Új Szó, 1969. október (22. évfolyam, 231-256. szám)

1969-10-18 / 246. szám, szombat

A tettek nem maradnak el A CSKP Központi Bizottságának szeptemberi ülése után valóban a párt alapszervezetein múlik, hogy tisz tázzák azokat a kérdéseket, melyek eddig meglehetősen sok zavart okoztak, s hozzálássanak a célkitűzések következetes valóra váltásához. A tapasztalat azt mutatja, az alapszervezetek és a közvélemény jelentős része megelégedéssel fogadta a Központi Bizottság döntését, s az elmúlt hónapok eseményeinek értékelésében a konszolidáció alapvető feltételét látja. Ez a tanácskozás rámutatott egyben arra is, milyen jelentős szerepe volt az idei áprilisi ülés nek, mely tulajdonképpen kezdete volt a tényleges konszolidációnak. A komáromi járásban — ahogy Kiss Gyula elvtárs, szervezési és politikai titkár tájékoztatott bennünket — a falusi és üzemi szervezetek az elmúlt napokban tárgyalták meg a CSKP KB plénumának következtetéseit, s teljes mértékben egyetértenek azzal. Az események értékelését illetően annál is természetesebb ez az azonosulás, mivel a párttagok többsége már korábban is hasonló álláspontra helyezkedett, s a következetességet és a marxista—leninista álláspontot kérte számon azoktól, akik minden eszközzel a párt sorainak megbontására törtek. A „megújhodás" ennek ellenére a komáromi járásban is megtette a magáét, ezért természetes ma az az igény, hogy a járás kommunistái mihamarabb rendezzék soraikat. Az alapszervezetek kommunistái józanul, elvszerüen értékelik az eseményeket, s a megtévesztettekkel szemben a meggyőzés módszeréhez folyamodnak. A járásban járva s az alapszervezetek tagjaival, vezetőivel beszélve tapasztalhatjuk azonban azt is: erőteljes a követelés, hogy a pártmunka minden szintjén — fent és lent egyaránt — elvszerüen értékeljék az eseményeket. Ogy, ahogy a CSKP Központi Bizottsága nak beszámolója mondja — s a gyakorlatban érvényesítette is — azonos mércével mérni, s felelősségük arányában — függetlenül betöltött tisztségüktől — értékelni azokat, akik az elmúlt év eseményeiben jelentős szerepet játszottak, s részük volt a párt sorai és vezető szerepe fellazításában, valamint az egyoldalú tájékoztatásban. Tapasztalhatók ugyanis olyan jelenségek, hogy egyesek a felelősség alól próbálnak kibújni, s kUlönböző összeköttetések révén igyekszenek menteni magukat. Az ilyenfajta mesterkedéseknek azonban semmi köze a valóban elvszerű magatartáshoz. Meglehetősen gyakran teszik fel az emberek a kérdést: Mi van a járásban, s a járási pártvezetőség mikor értékeli eddigi tevékenységét? Bár a jelek szerint az ilyen irányú értékelés kissé megkésett, az előkészületekből arra következtethetünk; a közeli napokban megtartásra kerülő járási pártplénum e téren sem marad adós a válaszszal. Az elmúlt hónapokban gyakran bírálták az alapszervezetek a szervek öszszetételét, beleértve a nemzetiségi összetételt is. Feltehetően ebből a szempontból is alapvető változások történnek. És ez alapja lesz annak, hogy a járás valóban, elinduljon azon az úton, melyet a CSKP KB jelölt meg, s melyhez az alapszervezetek a maguk obulusát már hozzáadták, s nemcsak szavakban, de tettekkel is a kibontakozást segítik. —dz— Déry Tibor 75 éves Déry Tibor, a huszadik századi magyar próza egyik legjelentősebb képviselője ma tölti be 75. életévét. Első elbeszélését a Nyugat közölte 1917-ben. Stílromantikus kezdet és aktívista-szünealista próbálkozások után megalkotta nagy epikus vállalkozását, a Befejezetlen mondat című maradandó értékű regényét. A felszabadulás erső éveiben sorra jelentek meg prózai művei. Több drámáját is bemutatták. Munkásságáért 1948-ban az elsők között kapott Kossuth-díjat. Alkotókedvét és életerejét-fokozta az új