Új Szó, 1969. október (22. évfolyam, 231-256. szám)

1969-10-05 / 40. szám, Vasárnapi Új Szó

Manfréd Jendryschik német író (NDK), 1943-ban született. Bölcsészeti tanulmányainak végeztével kritikát, tanulmányokat tett közzé; prózai írásainak Glas und Ahorn címen most megjelent első gyűjteménye mindjárt a fiatal NDK-beli írók legtehetségesebbjei közt jelöli ki helyét. MANFRÉD JENDRYSCHIK: égy észnél, Balusche, barátom, hagyd a hülye vicceidet. Micsoda bárgyúság, azt hiszed, meg tudsz itt rémíteni, az én lakásomon, amely az enyém és senki másé, s amelyet éppen olyan jól ismerek, mint téged. Ne vágj grimaszokat, és ne próbáld a kezem rázni. Néha olyan vagy, mint akinek nem nőtt be a feje lágya, halvány gőzöd sincs a viselkedésről, különben nem jönnél erre minden hónapban egyszer, benézni az ajtón és ostoba szavakat sziszegni, félrehúzott szájjal, mint aki azt mondja: bosszú, bosszú vagy: még fizetni fogsz-, hát ez marhaság. Sohasem értetted meg az időt, még kevésbé a mostani hajszolt napokat. Szóval: hagyd a régi meséket, és tűnj el, barátom, Baluschke, Baluschke. Vagy mit gondolsz? Mit akarsz? Hőzöngeni? Ember, hát nem vagyunk kezdők, feltornásztuk magunkat, megy a hajrá, ha van valamid vagy valaki, nyüzsögni, Baluschke, ez a jelszó, mindenki előre akar jutni — nappal munkát, este vendégeket, de nem olyanokat, mint te, mert neked nincs humorod. A grimaszaid a kutyát se érdeklik, előbb kellett volna velük jönnöd, és másképp verni az asztalra, nem ilyen pipogyán. Útban vagy, nem veszed észre? Go on! Barátom, Baluschke, ne légy hülye. Ha akarsz valamit inni, akkor mondd meg mindjárt. En nem vagyok szűkmarkú, régi barátaimnak mindig a legjobbat. De lásd be, változnak az idők, nem csinálhatjuk örökké a helybenjárást, rengeteg a tennivaló, a mi gazdasági életünk, barátom, modern, stabil, sokrétű, mint még soha, és szakemberekre van szükség, mindenütt, igenis. És mindenki keresztülment valamin, nemcsak te, te szentimentális kisfiú, eszem azokat a csipás kék szemeidet-, hiszen alig tudtad egyedül a hátsódat megtörölni, olyan nulla voltál néha, emlékszel még, Kisinyov előtt? Lőni úgy tudtál, mint egy tanfelügyelő verset írni. Ezt meg kellett végre mondani, Baluschke. De most már komolyan: nem voltál rossz fiú, de mindig olyan aggályos és sohasem igazán, tudod, sohasem olyan: belevaló. Akkor lehetett már látni, amikor még üveggolyókkal játszottunk. Ha vesztésre álltál, sohasem csaltál, mint a többiek, elég hülyeség volt részedről, így aztán minden renomédat elvesztetted. Az ilyenekben most nincs kereslet, ezt tudnod kellene. Különben is: ez nagyképűség tőled. Mindig becsületesnek lenni, ez aztán igazán nagyképű dolog csak, barátom. Igazán. De nem voltál a legrosszabb, azt én mondom. Mindenesetre lehetett veled halat fogni és fészket kiszedni meg almát csórni és rókára vadászni meg a folyóba köpni és lányokat a fához kötni meg tutajt építeni, néha még azt is mondtad, hogy „le van", amikor a suliban bezártak, ez tény. Na most már engedd el a kezem, mit akarsz tulajdonképpen? Menj innen, Baluschke, büdös vagy, igazán, kicsit büdös vagy, ez alighanem a múló időtől van, mi, az elmúlt hosszú időtől? Csak egyet: hogy Lucie-t elhappoltad tőlem, azt veszem még ma is zokon. Mit rázod a fejed, talán már nem emlékszel? Nahát. Az, akinek olyan- keskeny szája meg tányérmellei voltak, igazi tányérmellei, ezeket utáltattad meg velem, amikor ó már nem akart téged. Nézd