Új Szó, 1969. október (22. évfolyam, 231-256. szám)

1969-10-12 / 41. szám, Vasárnapi Új Szó

"'ľ %,L • «s, ^-^fkÉES'áMt l'íť * £ Századunk a tudományok kora. A tudomány közvetlen, tényleges termelőerővé vált. Szerepe egyre jobban kidomborodik étetünk minden szakaszán. A tudomány fogalma alatt ma már nem a magukba és dolgozószobájukba zárkózó tudósok elméleti eredményeit értjük. Elmúlt az ős idő, amikor egy-egy tudós sokszor véletlenen múló felfedezése lendítette előre a fejlődést. A tudomány ma csak sok-sok szorosan egybekapcsolódó ágazat, terület pontos, tervszerű együttműködésétől remélheti a fejlődés, az előrehaladás további feltételeinek megteremtését. A. GALKIN a Mirovaja ekonomika i mezsdunarodnyije otnosenyija (Világgazdaság és nemzetközi kapcsolatok) című szovjet lap idei hetedik számában a tudomány és a hatalom összefüggéseit fejtegeti a tőkés társadalom feltételei közepette. A tudomány térhódítása A tudomány jelentőségének növekedését három körülmény befolyásolja: • A tudomány csak abban az esetben válik közvetlen termelőerővé, ha szilárd anyagi alapokra támaszkodhat. Ha ez az alap hiányzik, a tudománynak, mint termelőerőnek a hatékonysága nem lehet nagy. Viszont ha ez az alap megvan, az illető ország gazdasági fejlettsége elősegíti a tudomány további fejlődését. • A tudomány közvetlen pusztító erővé válik. Egy ország katonai ereje szempontjából a tudományos kutatás jelentősége mindig nagy volt. Az emberiség fejlődésének ezeréves története ezt ékesen bizonyítja. Ám a jelenlegi körülmények közepette a tudomány szerepe ezen a téren minőségileg új tartalmat nyer. A katonai jellegű tudományos kutatás színvonala gyakran a katonai erő egyik döntő tényezője. • A tudomány egyre nagyobb szerephez jut a társadalom irányításának rendszerében az új, bonyolult körülmények közepette is. A fejlett tőkés országokban az uralkodó réteg már nem bízik úgy saját uralkodást művészetében, mint valaha. Nagy igyekezettel próbálkozik a különféle tudományos vagy tudományosnak hitt receptek alkalmazásával. E cél érdekében mozgósítja a gazdaságtant, a szociológiát, a pszichológiát és a társadalomtudományt. Tudományos dolgozók készítik el a kormányok gazdasági programját, ők dolgozzák ki a politikai befolyás hatékonyan működö mechanizmusát, a bel- és külpolitika alakulásának előrejelzését stb. A tudományos eredmények szolgálnak alapul az emberek tudatának a fennálló rendszer érdekei szerinti formálásában. A tudomány jelentőségének növekedésével párhuzamosan növekszik a tudományos dolgozók száma is. így a Szovjetunióban számuk hat év alatt több mint kétszeresére nőtt. Ugyanez észlelhető az Egyesült Államokban és Angliában is. Ez a folyamat világszerte egyre nagyobb méreteket ölt. A tudomány és a kutatás területén dolgozók olyan szociális réteget alkotnak, amely egyre növekszik. Igaz, ez a réteg a társadalom többi rétegéhez viszonyítva számban aránylag kicsi, de a társadalomra gyakorolt befolyásának lehetősége annál nagyobb. Magától értetődő hát, hogy a tudomány szerepének növekedése szociális és politikai következményeket von maga után. Alapos tanulmányozásuk annál inkább is fontos, mert a polgári szociológia az említett folyamatokat a lényeg elferdítésével a tőkés társadalmi rend védelmére használja fel. Egy hamis érvelés háttere A tanulmány szerzője vitába száll D. Bell amerikai szociológussal, aki azt állítja, hogy a tudomány szerepének növekedése-a társadalmi fejlődésben automatikusan az állam