Új Szó, 1969. október (22. évfolyam, 231-256. szám)

1969-10-05 / 40. szám, Vasárnapi Új Szó

Beszélgetés I. SZ. KONYEY szovjet marsallal EMBEREK. BARATSAG (Folytatás az 1. oldalról) ba, melynek iránya Krosno, Dukla és Tylawa, be kellene vonni az t. csehszlovák hadtestet is. A'hadművelet hét napon belül megkezdhető. Ezek az átmeneti elképzeléseim." Sztálin jóváhagyta javaslatomat, és már szeptember 2-án megkaptam a főparancsnokság válaszát. • A főparancsnokság és az ön számára ez a tervek módosítását jelentette. Eredetileg nem számoltak azzal, hogy a Kárpátokat Dukla irányában lépik át? — Az 1. ukrán front stratégiai fő iránya ebben az időben Berlin volt Számunkra akkor (amikor értesültünk a szlovákiai eseményekről), nagyon fontos és nélkülözhetetlen volt az erőcsoportosítás a fő irányban indítandó támadás érdékében, hogy felmorzsoljuk a sziléziai német fasiszta alakulatokat és Berlin felé nyomulhassunk előre. Az átcsoportosítás és a támadás előkészítése érdekében katonaságunk átmenetileg védelmi állásba vonult. Ősszel a Kárpátokban nem készültünk támadásra. Hadműveleti tervünk módosítását a Szlovák Nemzeti Felkelés tette szükségessé. A partizánok beszámolója, Sztálinnak adott telefonjelentésem és a főparancsnokságnak küldött táviratom adta az impulzust. Ez volt a módosítás oka, itt alakult "ki a kezdeményezés, hogy a szovjet katonaság támadó hadműveletekkel támogassa a Szlovák Nemzeti Felkelést. • Ebből látható, hogy ön marsall elvtárs nagyon gyorsan reagált a Szlovák Nemzeti Felkelés által kialakult új katonai és politikai helyzetre és a hadműveleti és stratégiai terv módosítását ön kezdeményezte? — Az én kezdeményezésem egyidejű volt a Pika tábornok vezetése alatt álló moszkvai csehszlovák katonai misszió lépéseivel. Ez szintén tájékoztatta a szovjet parancsnokságot a szlovákiai fegyveres felkelésről. Az események következtében a Vörös Hadsereg nemcsak a Kárpátokat akarta átlépni, hanem el akart jutni abba a térségbe, amely a felkelők kezében volt, és a felszabadított területre, ahol az újonnan megalakult néphatalmi szervek tevékenykedtek. Ha Szlovákiában nem tört volna ki felkelés, akkor nem indítottunk volna támadást. Nyilván úgy határoztunk volna, hogy ezeket a hegyeket megkerüljük, ahogyan ez később valóban történt. Itt fejlődtek fel fő erőink, befejeztük a berlini hadműveletet és az 1. ukrán front megindult Prága, Hradec Králové felé... De ez már más fejezet... • Tehát térjünk vissza az új helyzethez, amelyben az ön katonái a tisztek csakúgy, mint a legénység minden erejükkel arra törekedtek, hogy segítsenek a szlovák felkelőknek... Milyen volt a duklai hadműveletek terve és előkészítése? — Először azt gondoltam, hogy kisebb erőre lesz szükség. Amikor azonban alaposabban megvizsgáltuk a helyzetet és az ellenfelet, úgy határoztam, hogy nagyobb erőt vetek be a felkelés támogatására. A 38. hadsereg főparancsnoka, K. Sz. Moszkalenko vezérezredes — ma a Szovjetunió marsallja —, a hadsereg katonai tanácsának tagja pedig A. A. Jepisov tábornok volt, - jelenleg hadseregtábornok és a Szovjetunió fegyveres erői és haditengerészete politikai főparancsnokságának parancsnoka. Velünk egyidejűleg indult támadásra a 4. ukrán front is. A támadást itt az 1. gárdahadsereg hajtotta végre A. A. Grecsko vezérezredes, jelenlegi honvédelmi miniszter parancsnoksága alatt. A jobbszárnyon légi és tüzérségi támogatással indult támadásra egy hadtest. Egyidejűleg utasítottam a csehszlovák területen működő szovjet partizánokat, hogy segítsék a szlovák népet a független és