Új Szó, 1969. október (22. évfolyam, 231-256. szám)

1969-10-15 / 243. szám, szerda

Ahogy ma dolgozunk - úgy élünk holnap (Folytatás až 1. oldalról) velejárója, hogy az ember mind személyi, mind társadalmi éle­tében nemcsak jő tettekkel, ésszerű lépésekkel büszkélked­het. Előfordulnak hiányossá­gok, tévedések és ostobaságok is. így volt ez nálunk is a szo­cializmus építése éveiben. A po­litika és a gazdaság különböző szakaszain gyűltek és feltor­nyosultak a hiányosságok. Az alapvető hiba az volt, hogy eze­ket a hiányosságokat Idejében nem szüntették meg, mert nem volt olyan előrelátó vezetés, amely idejében észrevette vol­na gazdasági fogyatékossá­gainknak, a társadalmon, a tár­sadalmi szervezeteken és a párton stb. belüli megrekedés okait. Nincsenek tévedhetetlen emberek, sem szentek közöt­tünk. Nem tudom, talán másutt akadhatnak. Ezért olyan fontos, hogy a megnyilvánuló nehézsé­gekkel gyorsan és erélyesen felvegyük a harcot. Nálunk majdnem tíz évig körbetopogtak számos problémát s ez fokoza­tosan elmélyítette a politikai, valamint a gazdasági válságot. Nemcsak az elmúlt esztendő­ről, hanem az azt megelőző évekről is beszélek, amint erről szó esett a központi bizottság ülésén. Ma meg kell oldanunk az évtizedek óta feltornyosult problémákat. Az önök üzemé­nek futólagos megtekintése so­rán is jól látható a politikai és más problémák rétegeződése. A tavalyi január feladata az volt, hogy átmentse a korábbi fejlő­dés minden helyes jelenségét és felszámolja a helytelent, a korhadtat, mindazt, ami elavult. Ez volt a probléma veleje. Ehe­lyett, vagy talán emellett, mivel kísérletek történtek néhány kérdés megoldására és néhá­nyat közülük részben sikerült is rendezni, az egyik palánktól a másikig sodródtunk s a hibák kiküszöbölése helyett az embe­rek jelentéktelennek nem mondható csoportjai hozzákezd­tek a szocializmus felszámolá­sához. A beteget gyógykezelés helyett el akarták tenni láb alól. Ebben rejlik az elmúlt esz­tendő fejleményeinek tragiku­ma, ezzel a problémával kell ma felvennünk a harcot. Hangzatos szavakba csoma­golták terveiket ezek a manap­ság szocialistaellenes s a pár­ton belül jobboldali opportunis­ta erőknek nevezett elemek. A szabadságról, a demokráciáról stb. szóló szép szavakba, gazda­sági vonatkozásban is, amint azt önök Jól tudják. Céljuk azonban a kommunista párt helyzetének aláásása, a párt­nak, mint vezető politikai erő­nek belső fellazítása volt, ami lényegében gazdasági életünk­ben is mélyreható bomlásra ve­zetett. Az ezzel kapcsolatos adatokat önök ismerik, végered­ményben a Skoda Művek ta­pasztalatai is beszélnek erről. Ha egy olyan nagy hagyomány­hyal rendelkező üzemóriás, mint a Skoda gyár a gyakorlatban mintegy 5 százalékkal csökken­ti a termelést és ugyanakkor körülbelül ugyanannyival emeli a béreket, akkor mindenki tisz­tán láthatja, hogy ez mire ve­zetett volna. Ugyanakkor sok más üzemben és más munkahe­lyen még rosszabb volt a hely­zet. Az, amit nálunk tavaly az em­berek hangoztattak, s ami el­túlzott szabadságjogokkal járó látszólagos nagy megújhodási gondolatként beszüremlett egész politikai életünkbe, gya­korlatilag a szocialista rend­szer, a szocialista rend és gaz­daságunk bomlasztásaként nyil­vánult meg. Az elmúlt eszten­dőre és ez év kezdetére vissza­tekintve, néha olyan benyomás támad, hogy ez valamilyen álar­cosbál volt. Az emberek álarc mögé rejtették arcukat és nem­csak fönt, hanem mindenütt akadtak az új igazságnak, az új szabadságnak, a szocializmus új modelljének