szervezetének megváltozásához vezet. Szerinte az egykori uralkodó osztály, amelynek hatalma a gazdaságon és öröklött kiváltságokon alapszik, átadja helyét az új uralkodó rétegnek, amely különleges tudással és képességekkel rendelkezik. Tehát a hatalom központjai áthelyeződnek az egyetemekre és a tudományos kutató intézetekre. Ezek a különös képességekkel rendelkező emberek állítólag képesek lesznek megszüntetni a hagyományos tőkés társadalom betegségeit és szociális ellentmondásait. A történelem folyamán számtalan olyan elmélettel találkozzunk, amelyek hirdetői azt szorgalmazzák, hogy az ország kormányzását, a hatalom gyakorlását a „bölcsekre" kell bízni (pl. Platón, valamint a XVII. és a XVIII. század utópistái). Ok azonban sohasem beszéltek általában bölcsekről. A „bölcsességet", a tudást, az ismereteket mindig egy bizonyos területre vonatkoztatták, amely szoros összhangban volt tevékenységükkel. Az újkori hasonló elméletek hirdetői viszont a „tudományról" és a „tudósokról" csak általában beszélnek. Ez az érem egyik oldala. Ugyanis a szakismeret — mondjuk a mezőgazdaság területén — a helyes politikai döntéseknek még nem elegendő biztosítéka. Ám a probléma ennél is bonyolultabb. A hatalom szerkezetét a gyakorlatban nem csupán az „ésszerűség elve" szabja meg. A hatalom megszerzése és megtartása mindenkor a szociális csoportok és társadalmi osztályok harcának az eredménye. Bizonyos szociális érdekek képviselői nem azért kaparinthatják meg a hatalmat, mert a legtöbb diplomával rendelkeznek. Természetesen kívánatos lenne, hogy az országot „bölcs", tehát hozzáértő emberek kormányozzák. Igaz az is, hogy a történelem nem ismer a „bölcsek államáról" alkotott platóni sémával egyező egyetlen esetet sem. Igaz, voltak uralkodók, akiket az utókor a „bölcs" jelzővel illetett. Ezek közé sorolható például Marcus Aureiius római császár is. Am valljuk be őszintén, hogy nem olyan nehéz bölcsességével dicsőséget szereznie annak, akinek kezében a hatalom. Ezen túl viszont nem elegendő a bölcsesség általában, elvontan. A bölcsesség nem érvényesíthető az adott történelmi körülményekkel és az uralkodó osztályok szociális érdekeivel ellentétben. A római birodalom megmaradt rabszolgatartó társadalomnak akkor is, mikor élén kiváló bölcsész ált. S ezt az államot nem a bölcsek, nem a bölcsészek, hanem a rabszolgatartók irányították. A tudomány szolgál vagy harcol A történelmi tapasztalat bizonyítja, hogy az uralkodó osztály önként, a maga jószántából nem adja fel pozícióit. Nem teszi ezt a fejlett tőkés társadalomban sem. A társadalmi rendszer racionalizálására kidolgozott elméletek, tervek csupán olyan mértékben érdeklik, amilyen mértékben hozzájárulnak hatalma megszilárdításához, és megfelelnek osztályérdekeinek. Bármennyire is növekszik a tudomány szerepe, végső soron egyetlen tőkés országban sem gyakorol döntő befolyást a gazdaságra és a politikára. Ellenkezőleg. Minél nagyobb szerepet kap, annál Inkább kiszolgálja az adott társadalmat. Gazdasági téren a legnagyobb monopóliumok szolgálatában áll. Politikai vonatkozásban szerepe leszűkül az uralkodó osztálynak nyújtott segítségre. Ha a tudomány ezt a szerepét nem tölti be, az uralkodó osztály megvonja tőle a támogatását. Ezzel szükségszerűen ellenzéki erővé válik. Ebben az Tudomány hatalom esetben a tudomány szükségleteinek kielégítése csak az alapvető társadalmi, tehát forradalmi változások eredményeképpen válik lehetővé. Ebből következik, hogy a fejlett tőkés