Új Szó, 1969. október (22. évfolyam, 231-256. szám)
1969-10-15 / 243. szám, szerda
A podbrezová! konferencia 25. évfordulóján Ahol az egység született... A szakszervezeti mozgalom kérdései mindig a CSKP érdeklődésének homlokterében álltak. Az első köztársaság idején a párt nagy igyekezetet fejtett ki a szakszervezeti egység megteremtésére. A pártvezetőség néhány szektás tagjának, valamint a szociáldemokrácia opportunista vezetőségének tudható be, hogy 1922-ben felbomlott a legerősebb csehszlovákiai szakszervezeti központ egysége. A szakszervezeti egységet azután már az első köztársaság idején nem sikerült többé összekovácsolni. • Harcban kovácsolódott. .. 1943 háborús évben jött létre az ún. karácsonyi egyezmény, amely kifejezte a fasisztaellenes erők egységét, s ez jelentősen meggyorsította mind a hazai ellenállási mozgalom, mind a munkásosztály egységének kialakítását. A londoni és moszkvai emigráció megegyezett abban, hogy a felszabadulás után egységes szakszervezetre lesz szükség. Ennek értelmében folyt a munka az illegális fronton, az üzemekben, az illegális sejtekben, a felkelés előkészítésében. A Szlovák Nemzeti Felkelés előkészítése során és kirobbanásakor egymás után születtek meg a forradalmi üzemi bizottságok. Az SZLKP és a Szociáldemokrata Párt 1944 szeptemberében történt egyesülése után napirendre kerülhetett a szakszervezetek egységes szerveinek létrehozása is. Megalakult a szakszervezeti kongreszszust előkészítő bizottság. A háborús események folytán nem került sor a kongresszus összehívására, ennek ellenére azonban megvalósult a forradalmi üzemi bizottságok konferenciája Podbrezován. Erre 1944. október 25-én került sor a podbrezovái vasműben, amely akkor a felkelési fegyveres erők legjelentősebb hadiüzeme volt. • Egy küldött emlékezik Jozef Zverko elvtárs, a podbrezovái Šverma Vasmű tervezési osztályának vezetője, az üzemi pártbizottság tagja, az egykori podbrezovái konferencia egyik küldötte így emlékezik a történelmi nevezetességű eseményre: — A szlovák állam üzemünket a Škoda Müvektől ingyen „örökölte" és gazdasági nehézségei megoldásaként azonnyomban eladta a Hermann Göring Werke konszernnek. A háború alatt üzemünkben illegális szakszervezeti bizottság működött, amelynek titkára voltam. Az elnök akkor Emil Peťko elvtárs volt, itt működött Marek Smida elvtárs is. Pártszervezetünknek a párt ötödik illegális Központi Bizottságával állandó kapcsolata volt. A pártvezetés irányítása értelmében készültünk a felkelésre: mindenekelőtt a nemzeti bizottságok és szakszervezeti bizottságok számára megbízható emberek kiválasztásával. Éppen a fasisztaellenes harcban tanúsított aktivitásunk volt az, amely biztosította a párt vezető szerepének megőrzését mind a felkelésben, mind a szakszervezeti egység kialakításában. • A szélsőségek ellen A felkelés idején a vasművet a forradalmi szakszervezeti bizottság vezette. Páncéllemezeket gyártott a páncélvonatok részére, granáthiivelyeket készített és fegyverjavítást vállalt. A fasiszták elleni harcban alakult ki a munkásság egysége a gyárban. A párt kihasználta ezt és bizonyította, hogy nemcsak a harcban, hanem a jövőbeni békés élet gazdasági és politikai küzdelmeiben is meg kell őrizni ezt az egységet, mert egyedül ez hozhat eredményt. A párt törekvését főleg azért koronázta siker, mert — mint Zverko elvtárs szavaiból kiérezzük — következetesen vívta a kétfrontos harcot. — Az emiékezetes konferenciáról különösen Šverma és Husák elvtársak felszólalásai maradtak emlékezetemben — mondja jozef Zverko. — Voltak olyan hangok is a konferencián, amelyek maximális követelésekkel jöttek, azonnali szocialista