Új Szó, 1969. október (22. évfolyam, 231-256. szám)
1969-10-25 / 252. szám, szombat
Tanácskozott a párt központi ellenőrző bizottsága fközéletn Illír (ČSTK) — Csütörtökön és pénteken ülésezett Prágában a CSKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottsága, elnökének, Miloš Jakeš elvtársnak vezetésével. A bizottság megtárgyalta a CSKP KB szeptemberi plenáris ülésének eredményeit és álláspontot foglalt el ezekkel kapcsolatban. A CSKP KB szeptemberi plenáris ülésén hozott határozatokat jelentős lépésnek tartja a párt konszolidálásához, marxista—leninista egységének és internacionalista jellegének helyreállításához. A bizottság a párt egységének és akcióképességének helyreállítására irányuló igyekezet keretében nagyra értékeli mindazoknak a kommunistáknak a tevékenységét, akik hűek maradtak a marxizmus—leninizmus és a proletár internacionalizmus elveihez, és akik az elmúlt időszakban, gyakran a pártszervek támogatása nélkül, a harc legkülönbözőbb tormáit vezették a pártba befészkelődött jobboldali opportunizmus ellen, a Szovjetunióval való barátság megszilárdításáért és a pártpolitika megvalósításáért. A bizottság a továbbiakban megtárgyalt 12 tagsági és fegyelmi kérdéssel összefüggő javaslatot, öt kérelmezőnek visszaadta a párttagságát és hét esetben a kérelmet elutasította. Tudomásul vette azt a jelentést, amely 19 párttag ellen indított vizsgálat eredményéről szól, további 22 elvtárs ellen pártvizsgálatot indított. A bizottság megszüntette Karel Kaplan docensnek bizottsági tagságát. Kaplan elvtárs tevékenysége ellentétben állt a pártalapszabályzattal és a CSKP KB határozataival. A bizottság jóváhagyta Juraj Erlich, Jaroslav Fríbert és dr. Jifí Rypl elvtársalt bejelentését, hogy lemondanak bizottsági tagságukról. Ülésezett az SZSZK kormánya (Folytatás az 1. oldalról) munka" eladásának és egyéb spekulációknak a megszüntetését illeti, s ez negatívan nyilvánul meg a gazdaságban. A szövetségi kormány országos érvényű határozatával összhangban hozott új intézkedések célja, hogy fokozódjék a fegyelem az ár- és a bérpolitikában. A hozott határozatok végrehajtása a következetes ellenőrzésnek érdekében a kormány legközelebbi időben ismét visszatér ehhez a problémához. A továbbiakban a kormány a népgazdaság és a lakosság szilárd tüzelőanyagokkai való ellátásának kérdésével foglalkozott. Bár azáltal, hogy a tervelőirányzathoz viszonyítva a széntermelés 2,8 millió tonnával növekedett, s ezzel bizonyos javulás állt be a szénellátásban, a helyzet továbbra sem Kielégítő, sőt súlyos. A kormány ezért intézkedéseket hozott a szénfejtés és -szállítás fokozására, valamint a tüzelőfa-kitermelés növelésére, továbbá a szocialista országokból importált szén mennyiségének növelésére, ha ez lehetséges. A kormány utasította az Illetékes minisztereket, hogy brigádmunkásokat kell szervezni a szénbányák megsegítésére, s a bányák munkaerővel kapcsolatos gondjain úgy kell segíteni, hogy jobb feltételeket és ösztönzőket kell teremteni a bányászmunkához. A kormány részletesen foglalkozott a lakosság karácsony előtti és téli ellátására való felkészüléssel, külön figyelmet szentelt a hús-, a burgonya és általában az élelmiszerellátás megjavításának, különösen ami Bratislava ellátását illeti. Valamennyi gazdasági-szakágazati minisztert utasította a piaci készletek felülvizsgálására, s ezeknek a termelés növelésével és új behozatali