demokratikus Csehszlovákiáért vívott harcában. Milyenek voltak az ellenséges erők? Ismétlem, hogy a szovjet—német arcvonal északi részén abban az időben szünetelt a harc. A lengyelországi nyári offenzíva után a harci célok elérése és a hídfők elfoglalása után minden szakaszon védelmi állásokba vonultunk. így kívánták a további tervek. A katonáknak pihenniök kellett, mert az előző harcokban jelentősek voltak a veszteségek. A duklai hadművelet volt az egyetlen támadó hadművelet a szovjet—német front szakaszán, hogy segítséget nyújthassunk o szlovákiai felkelőknek. Az 1.'ukrán front balszárnyán és a 4. ukrán front jobbszárnyán a Heinrici hadseregcsoport állt velünk szemben. Ehhez tartozott az 1. német páncélos hadsereg és az 1. magyar hadsereg. 1944. szeptember 8-án ez a hadműveleti csoport 10 német hadosztállyal, 2 magyar hegyivadász-dandárral, 8 magyar hadosztálylyal és 450 repülőgéppel rendelkezett. Ennek a csoportnak kb. 300 ezer katonája és tisztje, 3250 ágyúja és 100 tankja volt. Az áttörést, hatalmas légi és tüzérségi előkészítés utón, szeptember 8-án kezdtük meg. Az első nap kb. 8—10 kilométert nyomoltunk előre, a továbbiakban azonban a támadás lassabban fejlődött fel. Az ellenség más szakaszokról vont el erőket, hogy védekezhessen, A németfasiszta parancsnokság tudta, hogy nem önálló akcióról van szó, hanem a felkelők támogatásáról. A hegyi terep megnehezítette a harcot és nagy veszteségeink voltak. Amikor Duklához közeledtünk és feltűnt a csehszlovák határ, foglalkoznunk kellett az 1. csehszlovák hadtest bevetésével, amely ebben az időben az 1. ukrán front parancsnoksága alá tartozott. A hadtest parancsnoka Kratochvil tábornok volt, aki azonban a bevetést hiányosan szervezte meg. Amikor a hadtest helyzetéről szóló első jelentéseket megkaptam, személyesen mentem a harctérre. Moszkalenko, a 38. hadsereg parancsnoka, szintén személyesen ellenőrizte, hogyan szervezték meg az 1. csehszlovák hadtest támadását. Látta, hogy az egyes alakulatok nem bírták ki az ellenséges ágyú- és aknatüzet. A hadtest éldandárját követte a Krosno—Dukla vonalon Janko dandárja, amelynek szervezettségét nagyra értékeltem. A korábban látottakból azonban megállapítottam, hogy rossz a parancsnokság szervezése, ezért kerestem a hadtestparancsnokságot. A Krosno-Dukla útvonal közelében egy elhagyott tanyán találkoztam Lomský törzskapitánnyal, a hadtest hadműveleti osztályának parancsnokával, aki jelentést tett a hadtest helyzetéről és kérdésemre közölte, hogy Kratochvil tábornok a harctértől kb. Í5 kilométer távolságban sajtókonferenciát tart a külföldi újságírókkal. Talán a civil ember számára is magától értetődő, hogy az első harc a parancsnokságtói és a törzskartól rendkívül pontos szervezettséget igényel, megköveteli a parancsnoki kar szilárd vezetését és személyes ellenőrzését. Mindezt Kratochvil tábornok mellőzte. Kratochvil tábornok hollétének felderítésére kiküldtem tisztjeimet, akik még rosszabb hírt jelentettek: nemcsak sajtókonferenciát rendezett, hanem ráadásul részeg volt. Amikor elhagytam a tanyát, találkoztam a menetelő 1. csehszlovák dandárral, amely rendezetten vonult a front felé. A benyomás nagyon kedvező volt, ezért érdeklődtem, hogy ki a dandárparancsnok. A válasz: Svoboda tábornok. Ezt megelőzőleg is tudomásom volt arról, hogy Ludvík Svoboda nemcsak a harcokban tűnt ki, hanem már mint ezred, — majd mint dandárparancsnok a szokolovói és kijevi harcokban is nagyszerűen megállta a helyét. Nem is kellett sokat fontolgatnom és egyenesen a harctéren adtam ki a