Új Szó, 1969. október (22. évfolyam, 231-256. szám)

1969-10-26 / 253. szám, vasárnap

Mi van az irodalmi körökkel ? NÉHÁNY ÉVE egyre-másra alakultak a különféle szakkörök. Leginkább az irodalmi érdeklődésű körök örvendtek népszerűségnek. Ilyen tárgyú kört alakítottak a művelődési otthonok, az Iskolák és a társadalmi szervezetek helyi csoportjai. E körök legtöbbje eredményesen dolgozott. A tagok tevékenységét író-olvasó találkozók, irodalmi vitaestek, és más hasonló akciók szervezése jelezte. Később a körök elnémultak, működésük egyre Inkább formálissá vált. Ma ott tartunk, hogy egy kézen is megszámolható, hány érdekkör működik. Legutóbb a losonci Kármán József irodalmi és művelődési kör hallatott magáról. A tagok névadójuk születésének 200. évfordulója, alkalmából nagyszabású ünnepélyt rendeztek. Többek között megnyitották a Kármán József életét és műveit bemutató állandó jellegű dokumentációs kiállítást, és felavatták a helyreállított Kármán József emlékművet, és az író születése helyén elhelyezett emléktáblát. Jelenleg ismét ennek a körnek a tagjai készülnek nagyobb szabású akcióra. December első felében Madách Imre halálának 105. évfordulójáról emlékeznek meg. A háromnaposra tervezett ünnepségsorozat keretében december 6-án a vidék íróinak műveiből irodalmi műsort mutatnak be és megnyitják két fiatal csehszlovákiai magyar képzőművész kiállítását. Másnap társaskirándulást szerveznek az alsósztregova-i Madách Múzeum, valamint a magyarországi Csesztve és a balassagyarmati Pallóc Múzeum megtekintésére. December 8-án délelőtt művelődéspolitikai kérdésekről szimpóziumot, délután irodalmi összejövetelt, este pedig Madách ünnepélyt tartanak. Az utóbbira meghívják Major Tamást, Sinkovits Imrét és Váradi Hédit, a budapesti Nemze'ti Színház tagjait. Az ismert művészek tolmácsolásában részletet szeretnének bemutatni Madách két nagy művéből, Az ember tragédiájából és a Mózesből. Ez az ünnepségsorozat mintegy folytatása lesz a vidék szlováksága által az e hő 17., 18. és 19-én megtartott Nógrádi-napoknak, melynek keretében a kultúra munkásai Losoncon és környékén a szlovák kultúra nagyjairól emlékeztek meg; előadásokat tartottak a mai szlovák irodalomról, valamint • népművelés és a kulturális élet időszerű kérdéseiről. A PÉLDÁK azt bizonyítják, hogy a losonciak hűek hagyományaikhoz és arra törekszenek, hogy kihasználják a művelődés nyújtotta lehetőségeket. Sajnálatos, hogy hasonló akciókat viszonylag kevés városban rendeznek. Az irodalmi körök munkájára talán az is.bénítólag hatott, hogy a tagság több helyen nem tisztázta a szerepkört. Egyesek inkább „írói", mint irodalmi körnek képzelték magúkat. Némelyik irodalmi körnek jogos az írói ambíciója. Erre éppen a losonci kör a legjobb példa, ahonnan jeles írók is kikerültek, és amely kör egykor eredményesen próbálkozott időszaki folyóirat megjelentetésével is. Az ilyen irányú szándékról a kör tagjai ma sem mondtak le. Tervükben első helyen szerepel, hogy amint anyagilag lehetővé válik, ismét kiadják egykori lapjukat, az Indulást, vagy megjelentetnek valamilyen más, hasonló időszaki folyóiratot. Az írói gárdát illetőleg Losoncon ehhez megvan a feltétel. A legtöbb irodalmi kör azonban aligha mondhatja el magáról ugyanezt. Éppen ezért lehet a kör írói kovácsműhely is, az elsődleges feladat azonban mégis más. AZ IRODALMI körnek mindenekelőtt az olvasás szeretetére, az olvasásban rejlő szépségek tudatos felismertetésére kellene nevelniök. Annál is inkább, mert nem mindenki tud olvasni azok közül sem, akik egyébként az ABC-t ismerik és különbséget