Magyarországon való otthonra találás. A megjelenését követő években (1952—1953-ban) sok vitát kiváltott Felelet című két kötetes epikai regénye a magyar munkásosztály töiténelmi szerepre készülésének művészi dokumentuma. A Simon Menyhért születése című kisregényét közösségi humanista pátosza, a Talpsimogató című egyfelvonásos darabját szatirikus .kedve és stiláris bravúrossága, A ló meg az asszony című novelláskötetét gazdag társadalmi problematikája emeli az ötvenes évek első felének legjelentősebb alkotásai közé. Műveit társadalmi hevülettel és művészi gondosággal alkotja. Stílusa érzékletes, hibátlan tisztaságú. Nemcsak páratlan műgonddal, hanem példaadó önfegyelemmel dolgozik, munkaritmusát a szívós rendszeresség jellemzi. Élete — rendhagyó különösségeivel együtt is — a polgári értelmiség legjobbjainak sorsát példázza: annak a polgári értelmiségnek az útját járja, amelynek legjobbjai kapcsolatba kerültek a marxizmussal, a munkásmozgalommal. Vannak súlyosan elmagányosult. életszakaszai, ezekben több valószínűség szerint szerepe van azoknak a sebeknek, amelyeket — vélt vagy valóságos hibáiért — irodalmi fegyvertársaitól is kapott. Ennek a korszaknak vetülete a hatvanas évek elején megjelent, de régebben írt G. A. úr X-ben című regénye, amely a magyar irodalom egyik legpesszimistább alkotása. Az 1963-ban megje lent Szerelem című novelláskötete azonban már újra a hazatalálásról nyújt képet. Legutóbb Nincs ítélet címmel önéletrajzát jelentette meg. Az idős író e kötetében drámai hangon vall múltjáról, életéről. (bf DÉRY TIBOR: Az elveszett betű Egy nap szörnyű dolog történt Nyerges bácsiéknál. Elveszett az E betű. Egy hétfői nap történt. Ügy kezdődött, hogy reggel Nyerges bácsi el akart menni a tanácsházára, hogy befizesse az adóját. Kerek ezer forintot. Ennyi sok pénz! ... Képzelhető, hogy Nyerges bácsi milyen rosszkedvű volt! Ráadásul nem találta a pipáját. Pedig ahhoz, hogy az ember adót fizessen, előbb okvetlen pipára kell gyújtani. De a pipa nem került elő. Ekkor kezdődött a baj. Nyerges bácsi káromkodni akart. Azt óhajtotta mondani: a fene egye meg. Ezt egyébként is sziveien mondogatta, reggel is, délben is, este is egyszer-egyszer, s közben minden órában tízszer vagy százszor. De most elveszett az E betű, s nem tudta kimondani. A bajszát tépdeste rémülten nézett feleségére, s csak annyit dohogott, hogy: fö-fö-fö, gyö-gyö-gyö! — Mi

% bajod? — kérdezte Juliska néni. Nyerges bácsi azt akarta jelelni, hogy szörnyű baj van, mert elveszett az E betű. De minthogy elveszett, tehát azt sem tudta kimondani. Csak nagyokat nyögött, aztán dühösen kiment a szobából, s bevágta az ajtót. De Juliska néni is csakha mar észrevette, hogy valami szerencsétlenség történt. Kisfiát, Lacit el akarta küldeni a Népboltba kenyérért. — Laci! — kiáltotta. — S-s-s-s-s — felelte Laci, minthogy nem tudta kimondani, hogy: tessék! Juliska néni azt válaszolta, hogy: kö-kö-kö, de tovább ő sem futott. így hát egész este kenyér nélkül maradtak. Levest E betű nélkül szintén nem lehet főzni, krumpli sem volt a kamrába, húsra nem futotta a pénztikbői. Csak a nyálukat nye}.ték, mint valamikor a régi időben, amikor még királyok és kormányzók uralkodtak. Egyébként is nagy felfordulás volt a házban. Rózsi, a nagylány kiment az istállóba, hogy megfeji a tehenet. De a tehén E betű nélkül nem adott tejet, a kecske nem tudott mekegni, a juh nem tudott bégetni. Keservesen tátogatták a szájukat. — Kö-mö-mö — dadogta a kecske. Bö-böbö — dadogta a birka. A tehén ugyan egészen rendesen bőgött, mert az nem olyan együgyű állat, ahogy sokan gondolják, de mihez kezd az ember egy bőgő tehénnel, amely nem ad tejet? Eső sem esett aznap Nyerges bácsi udvarára, a kútból tehát