lehetőségek keresésével való állandó növelésére. KEVÉS A LEGÉRTÉKESEBB GYÓGYSZER Véradók kongresszusa A Vöröskereszt megalakítása 50. évfordulójának keretében rendezett ünnepségek közül kiemelkedik a Jánský-emlékérem tulajdonosainak kétnapos kongresszusa, mely tegnap kezdődött Pozsonyban a Szakszervezeti Üdülőházban. Az említett emlékéremmel azok a véradók rendelkeznek, akik legkevesebb tízszer adományoztak vért díjmentesen. A kongresszuson részt vesz dr. Hatiar, az SZSZK egészségügyi miniszterének helyettese és dr. A. Horák, a Szlovák Vöröskereszt elnöke. Dr. A. Horák beszámolójában hangsúlyozta, hogy Szlovákiában az utóbbi időben nagy hiány mutatkozik a vérellátásban. A véradók száma a lakosság létszámának mindössze három százalékát teszi ki, sőt a lakosságnak csupán egy százaléka ad rendszeresen vért... Ezt követően dr. Hatiar egészségügyi miniszterhelyettes rámutatott egészségügyünk legégetőbb problémáira. A vitában többek közt felszólalt Cársky professzor, ismert sebész, aki hangsúlyozta, hogy évente egyszer meg kellene rendezni az önkéntes véradás napját. A résztvevők hatalmas tapssal köszöntötték A. Majer őrnagyot, aki már 92-szer adományozott vért. -JüESZMÉNK GYŐZELMÉÉRT (Folytatás az 1. oldalról) Viiágos, hogy most létre keli hoznunk eszmei tevékenységünk új és hatásos rendszerét. Pártunk elnöksége ugyan már ez év júniusában határozatot hozott az eszmei nevelfmunkára vonatkozóan és a CSKP KB szeptemberi plénumának határozata is tartalmaz konkrét útmutatást. Ennek ellenére nem titkoljuk, hogy az ú; rendszer csnk kialakulóban van és megalapozásában folyamatot kell látnunk. Természetesen ölbe tett kézzel immár várnunk nem lehet. Ezt akarja különben megakadályozni az elnökség említett nyilatkozata is, amely nagy vonalakban megjelöli a tennivalót. A lényeg: eszmei nevelőmunkánknak szerves kapcsolatban kell állnia pártunk jelenlegi politikájával. Mit Jelent ez a gyakorlatban? Elsősorban Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága idei májusi és szeptemberi ülésének „aprópénzzé váltását". Más szóval: eszmei tevékenységünk fő témái — miközben alkalmazható a pártoktatásnak minden bevált formája — a párt vezető szerepének, Jellegének, építése marxista—lenini elveinek magyarázása; szocialista társadalmunk osztályai és rétegei viszonyának tisztázása; a két világközösség harca minden vonatkozásának feltérképezése, főleg a kommunista és munkáspártok moszkvai tanácskozása tükrében, a Szovjetunió szerepe, kölcsönös viszonyunk és általában a proletár internacionalizmus alapvető fontosságának tudatosítása. Ennek a múlhatatlanul fontos tevékenységünknek kiinduló pontja az a felismerés legyen, hogy az eszmei nevelőmunka a marxizmus—leninizmus és a proletár internacionalizmus alapján a párt politikai, ideológiai és akcióegysége kimunkálásának eszköze — amint azt leszögezi pártunk elnökségének felhívása. Csak így és ezáltal érhetjük el. minden akadály és buktató ellenére, a legfontosabbat: a kommunizmus eszméinek győzelmét. GALY IVAN — A KÖZTÁRSASÁGI .ELNÖK jozef Brno alezredesnek, a losonci járási honvédelmi tanács titkárának 50. születésnapja alkalmábúl a járási pártapparátusban és a hadseregben kifejtett sokéves áldozatkész munkájáért Vörös Csillag Érdemrendet adományozott. — A PÍEROVI járási párlblzott ság tegnap járási aktívát rendezett. Az aktívaértekezleten Alois Indra, a CSKP KB titkára mondott beszámolót. — IVAN