stb. nagy misz­szionáriusai, akiknek célkitűzé­sei azonban egészen mások vol­tak. Az álarcosbál főleg a fia­talabbak szemében lehet érde­kes, de rendszerint csak egy es­te vagy egy éjszaka tart. Ná­lunk eltartott másfél eszten­deig, és ez egy kissé sok. Egyet­len állam sem engedhet meg magának, súlyos következmé­nyek nélkül, ilyen szórakozást, ilyen luxust — ilyen hosszú ideig bomlasztani az egész tár­sadalmat, annak irányítását. A következmények minden terüle­ten, bel- és külpolitikai viszo­nyainkban stb. megnyilvánul­tak. A Január előtti időszak fogya­tékosságainak megszüntetése helyett (bár nem akarjuk a fe­lelősséget egy emberre háríta­ni,. általában a Novotný rend­szer időszakáról beszélünk) a gyakorlatban ezek a fogyaté­kosságok elmélyültek, bel- és külpolitikai viszonylatban tragi­kus konfliktusokba torkolltak. Ebből kell keresnünk most a becsületes kiutat. Pártunk köz­ponti bizottsága áprilisi ülésén végre valahára, nem is a tizen­kettedik órában, hanem néze­tem szerint jóval tizenkettő után, elhatározta, hogy erélye­sen keresni fogja a válságos helyzet kiútját, pártunkat és tár­sadalmunkat ösztönzi társadal­mi életünk és gazdaságunk kon­szolidálására, ami életünk to­vábbfejlesztésének, az előreha­ladásnak bázisa. Egyes kritikusok azt mondják, liogy nincs pozitív programunk. Nem tudom, milyen pozitív prog­ramjuk van azoknak, akik a Sza­bad Európából, vagy valahonnan Svájcból ilylormán bírálnak ben­nünket. Legalábbis annak idején, amikor tavaly sok mindenben le­hetőségük nyílt erre, semmiféle pozitív programot nem tudtak fel­mutatni. A kommunizmus eszméje, a kommunista párt egész munkás­sága önmagát, tartalmát tekintve, pozitív program. Egyedüli értelme megszervezni az igazságosabb, jobb és szabadabb társadalmat, megszervezni a gazdaságot ágy, hogy fellendüljön és meg­nyíljanak távlatai. S az adott pil­lanatban mi lehet pozitívabb an­nál, mint létrehozni a pozitív fel­tételeit annak, hogy az emberek milliói alkotó munkásságának le­hetővé létele érdekében megnyu­godjék egész közéletünk. A nyu­galom hazánkban alapvelő felté­tel. Nem úgymondván a temetői csend, az elnémult ajkak csendje, hanem a normális, elégedett ál­lampolgároknak, a dolgozó embe­reknek nyugalma, amely minden normális és civilizált államban szükséges a munkához. Ez a nyu­galom szükséges külpolitikai vi­szonyaink rendezéséhez és ahhoz, hogy figyelmünket összpontosít­hassuk a rendkívül nagy gazdasá­gi problémák rendezésére és meg­oldására. Egész tevékenységünk­nek ez az alapvető célja. Értel­me nem az, hogy itt vagy ott va­lamit betiltsunk stb. Néha azon­ban elkerülhetetlenül le kell von­nunk a következtetéseket, ha va­lakivel már másképpen nem tu­dunk szót érteni. Munkánk célja a csehszlovák államot minden vonatkozásban magas színvonalra emelni. Pár­tunk és társadalmi szervezeteink egész tevékenysége erre irányul. Azt mondjuk, hogy valóban ren­delkezünk a helyzet megoldásá­nak minden feltételével. Ez igy van, ez az objektív igazság, mert rendelkezünk az anyagi feltételek­kel és az ehhez szükséges embe­rekkel Is. Tennivalónk akad vi­szont mind a politikai munka és általában a népgazdasági tevé­kenység rendszerének kidolgozá­sa tekintetében. Ezen túlmenően, a munka komolyabbik végét is a kezünkbe kell vennünk. Ennek híján nem mennénk sem­mire. Nem akarjuk az embereket félrevezetni. Nem állítjuk, hogy ezeket a kérdéseket, főleg a gaz­dasági problémákat, egy, két vagy négy hónap alatt rendezzük. Saj­nos, túl sok fogyatékosság és ne­gatív jelenség