parancsot: „ön Svoboda tábornok, átveszi a hadtestparancsnokságot. Kratochvil tábornokot a hadtestparancsnokság szervezetlensége és tétlensége miatt felmentem tisztsége alól." Az esti parancsban Svobodát a hadtest parancsnokává, Lomskýt pedig a hadtest vezérkari főnökévé neveztem ki. • A hadművelet terveknél tehát a Talský ezredessel folytatott tanácskozásból indult ki és számított az 1. és 2. szlovák hadosztály együttműködésére is ... — Eredetileg igen. Azonban a hadművelet során megtudtam, hogy a két hadosztályt a németek lefegyverezték. Tehát tudtam, hogy ezek szervezett katonai erőként nem vehetnek részt a támadásban. Mindezt néhány nappal a támadás megindítása után tudtam meg partizánjainktól és hírszerzőinktől. A főparancsnokság — Sztálin személyesen is - nagy figyelemmel kísérte a támadás kibontakozását és a Szlovák Nemzeti Felkelés fejleményeit, amelyet Besztercebányán Šmidke, Husák, Sverma és Slánský elvtársak irányítottak. A táviratokat többnyire Slánský írta alá, mint a CSKP KB főtitkára. Minden kérést, amiben anyagot, segítséget, fegyvert, vagy orvosságot igényeltek, gyorsan teljesítettük. Repülőgépeink a' Tri duby-i repülőtéren szálltak le. Ide szállítottuk a 2, csehszlovák ejtőernyős dandárt is, és ez már érezhető segítség volt. Folytatódott az emberek, a lőszer, az élelmiszer és orvosság szállítása, valamint a betegek, sebesültek és értékek elszállítása. Később itt szállt le Viest tábornok is. Azt hiszem, hogy nem egészen értette meg a helyzet bonyolult mivoltát, és részben ez okozta, hogy kapcsolata a politikai vezetőkkel nem volt a legjobb. • A duklai harcok idejéből bizonyosan számos élménye van. Elmondhatna közülük néhányat olvasóinknak? . - Nem akarom a harcok valamennyi részletét leírni, a hegyi terepen folytatott harc azonban nehéz, súlyos veszteségekkel jár, az alakulatoktól nagy kitartást és szervezettséget, a katonáktól pedig edzettséget követel. Nyíltan meg kell mondanom, hogy szovjet katonáink és a csehszlovák hadtest tagjai is szokatlan feltételek közé kerültek. Az ellenség éppen itt erősítette meg állásait, jelentős erőket vezényelt át erre a szakaszra, (a három német hadtest hat és fél gyalogos hadtestre és két páncélos hadtestre duzzadt), és jelentős tartalékokat is bevetett. Egyidejűleg igyekezett elnyomni a felkelést és megállítani a szovjet támadást. Igy bontakozott ki a kíméletlen harc a hegyekben. A Szlovák Nemzeti Felkelés támogatására indult hadműveletek során ezer halottunk volt. Duklát a szó legigazibb értelmében a szovjet és csehszlovák katonák vére áztatta. A duklai győzelem nem volt könnyű. Az 1. csehszlovák hadtestnek 884 halottja és 4068 sebesültje volt, ami ugyancsak jelentős veszteség. A felkelők veszteségeiről sajnos nincsenek pontos adataink. Azt hiszem rá kell mutatni, hogy barátságunk alapjai ott a harctéren, a súlyos duklai hadműveletek során alakultak ki. • E harc mely epizódjai maradtak ' meg különösen élénken az emlékezetében? — A Duklai-szorosért vívott harcban részt vett Moszkalenko tábornok 38. hadserege és az 1. csehszlovák hadtest, Svoboda tábornok parancsnoksága alatt. Meg kell említeni az 1. lovashadtest bátorságát, amely behatolva Csehszlovákia területére, az ellenség hátában folytatta harci tevékenységét. A hadtest nem tudott ugyan eljutni egészen a felkelőkhöz, ennek ellenére igen fontos szerepet játszott, mert elvonta az ellenséges erők egy részét. Később a lovashadtest ellátása nagyon nehéz volt, ezért parancsot kapott, hogy törjön ki az ellenség gyűrűjéből. Mindenekelőtt ágyúkat és