SZEMIONOVICS KÜZNYECOV, a Szovjetunió bra tislavai tőkonzulja tegnap látogatást tett az SZLKP bratislavai városi bizottságán, ahol Jan Janik vezető titkárral beszélgetett Bratislava problémáiról, valamint a csehszlovák és a szovjet városok szövetségi kapcsolatának fejlesztéséről. — EGYD PEPICH vezérőrnagy, az SZSZK belügyminisztere dr. Jo zef Franóval, az SZLKP KB államigazgatási osztályánk a vezetőjével a napokban látogatást tett az SZLKP bratislavai, Banská Bystrica-! és kassai kerületi bizottságán. — Dr. ĽUDOVÍT PEZLÁRNAK, az SZLKP KB elnökségi tagjának, a KB titkárának, továbbá dr. Vladimír Zvara egészségügyi miniszternek, dr. Michal Greguš oktatásügyi miniszterhelyettesnek jelenlétében ünnepi ülést tartott tegnap Bratislavában a Komenský Egyetem tudományos tanácsa dr. Emil Huraj, az új rektor beiktatása alkalmából. — MANUEL ESCALON könnyfiipari miniszter vezetésével tegnap kubai kormányküldöttség érkezett Prágába. — LADOS ANTAL ezredes, a Magyar Népköztársaság csehszlovákiai nagykövetségének katonai attaséja tegnap csehszlovák katonai egységeket látogatott meg Morvaországban. Az SZISZ új vezetősége (ČSTK) — A Szlovákiai írók Szövetségének bizottsága csütörtöki ülésén eleget tett Vojtech Mihálik érdemes művész kérésének, hogy — mivel megválasztották a Nemzetek Kamarája elnökévé — mentsék tel a SZISZ elnökének tisztsége alól. A szövetség új elnökévé Andrej Plávka érdemes művészt, alelnökeivé Pavol Horov érdemes művészt és Jozef Kotot választotta meg. A bizottság ezután a szövetség lapjainak, különösen a Slovenské pohľady című lapnak a helyzetével foglalkozott. A bizottság úgy döntött, hogy dr. Milan Ferkőt leimenti főszerkesztői tisztsége alól és a lap új főszerkesztőjévé Ján Steveeket jelöli. Azonkívül úgy döntött, hogy újból megindítja a Kultúrny život című hetilap kiadását. Ennek főszerkesztőjévé Vladimír Mináč érdemes művészt jelölte ki. A Szlovák trók Szövetségének bizottsága végül a szövetség egyes tagjainak külföldi tartózkodásával foglalkozott. A szövetség tagjai közül kizárja Emii B. Stefant, aki a Szabad Európa Rádióállomás szolgálatába állt. Módosított menetrend (ČSTK) — A Keleti Vasútvonal Igazgatósága közli, hogy — tekintettel az október 28-a előtti munkaszüneti napok torlódására — megváltoztatja néhány vonat indulási idejét. A rendszeres vonatjáratok vasárnap, október 26-án mint szombaton; hétfőn, október 27-én mint vasárnap és kedden, október 28án mint munkaszüneti nap előtti napon fognak közlekedni. Egyes szerelvényeket szükség szerint további kocsikkal egészítenek ki. Október 25-én, 26-án, 28-án és 29-én a 10 éven aluli gyermekekkel utazók és a betegek számára fenntartott szakaszok kivételével nem lehet szakaszokat, illetve kocsikat foglalni. Mivel nagyobb forgalomra lehet számítani, a Keleti Vasútvonal Igazgatósága körzetében több mint 50 rendkívüli vonatot indítanak. Rendkívüli gyorsvonatokat indítanak Bratislavából Kassára, Zólyomba, Zsolnára, Prágába és viszsza. Egyes vonatokat Érsekújvárról, Galántáról, Párkányból és Nyitráról indítanak. Bővebb tájékoztatást a vasútállomások nyújtanak. •k A Csehszlovák Békebizottság a prágai Lenin Múzeummal, a CSSZK Művelődésügyi Minisztériumával, a Cseh Képzőművészek Szövetségével és a Szlovákiai Képzőművészek Szövetségével V. I. Lenin születésének 100. évfordulója tiszteletére jeligés pályázatot hirdet egy „Lenin és a népek közötti barátság" témájú