Új Szó, 1969. október (22. évfolyam, 231-256. szám)
1969-10-07 / 236. szám, kedd
Világ proletárjai, egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1969. október 7. KEDD BRATISLAVA • XXII. ÉVFOLYAM 236. szám Ára 50 fillér ÜNNEPI ÜLÉS BERLINBEN az NDK fennállásának 20. évfordulója alkalmából Berlin — A Német Demokratikus Köztársaság kikiáltásának 20. évfordulója alkalmából hétfőn Berlinben ünnepi ülést tartottak a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottsága, az NDK Államtanácsa és Minisztertanácsa, valamint a. Nemzeti Front Országos Tanácsa rendezésében. A résztvevők melegen köszöntötték az ülésen megjelent Walter Ulbrichtot, a NSZEP Központi Bizottságának első titkárát, az Államtanács elnökét, az NDK más vezetőit, a Leonyld Brezsnyev vezette szovjet párt- és kormányküldöttséget, a testvéri szocialista országok párt- és kormányküldöttségeit és más országoknak a jubileum alkalmából Berlinbe érkezett delegációit. Dr. Erich Corrensnek, az NDK Nemzeti Front ja Országos Tanácsa elnökének megnyitó szavai után Werner Lamberz, az NSZEP Központi Bizottságának titkára üdvözölte a külföldi vendégeket, majd Walter Ulbricht emelkedett szólásra. A NSZEP első titkárának felszólalása után a Nemzeti Frontba tömörülő pártok vezetői mondottak beszédet. A külföldi vendégek közül elsőként Leonyid Brezsnyev, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára szólalt fel. Ezután Wladislaw Gomulka, Gustáv Husák, Max Reimann és Kádár János mondott üdvözlő beszédet. Utánuk Todor Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, miniszterelnök, majd Ion Patan, a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja, miniszterelnök-helyettes emelkedett szólásra. Ion Patant Cedenbal, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának első titkára, Gustáv Vlahov, a Jugoszláv Szövetségi Szkupstina elnökhelyettese, utolsónak pedig Phan Van Dong. a Vietnami Demokratikus Köztársaság miniszterelnöke követte a szónoki emelvényen. Az üdvözlő beszédek elhangzása után a lelkes hangulatú nagygyűlés a „Fel vörösök, proletárok" kezdetű munkásinduló -együttes eléneklésével ért véget. Az NDK a béke bástyája Walter Ulbricht ünnepi beszéde Walter Ulbricht, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának első titkára, az NDK Államtanácsának elnöke ünnepi beszédében felvázolta az ország két évtizedes fejlődésének eredményeit, ugyanakkor rámutatott a nagyszerű távlatokra is. Beszéde bevezető részében Walter Ulbricht kifejtette, hogy húsz évvel ezelőtt a nyugati imperialista hatalmak és a nyugatnémet monopóliumok kettéosztották Németországot. Az NDK népe olyan feladat előtt áll, hogy új történelmi szakaszt nyisson a német nép történetében. A Német Demokratikus Köztársaság polgárai az elmúlt két évtizedben valóban emberi társadalmat építettek fel, olyan Németországot, amely a néj>et és a nép javát szolgálja. Ezekután Walter Ulbricht néhány adatot közölt az NDK népgazdaságából, amelyek beszédesen szemléltetik az ország fejlődését. Az NDK nemzeti jövedelme meghaladja a 100 milliárd márkát, és ez annyit jelent, hogy 1949-től a nemzeti jövedelem a négyszeresére emelkedett. A lényeges változások terén a főszerepet a Német Szocialista Egységpárt játszotta, amely marxista—leninista alapokon vezette a dolgozó néj>et egy modern szocialista társada lom felé, a tudományos-műszaki forradalom megvalósítása és a nemzeti kultúra felvirágoztatása felé. \ munkásosztály, a dolgozó parasztság és az értelmiség, valamint a kisiparosok szövetsége egyre szilárdul. Ez a szövetség az NDK két évtizedes sikereinek záloga. Beszéde további részében Walter Ulbricht a német békepolitika eredményeiről szólott. Kijelentette, hogy az NDK Eurój»a szívében a béke bástyája és mindent megtesz annak érdekében, hogy némBt földön sohase lobbanjon lángra egy újabb háború. Walter Ulbricht üdvözülte a Szovjetunió újabb kezdeményezéseit a nemzetközi biztonság megszilárdítása érdekében. Az a tervezet, amelyet a Szovjetunió az ENSZ 24. közgyűlésén beterjesztett, teljes mértékben megfelel az NDK érdekeinek. Walter Ulbricht beszédében nagy jelentőséget tulajdonított a Szovjetunió és az NDK, valamint a szocialista országok gazdasági együttműködésének. Hangsúlyozta, hogy Németország, illetve az NDK a történelmi harc győztese, s az eddig elért eredmények alapul szolgálnak a jövő, a szocialista társadalomépités, az NDK tekintélyének növekedése szempontjából. LEONYID BREZSNYEV: Kétszeresen is szövetségesek vagyunk A Német Demokratikus köztársaság megalakulása nemcsak a német nép történelmében jelent határkövet, hanem európai viszonylatban ts fontos esemény — mondotta Leonyid Brezsnyev, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára, az NDK 20. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi ülésen. Továbbá kifejtette: az NDK sikereihez hozzájárult az is, hogy megalakulása pillanatától a szocialista országok testvéri családjának a tagja, s mindenkor aktívan hozzájárult azok sokoldalú együttműködéséhez. Brezsnyev elvtárs hangsúlyozta, hogy a Német Demokratikus Köztársaság ellenségei is kénytelenek elismerni az ország sikereit, s azt a tényt, liogy ma az NDK a világ első tíz iparilag legfejlettebb országai közé tartozik. A szocializmus — jelentette ki az SZKP Központi Bizottságának főtitkára, végleg győzött az önök országában, s erre az NDK népének akaratából került sor. A szocialista társadalom vívmányait semmi módon nem lehet elvenni a dolgozóktól sem katonailag, sem politikailag, de intrikák és provokációk árán sem. Az NDK 20 éves fejlődésének egyik legfontosabb momentuma, hogy megformálta a szocializmust építő ember típusát. A szocialista Németországban nincsen helye a fajüldözésnek és a sovinizmusnak — folytatta a szónok, s különösen örvendetes az a tény, hogy a Német Demokratikus Köztársaságban a szocializmus építőinek új nemzedéke nő fel, akiket kommunisták a szocialista ország odaadó hívei nevelnek. Mindezek a sikerek azt bizonyítják, hogy az a mű, amelyet a Német Demokratikus Köztársaság népe alkot, nagy Jelentőségű az összes német számára, mind Keleten, mind Nyugaton. Ha visszapillantunk az NDK fejlődésének elmúlt kőt évtizedére, láthatjuk, hogy minden német számára vonzó példa bontakozott ki a jövőre vonatkozóan. Vannak, akik nem tudják, ellsmerjék-e vagy sem a Német Demokratikus Köztársaságot. Ez nevetséges. Hasonló lenne, ha valaki „nem ismerné el", hogy az Elba az Északi-tengerbe folyik. Az NSZK kormánykörei által hangoztatott alapelv — a hírhedt Hallstein-doktrina —, hogy csupán Bonn léphet fel az összes német nevében, bumerángként üt vissza hirdetőire. Leonyid Brezsnyev hangsúlyozta, hogy a szovjet népnek drága az NDK népének barátsága, s tulajdonképpen kétszeresen is szövetséges a két ország, egyrészt az országok kö zötti egyezmény alapján, másrészt a Varsói Szerződés alapján. Mindazok, akik szeretnék kipróbálni határaink blztonsá gát, jó ha előre tudják, hogy. megsemmisítő ellenállásba ütköznek, mind a Szovjetunió, mind a szocialista országok fegyveres erőinek részéről. Beszéde befejező részében Brezsnyev elvtárs Lenin születésének közelgő 100. évfordulójáról szólt, s aláhúzta, hogy ennek a jubileumnak az előkészületei mindennél jobban demonstrálják a leninizmus világraszóló jelentőségét. GUSTÁV HUSÁK: Hazánk az NDK jé szomszédja Husák elvtárs beszéde bevezető részében a CSKP Központi Bizottságának, a csehszlovák kormánynak és Csehszlovákia népének nevében legszívélyesebb üdvözletét tolmácsolta az NSZEP Központi Bizottságának, az NDK Államtanácsának és kormányának, valamint az NDK népének. A továbbiakban megemlítette, hogy a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban is megkezdődtek a felszabadulás negyedévszázados évfordulójának ünnepségei. (Folytatás a 2. oldalon 1 ÜDVÖZLŐ TÁVIRAT az NDK megalakulása 20. évfordulójának alkalmából WALTER ULBRICHT Elvtárs, az NSZEP Első Titkára, az NDK Államtanácsának Elnöke, WILLY STOPH Elvtárs, az NDK Minisztertanácsának Elnöke, Berlin Tisztelt Elvtársaki Az NDK megalakulása 20. évfordulójának alkalmából szívélyes szerencsekívánatainkat küldjük Önöknek és az Önök révén az NDK egész népének. Nagyra értékeljük, hogy a dolgozó nép az NSZEP vezetésével rövid idő alatt mélyreható ideológiai és politikai-erkölcsi változásokat valósított meg az NDK-ban, gyökeresen kiirtotta az imperializmust és a militarizmust, következetesen teljesítette a