Új Szó, 1969. október (22. évfolyam, 231-256. szám)

1969-10-23 / 250. szám, csütörtök

KÖLCSÖNÖS BIZALOMMAL (Folytatás az 1. oldalról) jelentett-e ez változást a két nemzet viszonyában? Ha igen, mennyiben? — Véleményem szerint lényeges változás történt. Az aszimmetrikus államjogi elrendezés a két nemzet egyike számára már a puszta struktúrájával is albérleti helyzetet teremtett annak ellenére, hogy formálisan elismerte egyenjogúságukat. Csehszlovákia föderatív alapon történő építése félreérthetetlenül kifejezésre juttatja, jobban mondva kinyilatkoztatja azt a gondolatot, hogy itt két nemzet létezik és nemcsak mint etnikai, hanem egyidejűleg mint államjogi kategória is. Vagyis két egyenjogú nemzeti államban tömörült partnerekről van szó, akiket a közös, csehszlovák állam, illetve a közös csehszlovák államiság köt egybe. Ez a viszony alapjaiban különbözik az előzőktől és ezt a mindennapi életben is észlelhetjük, bár úgy az egyik, mint a másik fél részéről is szemtanúi lehetünk az új valóságról alkotott ferde vagy eltorzított nézeteknek. Konkréten: cseh részről — a lakosság egy részének körében is előfordulhat még olyan nézet, hogy ami addig volt, az volt a helyes. Lehetséges, hogy ezeknek az embereknek eszébe se jut, hová is vezethet az ilyen logika, az ilyen bölcselkedés. Ugyanis gyakran megesik, hogy az, aki nem törődik a másik sorsával, a meglévő helyzetet véli a legjobbnak, aminek igazolására számtalan érvet szed elő: lehetett volna kevesebb szerv, mindent szilárdan egy kézben lehetne tartani, stb., stb. Nos, úgy gondolom, hogy cseh részről is egyre inkább tért hódít a reális szemlélet. Mindinkább olyan szemszögből ítélik meg a problémát, hogy ha mi igényt formálunk saját sorsunk irányítására, akkor figyelembe kell vennünk a másik fél sorsát is, ami annyit jelent, hogy a szlovákok is olyan sorsra jogosultak, mint a csehek. Ha mindkét fél meggyőződése, hogy egy államban kell élniük, az ilyen gondolatmenet betetőzése csak az a végkövetkeztetés lehet, hogy az egyik nemzet is, a másik nemzet is saját államot s egyidejűleg közös csehszlovák államot alkot. Az eddigieket úgy foglalnám össze, hogy kapcsolatainkban annyi változás történt, hogy mindketten tudjuk: teljes jogú partnerek, független testvéri nemzet vagyunk. Ez annyit jelent, hogy közösen viseljük a felelősséget a jövőbe vezető útjaink kijelöléséért és országunk építő feladatainak megvalósításáért. Ügy vélem, hogy ez a fejlődés egyidejűleg lehetővé teszi azt is, hogy nagyobb felelősséget viseljünk közös dolgainkért, tehát a közös csehszlovák eszméért, a közös csehszlovák államiságért. így tehát nem az egyik vagy a másik nemzet helyzetének új szemléletéről van szó csupán, hanem új szemlélet született a két nemzetnek a közös csehszlovák államban való együttéléséről is. Ilyen vonatkozásban változott a két nemzet kapcsolata mindkettőjük és a közös sorsuk javára is, amely a közös csehszlovák államiság eszméjén alapszik. Kielégítő-e a két szocialista köztársaság egy*tt működése? Miben igen és miben nem? — Ezt a kérdést szeretném kissé módosítani. Azt a nézetet vallom — s ez megfelel államjogi helyzetünknek —, hogy Csehszlovákiában három államiság létezik; a szlovák nemzeti, cseb nemzeti és a csehszlovák föderatív államiság. Ezért belső kapcsolatunk értelme nem szűkíthető le a két köztársaság közötti együttműködésre (ez konföderatív tendenciára vallana), hanem arról kell beszélnünk, hogy mind a két nemzet önrealizálása miként valósult meg a