van ahhoz, hogy azokat bárki is, valamilyen va­rázspálca érintésével egyik pilla­natról a másikra eltávolítsa. Még­is derűlátóan tekintünk helyze­tünkre s ehhez nagyon reális okaink vannak. Mély meggyőződé­sünk, hogy valóban rövid időn be­lül leküzdhetjük az alapvető ne­hézségeket. Pártunk, a funkcioná­riusok ezrei és a párttagok száz­ezrei szívós tevékenységének né­hány hónapja tanúbizonysága an­nak, hogy ez az út helyes, jár­ható s ezért reális reményekkel kecsegtet. Természetesen a politikai kon­szolidálás harcot jelent az olyan erőkkel szemben, amelyek bom­lasztották társadalmunkat. Küzdel­met jelent a felforgató erőkkel szemben, amelyek nem akartak vagy nem tudtak beletörődni a szocialista rendszerbe, aláásták azt s valami más, vagy burzsoá, vagy kispolgári modellt kerestek. Egyszóval a fejlődést le akarták téríteni arról az útról, amelyre nálunk 1945 és 1948 után léptünk. A politikai konszolidálódás múl­hatatlanul feltétele a párton belül a jobboldali opportunista erők, nézetek és gondolatok, a társada­lomban pedig a szocialistaellenes erők elleni politikai küzdelem. Tavaly agusztus előtt és után hosszú hónapokon keresztül sok embert kértünk, óva intettünk, figyelmeztettünk, köteleztünk s tudjlsten még mivel próbálkoz­tunk, de mindhiába. Rendkívüli időszakban, rendkívüli intézkedé­sekre kényszerültünk politikai vi­szonylatban és nyilvánvalóan ezt kell tennünk a gazdaság területén Is. Politikai küzdelmet vívunk olyan erőkkel, amelyek felforgat­ják szocialista társadalmunkat. Ezt a harcot az üzemekben, a községekben és az egész társada­lomban végig kell vinnünk, mert különben nem jutunk előre. Tisztáztuk, hogy nálunk a mar­xizmus—leninizmus alapjain kí­vánjuk építeni a szocialista tár­sadalmat. Tisztáztuk külpolitikai kapcsolatainkat is. Ezekből az alapelvekből semmiképp sem en­gedhetünk egy jottányit sem. Aki ezzel nem ért egyet, aki más né­zetet vall, aki ellenzi a pártnak ezt a magatartását, azzal szakí­tanunk kell. Minden ember meg­nyerésére, a baráti kapcsolat meg­őrzésére törekszünk, mert politi­kai |>árt és politikai mozgalom vagyunk. Valamennyien az eszmé­ért harcolunk, s ez annyit jelent, hogy az eszmének meggyőzés út­ján kell megnyernünk az embere­ket. Viszont mindennek van hatá­ra. Ha ez a törekvésünk nem ve­zet sikerre, akkor természetes do­log, hogy pártunkban nem halad­hatunk közös úton az ellenkező pólnson álló emberekkel. Vannak erők, amelyek nyíltan meg akarták zavarni a nyugalmat hazánkban — és ezt nem ls igen titkolták —, felfordulást Idéztek elő és szerveztek. Ismerik azokat az akciókat, amelyeket az augusz­tusi évforduló és egyéb különféle alkalmak előtt készítettek elő. Az emberek egyes csoportjai harcol­ni akarlak pártunk, rendszerünk ellen. Aki harcolni akar, azzal harcolni fogunk — ez a szabály. Nem tartozunk azok közé — amint ezt az egyik cseh király mondotta — akik megtutamodnak a harc elől. A kommunisták a párt fennállásának ötven éve alatt megtanultak harcolni, meg­tanultak tapintatosan közeledni az emberekhez, megnyerni őket mini harcostársaikat, mint testvéreiket, ha azonban szükséges, akkor le­sújtanak az ellenségre. Ürülök, hogy a plieni Skoda Művekben és magában Plzeňben sem fordultak elő valamilyen kü­lönös jelenségek az utóbbi időben. Ez a pártszervezetek érdeme. Pár­tunk fejlettségéről és jó munká­járól tanúskodik, az, hogy au­gusztusban és a további hónapok­ban is viszonylag nyugodtan te­kinthetünk a Skoda Művekre és Plzeüre is a politikai helyzetet Illetőleg, habár