potsdami egyezményt, és azt a célt tűzte ki, hogy német területen kialakítson egy olyan új államtípust, amelyben szilárdan gyökerezik a tudományos szocializmus eszméje. E célok elérése, valamint az a példásan dinamikus fejlődés, amely az NDK húszéves fennállása alatt a társadalmi élet minden szakaszán megvalósult, egyben jelentős hozzájárulás a szocialista közösség országai és a Varsói Szerződés védelmi rendszere számára, amely országaink függetlenségének szavatolója és hatalmás pajzsa mindazok szándéka ellen, akik Európa mai elrendezésének megváltoztatását akarják. Az NDK léte is szavatolja, hogy a nyugatnémet militaristák által felélesztett és fokozott agresszív és revansista törekvések hajótörést szenvednek. Az NDK-nak mint szuverén független államnak elismerése az európai biztonság alapvető előfeltétele. Nagyra értékeljük a béke és a nemzetek barátságának politikáját, mely az egyenjogúságon, a felségjogok kölcsönös tiszteletben tartásán és a nemzeteknek a függetlenségért és a szabadságért vívott harcának támogatásán alapul. Ez a politika a forrása az NDK egyre növekvő nemzetközi tekintélyének. Az NDK fennállásának húsz esztendeje alatt nemzeteink között kialakult proletár internacionalizmus szellemétől áthatott hagyományos baráti kapcsolat, amelynek meggyőző kifejezője a barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés. Meggyőződésünk, hogy kapcsolataink továbbra is sokoldalúan fejlődnek országaink és a szocializmus közös ügyének hasznára. Tisztelt Elvtársak! E jelentős évforduló alkalmából az NDK népének mind a magunk, mind a Csehszlovák Szocialista Köztársaság népének nevében kívánjuk szocialista hazájuk további fejlődését. Önöknek pedig személy szerint jó egészséget és további sikereket kívánunk az NDK javára és a szocialista világrendszer érdekében kifejtett felelősségteljes munkájukhoz. LUDVÍK SVOBODA, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke, Dr. GUSTÁV HUSÁK, a CSKP KB első titkára, OLDRICH CERNlK, a Csehszlovák Szocialista Köztár. saság miniszterelnöke. Dr. DALIBOR HANES, a Szövetségi Gyűlés alelnöke GERALD GOTTINGNAK, az NDK Népi Kamarája elnökének küldött üdvözlő táviratot. JÁN MARKO külügyminiszter ugyancsak táviratilag fejezte ki szerencsekívánatait OTTO WINCZERNEK, az NDK külügyminiszterének. Megnyílt a magyar tudomány és technika hete SOK A KÖZÖS TENNIVALÓNK Tegnap délelőtt a bratislavai Devín-szálló nagytermében ünnepélyes külsőségek közepette megnyílt a „Magyar Tudomá nyos és Műszaki Napok" címen egy hétre tervezett előadássorozat. Az elnöki asztalnál helyet foglalt fúlius Hanus mérnök, az SZSZK miniszterelnök-helyettes, Kiss Árpád, magyar műszaki és fejlesztésügyi miniszter, Štefan Šebesta, az SZSZK műszaki és fejlesztésügyi minisztere, Sztankó Pál, az MNK bratislavai főkonzulja és Galambos András, a konzulátus kereskedelmi főtanácsosa, va lamint a magyar és a szlovák politikai és tudományos-műszaki élet több más neves kép viselője. Az elnöki megnyitó után Štefan Sebesta miniszter mondott beszédet. Többek között kiemelte, hogy a két szomszédos baráti ország földrajzi fekvése, népgazdaságának szerkezeti felépítése és nem utolsósorban műszaki-anyagi bázisa módot, alkalmat nyújt arra, hogy az országaink között meglevő sokrétű gazdasági-kereskedelmi kapcsolatokon túl tovább fejlesszük a tudományos- és műszaki együttműködést. Ezen a téten sok a közös tennivalónk, bátran tanulhatunk egymástól. Emlékeztetett a nemrég Budapesten lezajlott csehszlovák műszaki napok nagy sikerére, majd a Prágában múlt héten és most Bratislavában sorra kerülő magyar műszaki hót iránt megnyilvánuló nagy érdeklődés jelentőségére. Kiss Árpád miniszter tartalmas előadásában tájékoztatta nagyszámú hallgatóságát azokról az időszerű kérdésekről, amelyekkel a magyar párt- és állami vezetés az új gazdaságirányítási rendszer bevezetéséből adódóan az ország ipari termelésének, műszaki és tudományos életének továbbfejlesztésére foidít. (Az érdekes előadás részleteire lapunk hasábjain még külön visszatérünk.) A bratislavai Technika Házában a magyar műszaki és tudományos napok alkalmából október 10-ig összesen 18 előadás hangzik el a legkiválóbb magyar szakemberek részéről. (tgl