gobelin tervére. A versenypályázat feltételeit írásbeli kérelemre megküldi a Csehszlovák Békeblzottság titkársága. Cím: Prága, 1. kerület, Pánská ul. 7. Folytatódik a vita a VII. szakszervezeti világkongresszuson Budapest — Pénteken a VII. szakszervezeti világkongresszuson folytatódott a vita a korábban elhangzott beszámolókról. Az első hozzászóló, Pascal Luvulalu, az Angolai Dolgozók Nemzeti Szövetségének főtitkára három ország — Angola, Mozambik és Portugál-Guinea dolgozói nevében köszöntötte a kongresszust. Elmondta, hogy az említett országoknak a portugál gyarmatosítók által kizsákmányolt népei nehéz, de lelkesítő harcot vívnak felszabadulásukért. Nguyen Mirih, a Vietnami Szakszervezeti Szövetség titkára rámutatott: a kapitalista rendszerben a szakszervezet fő feladata, hogy egyesítse a dolgozókat a burzsoá állam, intézkedései elleni közös fellépésre. Felszólalt még Skósia, Irak, Guinea, a Csád Köztársaság, Görögország és több más állam szakszervezeti küldöttségének vezetője. Nincs előrehaladás a párizsi békekonferencián Párizs — A Vietnammal foglalkozó párizsi konferencia köreiben mindenki azt kérdezte csütörtökön — írja a l'Humanité —, ml a valódi oka annak, hogy Cabot-Lodge negatív magatartást tanúsított a 39. ülésen. Kétségtelen, hogy az amerikai kúldött csakis Washington előzetes hozzájárulásával határozta el, hogy megtagadja a felszólalást oz ülésen. Vajon az amerikai kormány magatartásának megkeményítésével azt akarta-e értésére adni, hogy elÜLÉSEZETT A CSSZBSZ KB ELNÖKSÉGE (ČSTK) — A CsehszlovákSzovjet Baráti Szövetség Központi Bizottságának elnöksége csütörtöki ülésén dr. Josef Valentát felmentette a Svét socializmu című hetilap főszerkesztői tisztsége alól, s a lap főszerkesztőjévé dr. Milena Balašovát nevezte ki. Az elnökség állást foglalt a CSKP KB szeptemberi plénumával kapcsolatban, teljes mértékben egyetért az ott hozott határozatokkal, mert ezek kifejezik a CSSZBSZ tagjainak gondolatait és érzéseit. A szövetség szervei úgy fogják vezetni a tagokat, hogy aktívan hozzájáruljanak a párthatározatok teljesítéséhez. Növelhetők a hozamok (ČSTK) — A nyugat-szlovákiai mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalatok dolgozói tegnap Bratislavában azokról a feladatokról tanácskoztak, amelyek a CSKP KB szeptemberi és az SZLKP KB októberi plenáris üléséin hozott határozatokból a mezőgazdaság dolgozóira hárulnak. Az aktívaértekezletet a nyugat-szlovákiai pártbizottság hívta össze. Résztvevői állásfoglalásukban megállapítják, hogy még nagyobb gondot kell fordítani a gabonatermesztésre. DélSzlovákiában a következő öt év folyamán a gabona átlagos hektárhozamát 4—6 métermázsával növelhetik. vpli vagy elutasítja az amerikaiak millióinak követelését, amely az október 15-i tüntetéseken jutott kifejezésre. Ez az amerikai manőver azonban nem látszik hosszú életűnek. A konferencia ügyrendje szerint ugyanis a jövő héten elsőként Cabot-Lodge-ot illeti meg a szó, s nehéz elképzelni, hogy ismét megtagadhatja beszédének elmondását. Nem felel meg a valóságnak Cabot-Lodge-nak az az állítása sem, hogy a vietnamiak mindig csak ugyanazt ismételgetik a konferencián. Xuan Thuy, a VDK küldöttségének vezetője ugyanis új javaslatot tett, amely előbbre viheti a tárgyalásokat: titkos tárgyalások tartását javasolta a dél-vietnami ideiglenes forradalmi kormány és az Egyesült Államok képviselői között — írja a