tudjuk, hogy 111 Is elég probléma volt. Ismét megmondjuk azonban mindazoknak, akik felforgatni akarták, vagy akarják szocialista rendszerünket és államunkat, ke­gyelmet ne várjanak és ne kérje­nek, amint a bibliában meg van írva — aki karddal harcol, kard által vész el. Ez elől nem fogunk kitérni. Senkit sem fogunk tér­den állva kérni, maradjon meg pártnnk soraiban. Pártunk eléggé erős és tapasztalt. Vannak embe­rek, akik most menekülnek mond­ván, nehéz a helyzet, felülnek a pánikhíreknek, nem akarnak fe­lelősséget viselni. Egyesek nem akarnak magas funkciót sem vál­lalni, egyszerűen most nem akar­ják bepiszkítani a kezüket. Ma miniszternek vagy miniszterelnök­nek lenni sem szórakoztató mun­ka. Volt nálunk olyan időszak is, amikor vezető politiknsok lefény­képeztették magukat vadászaton, színésznőkkel, sőt még a fürdő­kádban is, mindenkire mosolyog­tak, de semmiért sem viseltek fe­lelősséget. Ennek véget vetettünk. Az egyes ilyen politikusoknak is búcsút mondtunk és ezt tesszük mindazokkal a magasabb és ala­csonyabb funkciókban, politikai és gazdasági posztokon állókkal, akik nem akarnak harcolni pár­tunk eszméjéért, a szocialista ál­lam megszilárdításáért, gazdasá­gunk egészségessé tételéért és to­vábbi fejlődéséért. Ha kívül akarsz állni és azt akarod, hogy tiszta maradjon a kezed — nyu­godtan megteheted, de akkor tá­voznod kell a tisztségedből. Munkánkban, főként a pártmun­kában alibistákra nincs szüksé­günk, államunkban van elég be­csületes és bátor ember, aki kész ezért az eszméért harcolni, nincs szükségünk arra, hogy a levegőt olyanok rontsák körülöttünk, akik óvatoskodnak, vagy azért léptek a pártba, esetleg azért maradnak benne, hogy valamilyen pozíciót és előnyöket biztosítsanak maguk­nak. A kommunista párt nem va­lamilyen „ultiparti", hanem a vi­lágot átformáló s egyre jobban átalakító nagy eszme által vezé­relt emberek politikai csoportosu­lása. Mint tudják, ezért kellett átszervezni a párt Központi Bi­zottságát és annak vezető szerveit Is. Azoknak az embereknek, akik számtalan nehézségünkért felelő­sek, távozniuk kellett helyükről, főképp akkor, ha nem akarták tévedéseiket és hibáikat megérte­ni, és nem akartak segíteni ebben a nehéz időben. Vannak olyanok, akik azt mond­ták, hogy még fiatalok, várhatnak néhány évet és akkor megint be­következik tavalyihoz hasonló idő­szak, amikor a vásári árusokhoz hasonló politika folyt, amikor mosollyal győztek stb. Ezek vár­janak csak nyugodtan, nyugdíjban vagy valahol félrevonulva — ez ellen nincs kifogásunk. De állja­nak félre utunkból, ne gátolják a becsületes kommunistákat an­nak a nagy feladatnak a teljesíté­sében, amelyet magunk elé tűz­tünk — kivezetni társadalmunkat a válsághelyzetből. Ne álljanak utunkban ezek az emberek! Átszervezték a szövetségi kor­mányt, a Cseh és a Szlovák Nemzeti Tanácsot, holnap és holnapután összeül a Szövetsé­gi Gyűlés, átszervezi a vezetősé­gét, majd megtárgyalja a riem­zeti bizottságokban eszközlen­dő változásokról szóló törvényt is. Egyszóval az egész társadal­munkban mutatkozó mély vál­ság után, amelyen átmentünk, arra kell törekednünk, hogy minden felelős helyen — és nemcsak a prágai „csúcsszer­vekre" gondolok, hanem ez ér­vényes minden egyes alapszer­vezetre és műhelyre is — a szo­cialista eszméhez valóban hű emberek legyenek, olyanok, akik képesek a rájuk bízott munkát elvégezni. Ezért szemé­lyi változások történtek és fog­nak történni ott, ahol elkerül­hetetlen lesz. Ez a dolog egyik oldala. Nálunk valahogy az évek folyamán