Új Szó, 1969. október (22. évfolyam, 231-256. szám)
1969-10-25 / 252. szám, szombat
Súlyos valsag Libanonban Nasszer közvetít a libanoni kormány és a palesztinai ellenállók között Az ENSZ-közgyűles plenáris ülése Bejrút — Libanon az 1958. évi polgárháború óta legsúlyosabb válságát éli át. Az ország főbb városaiban és községeiben meghatározatlan időre kijárási tilalmat rendeltek el. Libanoni hivatalos verzió szerint a csütörtöki tüntetések országszerte összetűzések nélkül folytak le. Az ország muzulmán vallási és politikai vezetői viszont egyre-másra fejezik ki nyilvánosan rokonszenvüket a palesztinai kommandók iránt és teljes cselekvési szabadságot követelnek nekik. i'ouább éleződik a viszony Libanon és szomszédja, Szíria között. fii bejrúti rádió csütörtök esti adásában közölte, hogy a szíriai határ mentén tankok és páncélautók támogatásával jelentős fegyveres erők sorakoztak fel. Csütörtökön délután Kairóba érkezett Fuad Torke, a libanoni külügyminisztérium politikai osztályának igazgatója, Charles Helou libanoni elnök különmegbízottja, hogy az EAK közbenWashington — Georgij Beregovoj és Konsztantyin Feoktyisztov szovjet űrhajósok az Egyesült Államokban tett látogatásuk során csütörtökön a kaliforniai Anaheimben részt vettek az Amerikai Repülésügyi és Űrhajózási Intézet hatodik évi kongresszusán. Feoktyisztov a kongresszuson felszólalva hangsúlyozta, hogy nézete szerint a világűrnek nincs jelentősége katonai szempontokból, hanem ellenkezőleg, a világűrben sor kerülhet a különböző nemzetek békés együttműködésére. Elmondotta továbbá, hogy a szovjet űrkutatási programnak öt fő célkitűzése van. 1. Kiépíteni egy nagy orbitális állomást a világűr tudományos kutatására s ez az állomás közeli pályán keringene a Föld körül. 2. Feljuttatni a Földtől néhány ezer kilométer távolságra egy emberi legénység nélküli automatikus asztrofizikai laboratóriumot. 3. Őrhajót indítani emberekkel a fedélzetén a Marsra, a Vénusra és a Merkúrra. 4. Tökéletesíteni az emberi legénység nélküli automatikus űrállomásokat, amelyek kutatásokat végezhetnének a távolabbi égitesteken. 5. Föld körüli pályára bocsátani távösszeköttetési célokra és időjárásjelzésre automatikus mesterséges holdak hálózatát. Feoktyisztov a kölcsönős együttműködéssel kapcsolatban A dicső Dawk-jelentés, amely »» azt javasolta, hogy 1972ben számolják fel a külügyminisztériumot, egyáltalán nem volt elhamarkodott. Hosszú hónapokon át tanulmányozta az elavult kormányintézmények felülvizsgálására alakult elnöki bizottság. Donald Dawk, a bizottság elnöke dolgozószobájában fogadott és Interjúban a következőket adta tudtomra: — Számos kihallgatás után arra a megállapításra jutottunk, hogy a külügyminisztérium már nem tölti be hivatását, és a felszámolásával nyert anyagi eszközöket nagyszerűen felhasználhatjuk nukleáris haditengerészetünk fejlesztésére. — Ecsetelhetné részletesebben, hogyan jutott erre a következtetésre? — érdeklődtem. — A kivizsgálás alatt megállapítottam, hogy az Egyesült Államok jelenlegi rendszerében a külügyminisztériumnak nem sok köze van a külpolitikához. A külpolitikai kérdésekről többnyire a hadügyminisztérium, a Cl A vagy Henry Kissinger dönt. Mivel a külügyminisztérium csupán az ő tevékenységüket utánozza, arra a megállapításra jutottunk, hogy további tevékenysége fényűzés, amely nélkül az ország nagyon jól meglesz. — De hogyan fogják a diplomáciai kapcsolatokat fenntartani a többi országgal? járását kérje Libanon és a többi arab ország viszályának elsimítása érdekében. Nasszer elnök megerősítette, hogy kapcsolatban áll a libanoni vezetőkkel a libanoni kormány és a palesztinai fegyveresek közötti viszály éleződésének megakadályozása céljából. Arafathoz, a palesztinai felszabadítási szervezet végrehajtó bizottságának elnökéhez címzett levelében az egyiptomi államfő „az arab harc legnemesebb és legbecsületesebb elemének" nevezte a palesztinai gerillák