tudnak tenni a műfajok között. Az olvasni tudáshoz az olvasmányok helyes arányú fogyasztását szükséges megtanulni. Csak ha tudjuk, hogy mikor, miből mennyit érdemes olvasni, értjük meg, és élvezzük igazában az alkotásokat. Ám az irodalmi körök talán éppen ezzel a kérdéssel foglalkoztak és foglalkoznak a legkevesebbet. Kissé háttérben maradt a klasszikus, valamint a mai irodalomnak a megismerése és a népszerűsítése is. Pedig ez alapvető követelmény. Különösen akkor, ha a kör tagjainak írói törekvései is vannak. Az egyéni alkotások ls csak úgy ítélhetők meg reálisan, ha ismerjük az igazi értékeket, ha van és tudunk mihez hasonlítani. A visszaesést a szerepkör téves értelmezése mellett talán az is okozta és okozza, hogy a körök nem kapnak megfelelő segítséget, módszertani útmutatást. Az irodalmi körök pedig számottevő munkát végezhetnének. Jelentősen befolyásolhatnák mind a népkönyvtárak, mind a járási újságok szerepkörét. A tudósítói hálózat kiépítésénél hasznos támogatást nyújthatnának a központi lapoknak is. NÉHÁNY KOR, mint például az említett, jól dolgozik, elismerést érdemel. Ezért is hívtuk fel tevékenységére ismételten a figyelmet. Az irodalmi köröknek azonban sokkal több a lehetőségük, mint amennyit jelenleg kihasználnak. Azon kellene lennünk, hogy a művelődésnek azok a sokra hivatott tagjai, akik szakkör formájában próbálkoznak dolgozni, magukra találjanak és jó munkát végezzenek mindenütt. A kibontakozáshoz egyrészt az szükséges, hogy meglegyen a kör tagjaiban a tenni-, a dolgozni akarás, másrészt pedig az, hogy a körök messzemenő anyagi és erkölcsi támogatást kapjanak a központi szervektől. BALÁZS BÉLA RAINER MARIA RILKE: ii szí nap Uram: letelt. A nyár nagy volt nagyon. Fektesd, ím, árnyad végig a napórán, s a rétek szelét engedd szabadon. Érjen be még a megkésett gyümölcs telítse még két verőfényes nappal, csorgasd a végső mézet bő patakkal, s a dús fürtökbe bort sietve tölts. Akinek nincsen háza, nem lesz már. Ki maga van most, soká nem lel társat, virraszt, és ír, és leveleket vár csak, és nyughatatlan ide-oda jár a fák közt, majd ha zsendülnek a hársak. Fordította: Simkó Tibor Nem akarok kimerítő képet festeni Vágkirályfáről, sem az öntevékeny színjátszásról mindent átfogó elmefuttatást írni, csupán az „ünnep" kapcsán az utóbbi kérdésről szeretném lejegyezni néhány gondolatomat. Napjainkban egyre gyakrabban felvetődik az öntevékeny színjátszás kérdése. Különösen ilyenkor, ősz elején időszerű róla beszélni, amikor is az egyre zorduló időjárás falak közé szorítja a kultúra munkásait, többek között a színjátszókat is. Tény, hogy az elmúlt két évtized alatt sokszáz színjátszó csoport működött országszerte, viszont az is tény, hogy az utóbbi évek folyamán számuk egyre csökkent. Csak ott és azon együttesek maradtak meg, ahol valóban mély gyökeret eresztett ez a nemes mozgalom, s ahol még vannak „áldozatkész" emberek. Hajlamosak vagyunk egy-egy jelenség láttán a vészharangkongatásra anélkül, hogy a kérdés gyökeréig próbálkoznánk hatolni. Mi is a helyzet tulajdonképpen? A legszembetűnőbb a színjátszó csoportok számszerű csökkenése. Véleményem szerint a nagy nekilendülés és nekibuzdulás után ez várható volt, törvényszerűen következett be. Állítom, hogy nem a televízió térhódítása okozta: mint ahogy azt sokan mondogatják. Ellenkezőleg: a televízió csak elősegítette, meggyorsította a minőségi változást, mert arról van itt szó: minőségi változásról. A televízió képernyője előtt igényesebb nézők nevelődtek fel, így aztán a színjátszó csoportok vezetői is kénytelenek voltak igényesebb darabok után nyúlni, elmélyültebb munkával igazi művészetre törekedni, hogy minél gyümölcsözőbbé váljék nemes munkájuk. E szándékot és kölcsönhatást csak köszönteni lehet és kell. Van azonban az öntevékeny színjátszásnak egy árnyoldala is, egy olyan nemkívánatos kísérő jelensége, amire „jól oda kell figyelni"! Mindenki által ismert tény, hogy a vidéki rendező általában tanító. Legtöbbje az ötvenes évek elején (a nagy nekibuzdulás korában) kezdte el pályafutását, amikor szinte kötelező volt az iskolán kívüli munka. Ezeknek az embereknek sok más egyéb elfoglaltsága is akadt, mégpedig igen fontos, mint pl.: önművelődés, távtanulás, közéleti tisztségek betöltése stb. Azóta két évtized múlt el. Nem sok idő egv, ember életében, de nem is kevés, éppen elegendő arra, hogy a megfeszített szellemi- és idegmunkában elfáradjanak. , Kiégtek, elfáradtak, mert forrongva fejlődő korunk túl sok terhet rakott a vállukra. A veszélyt abban látom, hogy elfáradt emberek helyébe kevés új, friss erő lép. Ezen kellene segítenünk valamiképpen, körültekintően és okos szóval megtanácskoznunk, hogyan tovább? Talán a tanítóképzés tantervébe kellene rögzíteni valamit, valami ésszerűt és elfogadhatót, hogy a főiskolákról és egyetemekről kikerülő fiatal tanítók szívügye lenne a színházkultúra és színjátszó mozgalom. Talán a többi értelmiségi között kellene megkeresni és megtalálni az ügy iránt érdeklődő, tehetséges embereket, hiszen számuk a múlthoz viszonyítva megtízszereződött falvainkban és vidéki városainkban. Ne csak értelmiségi csoport, réteg ügye legyen a színjátszás, hiszen egy nemes ügy szolgálatában mindenki hozhat némi „ádozatot", habár kockázatos és csak féligazság lehet a kifejezés használata, mert lehet azt nemes szórakozásnak is nevezni, sőt önművelődésnek is, végső soron pedig, aki a művészetekkel jegyzi el magát, csak emberibb emberré válhat... Emberibb ember. Túlzás? Lehet. Én mégis azt állítom: ahol virágzik a kultúra, ott igenis emberibb emberek élnek. Már a közhangulata, más a levegője annak a falunak, városnak, más az emberek egymáshoz való viszonya, A SZÍNJÁTSZÁS ES EGY FALU SIKERE ÜNNEPELTEK A VÁGKIRÁLYFAIAK másképpen köszön a gyermek, másképpen fogadja a szót az idős, rendezettebbek, virágosabbak az utcák, ablakok, jobb ízű a kenyér, a bor, szebben szól a nóta, serényebb a munka ... SSsSaSíríi Pozsonyi Marika Petőfi verset szaval. mm Jelenet a Cigány című színműből. A napokban Királyfa is számot adott önmagáról, kultúrájáról. Ünnepelt a falu népe. A CSEMADOK helyi szervezete ülte fennállásának huszadik évfordulóját. Nem volt könnyű a kezdet, mégis 104 taggal kezdte tevékenységét a szervezet. A tagok nemcsak kulturális téren tevékenykedtek, hanem benne voltak és vannak a hnb különféle szerveiben, bizottságaiban. 1957-ben a kultúrház építése is a CSEMADOK kezdeményezésére indult meg. De a szervezet tagjainak nevéhez fűződik a park és az óvoda létesítése, ném beszélve a többi faluszépítési akcióról. Szép sikereket ért el a tánccsoport is. Irodalmi téren jó néhány nagysikerű rendezvényt szerveztek. Többek között csehszlovákiai magyar írókkal és költőkkel is találkozott a falu népe. A színjátszó mozgalomnak bevezető és hozzábeszélés nélkül tanúskodjék maga a felsorolás, ami szemnek és agynak ugyan száraz adathalmaz, annál több a befektetett munka, a sok kellemesen eltöltött est, a rengeteg megérdemelt taps: 1951: Lúdas Matyi, 1952: Csikós, 1954: Zsuzsi, 1955: Dulska asszony erkölcse, 1956: Bor, 1957: Nagy,mama, 1958: Cigány, 1959: Élés Marika menyasszonyi fátyla, 1960: Vén bakancsos fia és a huszár, 1961: Mikor a hárs virágzik, 1962: Bolondóra, 1963: Dankó Pista, 1964: A számadó felesége, 1965: Nem élhetek muzsikaszó nélkül. 1966: Gazdag szegények, 1968: Cigány (felújítás). A színművek rendezőit is érdemes megemlíteni: Kovács Károly, Poór Lajos, Páldy Ferenc, Takács Lénárt, Bcsi László ... A színjátszó csoport több országos vetélkedőn vett részt, 1968-ban pedig Magyarországon — Sármelléken — arattak forró és megérdemelt sikert a Cigány előadásával. A jubileumi ünnepélyen közel négyszáz ember szorongott a kultúrházban. A beszédek elhangzása és a díszoklevelek kiosztása után Kosincky Július lépett a színpadra. Bevezető és összekötő szövege mvomán megelevenedett az elmúlt húsz esztendő dalban, szóban, táncban és muzsikában ... Nem festettem kimerítő és teljes képet Királyfáról, csupán egy pillanatra villantottam rá a szó fényét arculatára. A színjátszó mozgalomról sem írtam részletesen, csupán ökölnyi gondolatkövet dobtam egy képzelt állóvízbe, aminek nyomán — gondolom és remélem — kissé szétgyűrűzik a „víz" mindannyiunk hasznára, s talán örömére. LOVICSEK BÉLA Kulturális hírek • A FRANCIA Pierre Emmanuel lett a nemzetközi PEN Klub új elnöke a mandátuma végeztével leköszönő Arthur Miller után. Pierre Emmanuel 53 éves, eredeti neve Noel Mathieu és 1968 óta tagja a francia akadémiának. • A GENFI városi könyvtár rajzokat, metszeteket, karikatúrákat, albumokat, népi alkotásokat válogatott össze gyűjteményeiből: valamennyi Napóleon alakját örökíti meg két évszázad grafikájának a tükrében. • A SKIRA kiadó megjelentette Maurice Besset monográfiáját Le Corbusier-ről. A kötet húsz színes melléklete és kétszáz fekete-fehér táblája összefoglaló képét adja a nagy építész művészetének. • TÍZ HÖNAP alatt hatvanötezer példányban adták el Simoné Berteaut-nak, az énekesnő testvérének Piaf című könyvét, a Róbert Laffont kiadó újdonságát Párizsban. • JEAN JACQUES VIERNES nyolcvan „felvonásból" álló televízió-filmsorozatot készít Fielding Tom Jones-ából, Michel Le Royer-val a főszerepben. • VEVEY (Svájc) városában létrejött a Hindemith Alapítvány, melynek célja a zeneszerző műveinek népszerűsítése. Hamarosan megalakul a Hindemith Intézet is, amely az életmű összegyűjtésével és kritikai feldolgozásával foglalkozik majd. • RENDELÉSRE ÍRT operák: A nyugat-berlini Deutsche Oper 1969—70-es évadját Boris Blachernek az opera felkérésére komponált 200 000 tallér című, egy Solem Alejchein szövegre írt művével nyitották meg. Ezenkívül két operát íratott még a világhírű intézmény: • BERCAIES spanyol fürdőhelyen megnyitották a „homoki múzeumot", amely a tengerparton egymás mellé sorakoztatja különböző országok művészeinek alkotásait. Az eredeti múzeumban Gina Pane (Olaszország), Berrocal [Spanyolország), Coste Coulentianos (Görögország), Vaulasus (Hollandia), Székely Vei a (Magyarország), Augusztái Cardenas Kuba), Magda Frank (Egyesült Államok), Román Viktor (Románia) és Fumijó Otani (Japán ) szobrai láthatók már. • SAJTÓ alá rendezték és a Suhrkamp Verlagnál még az ősszel megjelentetik Bertold Brecht eddig fellelt filmforgatókönyveit. Brecht ez irányú — és mind ez ideig kevéssé ismert — tevékenységének a feltárása meglepő eredményekkel járt: a könyv szerkesztői huszonhárom forgatókönyvet és rendezői vázlatkönyvet, valamint sok tervvázlatot találtak, és ezenfelül tizenöt jslyan forgatókönyvről is értesültek, amelyek eddig nem kerültek elő. Előkerült azonban Brecht és Ernst Ottwald Kuhle Wampe, avagy kié a világ című proleletái filmje, amelyet a weimari cenzúra annakidején azonnal be is tiltott.