az emberekben megrögződött az a tudat, hogy­ha valaki politikai, állami vagy gazdasági tisztséget tölt be, ezt már nyugdíjazásáig be fogja tölteni, nem kell onnan elmoz­dítani, mert erre „örökölt" jo­ga van stb. Nem tekinthetünk így a poli­tikai munkára. Alkalmas vagy-e elvtárs, akarsz-e dolgozni ezen a helyen, megvan-e hozzá a ké­pességed és a készséged? Jó. Ha nincs meg — át kell adnod a helyedet másnak. Ez minden­kire érvényes, érvényes énrám és az egész pártvezetésre, érvé­nyes az üzemekre stb., másképp sehova sem jutnánk el. Azzal ijesztgetnek bennünket, hogy ez visszatérés az ötvenes évekhez, hogy ez az emberek kinyírása, politikai perekkel ré­mítgetnek stb. De már mióta ijesztgetnek a politikai perek­kel? Mint tudják, semmilyen politikai pert, semmilyen koholt vádat nem konstruálunk és nem fogjuk ezt a jövőben sem tenni, nem térünk vissza a múltbeli hibákhoz, tévedések­hez és törvényellenességekhez. Más az, ha valaki megsérti a törvényt. A törvényszegő koc­kázatot vállal magára. Ha vala­ki ellop valamit és rajtakapják, senki sem csodálkozik, hogy megbüntetik érte. És ha valaki felforgatja az államot, felfor­gatja az egész társadalmat, nyu­galmunkat és vannak erre pa­ragrafusok — akkor ez kisebb bűn? Nálunk, aki tiszteletben tartja a törvényeket, nyugodtan alhat, nem kell félnie a meg­torlástól vagy valami mástól. Aki pedig megsérti a törvénye­ket, ezért vállalnia kell a követ­kezményeket, számolnia kell ve­lük. Mi nem szándékozunk fel­adni szocialista rendszerünket, nem fogunk példát venni sem­milyen kispolgári vagy más mo­dellről, amint azt a múlt évben tanácsolták nekünk az úgyne­vezett Jószándékú emberek. A marxista szocializmus bevált útján haladunk, amelyért kom­munista pártunk annyi küzdel­met vívott és amelyen eddig is haladt. Tovább fejlesztjük mindazt, ami a múltban jő volt, — így tesz minden józan ember — mindazt, ami jó volt az 1968 ja­nuárja előtti időszakban és a januárt követő időszakban, és elkerüljük azokat a hibákat és fogyatékosságokat, amelyek az előző időszakban előfordultak. Nem akarunk visszatérni sem a Novotný-féle bürokratizmushoz, sem a Dubček-féle anarchiá­hoz. (Taps!) Rendezett, kultu­rált, civilizált, de szocialista ál­lamot akarunk, amelyben hely van minden kommunista és nem kommunista, minden becsületes ember számára, mindenki szá­mára, aki szereti szülőföldjét, hazáját és nemzetét. Az utóbbi időben bíráltak bennünket, hogy a szövetségi kormány intézkedéseket hozott a turistaforgalom területén, azokkal szemben, akik jelenleg külföldön tartózkodnak, és azok­kal az idegen állampolgárokkal szemben is, akik Csehszlovákiá­ba látogatnak. Ez az a terület, ahol olyan nagy a rendetlen­ség, amilyet egyetlen más állam sem tűrt volna tovább. Tennünk kellett valamit. Meg kellett oldanunk nemzet­közi kapcsolatainkat is. Pártunk Központi Bizottsága szeinptemberi plenáris ülésének határozataiból, a dokumentumokból és a tények­ből tudják, mi tette bonyolulttá Csehszlovákia és a Szovjetunió, valamint a többi szocialista or­szág közötti kapcsolatokat. E kérdéseket az igazságnak megfe­lelően, becsületesen kellett meg­oldanunk. Az olyan kis nemzetek, mint a mieink, nem élhetnek a világban elszigetelten, ha biztosí­tani akarják jövőjüket és függet­lenségüket, országuk nyugalmát és az osztályokra tagozódó világ nyugalmát, és szövetségeseikkel is, akiklkel megértik egymást, be­csületesen kell tárgyalniuk és szövetségi kötelezettségeiket is meg kell tartaniuk. Ez nemcsak nálunk van így, hanem az