kiapadt a víz. Este nem lett Nyergeséknél aznap: körös-körül a faluban mindenütt besötétedett, lámpát gyújtottak, s Juliska néni még mindig törülgette arcáról az izzadságot, olyan _ forrón sütött rá a nap. A legvastagabb baj azonban abból származott, hogy beállított Sándor, Rózsi vőlegénye. Ilyenkor ők ketten a kerítéshez állnak, a szép holdfényben, s beszélgetnek. Sándor azt mondja Rózsinak: szeretlek. Rózsi azt mondja Sándornak: szeretlek. De most mind a ketten csak sziszegtek egymásra, sz-sz -sz, mint két dühös gúnár, s amikor megunták, akkor ijedten szétszaladtak. Az E betűvel együtt a szerelem is kiveszett Nyerges bácsi házából. Mi történt közben a tanácsházán? Nyerges bácsi bekopogott az adóhivatalba. Á hivatalnok, akinél az ezer forintot le kellett volna fizetnie, nemrég került a faluba, nem ismerte Nyerges bácsit. — Hogy hívják? — kérdezte. De minthogy elveszett az E betű, Nyerges bácsi nem tudta kimondani a nevét. Káromkodni sem tudott, tehát egy nagyot nyögött. — Mit akar? — kérdezte a hivatalnok. — Adó! — mondta Nyerges bácsi. Aki adót akar fizetni, azt mindig szívesen látják. A hivatalnok jókedvűen megpödörte a bajszát. — Mennyi? — kérdezte. — Zzzz — zizegte Nyerges bácsi, mivel nem tudta kimondani azt, hogy: ezer. Nem boldogultak egymással. Nyerges bácsi kiment a falu szélére, s ott szomorúan leült egy fa árnyékába. A pénzét nézegette és búsült, mert nem tudott adót fizetni. Alkonyatkor felkerekedett, leverte a port ruhájáról s hazaindult. Nagyon bánatos volt. Amikor befordult udvarába, megpillantotta kis fekete cicájukat, szájában az elveszett E betűvel. A cica azért lopta el, mert meg akart tanulni káromkodni, úgy, mint Nyerges bácsi. De amínl keresztbe átszaladt az udvaron, épp gazdája lába előtt egy egeret pillantott meg. Nyomban kiejtette szájából az E betűt, s az egér után eredt. Benne duplája van annak, amit most a szájámba tartok, gondolta. Ez volt mindnyájuk szerencséje. Ha nincs egér, másnap nem lett volna kedd Nyerges bácsiéknál. (1353) • ••••••••••••••• — OlFSLMEK — • ••••••• VESZÉLYES ISMERETSÉGEK • ••••••• (francia) ,A szerző által felsorakoztatott alakok nagy részének olyan rossz az erkölcse, hogy lehetetlen feltételezni: a' mi századunkban élnének, amikor — mindenki tudja — a férfiak annyira tisztességesek, és minden nő annyira szerény és tartózkodó ..." — írta 1782-ben nyilvánvaló iróniával regénye előszavában Choderlos de LacIcs. Az együgyűeknek szóló ártalmatlanság vihette rá e kihívó mentegetőzésre, de ha kijelentését netalán szó szerint vennénk is, akkor is titok marad, ha nem a saját századára, akkor vajon az elmúltakra vagy a jövendőkre gondolt-e regényalakjai megformálása közben. De nem érdemes ezen lyes találkozásokat. Ez persze jórészt a kiváló szereplők (például fean Moreau, az utolsó szerepét alakító Gérard Philipe, Annete Vadím, Jean-Louis Trintignant) élmény számban menő játékának is eredménye. Egy házaspárral és unaloműző, „jó tréfának" szánt, a szerelemben korlátlan szabadelvűséget bizonyító kisebb-nagyobb ármánykodásaikkal ismerkedünk meg a különös történet keretében. A házastársak között sokkal inkább baráti, cinkostársi, mint házastársi viszony van. Teljesen őszinték egymáshoz, s ennek fejében minden kalandot megengednek egymásnak, sőt kölcsönösen egyengetik e kalandok útját. A baj aztán azért Gérard Philipe és Annete Vadin a Veszélyes ismeretségek egy kockáján töprengeni, hiszen a regény alapján — történetét a jelenbe helyezően — filmet forgató Roger Vadim ugyancsak ezzel a mondattal vezeti be művét. Márpedig a mai időkről tudjuk, hogy sokak számára a szerelemben, pontosabban: a szerelmi viszonyban nincs lehetetlen, illetve akadály . .. Vadim filmje kereken tíz