forradalmat akartak, sőt Szlovákia Szovjetunióhoz való csatolását is követelték. Husák elvtárs akkor megmagyarázta, hogy Szlovákia helye Csehszlovákiában van, és a szocialista céloknak előbb meg kell nyerni a legszélesebb tömegeket. Nagy súlyt helyezett Szlovákia egyenrangú helyzetére az új köztársaságban. A Kelet-Szlovákiából válaszolnak a felhívásra 1969. X. 15. A KELET SZLOVÁKIAI kerület ben megtartott pártgyülések, a kommunisták részvétele és a gazdag vita azt bizonyítja, hogy nagy az érdeklődés a párt politikája iránt. Természetesen a CSKP Központi Bizottságának és ax SZLKP Központi Bizottságának káder- és szervezési Intézkedései különösen nagy érdeklődést keltettek. Ez elsősorban abban nyilvánul meg, hogy a párttagok számtalan kérdésben kérnek részletesebb magyarázatot az elmúlt időszakról, az egyes vezető funkcionáriusok állásfoglalásáról, tevékenységéről, valamint a párt- és a társadalmi szervezetek tevékenységéről a válságos időszakban. A párttagok állásfoglalásaikban kifejezik, hogy teljes mértékben támogatják az új vezetőséget és segítik a felelősségteljes feladatok teljesítésében. A CSKP Központi Bizottságának a felszabadulás 25. évfordulójával kapcsolatban kiadott felhívása nagy visszhangra talált. A kommunisták a kerületi pártbizottságnak küldött leveleikben és állásfoglalásaikban a Központi Bizottság felhívása alapján intézkedéseket fogadnak el a munkafegyelem megszilárdítására, a tervezett feladatok teljesítésére, a költségek csökkentésére stb. A kezmaroki Tatrafan üzemi pártbizottsága az iizem gazdasági vezetőségével és a tömegszervezetekkel együttműködve a központi bízottság felhívása alapján intézkedéseket dolgozott ki a terv túlteljesítésének biztosítására. A termelési tervet 116 százalékra akariák teljesíteni, a termelési költségeket 1,3 százalékkal csökkentik, a munkatermelékenységet pedig 11.3 százalékkal emelik. E cél elérése érdekében a Tatrafanban szombati műszakokat szerveznek és „Saját magadnak dolgozol" jelszóval akciót indítanak. Az Eperjesi járást Építővállalatban úgy határoxtak, hogy a beruházások tervét 102 százalékra teljesítik, 34 lakásegységet adnak át terven felül és 120 000 korona értékű anyagmegtakarítást érnek el. Egyúttal felhivták a kelet-szlovákiai kerület valamennyi építöüzemét, csatlakozzanak akciójukhoz. A Bártfai járási Építővállalat dolgozói a Központi Bizottság felhívását követően kötelezettséget vállaltak, hogy az év végéig négy szabad szumbaton dolgozni fognak, és ezeken a napokon 250 000 korona értákű munkát végeznek el. A MEZŐGAZDASÁGI DOLGOZÓK is kötelezettségeket vállalnak a termelés növelésére, hogy hozzájáruljanak az élelmiszerellátás megjavításához. A pallói szövetkezetesek kötelezték magukat, hogy jelentősen emelik a gabona, az árpa, a kukorica és a cukorrépa hektárhozamát. Ezenkívül különböző akciókat szerveznek a la lu szépítésére. A tőketerebesi mezőgazdasági termelési igazgatóság kommunistái már ez évben meg akarják teremteni a feltételekel ahhoz, hogy jövőre jelentősen növelhessék a hús- és tejtermelést, és ezzel hozzájárulhassanak az ellátási helyzet megjavításához. A terebesi traktor- és gépállomás dolgozói is kötelezettségeket vállaltak a termelési leladatok túlteljesítésére. • A tanügyben dolgozó kommunisták tudják, kötelességük helyrehozni azokat a hibákat, melyeket a múltban a nevelés terén elkövettek. Ezért fokozott figyelmet szentelnek annak, hogy az ifjúságot a szocialista hazafiság, s a proletár internacionalizmus szellemében neveljék ás a tanulókból müveit, a szocializmushoz és a köztársasághoz hű állampolgárokat neveljenek. Erre kötelezték magukat a nagymihályi