csehszlovák föderatív államiság keletében. Magától értetődik, hogy ez semmiképp sem žarja ki az együttműködést, a kapcsolatokat. Főképp a két nemzeti állam kormányai, esetleg egyes tisztségviselői közötti formaiságtól mentes együttműködést. Am azért is, mert kezdetben az előbbi forma jutott előtérbe, vagyis hogy a két köztársaságnak afféle társként kellett volna szerepelnie, de a föderatív központ — kényelemből vagy szégyenérzetből — nem igen befolyásolta az események folyását, szeretném hangsúlyozni: a csehszlovák föderáció gondolata megvalósításának alapvető értelme, ahogy azt az alkotmánytörvény is feltételezi, úgy az egyik, mint a másik nemzeti köztársaság jogkörének realizálása és integrálása a csehszlovák szövetségi központ segítségével. Ilyen értelemben a kapcsolatok bizonyára egymásba fonódnak és a gyermekbetegségek leküzdése után — vagy mondanám, hogy bizonyos lelkendezés után — minden bizonnyal fokról fokra konszolidálódunk. Ugyanakkor tudatában vagyunk annak is, hogy ebben a hármas kapcsolatban még számos problémát végig kell gondolnunk és meg kell oldanunk. A legközelebbi időszakban mérleget készítünk a csehszlovák föderációról szóló törvény gyakorlati érvényesítéséről, mindenekelőtt gazdasági vonatkozásban. Nagyon tapintatosan kell értékelnünk, hogyan valósult meg a gyakorlatban a két köztársaság jogköre és miként teljesítette küldetését a szövetségi központ. Arra fogunk törekedni, hogy semmiképp se engedjük a nemzeti köztársaság jogkörének szűkítését, a másik oldalról viszont — tekintettel bizonyos dezintegrációs előjelekre — hangsúlyoznunk kell a szövetség jogkörét. Érthető, hogy ebben a vonatkozásban nagy-nagy tapintatra van szükség. Ugyanis miután megállapítottuk, hogy bizonyos stagnálás állt be, vagy nem kielégítően érvényesült a szövetségi központ, ebből valaki azt a következtetést vonhatná le, hogy bár a szövetségi központ integrációs feladatának hangsúlyozása helyes, de ebben a folyamatban a társadalom irányításának régi, centralisztikus rendszere éled újjá. A dolgok ilyen értelmezése, természetesen, ellentétben állna a csehszlovák föderációról szóló törvény egész koncepciójával. A másik oldalon nem szeretnénk olyan államjogi gyakorlatot megvalósítani, amely öncélúan ragaszkodna a nemzetiségi szempontokhoz, míg másként — főleg ha gazdasági téren — ellentétben állna a két nemzeti állam és a föderáció, mint egész, objektíven kimutatható érdekeivel. A föderáció gazdasági téren nem okoz nehézségeket? — Az ökonómia területe az a szféra, amely már a csehszlovák föderációról szóló alkotmánytörvény megfogalmazásánál ls a legbonyolultabb vagy legnehezebb megoldásokat igényelte. Akkor arról volt szó, hogy a nemzeti köztársaságok döntő módon oldják meg saját gazdasági fejlődésük kérdéseit, de ezzel egyidejűleg az is fontos volt, hogy a szövetségi központ a csehszlovák ökonómia fejlődésének érdekeivel összhangban kielégítő módon érvényesülhessen, mint e fejlődés döntő fontosságú integrációs tényezője. Azt hiszem, már első pillantásra is érthető, hogy ez nagyon érzékeny ügy és az alkotmánytörvény gyakorlati megvalósítása során sem mutatkozhatott meg más formában. Én személyesen a csehszlovák föderációs alkotmánytörvény gazdasági részeinek bonyolult „bejáratásából" ez ideig még nem vonnék le semmiféle tragikus következtetést, mivel, hogy őszinte, legyek, ezekkel a bonyodalmakkal nagymértékben számoltam. Ogy gondolom, hogy éppen ebben a szférában van szükség különös bölcsességre, ami alatt