Új Szó, 1969. október (22. évfolyam, 231-256. szám)

1969-10-12 / 41. szám, Vasárnapi Új Szó

Lenin dolgozószobája # Tanya törlénefe • Kiruccanás a jövőbe • Észak Velencéje « ÉJSZAKÁK nak a fehér éjszakák. Este kilenc-tíz órakor világos van. Az utcákon jókedvű fiatalok sétálgatnak. Mi számoljuk a perceket, fontolgatjuk, hogy a hátra lévő időt miként lehetne a legjobban kihasználni. Vendéglátóink a város főépítészének kíséretében meghívnak városnézésre. A Téli Palota, az Auróra, szobrok, terek, műemlékek — hiába, sok ez egyszerre. Közben kis tengeri utazás, ki Pelrodvorecbe. A szökőkutak káprázatos pompája, a gyönyörű, karbantartott parkok — be nehéz innen tovább indulni! ... De vár bennünket a „Szvetlana" tranzisztor-gyár igazgatója, menni kell. Kissé komikusan hatunk a fehér köpenyekben és „szakács-sapkákban", amelyeket a Szvetlana bejáratánál udvariasan ránk segítenek. Ám ekkor még nein tudtam, hogy kisebb utazást teszek a jövőbe, hogy olyan üzem részlegeit látogatom meg, ahol emberi kéz nem nyúl a gyártott termékhez, ahol csak magas szintű képzettséggel és műveltséggel érvényesülhet a munkás. A tágas termekben alig néhány ember serénykedik, ugyanakkor az üzem dolgozóinak létszáma eléri a huszonnyolcezret. Ebből következtethetünk arra, hogy hatalmas üzemről van szó, s mint később megtudjuk, nemcsak Leningrádban, hanem másutt is vannak üzemegységei. Az üvegbúrák alatt elhelyezett gépsorok zajtalanul működnek, egy hatalmas jelzőtábla állandóan „felvilágosítással szolgál", hogy az adott óra, adott percében hány százalékra áll a napi tervteljesítés. A gépsorok végén az automaták kiválasztják a hibás munkadarabokat — az ember dolga az ellenőrzés. Minderről eddig inkább olvastunk, most lehetőségünk nyílt konkrét tapasztalatokat szerezni a jövő üzeméről. Többek között megtudjuk azt is, hogy a Szvetlana elsőként tért át az új gazdaság-irányítási rendszerre s ez a tény ma meglátszik mind a termelés menetén, mind a dolgozók jövedelmén. Évente 5—7 százalékkal növekszik a béralap, többszáz ember tölti szabadságát az üzem üdülőtelepein. A dolgozók 67 százaléka kommunista munkabrigád tagja. A Szvetlana öl tudományos intézettel rendelkezik. Ezekben természetesen a termelés állandó tökéletesítését tűzik D