IV. AKI és az eperjesi AKI tanítói. Az eperjesi iskola pedagógusai már most megkezdték az elökészületekeket Lenin születése 100. évfordulójának megünneplésére, és a proletár internacionalizmus elveinek érvényesítése érdekében azt javasolták, hogy a diákok folytassanak levelezést a szovjet iskolásokkal, és rendeljék meg a szovjet sajtót. szakszervezeti egység megteremtése az opportunizmus ellen, a maximalista követelések fékezése pedig a másik véglet szélsősége ellen irányult... • A múlt örökség A mai podbrezovái Šverma Vasműben járva tanúi vagyunk annak, hogy a múlt hagyomá nya él és gyümölcsöt hoz. A pártbizottság tavaly sem feledkezett meg a következetes kétfrontos harc követelnrényéről. A múlt hibáinak elvetése és bírálata itt nem csapott át a má sik szélsőségbe. A kommunistaellenes és szélsőséges tettekre biztató hangok itt nem találtak táptalajra, sem meghallgatásra. A karbantartó részlegen volt ugyan olyan törekvés, hogy elszigeteljék a kommunistákat, ám az 1968. évi szakszervezeti választáson mégis sikerült az FSZM üzemi bizottságában elérni a kommunista többséget. A kommunisták már tavaly áprilisban és májusban határozatokat küldtek a CSKP KB-ra, majd küldöttséget is menesztettek, hogy köveleljék: ne engedjék meg a televízióban és sajtóban a kommunistaellenes kirohanásokat, akadályozzák meg a Szovjetunió becsmérlését, és tárják fel a teljes valóságot. A podbrezovái követeléseknek akkor még a pártsajtó sem adott helyet. Az emberek a gyárban azonban saját szemükkel látják, hogy a szélsőségek ellen küzdő kommunistáknak már, akkor igazuk volt. • Mint egykor A 25 év előtti podbrezovái konferencián a felszabadított és megszállt területek 137 üzeméből 283 küldött vett részt. Ez a konferencia lerakta a szakszervezeti egység alapjait. S az ilt elfogadott alapelveken épülhetett fel a felszabadulás után a forradalmi szakszervezeti mozgalom. A konferencia eredménye, főleg a munkásegység megteremtésének nagy visszhangja volt a gyárakban: a dolgozók további tömegeit mozgósította a fasisztaellenes harcba. A Podbrezován született felhívás visszhangjáról szólva szinte jelképesnek tűnik az a párhuzam, amely a mai, felső Garam menti felhívással kapcsolatban kínálkozik. Ismét egységre szólítanak fel a podbrezovái vasasok, mégpedig a termelés fokozása, a minőség megjavítása, a gazdaságosság és a szocialista gazdaság megerősítése érdekében. A felhívást 127 tizem fogadta el. Ma, a felszabadulási verseny születésekor a következetesen kétfrontos harcot folytató pártszervezet által irányított szakszervezet nem áll különösebb probléma előtt: élvezi a dolgozók bizalmát, és ezért további 2400 tonna acéllemez, 520 tonna varrat uélküli acélcső, 1200 tonna nyersacél és 500 tonna hegesztett cső gyártására mozgósíthatja az olvasztárokat és hengerészeket. Hisszük, hogy ez a tett sem marad visszhang nélkül. VILCSEK GÉZA Pártaktíva Léván A napokban járási pártaktívát tartottak Léván az alapszervezetek elnökei, üzemvezetők és aktivisták részére. Főbeszámolót dr. Ignác Rendek, a szövetségi kormány minisztere tartott. Ismertette a CSKP KB szeptemberi ülésének lefolyását, utalt a jelenlegi politikai helyzetre. Megemlítette a kormánynak az árak stabilizálására irányuló intézkedéseit. Jozef Urban, a járási pártbizottság vezető titkára ismertette a pártbizottság rendkívüli plénumának döntéseit, s kérte a pártaktíva részvevőit, hogy tegyenek meg mindent az alapszervezetek egységének megteremtése érdekében. A pártaktíva részvevői teljes egyetértésüket fejezték ki a párt és a társadalom jelenlegi politikai életének értékelésével, valamint az elfogadott káderintézkedésekkel. Az ülés