mozgalmát. Helou elnök is üzenetet intézett Arafathoz. Ebben visszautasítja a dél-libanoni eseményekkel kapcsolatban a bejrúti vezetőket ért vádakat, sajnálkozását fejezi ki a fegyveres erők és a palesztinai ellenállók véres összecsapásai miatt, és azt állítja, hogy Libanon tekintet nélkül a mostani incidensekre, mindenkor szívügyének tartotta a palesztinaiak sorsát. kijelentette, hogy az űrkutatás ma olyan szakaszba jutott, amelyben nélkülözhetetlen az amerikai és a szovjet tudósok együttműködése. (CSTK) Az olasz dolgozók milliói sztrájkolnak Róma — Tegnap az olasz dolgozók milliói vettek részt sztrájkokban és tiltakozó tüntetéseken. Az ország 11 városában hirdettek meg általános sztrájkot tiltakozásul a létfenntartási költségek emelkedése és a magas lakbérek ellen. Hasonló akciókra kerül sor a következő napokban más olasz városokban is. Olaszország egész területén tegnap 24 órás sztrájkba léptek a városi közlekedési alkalmazottak, az autóbusz-, a villamos- és a trolibuszvezetők, valamint a kalauzok. A sztrájkban részt vettek a mellékvasútvonalak és a folyami közlekedés alkalmazottal Is. A római .egyetem bölcsészeti karának aulájában a diákok tegnap tiltakozó gyűlést tartottak társuk, Franco Russ, az ellenzéki diákmozgalom egyik vezetőjének letartóztatása miatt. A FINANCIAL TIMES jelentése szerint Kína ős Nagy-Britannia kereskedelmi forgalma 1969-ben az előző évhez viszonyítba csaknem kétszeresére növekedett. — jelentésünk megállapította, hogy a hadügyminisztériumnak sokkal nagyobb lehetősége van a tárgyalásokra a katonai ART BUCHWALD: juntákkal, amelyek az utóbbi időben egyre népszerűbbek lesznek a világban. Néhány tábornokunk már megállapodásokat is kötött más kormányokkal, és hozzá kell tenni, hogy sokkal rugalmasábbat, mint külügyminisztériumunk diplomatái. — Ez valóban meggyőző érv — jegyeztem meg. — A következő indok, amiért a diplomáciai tevékenységet átruházzuk a hadügyminisztériumNew-York — Az ENSZ-közgyülés 24. ülésszaka csütörtökön plenáris, ülést tartott New Yorkban a világszervezet 25. évfordulójával kapcsolatos program előkészítéséről. Meghallgatták az előkészítő bizottság beszámolóját, amely szerint az évforduló alkalmával valamenynyi tagországnak meg kell erősítenie hűségét az ENSZ elveihez és céljaihoz. Iszraeljan szovjet küldött a vita során elhangzott felszólalásában jelentős eseményként értékelte az évfordulót. Csaknem negyed évszázadon keresztül sikerült megakadályozni az új világháború kirobbanását, másfelől viszont — hangoztatta a szovjet küldött — a béke mindmáig ingatag. Ez azt Jelenti,' hogy az ENSZ távolról sem érte el céljait. A szovjet kormány ebből a meggondolásból kiindulva terjesztette a 24. ülésszak elé a nemzetközi biztonság megszilárdításának kérdéseit. A plenáris ülésen felszólalt még az Egyesült Államok, Mexikó, Anglia, Chile, Kanada, Románia és Dánia képviselője is. Mindannyian támogatják az előkészítő bizottság beszámolójában foglalt következtetéseket és javaslatokat. A közgyűlés 1. számú (politikai) bizottságában csütörtökön Afganisztán, Törökország, Líbia, Ceylon, Burma, Irán, Mauritánia, Ausztria, Csád, Guayana, Kenya és Pakisztán kiildöttra: a katonáknak olyan az anyagi helyzetük, hogy katonai támogatást nyújthatnak azoknak az országoknak, amelyek együttműködnek az Egyesült Államokkal, és megtagadhatják azoktól az országoktól, amelyek nem akarnak velünk együttműködni. A külügyminisztériumnak hiányzanak ezek az ösztönző eszközei. Vizsgálatunk során megállapítottuk, hogy az utóbbi években Washingtonban járt valamennyi államfő^ kifejezte azon kívánságát, hogy meglátogassa a Pentagont, azonban egyikük sem óhajtotta tiszteletét tenni a külügyminisztériumban, noha sokkal közelebb fekszik a város központjához. Mérlegelni kell továbbá azt is, hogy Melvin Laird hadügyminiszter estéről estére a televízióban magyarázza külpolitikánk egyes kérdéseit, ezzel szemben William Rogers külügyminiszter