a türelmességet is értjük. A már megszerzett tapasztalatok világosan arról beszélnek, hogy ahol ehhez az alapelvhez ragaszkodtunk, áthidaltuk a legbonyolultabb problémákat is és viszont, ahol ezt szem elől tévesztettük, ott feleslegesen és hogy úgy mondjam: a kiúttalanságig fokoztuk a helyzet drámaiságát. Ezzel összefüggésben meg kell említeni, hogy az állam föderalizálásával együttjáró számos bonyodalom tulajdonképpen nem függ össze a föderációval, mint olyannal. Például mindnyájan tudjuk, hogy gazdasági életünk, már hosszabb idő óta magán viseli a fejlődés válságjeleit, amelyből csak fokozatosan keressük a kivezető utat. Ennek ellenére vannak olyan emberek, akik ökonómiánk kedvezőtlen helyzetét kritikai érzéktől mentesen összefüggésbe hozzák éppen az állam föderalizálásának következményeivel. Azt is tudjuk, hogy a föderáció gazdasági részének „befuttatásával" kapcsolatban súlyos nehézségeket okoznak azok a tendenciák, amelyek a hatékonyság szerkezetében, a végtermékekben, e termékek belföldi és külföldi realizálásában nyilvánulnak meg, már a fejlődésünket megelőző években alakultak ki. Azt hiszem, hogy ha a föderációs törvény érvényesítése során Ilyen problémákba ütköztünk, ez nem a föderáció bűne, hanem éppen az egész csehszlovák és különösen a szlovák ökonómia már a megelőző években kialakult diszproporciós fejlődése. Tehát anélkül, hogy a föderáció gazdasági része megvalósításával összefüggő problémákat takargatni akarnánk, úgy vélem, hogy ezek a problémák akkor válnak különösen megoldhatóvá, ha mind a cseh, mind a szlovák részről keresni igyekszünk az olyan kiutat, amely egyaránt szolgálja a két nemzeti állam, valamint az egész föderáció érdekeit. jelenleg a föderáció gazdasági érvényesítésének kérdéseit részletesen elemzik és belátható időn belül az elemzésekkel a legfelsőbb párt és állami szervek foglalkoznak. Ezért nem akarom megelőzni a végső következtetést, amelyek majd ezekből a tanácskozásokból erednek, de szeretném hangsúlyozni, bizonyos, hogy ezek olyan következtetések lesznek, amelyek hozzájárulnak a jelenlegi problémák áthidalásához és megteremtik a további fejlődés során felmerülő ügyek megoldásának az alapjait. Hogyan képzeli el, miniszterelnök elvtárs, a két köztársaság kapcsolatainak elmélyítését a közös cél: a Csehszlovák Szocialista Köztársaság felvirágoztatása érdekében? — A kérdés széles területet ölel fel. Ennek megfelelően a válasz is lehetne terjedelmes. Az én feltevésem az, hogy a csehszlovák szövetségi államiság megvalósításának jelenlegi szakaszában mindanynyiunk előtt az a teendő áll, hogy a legfelelősségteljesebben teljesítsük azokat a feladatokat, amelyek úgy a cseh, mint a szlovák nemzeti köztársaságban a nemzeti államiság alkotmányban rögzített gondolatából adódnak, s ezzel párhuzamosan teljesítsük azokat a feladatokat, melyeket a csehszlovák szövetségi államiság keretén belüli együttélés szükségessége szab meg. Ha magunk felé akarunk szólni, hangsúlyoznunk kell, hogy saját sorainkban elég sok jel vall arra, hogy bár hangosan tudták reklámozni a szlovák nemzeti államiság gondolatát, a Szlovák Szocialista Köztársaság alkotmányba iktatása után nem mindig ennek megfelelő a kötelességek teljesítéséhez való hozzáállásunk sem a nemzeti kormány, sem a minisztériumok, sem az alsóbb szervek szintjén. Tény az, hogy a nemzet és az ott élő nemzetiségek sorsának történelmi vállalása egyben felelősségvállalást is jelent, hogy ezt a sorsot a legkedvezőbben irányítsuk, befolyásoljuk