társadalomban a tudomány előtt két lehetőség áll: vagy összeforr a létező hatalmi rendszerrel, mint alárendelt segítő erő, vagy aktív szerepet vállal e rendszer megváltoztatásáért vívott szociális és politikai harcban. Hasonló választás előtt állnak a tudósok is. Az uralkodó osztály és vezető élgárdája á tudomány képviselőit a saját érdekében próbálja megnyerni. A politikai életben számos példa akad arra, hogy a tudomány képviselőit magas gazdasági és politikai tisztségekbe jelölik. Gyakran találunk tudósokat a miniszterelnökök, miniszterek sorában, állami és magánvállalatok élén. Egy azonban bizonyos: az effajta kiemelés egyéni jellegű és nem változtat az uralkodó réteg szociális összetételén. Általában a tisztségekbe sorolásnál nem is a tudományos szempontok játszák a döntő szerepet. Ennél fontosabb a szociális együvétartozás, a vállalati és az üzleti érdek. Elvitathatatlan tény továbbá, hogy a tudósok helyét a hatalmi ranglétrán nem a tudományban elért eredményeik, hanem az uralkodó réteghez való tartozásuk szabja meg. Politikai tevékenységüket nem annyira a tudományos elgondolások, mint inkább annak á szociális csoportnak az érdekei szabják meg, amelynek tagjaivá váltak. Ellenkező esetben az" uralkodó réteg előbb utóbb kivetné soraiból és megfosztaná a hatalom gyakorlásának lehetőségétől. Az egyetemek — az ellenzék gócpontjai Az igazi „nagy tudomány" az uralkodó réteg minden erőfeszítése ellenére sem képes beilleszkedni a tőkés társadalmi rendszerbe. Azért nem, mert az objektív fejlődés törvényei nincsenek összhangban a tőkés uralkodó osztály érdekeivel* Nem véletlen hát, hogy a forradalmi és demokratikus mozgalmakban kiváló egyéniségekkel, a tudomány világhírű képviselőivel találkozunk (pl. Fw J. Curlej. Nem véletlen, hogy, a háborús politika ellenzőihez olyan tudósok is felsorakoztak, mint A. Einstein, ]. Bernal, B. Russel és mások. A tőkés országok tudósai mind nagyobb számban utasítják el az együttműködést az uralkodó kölökkel. A jelenleg legfejlettebb, leghatalmasabb tőkés országban — az Egyesült Államokban — az egyetemek nem a hatalom, hanem a hábo-: rús politika, az agresszió elle* ni politika központjává váltak. Természetesen a tudósok nézetei is megoszlanak. Még az ellenzéki álláspontúaké ls. Űk sem mindig jutnak helyes végkövetkeztetésre. A tőkés rend* szer okozta csalódás sokaknál pesszimizmusba csap át, meginog az emberiség fejlődésébe vetett hitük. A tudósok másik csoportja a szociális fogyatékosságokat a vezetők hibáira, a fennálló politikai rendszer fogyatékosságaira szűkíti le. Meggyőződésük, hogy elegendő a tisztségekbe más személyeket helyezni, megváltoztatni a politikai mechanizmust és a társadalom betegségei kigyógyíthatók. Nem szabad lebecsülni azokat a tartalékokat, amelyekkel az uralkodó osztály rendelkezik. Óriási tapasztalatokkal büszkélkedhet az egyének, sőt egész csoportok, rétegek megvesztegetésében. A tudósokat ugyanúgy megvesztegetik, lekötelezik, mint a társadalom más tagjait. A tőkés társadalom viszonyai között a tudomány és á hatalom ennek ellenére is két ellenpólust alkot. A tőkés rendszer nem nyújthat elegendő teret az emberiség fejlődését szolgáló tudománynak, mert minden törekvése oda Irányul, hogy ezt a fejlődést a saját osztályérdekei szabta korlátok közé szorítsa. A tudomány viszont hatalmas erejével ezeket' a korlátokat törvényszerűen, feltartóztathatatlanul ledönti. A tudomány behatol életünk minden területére. Tóthpál Gyula felvétele.