esztendővel ezelőtt készült, éppen akkor, amikor a formát toinbo ló, azaz újító és a mondanivalóban nagyobb szabadságot kivívó francia új hullám a filmgyárak egyre több műhelyét kezdte elárasztani. A Bazin-tanítvány Vadim (orosz származású, sokfilmes francia rendező)... és az Isten megteremtette a nőt című filmjével (ebben tűnt fel és aratott nagy sikert Brigitte Bárdot) azt a benyomást keltette, hogy tehetséges és őszinte híve lesz az új hullámnak, de a későbbiek rácáfoltak erre a várakozásra. Túlnyomórészt kommersz-filmeket készített, s a kevés kivétel között emlegetik a Veszékeletkezik, és azért fokozódik tragédiává, mert a közösen kitervelt játékba beleszól a véletlen is, s ebből a véletlenből már nem újabb játék, hanem őszinte, mély szerelmi kapcsoltat formálódik. Egyszóval: bizarr és „elvetemült" játék a tűzzel, amely végül megperzselli, elégeti azt, aki szította, vagy élesztgetni hagyta. Vadim az események kusza láncolatát ügyes rendezői fogásokkal szerkesztette meg, s ez lényegében hitelességet kölcsönöz a történetnek. A film műfaji jellegének felismerésében sokáig tétovázni hagyja a nézőt. A végkifejletet teljesen azoknak a normáknak megfelelően oldja meg, amelyeket az erkölcstelen történetekben a közönség ízlése diktál: ha már romlott ez a világ, legalább bűnhődjék, más megoldás nincs... A pikáns téma, a jó színészek és a film előrenyargalt híre minden bizonnyal azt eredményezi, hogy igen sokan megnézik. AZ IFJÚ BOHÁČEK VISZONTAGSÁGAI (cseh) Az ifjú Boháček, miután szent meggyőződése, hogy ő nem kell a nőknek, s ezért neki sem kellenek a nők, hallani sem akar a nősülésről. Jóságos, mindjenről gondoskodó mamája azonban ebbe, természetesen, nem akar belenyugodni. Már csak azért sem, mert meny és az unoka utáni vágyát egyre fokozza az a tény, hogy a vele egykorú szomszédasszonyok mind boldog nagymamák. Boháčeknak nem marad más hátra, c-nged az anyai unszolásnak: apróhirdetés útján ismerkedik. Titokban az utolsó pillanatig reméli, hogy ártatlan kis játék az egész, hiszen minden „normális" ember lehetetlennek tartja, hogy az ilyen ismeretségből házasság szülessék. Az események azonban nem egészen az ő elképzelései alapján bonyolódnak, s ebből rengeteg, mosolyra derítő konfliktus támad. ARANY BLACK HILLSBEN Amivel a fiatal Eduard Verner forgatókönyvíró és František Filip rendező nézőik tetszését elsősorban elnyerik, az a kissé együgyű, de mindenképpen jóravaló ifjú .BoháCekkel szemben tanúsított jóindulatuk. Hősük viszontagságait enyhe iróniával, szinte megértésre késztető rokonszenvvel mesélik el, s a hatást ezzel, nem pedig a hasonló történetekben lehetséges, sőt szokásos vaskos tréfával akarják elérni. Pavel Landovský személyében a női ügyekben ügyefogyott Boháček megformálására kitűnő színészt találtak. A mindig rokonszenves és egyre népszerűbb Stella Zázvorková (a mama) oldalán olyan légkört tud teremteni, amely elhiteti velünk, nem is filmet látunk, hanem a mindennapi élet egy kedves, megmosolyogni való epizódját. (NDK-beli-szovjet) A DEFA-stúdió harmadik nagyszabású indiánfilmje. Alkotóinak (forgatókönyv: Günter Kari, rendezés: Gottfried Kolditz) A Nagy Medve fiai és A Nagy Kígyó törzsfőnök cítnű filmek után észrevehetően több volt a tapasztalatuk, rutinosabb lett a munkájuk. A film különben szokásos vadnyugati történetet mesél el: a fehér telepesek el akarják venni az indiánok földjét, de miután azok ebbe nem akarnak egykönnyen belemenni, a háborúzás elkerülhetetlen. Érdekessége, hogy öt szocialista ország színészei szerepelnek benne, s nagyobb részét a festői Kaukázusban forgatták. Cselekménye meglehetősen változatos, így hát izgalom és látványosság akad benne bőven. Az ifjúság jól szórakozik rajta. (szó)