hivatalba lépése óta meg sem szólalt. — Igaza van — mondottam —, ennek ellenére úgy tűnik, hogy a külügyminisztériumnak bizonyos hagyományai vannak, amelyek hiányozni fognak, ha a külügyminisztérium megszűnik. — Ez tény, azonban a külügyminisztérium ráfizetéses válje szólalt fel. Valamennyien támogatták a Szovjetunió kezdeményezését a béke és a nemzetközi biztonság megszilárdítására. Milko Tarabanov bolgár delegátus beszédében rámutatott a szovjet javaslatok fontosságára a jelen időszakban, amikor egyes országok ellen agressziót folytatnak, ami esetleg világkonfliktussá szélesedhet. Folytatódott az általános vita az ENSZ 2. számú bizottságában is, ahol a Gazdasági és Szociális Tanács tevékenységéről szóló beszámolót vitatják meg. A bizottságban felszólalt Za-' harov saovjet delegátus, aki megemlítette, hogy a Szovjetunió 50 fejlődő országban 680 ipari és egyéb objektumot épít. Franciaország, Nagy-Britannia és az E)gyesült Államok állandó ENSZ-képviselője levélben tiltakozott a Biztonsági Tanács elnökénél a Német Demokratikus Köztársaság kormánya levelének a tanács hivatalos okmányaként történt közzététele ellen. Ebben a levélben az NDK kormánya elítélte a Német Szövetségi Köztársaságot, amiért támogatja a dél-afrikai fajgyűlölő rezsimet. A három nyugati nagyhatalom a levélben arra hivatkozik, hogy „Németország nevében szólni" kizárólag a Német Szövetségi Köztársaság kormánya jogosult. lálat. Lakosságunk soha nem tudja, hogy ez az intézmény mire fordítja pénzét. A kongresszusi bizottság előtt vállomástevők egyike kijelentette: „A külügyminisztériumban az ember a dollárjaiért még egy alapos baklövést sem csinálhat, ellenben, ha a hadügyminisztériumba fektetjük a pénzünket, biztosak lehetünk benne, hogy valahol valami mindig kirobban. — És mi lesz a külügyminisztérium washingtoni székházával? — A földszinten lesz az útlevélkiadás. Igyekszünk majd minél több nagykövetet elhelyez-, ni a vízumkiadásnál és az üzemi konyhában. A többi emeletet valószínűleg megszállja a tengerészgyalogság. Az amerikai külképviseleti hivatalokat átveszi a hadügyminisztérium. Ez az átmenet végeredményben végtelenül egyszerű lesz, hiszen nagykövetségünk alkalmazottainak legalább kétharmada már jelenleg is a hadügyminisztériumnak és a CIA-nak dolgozik. — Számol azzal, hogy a Dawk-jelenrés ellenállásba ütközik a kongresszusban? — kérdeztem. — Ugyan miért, hiszen a kongresszus mindig megad a katonáknak mindent, amit akarnak. A SZOVJETUNIÓ és további 21 ország határozatot terjesztett az ENSZ politikai bizottsága elé, melyben javasolják, hogy vonják ki Dél-Koreából az amerikai csapatokat, valamint az ENSZ többi fegyveres erejét. A NYUGATNÉMET Szövetségi Tanács egyhangúlag Franz Josef Rödert választotta elnökévé a következő megbízatási időszakra. JERZY ZIETEK, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának tagja, a Lengyel Államtanács tagja, aki a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának meghívására látogatott el Szovjetunióba, tegnap hazautazott Moszkvából. RICHARD NIXON amerikai elnök bejelentette, hogy elfogadta Mohammed Reza Pahlevi iráni sah meghívását. A sah tegnap fejezte be látogatását az Egyesült Államokban. A NEMZETKÖZI Légi fuvarozási Szövetség (IATAJ felhívta az egyes kormányokat, hozzanak intézkedéseket a polgári repülőgépek elrablásának megakadályozására. A felhívást a szervezet valamennyi tagja — Kuba kivételével — jóváhagyta. MONZSI SZLIM tunéziai igazságügyminiszter, az ismert diplomata 61 éves korában elhunyt. 