l'Humanité. Az amerikai parancsnokság szóvivőjének péntek reggeli közleménye szerint a legutóbbi 24 órában a szabadságharcosok hat tüzérségi támadást intéztek amerikai és dél-vietnami katonai célpontok ellen. A szóvivő szerint ezek a támadások halálos áldozatokat nem követeltek. Az amerikai B-52-es óriás bombázók Saigon és a kambodzsai határ között hajtottak végre bombatámadásokat. lapzártakor érkezett: KERING A KOZMOSZ 306 ÉS 307 Moszkva — A Szovjetunióban pénteken felbocsátották a Kozmosz 306 és 307 mesterséges holdat. Mindkettő szerkezete kitűnően működik. FELÉRTÉKELTÉK A NYUGATNÉMET MÁRKÁT Bonn — Tegnap este Schiller gazdaságügyi miniszter bejelentette, hogy 8,5 százalékkal felértékelték a nyugatnémet márkát, s ezentúl egy dollár 3,66 márkát ér. KOSZIGIN—BRANDT TÁV1RATVÄLTÁS Moszkva — Koszigin szovjet miniszterelnök táviratban tejezte ki jókfvánatait Willy Brandtnak kancellárrá történt megválasztása alkalmából. Brandt köszönetet mondott a táviratért. Hibáikból levonják a következtetéseket A bratislavai rádió pártbizottságának, vezetőségének és szakszervezeti bizottságának nyilatkozata (ČSTK) — Mint köztudomású, a Csehszlovák Rádió 1968 augusztusában, az öt szocialista állam katonasága bevonulásakor nemcsak publikálta a párt, a kormány és a törvényhozó szervek politikailag helytelen állásfoglalását, amelyeket a CSKP KB, az SZLKP KB, a Szövetségi Gyűlés, a kormány és az SZNT teljes egészében érvénytelennek minősített, hanem egész tevékenységével hozzájárult olyan légkör kialakításához, amelyet a szovjetellenes, és antiszocialista szenvedélyek, állásfoglalások itattak át, s amelyek a szocialista országok fegyveres erői tagjainak szempontjából antihumánusak voltak. Internacionalista magatartásukért indokok nélkül rágalmazták a párt, az állam és a közbiztonsági szervek néhány vezető képviselőjét. A következmények szempontjából ellenforradalminak kell minősíteni néhány csehszlovák rádióállomásnak a csehszlovák semlegességről szóló követelését, amelyeknek publicitást biztosították, s ami azt jelentette, hogy letérünk a szocializmus útjáról és vállaljuk az ebből eredő következményeket. Annak ellenére, hogy számos ilyen tendencia kezdeményezője több más csehszlovák rádióállomás volt, egyaránt felelőseknek érezzük magnókat ezek terjesztéséért, mivel a bratislavai Csehszlovák Rádiő az országos Staféta része volt. E jelenségek okait és összefüggéseit, valamint az egyes vezetők és dolgozók személyes felelősségének mértékét mélyebben kell elemezni. Azokat a döntéseket, amelyekben az SZLKP összüzemi bizottsága most^olgozik, a pártszervek elé terjesztjük, s ezekről majd a nyilvánosságot, is tájékoztatjuk. Tudatosítjuk, hogy a rádió műsora az egész pártnak és a társadalomnak is nagy politikai és erkölcsi károkat okozott. Ezért egyetértünk azokkal a döntésekkel, amelyeket az új tények, összefüggések és felismerések alapján e kérdéssel kapcsolatban a CSKP KB plénuma ez év szeptemberében elfogadott. A mi esetünkben ez azt jelenti, hogy politikailag teljes mértékben hozzájárultunk a párt irányvonalának megvalósításához űgy, ahogy ezt a Központi Bizottság kidolgozta. Ez az egyedüli út társadalmunk politikai, erkölcsi és gazdasági szakadékának áthidalásához, és a szocialista országokhoz fűződő baráti szövetségünk megszilárdulásához. A rádió műsorában már erre az űtra léptünk, s ezen akarunk szilárdan és céltudatosan továbbhaladni.