Új Szó, 1969. október (22. évfolyam, 231-256. szám)

1969-10-05 / 40. szám, Vasárnapi Új Szó

Hűtő­szekrény a termé­szetben A Cseh Középhegység legérdekesebb jelenségei közé tartoznak az ún. jégvermek, amelyek Lito­mérice közelében találha­tók. A bazaltban különbö­ző nagyságú rések és üre­gek vannak. Ezekben az üregekben még a nyáron ls jégcsapok találhatók. E szokatlan jelenségre ed­dig nem találtak magya­rázatot. Valószínű, hogy a tavaszi olvadások idején az üregek mélyén össze­gyülemlik a víz. Nagy hő­ségben a víz gyorsan el­párolog, ami a szakadékok mélyebb részében a leve­gő hirtelen lehűlését ered­ményezi. Ennek következ­tében az üregekben jég­csapok képződnek és a hasadékokon és réseken olyan hideg levegő áram­lik, mint a hűtőszekrény­ből. Boldog, aki a dolgok okát felismerhette KKAiUS Életben maradtak Új képes lapok Még az elmúlt évben szóvá tette az Új Szó, hogy a loson­ci papírboltokban, trafikokban csupán régi felvételű képesla­pok kaphatók, amelyek már nem tükrözik a városnak az utóbbi években örvendetesen megváltozott képét. Az illetéke­sek akkor megígérték, hogy eleget tesznek a jogos kívánság­nak és új felvételeket készítettek Losoncról. A kérés most teljesült és o képeslapgyűjtők örömére a helybeli üzletekben már forgalomba kerültek, kaphatók az ízléses kivitelű, színes, a város címerével ellátott üdvözlőlapok. KANIZSA ISTVÁN Kedvelt a rima­szombati sör A GÖMÖRI HÍRLAP szá­molt be arról, hogy a ri­maszombati sörgyár termé­kei aránylag rövid idő alatt nemcsak Itthon, de külföldön ls közkedveltté váltak. Ez év első felében 187 919 hektoliter sört gyártottak és ebből 24 ezer hektolitert exportál­tak Magyarországra. A ri­maszombati sör számos külföldi piacra betörhetne, egyelőre azonban nincs le­hetőség a kapacitás bővíté­sére. Emellett kedvezőtlen a gyár vízellátása ls, ho­lott annak idején éppen a kedvező vízellátás miatt létesítettek sörgyárat a városban. Záhorán túl a Szlovákgyarmat felé vezető út mentén délceg fenyők alatt szerénykedik egy csárda. Gazdája a za­horai efsz. Vezetője Vrbovkai János. Csárdásné nincs. Helyette a csinos, szőke, Balga Marlka fo­gadja az érkezőket. — Hány a vendég? — kérdem ódivatú szójárás­sal. — Néha többszáz is. Az átlagos napi bevétel 2— 3000 korona, de ha a csár­da udvarán rázendítenek az Ipolynyékí zenészek, megnő a bevétel ls. Nem csodálkozom, hisz többnyire hazai ételeket szolgálnak az asztalokra. A birkapörkölt nekem is nagyon ízlett. B. GY. • Bizonyára hallott már a pisai ferde torony­ról. Köztársaságunk­ban is több ferde to­rony található, melyik a legferdébb közülük? — A ferde tornyok kö­zül az elsőbbség az Ostí nad Labem-1 templomot Illeti. Tornya a második világháborúban dőlt meg, amikor a közelében egy bomba robbant. A tornyon a repedéseket vasrudakkal és betonnal tömték be, azonban így is ferde ma­radt. A torony tengelyé­nek elhajlása 180 cm. (A písal torony csaknem 5 méterre hajlik el.) • Csehországban mely részén figyelhetjük meg szabad szemmel úgy mint a tengeren, hogy a Föld valóban kerek? — A rožmberkl halasta­von. A tó 7 millió köbmé­ter vizet tartalmaz, felüle­te egyenletes, partja nem kanyarog, és így szemmel ls megfigyelhetjük a föld­kéreg elhajlását. A hazugnak akkor sem hisznek, ha igazat mond CICÍRO Közönség-utánpótlás Az olomouci Oldrich Stibor Színház évek óta rendsze­resen rendez előadásokat a kiskorúak számára. Ezzel je­lentősen hozzájárul a fiatalok kulturális, esztétikai színvo­nalának ás felfogóképességének növeléséhez. Az elmúlt idényben 49 mesedélutánnak 33 ezer nézője volt, 28 gyermekelőadáson több mint 17 ezer néző tapsolt és 18 ezer középiskolai és szakipari tanuló nézte végig a kor­csoport számára rendezett 18 előadást. A tájolás keretében tartott 35 előadásnak több mint 19 ezer fiatal nézője volt. Szlovákiában is hasznos lenne, ha ilyen következetesen és eredményesen igyekeznének megszerettetni a fiatalok­kal a színház művészetét. Érdekes egészségügyi szolgálat Érdekes egészségügyi szolgálatot vezettek be Prága 3. kerületében. A 19 órától 7 óráig tartó or­vosi készültségen kívül egy