1961—62-ben az ENSZközgyűlés elnöke volt. AZ IAPCO amerikai kőolajtársaság új kőolajlelőhelyeket fedezett fel Djakartától 130 kilométerre észak-keletre. Az Indonéziai állami kőolajtársaság szóvivője közölte, hogy az újonnan felfedezett lelőhelyek kihasználásával jövőre 680 000ről 1 millió barrelre emelik a napi kőolajtermelést. AZ ARGENTÍNAI politikai foglyok jogi megsegítésére alakult bízottság megállapította, hogy Rosario városban többek között villanyárammal kínozzák a politikai foglyokat. A CHILEI kormány megszüntette az október 21-én kihirde* tett statáriumot. AZ SZKP Központi Bizottsága és a Szovjetunió Minisztertanácsa intézkedéseket hozott az államapparátus tökéletesítésére és kiadásainak csökkentésére. Az ezzel kapcsolatban elfogadott határozat hangsúlyozza, hogy az új Irányítási és tervezési rendszer bevezetése megteremti a feltételeket az igazgatás megjavítására. A LIBANONI Kommunista Párt küldöttsége tegnap hivatalos látogatásra Bulgáriába érkezett. A küldöttséget Nikola Savi, a Központi Bizottság főtitkára vezeti. SZÓFIÁBAN tegnap ismertették a népgazdasági terv teljesítésének eredményeit. A jelentés szerint a népgazdaság egyenletesen gyors ütemben fejlődik. A legjobb eredményeket a gépiparban, a vegyiparban és a kőolajiparban érték el. A KANADAI kormány bejelentette, hogy csökkenti a külföldi diplomáciai misszióinak számát, és visszahívja a laoszi és a kambodzsai nemzetközi misszió tagjait. A Times szerint a kanadai kormány a rossz pénzügyi helyzet miatt hozta ezt a döntést. GISCARD D'ESTAING francia pénzügyminiszter cáfolta azt a híresztelést, hogy a francia frank helyzete újból megingott. Véleménye szerint a pénzügyi helyzet egyre javul. A JAHJA DZSAGMAN miniszterelnök-helyettes által vezetett jemeni küldöttség tegnap befejezte egyhetes algériai látogatását. Az Algírban folytatott tárgyalásaik során megállapodást írtak alá egy Jemeni—algériai kőolajkutató társaság létesítéséről. AZ NDK külkereskedelmi minisztériumának küldöttsége Londonban tárgyal. A tárgyalás keretében három évre szóló egyezményt írnak alá. A TIRKO vezérőrnagy által vezetett román katonai küldöttség tegnap koszorút helyezett el Moszkvában a Lenin-mauzóleum falánál. A román küldöttség az Ismeretlen Katona sírját is megkoszorúzta. A KOOTENAY kanadai torpedóromboló gépháza felrobbant, hét tengerész életét vesztette, kilenc megsebesült. A szerencsétlenség oka eddig ismeretlen. A torpedóromboló egy hadgyakorlaton vett részt az Atlanti-óceán déli részében. A szovjet urhajosok a Szovjetunió űrkutatási programjáról Jugoszláviában törvényt hoznak a nyelvi egyenjogúságról Az újvidéki Magyar Szó „Törvény a nyelvi egyenjogúságról" címmel közli, hogy Jugoszláviában közvitára bocsátották a nyelvi egyenjogúságról készülő törvénytervezet tételeit. A tételek lényege a következő: Melyik az a földrajzi, Illetve közigazgatási terület, ahol a magyar, a szlovák, a román és a ruszin nemzetiség számára biztosítják a nyelvi egyenjogúságot az állami és a tömegszervezetekben való érintkezésre. Tartományi szinten ugyanis nincs probléma, mert a jugoszláv alkotmánytörvény kimondja a teljes nyelvi egyenjogúságot. Községi szinten a törvény ezt csak ott teszi kötelezővé, ahol nagyobb számban élnek e nemzetiségek tagjai. A nyelvi egyenjogúságról szóló törvénytervezet tételei most pontosan meghatározzák, hogy hol és milyen esetben lesz teljes nyelvi egyenjogúság. Mivel a szerbhorvát, magyar, szlovák, román és ruszin nyelvek egyenjogúak, ezért az állami szervek és a közintézmények előtt az eljárási nyelv lehet ezek közül bármelyik, feltéve, hogy ezt az illető területen, illetve helységben egyenjogúnak nyilvánították. A tervezet a tartományi szervek és szervezetek eljárásában minden nyelvet egyenjogúnak mond ki. A törvény meghozatala az év végéig várható. Választások Ausztráliában Canberra — Ausztráliában ma parlamenti választások lesznek. A legutóbbi közvéleménykutatás szerint a kormánykoalíció és Gorton miniszterelnök népszerűsége az utóbbi időben csökkent. A megkérdezettek 54 százaléka támogatta a Munkáspártot és csak 42 százaléka az eddigi kormánykoalíciót. A pártok erőviszonyának megváltozását a megfigyelők azzal magyarázzák, hogy a Munkáspárt Whitlam elnök vezetésével új programot dolgozott ki, melyben az ausztráliai csapatok kivonását ígérik Vietnamból.