fegyvereket vesztett, a legénység és a lóállomány aránylag kis veszteségekkel került ki az ellenség harapófogójából. Jelen voltam, amikor a hadtest egy völgyön tört keresztül. Az ellenség minden oldalról tüzelt rájuk, de ők bátran, szinte vágtatva jutottak ki az ellenséges fegyverek hatósugarából. Ezekben a harcokban nagy érdemeket szerzett Moszkalenko hadserege, a csehszlovák hadtest és személyesen Svoboda tábornok. Ügy érzem, kötelességem ismételten bizonyítani és elmondani, hogy a duklai harcokban a legelkeseredettebben védett magaslat ellen a csehszlovák hadtest indult támadásra. A magaslat néhányszor gazdát cserélt. Svoboda tábornok személyesen ment előre az első vonalba és az ellenséges tűzben szemé- ' lyesen irányította a tüzérségi és páncélos támogatással indított rohamot. A magaslatot elfoglalták. Természetes, hogy kénytelen voltam szemrehányást tenni Svoboda tábornoknak: „Tábornok úr, ön nem csatár, hanem hadtestparancsnok. ön vezeti az egész hadtestet. Az élete nem sajátja, hanem a csehszlovák népié, hát úgy védje. Még nehéz harcok állnak előttünk. Meghalni nem nehéz, de becsülettel kell meghalni, úgy, hogy az ellenségnek a legnagyobb veszteséget okozzuk". Persze a korholás alatt hangsúlyoznom kellett szavaim hivatalos jellegét, hiszen baráti kapcsolataink voltak, csak „Ludvík Ivanovicsnak" szólítottam. Ebben az esetben viszont kénytelen voltam a „tábornok úr" megszólítást használni. Amikor átléptük az ország határát, a csehszlovák katonák, a harci lobogó!alatt letérdeltek és a hazai földet csókolták. A nemzeti és erkölcsi érzésnek ezt az emotív megnyilvánulását saját bátorságuknak köszönhették. Annak, hogy szovjet bajtársaikkal együtt olyan kitartóan tudtak harcolni. Amikor hazájuk földjét csókolták a csehszlovák zászló alatt tettek esküt arra, hogy a német elnyomók teljes vereségéig folytatják a harcot, addig a pillanatig, amíg kiűzik hazájuk területéről a megszállókat. Akkor kaptam meg Svoboda tábornok táviratát, amelyben köszönetet mondott a segítségért és egyben kifejezte azokat az érzéseket, amelyeket a csehszlovák katonák a szovjet katonák iránt éreztek, akikkel együtt élték át a kegyetlen harc pillanatait. Valahol ott született meg a jelszó „A Szovjetunióval örök időkre"! A duklai harcokban született. Ezért olyan értékes ez a jelszó, mind a szovjet, mind a csehszlovák katonáknak, hiszen a súlyos harcokat nem lehet elfelejteni. És erre a nehéz időszakra kellene emlékeznie a csehszlovákiai fiatalságnak, a fiatal katonáknak is. Büszkék lehetnének az apák és idősebb fivérek tetteire, akik az 1944. évi csatákban olyan bátran és férfiasan harcoltak Csehszlovákia felszabadításáért. Barátságunk a harcban született, valóban a két nemzet véréből. Ki akarhatja igazán, hogy mindezt elfeledjük? Hiszem, hogy nem a csehszlovák nép, csak a szovjetellenes réteg, a szocializmus ellenségei. Hiszem, hogy kapcsolataink mindenkor barátiak lesznek és sohasem feledkezünk meg róla, hogy született barátságunk. Én életem végéig meghatottan gondolok azokra az élményekre, amelyeket a csehszlovák föld első darabján, majd később a prágai hadművelet során éltem át. Valóban mindent megértem: könnyeket, örömöt, hálát. Azt hiszem minden csehszlovák katonának, minden csehszlovák fiatalnak ismernie kellene a közös harcok és győzelmek történetét. A harci hagyományokat őrizni, gazdagítani kell és nem szabad megengedni senkinek sem, hogy e hagyományt — és még kevésbé, hogy a szovjet és csehszlovák népek barátságát beszennyezze. Feljegyezték: JAROSLAV HOMUTA DR. VÁCLAV KURAL