nappali szolgálatos orvos áll a kerületben működő 35 körzeti orvos rendelkezésére. Ha a ren­delési időpontban kell va­lamelyik beteget sürgősen meglátogatni a körzeti or­vosnak, nem kell félbe­szakítani a rendelést, ha­nem a páciens látogatá­sát a nappali szolgálat végzi el. Már az első na­pok tapasztalatai azt iga­zolták, hogy a kísérlet bevált. Vajon nem lehetne ugyanezt Pozsonyban és Szlovákia más városaiban is megvalósítani? Japán gépek a Slovnaftban A műanyagok világvi­szonylatban is egyre na­gyobb tért hódítanak. A fejlődéssel lépést kell tartani. Ezért a bratisla­vai Slovnaftban megkezd­ték az első csehszlovák polipropilén-gyár építését. A gépeket a japán ITOH cég szállítja és 1970. március 1-én megérkeznek a japán szakemberek is, akik a gépeket felszerelik. Az új üzemben 1971. ja­nuár 1-én kezdik meg a termelést. Restaurálták a szobor­csoportot Ezekben a napokban fejezték be a komáromi Szentháromság szoborcso­port restaurációs munkála­tait. Ezt az értékes mű­emléket az 1710-től 1713-ig tartó pestisjárvány emlé­kére emelte a város. Saj­nos, 1967 tavaszán súlyo­san megrongálták a hu­ligánok. Restaurálására a Komáromi Várost Nemzeti Bizottság 170 ezer koro­nát áldozott. Jozef Pospí­Stl, ismert szlovák szob­rászművész és munkatár­sai szakértelmét dicséri, hogy a műemlék ma már Is­mét a régi szépségében látható a városháza előtti térségen. Int.) Szauna a kastély mellett A haraszti efsz kertészete. Háttérben Benedek Ferenc: ÖNTÖZÉS NÉLKÜL IS szép eredményeket értek el a haraszti efsz kertésze­tében. Elégedett Haraszti és Kővár községek egyesített szövetkezetének vezetősége, tagsága. Ugyanis nincs öntöző berendezésük, még szervezett kertészeti csoportjuk sem, de kilenc és fél hektáron uborkát, paprikát és paradicso­mot termesztettek az Idén. Benedek Ferenc, a kertész valójában „próba-szerencse" alapon kezdett munkához tavasszal. Most elégedett ő is. A sikerben nagy része van a losonci konzervgyárnak ls, mely a termesztett árú szállítását, a szállítás folyama­tosságát jól biztosította. BODZSÁR GYULA A Rozsnyó melletti Bet­léri kastélyt sok hazai és külföldi turista tekinti meg. A látogatók érdek­lődéssel nézik meg a volt Andrássy kastélyban elhe­lyezett múzeum gyűjtemé­nyeit, az értékes növény­zetű parkot, és a kastély közelében levő korszerű turista-központot. A múlt Ihét óta a kastély és kör­nyéke még egy érdekes­séggel gazdagodott. Az építők átadták a turista­központban épített finn szaunát. A minden szüksé­ges berendezéssel ellátott fürdő csaknem egész éven keresztül a hazai és kül­földi turisták rendelkezé­sére áll majd. Jobb későn, mint késve... A közel ötezer lakosú Szőgyénben hatmillió ko­ronás . beruházással új művelődési központ építé­sét kezdték meg. Az alap­kő ünnepélyes elhelyezé­se a minapjában zajlott le. Az új művelődési köz­pont környékét parkosíta­ni fogják. Az épület 1974-re készül el. Látszatra hosszú Idő­nek tűnik, de nem kis dologról van szó. Egyéb­ként igazuk van azoknak, akik az alapkő letételénél megmondták Dobos mi­niszternek: Ismerjük az építőket, jobb tehát ha későn lesznek kész a munkával, mint szüntele­nül csak késve, késve. MONCZ LASZLÖ Csaknem csodával hatá­ros módon menekült meg a haláltól a losonci Aero­klub három tagja és Jozef Alač 15 éves gyakorlattal rendelkező pilóta. Repülő­gépük a sikeres felszállás után 200-méteres magas­ságban hirtelen zuhanni kezdett, és Velká Ves ha­tárában egy frissen szán­tott földre esett. A Meta Sokol L-40 típusú sportre­pülőgép roncsai alól a legfiatalabb utas, egy 19 éves fiú, egyedül mászott ki, sőt, annyi ereje is volt, hogy begyalogoljon a köz­ségbe és segítséget kér­jen. A két másik utas és a pilóta is életben maradt, azonnal elsősegélyben ré­szesítették őket. Közülük csupán a 33 éves Lőrln­csik János sebesült meg életveszélyesen. A repülőgép lezuhaná­sának oka eddig ismeret­len. A galántat útkezelöséghez tartozó Vozokany—Mosto­vá útszakaszon az utat szegélyező fákról tíztagú csoport — Duriga István vezetésével — naponta 25 mázsa jó minőségű almát szüretelt. (Tóthpál felv.J

Next

/
Thumbnails
Contents