel akarjuk sza badítani a kizsákmányolás, a [ NSZK ] A bonni külpolitikában nem várható sok változás A Nyugat-Berlinben tartózkodó Walter Scheel nyugatnémet külügyminiszter szombati sajtóértekezletén kijelentette, hogy az NSZK hamarosan ja vaslatot tesz a Szovjetuniónak az erőszakról való lemondást célzó tárgyalások megkezdésére, és felveszi a kapcsolatot a „közeli jövőben" Lengyelországgal is. Véleménye szerint az említett tárgyalásokat Moszkvában kellene megtartani. Nyilatkozatában ugyanakkor síkraszállt az eddigi politikai „folyamatossága" mellett, és azt mondotta, hogy a Német Szövetségi Köztársaság biztonsági és Európa politikájában „nem várható változás". tudatlanság, a nyomor és a betegségek terhe alól". Líbia szabadsága — folytatta Kadhafi ezredes — nem lesz teljes, ha Líbia területén Idegen megszállók maradnak. A külföldi támaszpontok felszámolása a líbiai nép alapvető követelése. Líbiának a Szovjetunióhoz fűződő kapcsolatait illetően a Forradalmi Tanács elnöke hangoztatta, hogy a líbiai nép a Szovjetuniót az arabok elsőszámú barátjának tartja, a más arab országoknak — elsősorban az EAK-nak nyújtott szov jet segítséget úgy tekinti, mint a líbiai forradalom támogatását. | JORDÁNIA | Összeesküvést lepleztek le Kairó — Az Ahbar al faum kairói hetilap bejrúti keltezésű jelentése szerint Jordániában a jeienlegi kormány megdöntésére irányuló puccskísérletet hiúsítottak meg. Vezetőit őrizetbe vették. A puccskísérlet szellemi szerzői az úgynevezett iszlám Felszabadulás Párt tagjai voltak. Szalah Abu Zaid jordániai tájékoztatási miniszter szavai szerint az összeesküvést a jordániai kormány az Al Fattah palesztiniai felszabadítási szervezettel közösen leplezte le. Az összeesküvés élén a miniszter szerint a hadsereg nyolc tisztje állt.