egész világon is. A múlt évben pártunk akkori vezetősége és szövetségeseink kö­zött egy kissé olyan volt a hely­zet, mint néha a házastársak kö­zött. Hűséget ígérnek, és azután a gyakorlatban másként van. A vi­lágban, a nemzetközi politikában az Ilyen hűtlenség — hűséget ígérni, szövetséget fgérni, szövet­ségest nyerni, szavakkal mellette állni, de a gyakorlatban teljesen az ellenkezőjét csinálni, ez ter­mészetesen súlyos konfliktusokat, nehéz helyzeteket von maga ilá>. A kis országok mindenütt a vi­lágon természetesen gondoskod­nak biztonságukról, hogy ne ke­rüljenek tragikns helyzetbe. Nem­régen beszéltem e kérdésről Urho Kekkonen finn elnökkel. Ö is gon­doskodik állama nyugalmiról ás biztonságáról, hogy ne kerüljöa valamilyen nehéz helyzetbe. Ezzel szemben nálunk tavaly, sőt még 1988 augusztusa ntán is a párt vezetősége és különféle más erők részéről mindenféle történt, hogy a szövetséges kapcsolataink komp­likálódjanak. Ezen a téren is ren­det kell teremtenünk. Ma azt mondhatjuk, hogy a Szovjetunió­hoz és a többi szocialista ország­hoz fűződő kapcsolataink bará­tibbak, mint bármikor azelőtt, az ellentétek közöttünk megszűntek, szilárdan a szocialista táborba tartozunk, tudjnk, kiben bízha­tunk meg a világban esetleg be­következő nehéz helyzetekben. Barátaink és szövetségeseink is nagyon Jól tudják, hogy Csehszlo­vákiában megbízhatnak. Tehát nyugodtan modhatjuk, hogy államunk biztonsága kifelé biztosítva van, vannak barátaink, szövetségeseink, az ellentétek megszűntek közöttünk. Nem en­gedjük már meg senkinek, hogy, kapcsolatainkat komplikálja. Pl­zeň, mint a nyugat-csehországi kerület központja, nemcsak Cseh­szlovákia legnyugatibb kerülete, hanem az egész szocialista tábor legnyugatibb határa is. Éppen itt kell tudatosítanunk, hogy ez nem­csak saját biztonságunk határa, hanem az egész szocialista tábor biztonságának a határa is, és az összes ellentétek rendezése után szövetségeseink is tudják, hogy e határban, e bástyában itt teljesen megbízhatnak. Azáltal, hogy külső kapcsola­tainkban teret nyitottunk mun­kánk számára, azáltal, hogy po­litikai Intézkedésekkel konszoli­dáljuk a légkört és a belső nyu­galmat hazánkban, egyre közelebb" és közelebb jutunk a gazdasági problémák megoldásához is. Szó volt róluk és még tárgyalni fo­gunk róluk ez év végén a párt Központi Bizottságának külön ülé­sén is. Természetesen a dolgokat tovább nem halogathatjuk. Ismerik mindazokat a meséket — talán még gyermekéveikből —« hogyan kerestek az emberek kin­cset vagy keresték a kincshez ve­zető kulcsot. Minden országnak' megvannak az útjai, hogyan jnt­hat ehhez a kincshez, a mi orszá­gunknak is. A kincshez vezető kulcs nálunk az emberek helyze­tének megjavulása, nálnnk a jól megszervezett alkotő manka — és semmi más. Ei egyszerű, de egyben borzalmasan bonyolult is: tudni kell hogyan lehet teljesen kihasználni a szocialista társada­lom előnyelt, annak a társada­lomnak az előnyelt, amely meg­szüntette a kizsákmányolást. E kérdésekben a múltban gyak­ran nem mondtuk meg az igazsá­got az embereknek. A fogyatékos­ságokat különféle Idegen szavak mögé bújtattuk. Kisebbfajta kelle­metlenségem származott abböl öt évvel ezelőtt, amikor a bratisla­vai városi pártkonferencián er­ről beszéltem és kissé bíráltam. Akkoriban divatos volt az a sző, hogy gazdaságunkban aránytalan­ságok vannak. Azt mondottam: ha valaki kabátot varrat, és az egyik ujja túlságosan hosszá, a másik (Folytatás a 3. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents