Új Szó, 1969. október (22. évfolyam, 231-256. szám)

1969-10-23 / 250. szám, csütörtök

HAGYOMÁNYAINK ÉBRESZTÉSE A

két világháború közötti képzőművészetünk helyzetét elemezve nem csekély ama problémák száma, amik változatlanul megoldatlan kérdései kisebbségi életünknek 1945 óta is. Sőt, a tisztánlátás érdekében hozzátehetjük, hogy közülük nem is egy még fokozottabban nehezedik reánk, mint annakelőtte. Pozsonytól Beregszászig, Máramarosszlgetig egyik legkeservesebb problémája a kisebbségi magyar képzőművészetnek a megfelelő képzőművészeti sajtóorgánumok hiánya és a meglevő orgánumok elégtelen műkritlkal szolgálata. Nemcsak alaposan fölkészült, jő kritikai érzékű és bátor hitvallású műtörténészekben szűkölködött művészeti életünk, hanem mindenekelőtt a rendszeres művészeti kritikában is. Igazolás nélkül nem lehet élni, ezért minden alkotónak szüksége van annak érzésére, hogy számítanak a munkájára Tapasztalnia kell, hogy a társadalom, vagy legalább is egy része igényli az alkotásokat Ott, ahol hiányzik az elemző és bátor kritika, vagy a bírálatból hiányzik a szerető felelősség, a kritikai • gyakorlatból a segítő szándék, ott kétszeresen" nehéz a kisebbségi művésznek. S még nehezebb, ha a közönség ösztönző hatását sem tapasztalja. Az egész korszak alatt általános a panasz, hogy a lapok alig közölnek képzőművészeti vonatkozású cikkeket, legtöbbször még a kiállítások ismertetését is mfellőzik, vagy néhány kurta sorban intézik el. Természetesen akadtak kivételek, elsősorban a képzőművészeti élet három csomópontjában: Pozsonyban, Komáromban és Kassán. Az Itt megjelenő napilapok időnként részletesebb cikkeket is közöltek a képzőművészeti életről, azonban művészeti rovataik nem lévén rendszeres, nem is tudtak megfelelő állandó hőfokú légkört teremteni olvasóik és művészeik köré. A folyóiratokban is jelentek meg cikkek, de ezek szélesebb olvasóközönséghez nemigen jutottak el. Az okok sokkal többrétűbbek, semhogy akár egyikkel, akár másikkal kizárólagos magyarázatot, vagy mentséget lehetne találni a hiányosságok igazolására. Mint mondottam, a művészeti központokban valamivel szerencsésebben alakult a helyzet. A Komáromi Lapok pl. főleg addig, amíg a komáromiakat éltette a hit,-hogy a szlovákiai magyar képzőművészet központjává' lehetnek, addig a sajtójukban is nagyobb teret engedtek képzőművészeti cikkeknek. Csak egyetlen példa a sok közül: Orbán Dezső komáromi és más városokban bonyolított vándorkiállításairól ter.jedelmes cikkekben számolt be, előadásait ismertette, nyilatkozatait közölte. Ugyancsak részletesen foglalkozott a Komáromból elszármazott Basilides-testvérekkel, nyomon kísérve fejlődésüket és szereplésüket. Szándékosan idéztem ezt a két példát, annak Igazolására, hogy nemcsak helybeli művészekre terjedt ki a lap szerkesztőinek figyelme: — Kassán annyival el&nyösebb a helyzet, hogy az egykori Felsőmagyarországi Múzeum óriási kulturális örökségként kötelezte a művészeti élet kassai irányítóit. A követelményeknek Polláck József múzeumigazgató elsősorban magas színvonalú kiállításai révén igyekezett megfelelni. Az ott élő művészek panaszkodhattak a legkevésbé a helybeli sajtóra amiatt, hogy nem vesz róluk tudomást. — Pozsonyban ismét másként alakult a helyzet. Tulajdonképpen legősibb hagyományokkal ez a koronázóváros rendelkezett, ennek ellenére sem tudott átütő módon központjává válni a két világháború közötti képzőművészeti életnek. Az elsőség kétségtelenül Pozsonyt illeti, de földrajzi fekvése miatt mégiscsak távolesett Komáromtól, Nyitrától, Körmöcbányától, Kassától, Ungvártól, Munkácstól, Beregszásztól. — Prága pedig még messzebb, noha a Prágai Magyar Hírlapról sem állíthatjuk, hogy teljesen süket lett volna a magyar képzőművészet problémái iránt. Nehezítette a helyzetet a kérdések esztétikai, illetve világnézeti tisztázatlansága is. A művészetet általában két dolog szokta megrontani: az egyik a hatalom, a politika, mely a maga elfogultan pártos szemszögéből értékel, s a vele nem azonos politikai nézetet valló művész esetében kétségbevonja annak tehetségét. Más szóval: a műalkotás kétségtelen színvonala előtt is képes vaknak tettetni magát. — A másik a pénz, amiről már Diderot megmondotta, hogy ha a művész a pénzre néz, vége a művészetének. Ogy értve ezt, hogy ha a hatalom nyomorba kényszeríti a művészek társadalmát, azok a megélhetés miatt kénytelenek a napi érdek kiszolgálására, bármilyen áron ís. De végül is Schillernek van Igaza, aki azt mondja: ha a művészet és a művészeti élet válságba kerül, annak mindig a művészek az okai. A két világháború közötti képzőművészet élő törzse sokkal gazdagabb hajtásokat termett, semhogy erőteljesebb közösségi felelősségérzet mellett egy önálló képzőművészeti orgánumot el ne bírt volna. Egy ilyen lap szerkesztése sokféle módon elképzelhető. Egyfajta kísérlettel Pozsony lépett elő, méghozzá az egyetemes magyar kultúrát illetően ls kimagasló orgánummal, amikor Szőnyi Endre építész, Pozsony szerelmese, néhány fiatal társára támaszkodva létrehozta és négy évig megjelentette a Fórum című építészeti és képzőművészeti folyóiratot. Ennak a lapnak mindmáig páratlan értékét magas színvonala mellett mindenekelőtt kétnyelvűsége adja. Célkitűzései között szerepelt a szlovákiai és a magyarországi művészet kimagasló értékeinek megismertetése Európa művészeti közvéleményével. Óriási feladatot vállalt magára, s hogy négy évig, 1931— 34-ig eleget ls tudott ennek tenni, az mai szemmel nézve, enyhén szólva is csodálatra méltó. Egy-egy szám nagyobbik fele rendszerint német nyelven jelent meg, mivel mind a cseh, mind pedig NyugatEurópa értelmisége felé leginkább ez a nyelv tölthette be a közvetítő szerepét. A szerkesztőség magáról vajmi keveset árul el az egyes számokban s tulajdonképpen programadó cikkekkel sem találkozunk. Talán "e tekintetben legjellemzőbb az 1933-as évfolyam első számának bevezetése. Itt fejti ki a szerkesztőség (aláírás nélkül), hogy a lap célja egy újfajta emóerség „új vonalakkal és új színekkel történő szolgálata. Rá akar mutatni a világgazdasági válság romjai között az emberiség olyan szellemi értékelre, amelyek egyrészt örökérvényűnek látszanak, másrészt öntörvényelk szerint a nehézségek ellenére ls „terebélyesednek". — „Tükör és szem vagyunk egyszerre, mert tükrözzük azt, ami már pozitívum és erő, és viszont kutató, bíráló tekintettel nézünk mindenre, amiből valamit kl lehet csiholni vagy amit félre kell hajítani, mert rossz és hamis. Bátran valljuk, hogy szerelmesei vagyunk mindannak, ami magasabb, ami etikusabb és teljesebb képű társadalmat akar megteremteni." Nem mint a szellem „halálra ítéltjei" akarnak megszólalni a folyóirat lapjain, hanem mint a .szellem hivői, kemény és tisztaszívű emberek", akik örömüket lelik munkájukban, amely nem nélkülözi a sorsformáló izgalmakat — hangsúlyozza a bevezető. Ennek a programnak megfelelően a Fórum a művészet valamennyi ágát figyelemmel kísérte. Tehát nemcsak az építészetet, a festészetét, a szobrászatot, a kerámiát, a díszítőművészeteket, nem ls csak a népművészet, az iparművészet és a műemlékvédelem időszerű problémáit, hanem az irodalom, a színház, a film kérdéseit is tárgyalta. Sőt közgazdasági és szociológiai kérdéseket is. Sohasem csak önmagukban véve az alkotásokat, csupán csak esztétikai szempontból, hanem e szempont mellett és nem a terhére, társadalmi szempontból is. Még hozzá e folyórat nem is csak a születő új művészeti alkotások körén belül élt a regisztrálás és kritikai elemzés lehetőségeivel, hanem a múlt megbecsülésére is nevelt akkor, amikor letűnt művészeti korszakok értékeire rendszerasen rámutatott a különböző jó tollú szerzők cikkeiben. A Fórum figyelmeztette többek között egy Budapesten készülő művészeti lexikon szerkesztőjét, hogy a lexikonból a határokon kívüli magyar művészek sem maradhatnak ki, és a szlovákiai művészek szempontjából is tökéletes munkát kell végeznie. „A meg nem levő szellemi együttműködést legalább a helyes tájékoztatás és objektív megállapítás" terén valósítsuk megl S hogy mennyire időszerű volt ez a figyelmeztetés, bizonyítja a több mint három évtized múltán megjelent négykötetes Művészeti Lexikon, amelynek címszavai közül nemcsak a Fórum hiányzik, hanem hiányoznak a két világháború között már maguknak nevet kivívott magyar művészek közül Igen sokan és olyan kitűnő művészeti írók, mint írásaikkal a Főrumot is éltető Brogyányi Kálmán és Szalatnai Rezső és mások. LŐRINCZ GYULA RAJZA I A Főrum minden nyelvterületről a legjobb tollS szakembereket vonta be munkájába, Budapestről Farkas Zoltán mellett Balogh Jolánt, Hoffmann Editet, Kállai Ernőt, Oltványt-Artinger Imrét, Lázár Bélát, Tolnai Károlyt, hogy Ismét csak néhány nevet említsek, akik aránylag rövid, de velős írásokban mutatták be a régi és kortárs művészet színe-javát. Az csak természetes, hogy a kisebbségi magyar művészeket rendszeresen bemutatta a Fórum, és kiállításaikról is beszámolt. Kritikáját általában a szakmai alaposság és a segítőkészség jellemezte. Nem a lebunkózás volt a cél, hanem mintegy a problémák közös megbeszélése. Ma már szinte elképzelhetetlen az a tónusú kritikai párbeszéd, ami a műkritikus és művész viszonyában a Fórum cikkeiben megvalósult. £ A Fórumot 1932. november 6-i ülésén a pozsonyi Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság hivatalosan is orgánumává nyilvánította. Valószínűen csak művészeti vonatkozásban, mert hiszen ebben az Időben tett lépéseket a Társaság abban az irányban is, hogy önálló folyóiratot hozzon létre, amit később meg is valósított Magyar Figyelő néven. űvészet A Fórum 1934-ben megszűnt, nagy kárára a magyar képzőművészet ügyének. Elmondhatjuk róla, hogy azóta sem született magyar nyelvterületen hozzá fogható képzőművészeti orgánum. Éppen ezért bebefejezésül még arról is kell szólnunk, kik is csinálták voltaképpen ezt a lapot? Az eddigiekből kiderül, hogy az építészek és művészeti írók álltak a lap mögött, úgy is mint szerkesztők, úgy is mint munkatársak Valamennyiükkel nem foglalkozhatom, de három nevet nem hallgathatok el. Szőnyi Endréről, Brogyányi Kálmánról és Szalatnai Rezsőről kell még szólnom. Mindhárman fiatalon, 26—27 éves fővel vállalták a lap szerkesztésével és a cikkírással járó feladatokat. Brogyányi Kálmán 1905-ben született a Bars megyei kisközségben, Brogyánban. Európai műveltségű, széles látókörű s minden Irányzatot megértéssel kezelő műkrltikusként áll előttünk. Elsőnek dolgozta föl könyvben a két világháború közötti csehszlovákiai magyar képzőművészet történetét 1931-ig. Szá mos cikket írt a Fórumba, többek között a filmművészet kérdéseiről is. Sok művész tőle kapta meg az első és Időtálló kritikai elemzést. (Deéd [DexJ Ferenc, Gwerk Ödön, Jánoska Tivadar, Kühmayer Róbert, Rigele Alajos stb., stb.) Szalatnai Rezső 1904-ben született Nagyszalontán. Az egyetemet Pozsonyban végezte, 1930-tól 1945-ig ott is tanított. Egyik vezető tagja a Sarló-mozgaloménak is s érdemei az újarcú fiatalok nevelésében önálló fejezetet érdemel. Irodalmi munkásságát lehetetlen fölsorolni, e helyett utalok az Irodalmi Lexikonban róla szóló cikkre, noha műveinek jegyzéke ott sem teljes. A képzőművészet valamennyi ágát figyelemmel kísérte. Foglalkozott színház- és filmművészettel, irodalomtörténettel, a proletárművészet kérdéseivel, a közönségnevelés problémáival, könyvesztétikával. Az a típusú író, aki minden feladatát a szakmai alaposság ellenére is a jól olvashatóság tiszta eszközeivel formálja meg. Alig találni olyan művészt a két világháború között, akiről ne Irt volna részben a Fórumban, részben más lapokban. TallósProhászka István sokat köszönhet neki, s e tekintetben nem ő az egyedüli. Brogyányi Kálmán, Szalatnai Rezső és Szőnyi Endre s & már említettek neve mellett másokét is föl kellene sorolni a Fórumból, ha cikkünk keretei megengednék. És természetesen a még nem említett lapokkal és folyóiratokkal ls foglalkoznunk kellene abból a szempontból, hogy mit tettek a kisebbségi magyar képzőművészetért a két világháború közötti időszakban. Hisz a magyar nyelvű sajtó már az 1920-as 'fevek elején igen jelentős súlyt képviselt, amint ezt az alábbi adatok is bizonyítják: Surányi Géza és dr. Váradi Aladár kimutatása szerint 1927-ben a 353 szlovákiai és kárpátaljai időszaki lapból 79 magyar volt, köztük 10 napilap. Szvatkó Pál szerint a húszas évek elején 50 000, a harmincas évek első felében 35 000, a harmincas évek végén pedig ismét 50 000 körül mozgott a naponként elfogyott magyar nyelvű napilapok példányszáma. Ez látszólag nem nagy szám, de nem is lebecsülendő, ha tudjuk, hogy legtöbbje semmiféle állami támogatást nem kapott, Budapest sajtóját pedig az anyaországbeli megjelenéssel egyidőben kaphatta kézhez a szlovákiai magyar olvasó. A Fórum után a folyóiratok közül a képzőművészetért legtöbbet tett a Kassán megjelenő Magyar írás (1932—1937), A Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság kiadásában 1933—1935 folyamán Pozsonyban megjelent Magyar Figyelő, továbbá a Tátra című folyóirat, amely szintén Kassán Jelent meg, hasonnevű könyvkiadó kiadásában. Több fontos, a képzőművészeti életet elemző cikk látott benne napvilágot. Ezekkel, valamint a többi lap képzőművészettel foglalkozó cikkeinek ismertetése — mint mondottam — túlnő jelen cikkünk keretein. SZÍJ REZSŐ A SAJTÓ és a képzőm