iákkori álmaim egyik városa Leningrád. A fehér éjszakák romantikája, Dosztojevszkijt asszociáló varázsa egy életen keresztül rabságban tartja az embert; hív és csábít... Jól emlékezem, első Szovjetunióban tett utazásom legfájóbb emlékére: nem voltam Leningrádban. Nem álldogálhattam a Finn-öböl partján, nem sétálhattam a Néva hídjain ... az Ermitázs felbecsülhetetlen értékű kincseivel csak különböző albumok lapjain ismerkedhettem. Nincsen tehát rajta szégyelleni való, hogy most, Leningrád felé közeledve szinte lámpaláz vett rajtam erőt. Számolgattam magamban: vajon elegendő lesz-e három nap, hogy a hivatalos, „beprogramozott" elintézni valókon kívül, kedvemre kószálhatok-e a város terein, meg-megállhatok-e Leningrádnak az orosz történelem és irodalom nagyjait idéző műemlékei előtt. Aggodalmaim — mint később bebizonyosodott — nem voltak teljesen alaptalanok. Leningrád atmoszféráját rövid három nap alatt nem lehet „felszippantani". Leningrádban hónapokat, talán éveket kellene eltölteni... Mégis, az élmények hatalmukba kerítettek, a leningrádi három nap feledhetetlen, mindennél mélyebb élménnyé vált, sajgó nosztalgiákat ébreszt. A Szmolnij-palotában Tolsztikov, a területi pártbizottság első titkára fogad bennünket. A városfejlesztés problémáiról, gazdasági kérdésekről tájékoztat. Tömör összefoglalója jó útmutatásul szolgál később, amikor a város múltjával és jelenevel ismerkedünk. De a Szmolnij-palota legnagyobb élménye Lenin dolgozószobája. „A világtörténelem egyik műhelye" —jegyzi meg kollégáin, amikor belépünk. Itt élt, itt dolgozott a forradalom lázas napjaiban Lenin. Kis előszoba, szűk, spanyolfallal elválasztott irodahelyiség — Lenin lakosztálya. íróasztalán újságok, petróleumra és villanyáramra egyaránt működő asztali lámpa, szék, könyvespolc — a spanyolfal mögött két £gy, éjjeliszekrény. A két kis helyiség, a benne található tárgyak, bűtorok Lenin szerénységéről tesznek tanúbizonyságot. Mindez, ami itt található, elegendő volt egy törékeny alkatú ember számára, hogy vasakarattal, kitartó, hangyaszorgalmú munkával valóra váltsa célkitűzéseit, más irányba forgassa a történelem kerekét... S azóta nem tudok szabadulni egy gondolattól: ezt a kis lakosztályt sok embernek meg kellene tekintenie! .. . Ebben az alig néhány négyzetméternyi irodában sok-sok embernek el kellene gondolkodnia és meg kellene értenie a .. . lényeget! ... A PiszarevszkiJ temető a kegyelet, a bánat, az emlékezés helye. A zöldellő gyepszőnyegek alatt százezrek alusszák örök álmukat. Gyerekek, édesanyák, férfiak, katonák — Leningrád hősi halottai. A hatalmas emlékmű körül hivatalosan félmillió leningrádi lakost temettek el. A becslések szerint ez a szám jóval magasabb, több mint háromnegyed millió. A tömegsírok közötti utakon sétálgató emberekkel találkozunk. Szótlan, gondolataikba burkolózó emberek, meg-megállnak egy-egy sírdomb előtt. A gyászzene halk, búskomor ütemei belevesznek a fák lombjaiba. Ez a Piszarevszkij temető . . . Mementó, örök időkre szóló intés: soha többé háborút. A temető bejáratánál álló kis múzeumban hiteles okmányok a háború borzalmait tanúsítják. S itt olvashattam el Tánya Sevicsevova naplóját... az embertelenség legmegrázóbb dokumentumát. A pici Tánya feljegyzései egy leningrádi család sorsát vázolják. íme a napló teljes azövege: 1941. október 28. — Meghalt Zsenya. 1942. január 25. — Meghalt a nagymama. 1942. március 17. — Meghalt Leka. 1942. április 13. —• Ma meghalt a nagyapa. — május 10. — Lema nagyapa is meghalt. 1942. május 13. 7 óra 30 pere — Anyuka is meghalt. \x egész Sevicsev család meghalt. Egyedül maradtam. Tánya. Néhány papírlap Tánya naplója. A háborús romok eltakarításakor bukkantak rá. A szűkszavú bejegyzések szinte tökéletes korképet adnak a háború időszakáról, Leningrád lakóinak mérhetetlen szenvedéseiről. A temetőt elhagyva sokáig szótlanul üldögélünk az autóbuszban. Visszapillantgatunk a tömegsírok soraira ... A kicsi Tánya gyerekes elemistás betűire... A háborúra. Szédületes sebességgel rohan az idő Leningrádban. Pedig keveset alszunk. Szerencsénk van, még larlanapirendre. Csak egyetlen példái illusztrációképpen: az egyik gépsor tökéletesítése következtében háromszáz ember helyett hatvan látja el a szükséges teendőket ... Mindez természetesen nem ináról holnapra születik, kitartó, kemény munkát igényel. Búcsúzáskor O. V. Filatov, a Szvetlana vezérigazgatója véleményünk felől érdeklődik. Minden nagyon tetszett, valóban korszerű üzem, a jövő üzeme ... válaszoljuk. Láthatóan örül a dicséretnek, majd tréfásan megjegyzi, hogy egy japán újságírócsoportnak is hasonló volt a véleménye, mégis mindent másként írtak meg, illetve pont az ellenkezőjét közölték lapjaikban. Leningrádot Észak Velencéjének is hívják. Mintegy száz szigeten terül el, amelyeket közel háromszáz híd köt össze. Gyönyörűek a leningrádi hidak, karcsú ívben szökellnek át a Néván. S a híd szimbólum is lehet... szerep is. A népek közé szintén ezernyi hidat kell még leverni, hogy jobban megismerjük, megbecsüljük egymást. BALOGH P. IMRE