és megalapozzuk jövőnket. Ogy hiszem, hasonló a helyzet a cseh oldalon is, ha kissé más formában is, mivel a cseh nemzeti államiság a maga módján mégiscsak az előbbi cseh nemzeti államiság öröksége, akár történelmi, akár olyan vonatkozásban, hogy az aszimmetrikus csehszlovák államiságban is annak volt domináló szerepe. A továbbiakban szeretném hangsúlyozni — s ezzel talán be is fejezhetnénk: vitán felüli, hogy az állam építése, illetve az a tény, hogy az állam új elvek alapján épül, új, bonyolult helyzetet teremt. S ebben a helyzetben a két nemzet és az itt élő nemzetiségek kapcsolatának további kedvező fejlesztéséhez felette szükséges a kölcsönös bizalom. Ogy vélem, még soha ennyire nem volt fontos csehszlovák államiságunk történelmi jelentőségének tudatosítása, mint éppen ma. Nem szabad, hogy mindazt, ami bennünket öszszeforraszt, beárnyékolja a múlt, amely kapcsolatainkra rányomta bélyegét. Mindenekelőtt affelől kelt elgondolkoznunk, mit követel a jövő érdeke, a kapcsolatok további megszilárdítása. Ilyen értelemben a kölcsönös bizalom, természetesen nem a naiv, vak, de a valóban racionális bizalom gondolata napjaink programja. Ezt különösen szeretném kihangsúlyozni, mert csak ezen az alapon tudjuk megoldani azokat a problémákat, amelyek néha megoldhatatlannak tűn* nek. E téren vannak személyes tapasztalataim, ha már utalt arra a feladatomra is, amit a szlovák kormány keretében kell teljesíteni azután ls, hogy a szövetségi kormány alelnöke lettem. Minden nap új problémákat tár elénk. Ott, ahol megvan a jóakarat egymás kölcsönös megértésére, meggyőződésünk, hogy meg kell találnunk a kiutat. Ezt a kiutat megtaláljuk akkor is, ha ezt a jövőben majd részben módosítanunk kell. Ha nem hiányzik a bizalom, képesek vagyunk a problémák megoldására. Rosszabb a helyzet akkor, ha egyik vagy a másik a sarkára ált és azon töri a fejét, hogyan járhatna túl a másik eszén. Ilyesminek ma már nem lenne szabad előfordulnia, mert ha ez a felfogás teret hódítana, félek, nem szolgálná azt, ami mindannyiunk számára szent, s ez a bennünket összekötő kapocs. Államjog! nyelven: közös szövetségi csehszlovák államiságunk. Ha már a bizalomról beszélek, annak ellenére is, hogy eddig kizárólag a csehszlovák föderációról esett csak szó — és ön magyar újság számára kér választ kérdéseire — e bizalmat nagyon szeretnénk valamennyiünk — polgárok, nemzetek és nemzetiségek együttélésére vonatkoztatni ebben a köztársaságban. S ha ma erről a kérdésről nem is esett szó, bizonyára adódik majd alkalom, hogy önnel államunk nemzetei* nek és nemzetiségeinek együttéléséről is elbeszélgessünk. Ugyanis felette igazságtalanok lennénk, ha csak a csehek és szlovákok kapcsolatának harmonizálására törekednénk s megfeledkeznénk azokról, akik ugyancsak egyenlő jogokat élveznek államjogi életünkben, s ezek a nemzetiségek. Ogy vélem, hogy e szélesebb körű kapcsolatokra is érvényes a bizalom követelménye, amit a csehek és szlovákok esetében már fentebb kifejtettem. Ahhoz, hogy ezt a minden esetben ésszerű és egyben etikai követelményt realizálhassuk, valóban mindannyiunk törekvése szükséges. Miniszterelnök alvtárs, köszönöm a válaszokat, s külön is megköszönöm azt az ígéretét, hogy más alkalommal majd részletesebben szélünk nemzeteink és nemzetiségeink együttélésének problémáiról. MHÉHMfltfHttmÉii V.V VMl MII w M -v, A Szlovák nemzet hősi harcának jelképe a Szlovák Nemzeti Felkelés besztercebányai emlékmüve. ' -- (Tóthpál Gyula felvétele)