Új Szó, 1969. október (22. évfolyam, 231-256. szám)

1969-10-25 / 252. szám, szombat

A véres uteu A különös utca Prágában van. Igaz, hogy nem ez a neve, és nem is olyan híres, mint például az Aranyművesek utcája, ahol a középkor aranykeresö alkimistáiról szóló legendákat őrzik a faiak. Nem azért véres, mintha itt kellene a „vesszőfutásra" ítélteknek végigjárni a kínok útját. Nem, ennek az utcának semmi köze sincs a feudális középkorhoz. Az igazi neve Vladislav utca, és csak egy rövid szakaszán „véres", különösen szombaton és va­sárnap. Persze, nem is azért, mintha itt véresre vernék egymást az emberek. Kocsma van az utcában, mert egy prágai utca kocsma nélkül elképzelhetetlen, de az ott elfogyasztott árpáié inkább bé­kés meditálásra késztetni a sör kedvelóit, nem pedig dulakodásra. Aztán ebben az utcában van az Állami Biztosító hátsó bejárata is, amely előtt hétfőn reggel összetört kocsik sorakoznak, a „vasár­napi úrvezetők" ügyességét bizonyítandó. De a „véres" jelző nem ezektől származik A különös jelenség magyarázata az, hogy ebben az utcában mű­ködik.a főváros fogászati készültsége. Talán nem is kell felidézni, hogyan kezdődik az ilyesmi. A fáj­dalom kezdetben egész enyhe, az ember azt mondja: „Ah, vasárnap még kibírom", aztán nemsokára, már csak fél szemmel nézzük ezt a szép világot, mert arcunk úgy megdagad, hogy másik szemünk teljesen eltűnik. Ilyenkor kapjuk a jótanácsokat, amelyek azon­ban végül is paranccsá válnak: menj orvoshoz! Dehát melyikhez? A rendelők szombaton és vasárnap zárva vannak, fogászati ké­szültség pedig csak egy van, itt a Vladislav utcában. így aztán a hét két utolsó napián a főváros minden fogfájós lakosa ide igyek­ezik. Persze, itt is sorba kell állni, de a várakozók nem idegesek, nem türelmetlenkednek. Inkább megnyugvás számukra, hogy nin­csenek egyedül, hanem számos sorstársukkal találkozhatnak. Ilyenkor születnek azok a fura gondolatok, hogy „már nem is fáj annyira, tulajdonképpen semmiség az egész, nyugodtan haza­mehetnék", de az ember a kisablak elé kerül, ahol felveszik sze­mélyi adatait és arra gondol, hogy ha már ennyit várakozott, ak­kor kár lenne megfutamodni. Kár lenne az elfecsérelt időért... mert ugyebár, csak erről van szó. hiszen már nem is fáj olyan nagyoi), sőt... egyáltalán nem fáj, csak úgy, inkább kellemesen zsibog. Na és az arcunk is mintha lelohadt volna, és ... igen ... már a másik szemünkkel is látunk: Amikor az ember adatait már felírják, úgy érzi, hogy elkötelez­te magát az ördögnek. Utána pedig üldögél a karosszékben, vagy sétál a váróteremben. Nyílik a rendelő fehér ajtaja, és kilép rajta egy ifjú ember, szőke göndör fürtjei a vállát verik, de injekciótól elferdüli vonásaival igazán nem emlékeztet valami hosszúhajú, hős Apoilóra. A feliér ajtó mögül női sikoly hallatszik. A várakozók szoborrá merevednek, valaki észrevétlenül előveszi zsebkendőjét és letörüli homlokáról a hideg verejtéket. A többség azonban hagyja, hogy a verejték lecsorduljon az arcán, mert ezen a helyen nem illik — sorstársaink szeme előtt — ilyesmit csinálni. Érdekes, hogy egy fog, egy kis apró csontocska, még egy olyan hatalmas, erős építményt is megingat, mint egy több mint két mé­teres férfi, f ifi Fried festőművész megállapítására gondolok, misze­rint a fogak: harminckét kis koporsó, amelyekben az ember foko­zatosan eltemeti fiatalságát. Nos, ma a jelek szerint megint elte­metek egyet. Tulajdonképpen mennyi van még? Nyelvemet arra u kis csontdarabra nyomorr, ami miatt az éjjel nem tudtam el­aludni ... jaj, jaj, jaj... nagyon fáj... Na, most engem hívnak. Aprótermetű, szimpatikus doktornő áll elöltem. Vajon honnan van annyi erő ezekben a kis kezekben? De... de hol vun az a több mint kétméteres óriás, aki előttem lé­pett be a rendelőbe? A sarokban, a heverőn fekszik, homlokán vi­zes borogatás ... injekciózás közben „lefeküdt". „Férfi?" — mondja kérdő pillantásomra a doktornő. Ezzel min­dent megmondott, már nem is kell hozzátenni, hogy „csak". De éppen ezért, amikor a fogót agyonplombált fogamra teszi, a tortú­ra alnti meg sem nyikkanok. Ľ zen az októberi hétvégén 127 szenvedőn segített a készültség. L- Többségük prágai volt, de az orvosok nem lokálpatrióták, segítenek cseheknek, szlovákoknak, magyaroknak egyaránt, nem törődnek azzal, hogy nem „füderalizált" szervek. Ezért ha az ol­vasók közül valaki Prágába utazik és ünnepnap, vagy a hét utolsó ket napján úgy érzi, hogy valamelyik fogán csak a „hideg vas" segít, keresse fel a készültséget a „véres utcában". LENKA HAŠKOVÁ A magyar alapiskolák ügye a lévai járásban A közelmúltban Rácz Olivér, az SZSZK oktatásügyi minisz­terhelyettese és Szamos László, az Oktatásügyi Minisztérium Nemzetiségi Osztályának dolgo­zója a Lévai jnb iskolaügyi szakosztályára látogatott, hogy közelebbről is megismerkedjen a járás iskolaügyi problémáival, elsősorban a magyar tannyelvű iskolák helyzetével. A megbeszélések során szá­mos iskolaügyi probléma került megvitatásra. Szó esett egye­bek között a közös igazgatás alatt levő magyar tannyelvű A közép-szlovákiai mezőgaz­dasági és élelmiszeripari üze­mekben is megindult a kezde­ményezés fejlesztésére irányuló mozgalom a CSKP KB szeptem­beri plénumának felhívása alap­ján. A felhívást megvitatta és ennek megfelelő intézkedéseket fogadott el a Zólyomi Tejüzem, a Mezőgazdasági Építővállalat, a Húsfeldolgozó Vállalat, vala­mint~~a Füleki Állami Gazdaság pártaktívája. Felbontják és sa­ját viszonyaikra alkalmazzák a felhívást a Zsolnai Erdőgazda­ság kommunistái is. A kerületi pártbizottság a mezőgazdasági dolgozók kez­deményezését a legégetőbb munkaszakaszokra akarja irá­nyítani. A jelenlegi húshiány alapiskolák munkájáról. Az el­telt évek gyakorlata igazolta, hogy az iskolák bürokratív mó­don történő összevonása nem biztosított kedvező feltételeket az oktató-nevelőmunka javulá­sához és fokozásához. Ezért a jnb iskolaiigyi szak­osztálya tervbe vette mindazon közös igazgatás alatt levő is­kola különválasztását, ahol ar­ra megfelelő káder- és anyagi feltételek vannak. A jnb isko­laiigyi szakosztályának vezető­jétől, Kmef elvtárstól szerzett tájékoztatás szerint az idei tan­aira ösztönözi a kommunistákat, hogy különösen nagy gondot fordítsanak az állattenyésztés­re. Közép-Szlovákiában tavaly óta 26 ezerrel csökkent a szarvasmarha-állomány, a ser­tésállomány pedig 29 ezer da­rabbal kevesebb. Ugyanakkor megnövekedett az állattenyész­tés intenzitása, mégpedig 25 százalékkal, ami kiváló ered­mény. Mivel az állattenyésztők kezdeményezése az állomány feltöltésére irányul — és erre ösztönöz a gazdasági mechaniz­mus is —, felmerül a veszély, hogy a megnövekedett állo­mány hizlalása extenzív irányt vesz, és újra takarmánygondok merülnek fel. Ezért hatásos in­tézkedéseket tesznek a lakar­év megkezdése előtt külön igazgatás alá helyezték a dé­méndl, a nagysallói, a csatai és a nagyölvedi alapiskolát. Megfelelő anyagi feltételek hiánya miatt a járás területén néhány teljes szervezettségű kilencéves alapiskola és több 1—5 osztályos alapiskola közös igazgatás alatt maradt. Kmef osztályvezető szavai szerint ezen iskolák különválasztására egyelőre nem nyílt lehetőség, de a probléma megoldása fo­lyamatban van. A látogatás és megbeszélés során Igazolódott, hogy a lévai Járási Nemzeti Bizottság iskola­iigyi szakosztálya behatóan foglalkozik a magyar tannyelvű alapiskolák ügyével. Sz. L. mány és takarmánykeverékek megfelelő biztosítására: idén egynegyedével több takarmány marad a mezőgazdasági üze­mekben, mint tavaly, 75 ezer tonnát nyernek az állami ala­pokból és nagy figyelmet for­dítanak a rétek és a legelők feljavítására. A rétek és a le­gelők feljavítására és hozamá­nak növelésére néhány évvel ezelőtt indított ún. besztercebá­nyai mozgalom jó tapasztalato­kat eredményezett. E mozgalom pozitív tapasztalatait inost ki kellene használni, mert ezt a kezdeményezést az utóbbi idő­ben elhanyagolták. Itt a ťétek hozama átlagosan alig több az 1965. évinél. E kezdeményezés felújításával nemcsak a húsel­látás kérdését lehetne megolda­ni, hanem jó alapot nyújthat­nának arra is, hogy az állatte­nyésztők igyekezete reális le­gyen, és ne veszítsük el a ré­ven azt, amit a vámon nyerünk. tvil.) Nagyidat kontrasztok (Tóthpál Gyula felv.) Mezőgazdasági kezdeményezés Közép-Szlovákiában CBRnji'KM? riZ&úA- .-.)' -' ., Á motívumok megvonják a határvonalat Politikailag rendkívülien mozgalmas időszakot élünk; ezt látjuk, halljuk, tudjuk. A küzdő­tér egyfelől szinte végtelen, nincs országhatárok közé zárva, az egész munkásmozgalom ér­dekelt benne, másfelől pedig túlságosan is véges, hiszen ben­nünk, önmagunkban is megvan. A küzdőtérnek e két pólusa kö­zé szorul az ország, a párt, a munkahely és a hol kevesebb, hol több munkatárs, s vala­mennyien kölcsönösen hatnak egymásra. Ebből a sokrétű egy­másrahatásból adódik, hogy küzdelmünk meglehetősen bo­nyolult, hiszen a küzdő felek és szempontok közül itt az egyik, olt a másik rugaszkodik az elő­térbe, sokszor nem is az igaz­ság, hanem egyszerűen a hang­erő szerint. Ami bizonyos, az a jelmondat és a cél: a zászlóra a marxiz­mus—leninizmus elvei vannak írva, s az ellenség a nacionaliz­mus, a szocializmusellenesség, a jobboldali opportunizmus és a szektásság. Elvileg ma már nem olyan nehéz eldönteni, me­lyiknek mi a platformja, mire épít és milyen célt követ. Mng­értésükhöz hozzásegítettek a leleplező tanúságtételek, a köz­ponti bizottsági plenáris ülések és nem utolsósorban azok a hi­vatalos jelentések, amelyekből fény derült a rendszerellenes mozgolódásokra és szervezőik­re. Az elvek tisztázásánál azon­ban sokkal bonyolultabb a gya­korlati, a konkrét esetekben va­ló differenciálódás. Márpedig most ezen van a sor. Egyesek azt mondják, az len­ne igazi, ha a párt tagsága egy­tizedére csökkennék, mert ak­kor valóban csak a legegészsé­gesebb magva maradna meg. Mások kiegyeznének az egy­ötödében, az egyharmadóban vagy akár a felében is. Szóval így: dekázva-centizve, mintha egy párt tagságát politikai meggyőződés és politikai aktivi­tás szempontjából mázsálni le­hetne. Vannak aztán olyanok, akik szentet hunynának minden el­követett ostobaság fölött, s méghozzá nem is mindig titok­zatos, későbbi érvényesülésre számító politikai célzattal, ha­nem egyszerűen naiv szolidari­tásból. Politikában nem szoktak a názáreti jámborság nyelvén be­szélni, de civilizált társadal­makban politikai vétségekért | legalábbis egy párton belül) nem szokás a spanyol inkvizíció példáját sem követni. Pártunk első titkára a központi bizottság szeptemberi plenáris ülésén el­hangzott zárszavában ezzel kap­csolatban többek közt kijelen­tette: „Egyeseket joggal zártunk ki a pártból. Aki az ellenséges oldalon áll, nemcsak ebben a szervben (a központi bizottság­ban — a szerk. megj.), hanem a pártban is, unnak itt nincs ke­resnivalója tekintet nélkül arra, milyen volt megelőző fejlődé­se." Aztán tovább: „A kommu­inista párt nem karddal csinálja a politikát. És a nevelés, az szintén nem az elfürészelés kér­dése, nem a bosszú, nem a re­vanš kérdése, nem a személyi számlák kérdése." Tehát egyfe­lől a szigor az ellenséggel szemben, másfslől a jószándé­kú, megnyerő-meggyőző, elvtár­sias nevelőmunka a megtéved­tekkel vagy a homályosan lá­tókkal kapcsolatban. Vagyis differenciálás a differenciáló­dásban. A tavaly januári fordulat létjogosultságát a kommunisták becsületesen gondolkodó több­sége nem vonja kétségbe. Mai pártvezetésünk is leszögezte, hogy már jóval korábban is in­dokolt lett volna. A személyi hatalom, a túlbürokratizált irá­nyítás, a deformációk jóvátéte­lének halogatása (és újabb de­formációk elkövetése), továbbá az égető gazdasági-politikai problémák megoldására, vagy egyáltalán csak bevallására va­ló képtelenség nyilvánvaló oka voll a társadalmi stagnálásnak, a tömegaktivitás fékezésének, lizen akart változtatni január, s bíztunk benne: változtatni fog. Arról volt szó, hogy az elvek helyesek, csak megvalósításuk, érvényesítésük módszerén kell változtatni, mégpedig úgy, hogy megfeleljenek az elvek — «i marxi—lenini elvek — szelle­mének. Aki ennek híve volt, an­nak ma nincs mit szégyellnie, hiszen azt akarta, hogy ne le­gyen ellentét a szavak és a tet­tek között, a szocialista elvek és a Novotný-féle szocialista gyakorlat között. Hogy azután a szavak és a tettek között újra­el mélyült az összhang hiánya, azt már nem voll olyan könnyű felismerni. « Mert vajon a kisemberek tud­ták e, hogy lehetetlen vagy el­lenséges szándékú politikusok megbénították az államhatalom szerveit, hogy (saját vezetői is) szándékosan bomlasztották a rendőrséget, a katonaságot, hogy megszűnt a pártszervek befolyása a tömegtájékoztatási eszközök nagy többségére, hogv sorra nem teljesítik a szövetsé­geseinknek tett ígéreteket, hogy lehetővé tették a gazdasági visszaéléseket, és hogy minden­nek a felszíni látszata nem a ,nem akarjuk megismételni az ötvenes évek praktikáit" taktika eredménye, hanem a vezetés te­hetetlenségének következmé­nye. Aki elkötelezte magát a szocializmus ügyének, annak természetes lett volna, hogy be­csukják a „halál a kommunis­tákra" jelszó hirdetőit, s leg­alább megintik a „magyarok a Dunába" álok harsogóit. Persze, sokan hitték: mindez abnormá­lis szélsőség, nincs tömegalapja, nem jelenthet veszélyt. Csak­hogy amikor már többen voltak, akkor sem görbült meg egyet­len hajszáluk sem; s valóban, az apgusztus előtti (ma már tud­juk: enervált, akcióképtelen) ál­lamgépezet vajon mire lett vol­na képes, ha a gyilkos szavakat gyilkos tettekre váltják?! Ha az egyszerű párttagok ezt nem látták, mert nem minde­nütt láthatták, akkor tévedésük elsősorban ebből származik. Hasonló kérdés az elvi-ideo­lógiai zűrzavar. Gyökerei (so­kan rámutattak már) szintén a január előtti időkbe nyúlnak vissza, mégpedig az osztálynél­küli társadalom kinyilatkozta­tásáig. Január után ebben a te­kintetben maga a pártvezetés is későn foglalt állást, s amikor állást foglalt, véleménye — úgy tudtuk — a marxizmus—leniniz­mus legjobb tudósainak véle­ménye volt. A fenntartást a kí­sérleti jelleg indokolta, de ami­kor a jobbról-balról jött túllici­tálás voltaképpen már elfedte az eredeti lényeget, az orientá lődás nagy szakértelem, alapos tudás nélkül lehetetlen volt. Ma sokan mondják: ők látták a bajt, ők tisztában voltak min­dennel. Érdekes, legfelsőbb ve­zetőink sem tagadják, hogy csak akkor kezdtek tisztán lát­ni valójában, amikor alapos in­formációk révén, a lények fel: | fedése után rájöttek az össz.e­függésekre, amikor lelepleződ­tek a visszásságok és ellensé­ges célok, amelyeket követőik > rafináltan a szocialista elvek frázisaiba burkoltak. Nem két- . séges: voltak, akik ösztönösen J vagy tudatosan felismerték,

Next

/
Thumbnails
Contents