csak: szélhámoskodtál is, ha sokat nem is talán. De akkor! Ma sem vagyok képes felfogni, miért nem tetszett neked az egyenruhánk. Mindig volt valami kijogásolni valód, kritizálni valód. Es hogy én a hadnagyod lettem, te pedig még szákaszvezetőig sem vitted, ez dühített téged. Na, spongyát rá. Da már ahogy a fegyverhez nyúltál, esküszöm: mint majom a nokedliszaggatóval; betegre röhögtük magunkat. Senki sem hitte volna neked akkor, hogy mi ketten egyszer, na igen. A háború után néha éjjel felriadtam, néhányszor kiáltottam is, ez tény. De ma már nem zavarsz engem, erről szó sincs, még akkor sem, ha itt, a szobában terpeszkedsz, mintha minden a tiéd volna. Hébe-hóba igazán elég beképzelt lehetsz te, Baluschke, igazán. Ez nem valami finom vonásod. Az idegeid mi? Az ember szívesen megjátssza magát egy kicsit, a részvét kedvéért meg ml, és amikor már ezzel sem ér el semmit, akkor jön a lelkiismeret. Barátom, Baluschke, minden rendben mehetett Szá ve tés volna. Természetesen nem dumálhattunk már úgy, mint korábban, én mint hadnagy és te mint őrvezető. Én semmit se tettem volna ellened, én mindig védtelek, amikor ezek a kaszinóban nevettek rajtad, és amikor külön kioktatást akartak neked tartani, erről persze egyáltalán nem is tudsz, mi? Melletted álltam akkor is, amikor buta vicceket csináltál, és a kajára morogtál, te szarházi. És pimaszkodtál a szakaszvezetőddel, ezt nyugodtan elismerheted. Hát az ilyen emberek nem jutnak messzire, legfeljebb a gödörbe. Hiába vágsz pofákat, azzal úgysem imponálsz senkinek, mindenki csak röhög rajtad. Engedd már el a kezem, itt nincs értelme az ilyesminek. Miért kellett neked folyton az őrmester után is siaglásznod, csak azért, mert egyszer kicsinált téged? Ez meggondolatlanság volt tőled, nagy meggondolatlanság. Az a hanta a tetőfedő lemezről, amit haza jcüldtünk, az veszélytelen volt, ott nem történt volna semmi, legfeljebb egy lemarás, semmi több. De akkor is, amikor vörösbort szállítottunk azoknak a disznóknak a frontra, s mindig máshova ment, mint ahová kellett volna, akkor is odadugtad azt a szimatoló ormányodat, ezen törted ki a nyakad. Ilyenért mindenkit falhoz állítanak, minden kakecolás nélkül, még ha tiszt is, és én is benne voltam. Téged ki kellett nyírnunk, nem volt más megoldás. Es amikor egy napon kicsit nagyon előrekúsztál — meg akartál lépni, vagy bátor akartál lenni? Na, biztosan meglépni — akkor bújtam elő a kis egérerdőből. Az embereim nem tudták, ki az ott elől, de én mindjárt megismertelek. Néhányszor már figyelmeztettelek, jobban vigyázz magadra és kevésbé másokra, de te kikcptél előttem, azzal az aggályos pillantásoddal, te beszari. De most puskavégre kaptalak, mert nem akartam, hogy egy napon még röpcédulák lebegjenek lejeié, amelyek felpiszkálják a katonákat, és amelyekben az áll, hogy a tisztjeik seftelnek, és én lőttem, a fél tárat kilőttem, és nevettem, mert tudtam, hogy most agyonlőttelek, és két napig ittam, és legalább egy hónapig pocsékul voltam utána, és dührohamot kaptam, ha a neiféd kimondták. Egyáltalán nem volt olyan könnyű nekem, Baluschke. Most végre hagyd abba a zűrözést. Ha mindenáron el akarsz terpeszkedni, akkor legalább ne itt, ebben a szobában; jöhetnek az ügyfeleim, mit gondolnának rólad. Nem mint ha gátlásos lennék, de éppenséggel büdös vagy egy kicsit. Persze, érzékenyebb lettem az utóbbi években. Menj ide a szomszéd szobába, felőlem lefekhetsz a régi gyerekágyba-, mindig kicsi voltál. Vagy akarsz egy cigarettát? Mondj már valamit, te fafejű. Pénz kell vagy nő vagy mi? Szóval a grimaszaiddal rajtad röhögnének legtöbbet a kabaréban. Elhelyezzelek talán valami tingli-tangliban? Vannak összeköttetéseim, nekem ez igazán semmibe sem kerül. Ezzel a pofával őrjítő sikered lenne: még egy kis smink, a képedről le a piszkot, és óriási volnál. Nem akarsz színész vagy ilyesmi lenni? En mindenkinek segítek, ahol tudok. De engedd el a kezem, Baluschke, most már aztán tényleg vége a viccnek. Menj a kabaréba vagy ahová akarsz, a görénybűzöddel, vagy menj a víz alá, a mi szép, aranyos Rajnánkba, odavaló vagy, ócska mozsarak meg halak, mindenféle limlom közé. Erre a beszédre nem számítottál, ez nincs már a szád íze szerint, mi? De tudok másként is, mi tudunk mindannyian még egészen másként is, ha akarunk. Idesüss, barátom: Mi más időben élünk, mi egyáltalán nem emlékszünk már az ilyen nyikhajokra, mint te. Csak ne mereszd rám a szemed; ha te engem mindig perrel fenyegetsz, ha te akarsz az én lelkiismeretem lenni, te dumapepi, akkor egészen más disznóság miatt találkozunk a törvény előtt, ott aztán majd röviden és tömören beszélünk, hiszen ismered a stílusomat. Persze akkor aztán én leszek a tanú, nem te, tisztelt barátom. Te akartál ugyanis dezertálni, amikor a mi hadseregünknek nem volt mit kajálnia, nem én. Te akartál az oroszokhoz menni, nem én, te akartad az ellenséges propagandát támogatni, nem én. Te akartál bajba keveredni, és én ettől óvtalak meg téged. Tulajdonképpen hálásnak kellene lenned, de mindig is ilyen voltál: csak magadat nézted. Te defetista! Erre csak bámulsz, mint egy borjú, mi? Na, ne kapálódz, inkább igyál velem egy viszkit, vagy inkább cinzánót akarsz? De hiszen Olaszországban már nem voltál ott, nem is tudod, hogy, ízlik, amikor az ember literszám issza. Most csak elfárasztottál, mert olyan unalmas vagy, legalábbis a korodhoz képest. Most már nyugodj meg, nem jelentelek fel, eszem ágába sincs, hiszen nem vagyok én embertelen, dehogy, dehogy, barátom, emeljük a poharunkat, más napok, más asszonyok, nem hagyunk magukkal kitolni, most már igyál végre, hiszen te egyáltalán nem iszol, ember, Baluschke, te egy birka vagy, és az is maradsz, az örök birka, igyál még egyet velem, nyugodtan tapogasd meg a kezem, ha örömöd telik benne; ha akarod, egyszer még beszédet is mondok rólad, olyan szép, ünnepélyes szónoklatot, cilinderrel és frakban meg lila kesztyűben, és a nők majdnem zokogni fognak, ebben nem vagyok kicsinyes. En pedig elfelejtem a te hülyeségeidet, és a haza hű fiává ütlek, aki mindig is velünk érzett, aki velünk küzdött, és akkor: kéz a kézben, váll a vállhoz, gondolod, nem lesz hatása? Régi bajtársiasság meg nem rozsdásodik, vagy ilyesmi. De legjobb, ha most lelépsz, mert még barátságtalan leszek, és hívom a rendőrséget; az nem szórakozna így veled, egészen más gondjai vannak. Csak ne játszd itt a főnököt, mert még gatyába talállak rázni. Menj, Baluschke, barátom, menj, Isten... na, ezt hagyjuk inkább, de kérlek, a lépcsőn szép halkan, alattunk még alszanak, és gyere megint el újra, de ne ilyen álmatagon, mint ma, hallod, akkor aztán iszunk is egyet együtt, hiszen barátok vagyunk, vagy nem? Bár magunk között: kicsit azért mégiscsak büdös vagy. Akkor hát, üdvözlöm a többieket, Baluschke, Baluschke... SZOLCSANYI FERENC fordítása .•HvXvXvXv .VAV.V.V.V.V.W, KÄTHE KOLLWITZ: Munka nélkül