végén felhívást fogadtak el hazánk felszabadításának 23. évforduó alkalmából. p IBBIiMii Birtaaiž^ lMiaiHi'B A bojkottnak nincs semmi helye A kulturális értékek bojkottja olyan jelenség, amelynek viszolyogva hátat kell fordítani — világnézetétől függetlenül — minden kulturált, gondolkodó embernek. A kommunistának ezen felül harcolnia is kell ellene, mert nemcsak szellemi vérszegénységre, degenerálódásra vezet, hanem egyben embertömegek tudatát is mérgezheti. Különösen az olyan jellegű bojkott, amilyennek tavaly; augusztus után voltunk tanúi s amely — ostoba rövidlátással — egyik napról a másikra „száműzetésre ítélte" a szovjet művészet és irodalom nagy müveit. Bár a szenvedélyek által felkorbácsolt nagy hullámok már régen elvonultak, még távolról sem beszélhetünk arról, hogy ezen a téren minden rendbejött. Sőt, nem vitás, hogy a konszolidálás ebben a viszonylatban még évekig eltart. Sajnos, az emberek ogy részének gondolkodásmódjában gyökeret vert olyan szemlélet, amelynek nacionalista éle nemcsak a szovjet, hanem egyben a szocialista kultúra ellen is irányul. Miloš Krno a PRAVDA október 3-i számában megjelent cikkében utal arra, hogy ennek a bojkottnak vannak előzményei, amelyek évekre visszanyúlnak. Emlékeztet arra, hogy egyes inűvészetteoretikusaink már régen szembehelyezkedtek a szocialista realizmussal, majd általában a realizmussal. Csak Franz Kafkát ismerték el zseninek, míg vállveregető leereszkedéssel szóltak például Tolsztojról és Solóhovról, Fegyinről és Fagyejevről. A cikkíró szerint a kulturális dolgozók körében a jobboldali opportunisták már jóval tavaly januárja előtt igyekeztek — sikerrel — viszszaélni kulturális politikánk fonákságaival. Kiaknázták például azt, hogy könyvkiadóink annak idején válogatás nélkül, özönéVel jelentették meg a szovjet irodalmi alkotásokat, köztük nagyon gyenge műveket is s valami hasonló történt a szovjet filmek hazai fogalmazása tekintetében is. Ezek az erők iiyformán, már jóval a nyílt szovjetellenes kampány előtt, elérték céljukat — a szovjet irodalmi, művészeti, sőt tudományos értékek részleges bojkottját. Augusztus után — jól tudjuk — a bojkott teljes lett. Márpedig „a szovjet kultúra bojkottja semmiképp sem válhat javunkra. A szovjet kultúra ígéretteljesen fejlődhet a csehszlovák kultúra hozzájárulása nélkül is. Ennek ellenkezője azonban elképzelhetetlen: hiszen szerény irodalmunk létéről a világ elsősorban az orosz nyelvű tolmácsolás közvetítésével értesül..." — állapítja meg M. Krno. A továbbiakban azt a gondolatot fejtegeti, hogy a valóban nagy művészek sohasem sodródtak a korlátolt nacionalizmus hisztérikus áramlataiba, a nagyzási hóbort és más kultúra lebecsülése szemükben mindig visszatetsző volt és az ma is. Természetesen a kulturális bojkott ma már háttérbe szoruló jelenség, viszont következményeit türelmes meggyőző munkával kell fokról fokra és tapintatosan leküzdenünk. Helyes észrevétel ez, és példával is illusztrálhatjuk. Adminisztratív intézkedéssel egyik napról a másikra biztosíthatjuk mondjuk a szovjet filmek rendszeres vetítését. Viszont nincs olyan adminisztratív intézkedés, amellyel tartósan és rendszeresen közönséget lehetne vonzani a mozikba. Ez már inkább a kultúrpolitika és eszmei és esztétikai nevelés függvénye. A bojkott nagyon is jól informált szervezőivel szemben viszont a cikkíró más mérce alkalmazását javasolja. Annak lehetetlenné tételét, hogy bármikor a jövőben elárulhassák a marxizmus—leninizmus alapelveit. Vallásosok a főiskolai hallgatók? Egy főiskolások között végzett szociológiai felmérés adatai alapján von le nagyon érdekes következtetéseket Matej Kaluiák a NOVB SLOVO 39. számában. A cél annak tisztázása volt, hogy a vallásosság milyen mély gyökeret vert a mai szlovák főiskolások körében. Az első meglepő tény, hogy a 858 megkérdezettnek mintegy kilencven százaléka valamelyik felekezethez tartozik, de a vallásos világnézet minden ismérvének csak 17,8 százalékuk tesz eleget. így például csak 60 százalékuk hisz az isten létezésében és csupán 26,7 százalékuk a lélek halhatatlanságában. (Érdekes ugyanakkor, hogy a felekezeten kívüliek 18 százaléka, hisz az isten létezésében. A cikkíró ennek alapján arra a következtetésre jut, hogy szigorúan katolikus, illetve keresztényi szempontból aligha tartható vallásos, hivő embernek az, aki nem ismeri el a vallás két említett alapvető követelményét. Figyelemre méltó az a körülmény is, hogy a valamely felekezethez tartozó megkérdezett főiskolásoknak csak 19 százaléka tartozik abba a kategóriába, amelyben a hitet illetően sohasem támadtak kételyek. A tamáskodók száma még magasabb a reformátusok körében (majdnem 95 százalék). Ebből is látható, hogy a racionális gondolkodásmód és a materializmus térhódítása elvitathatatlan. Milyen forrásokból táplálkozik a vallásos hit? A szociológiai ankét erre a kérdésre is választ adott. Nem meglepő, hogy a főiskolások több mint 50 százaléka alapvető forrásként a családot és a templomot jelöli meg. Az erős családi befolyás ellenére zömükben nem tesznek különbséget a hivők és a nem hivők között olyan értelemben, hogy a vallásosságban látnák az etikai, az erkölcsi életmód, a jellemesség múlhatatlan feltételét. A megkérdezett főiskolások többsége toleráns felekezeti kérdésekben, ugyanakkor egy részük (7,4 százalék) elítéli az ateistákat. Felfigyeltető jelenség, hogy a római katolikus főiskolások 14,8 százaléka, tehát eléggé jelentős hányaduk, ebben az ankétban a legnagyobb intoleranciát a zsidó felekezetűekkel szemben juttatta kifejezésre. A cikkíró a felmérés eredményeit méltatva, bizonyítottnak tartja, hogy a vallás a mai fiatalok tudatában már távolról sem annyira komoly integráló erkölcsi, s még kevésbé politikai, valamint ideológiai jelenség, mint a múltban volt. Végeredményben ez természetes, hiszen szocialista iskolaügyünk több mint két évtized leforgása alatt jelentős tudatformáló szerepet vitt és visz. A másik oldalon, ennek az ankétnak adatai figyelmeztetnek arra, hogy ezen a téren is bőven akad még tennivalónk. Komáromi kirándulás A fenti címmel olvastuk a MAGYAR HÍRLAP szeptember 30-i számában Lukácsy András írását, amely ugyan nem viseli magán a színházi recenzió minden műfaji jegyét, viszont könynyed hangvételben néhány éles szemű észrevételt kínál lel a MATESZ legutóbbi Volpone előadásáról és annak kapcsán is. A győri vendégrendező, Friss Péter munkájáról szólva, leszögezi, hogy „reneszánsz karakterű vásári játékot csinált" a klasszikusnak számító Ben lonson komédiából. Ezt lehetővé tette a mű, a jellege és a cikkíró szerint a burleszkbe hajló játékstílust indokolja a színház tájjelege és közönségének népszínházi igénye. (Csak a margóra: nem vagyok biztos abban, hogy a MATESZ közönsége ízlésében ennyire nem differenciálódó.) Dicséri különben a színészek, Fazekas Imre, Lengyel Ferenc, Lőrincz Margit, Szentpéteri Aranka, Tóth László, fenntartással Ropog fózsef és főleg Király Dezső játékát. A MATESZ kassai fiókegyüttese létrehozásának törekvését indokoltnak tartja, dé egyben óva is int: „A szlovákiai magyar színjátszásnak igen »szűk keresztmetszete« a magyar nyelvű művészképzés. Nem lenne jó, ha az új vállalkozás túlzottan meggyengítené az anyaszínház társulatát, és leküzdhetetlen gondot okozna az utánpótlásnak." tg-1 ) t