Új Szó, 1969. október (22. évfolyam, 231-256. szám)

1969-10-12 / 41. szám, Vasárnapi Új Szó

A HET KEPEKBEN VASÁRNAP 1969. október 12. A NAP kel: 5.58, nyugszik: 17.03 őrakor. A HOLD kel: 7.11, nyugszik: 17,11 óra kor. Névnapjukon szeretettel köszöntjük MIKSA nevű kedves olvasóinkai 1504-ben halt meg CORVIN JÁNOS, Mátyás király és Edelpeck Borbála bécsi polgárleány fia (szül.: 1473). — 1924-ben halt meg ANATOLE FRANCÉ Nobel díjas kiváló francia író, humanista, a kapitalizmus demokratikus bírálója (szül.: 1844). — 1944-ben MILOŠ UHER partizánbrigádja megtámadta a Stará Tura-l német helyőrséget. AZ ÖTLET visszhangra talált A Vasárnapi Új Szó szeptember 28-iki számában ugyanezen a helyen közöltük Kanizsa István losonci olvasónk javaslatát Az ötlet a Hazai Tükör ürügyén született. Lényege: időnként egy-egy oldalt valamelyik tájnak, városnak, járásnak szentelni a Vasárnapi Űj Szóban. Szerkesztőségünk örömmel fogadta az ötletet és olvasóink elé terjesztette. A múlt héten megérkeztek az első hozzászólások. Ezek közül is a legelsőket közöljük. Ronkay Ágnes kassai olvasónk írja: „A javaslat lehetőséget nyújt a legeldugodtabb falvak megismerésére is. Itt főképp Kelet-Szlovákia magyar falvaira gondolok, amelyek elég távol esnek a szerkesztőségtől... Igy viszont eltűnne a távolság Pozsony és pl. a nagykaposi körzet között... Mivel én is a nagykaposi körzet egyik falujából vagyok, szívesen vállalom a tudósítást innen és ideiglenes lakhelyemről, Kassáról is." Csallós István, Bés: Csatlakozom a felhíváshoz. Szívesen vállalom Nagykapos környékét, valamint a vajani erőmű üzemben lévő és épülő részét. Ugyanis az erőmű technikusa vagyok ... Várom az ezzel kapcsolatosan kialakuló vitát és a szerkesztőség döntését." Az Ifjú Tudósítók Köre Ipolyságról: „A kör tagjai a javaslatot megbeszélik és közös álláspontjukat a közeljövőben megküldik." Nyitray Dezső, nyugdíjas, Pozsony [személyesen kereste fel szerkesztőségünket): „Hosszú éveken át Dunaradványban laktam és ott a helyi krónikát vezettem. Nagyon sok érdekességet feldolgoztam, szívesen bocsátom a Hazai Tükör rendelkezésére." Nos, a véleménycsere megindult. Egyik olvasónk felvetette azt az ötletet is, nem adna-e a Vasárnapi Üj Szó szerkesztősége tudósítói számára igazolványt, amely megkönnyítené az adatszerzést. Várjuk a további hozzászólásokat. Ezeknek következő számainkban nagyobb teret, nagyobb terjedelmet szentelünk. Mert úgy érezzük — az eddig beérkezett levelekből is —, hogy egy érdekes mozgalom van kialakulóban BELPOLITIKAI KOMMENTÁRUNK BÉKLYÓK NÉLKÜL A nemzeti érzelem, öntudat mindig nagy szerepet játszott a történelem alakulásában. Hol pozitív, hol negatív előjellel. A palilikában ezzel a tényezővel mindig számoltak. Nem hiányzott ez a motívum a januári politikából sem. Puzitívuma az volt, hogy a nép, a két nemzet és a nemzetiségek a régen várt és megkésett megújhodási folyamatot a leg sajátabb ügyüknek tekintették. 1968 első heteiben a pártvezetés örömmel állapíthatta meg, hogy csaknem az egész nép támo gatását megnyerte politikája számára. Olyan politikai tőke volt ez, amelyre az új vezetés méltán büszke lehetett, és kellő bölcsességgel kamatoztathatta volna. A januári politika csűdje valahol ott kezdődik, ahol a párt és az állam vezetői a népi és a nemzeti egységet abszolút érvényre emelték ás ennek érdekében akár elvi engedményekre is hajlandóknak mutatkoztak. Az olyan társadalomban, amelyben különféle szociális cso portok léteznek, nem lehet eszményi egység. Már azért sem, mert egy-egy szociális csoport érdekei különfélék, egymástól eltérőek. S ha egy-egy szociális csoport saját érdekeit politikai síkon is megpróbálkozik átültetni, akkor a szociális csoportokból politikai csoportok alakulnak. Ezek saját érdekeikért küzdve az ország politikájára nyomást próbálnak gyakorolni. Az egység — bármennyire furcsán hangzik is — mindig ellentmondásokkal telített. 1968 első felében sem volt eszményi egység. Azért nein, mert az egész nép támogatta nagy politikai folyamattól az egyes szociális csoportok a saját elképzeléseik megvalósítását, a saját érdekeik kielégítését remélték. Ám itt vannak saját tapasztalataink is. 1968 első telében a megújhodási, demokratizálódási folyamatban a magyar nemzetiség is kérte saját ügyeinek rég esedékes intézését. Emlékezhetünk arra a visszhangra, amelyet e jogos nemzetiségi követelések kiváltattak. De az sem tagadható, és ezt az októberi KB-plénuin beszámolója is leszögezi, hogy ugyanakkor Szluvákiában bizonyos körök csehellenes hangulatot szítottak. A sukat hangoztatott belső egységet a nemzetiségi torzsalkodás is bomlasztotta. Nem volt jobb a helyzet az ország nemzetközi kapcsolatait illetően sem, mert a nacionalizmus — megnyilatkozása legyen akár belföldi, akár külföldi vonatkozású — mindig egy talajból táplálkozik ... ! Minden politikus számára világos, hogy egy-egy kis ország ügye nem szakítható ki a nemzetek, országok közösségéből. Igazi politikus az, aki saját országának politikai alakulását összhangba tudja hozni a szomszédos országok politikájával úgy, hogy megnyerje ezek támogatását, segítségét is. 1968-ban a párt és az ország vezetősége azt a nagy történelmi hibát vétette, hogy szembe került saját szövetségeseivel, ahelyett, hogy segítségükre támaszkodott volna céljai megvalósításában. Cjabb tanulsággal gazdagodtunk. Drága tanulság. Itt az ideje, hogy magunk és a jövő nemzedékek számára végérvényesen levonjuk a tanulságot: a nemzetiségi torzsalkodás megosztja az erőket, s irányuljon akár befelé, akár kifelé, mindenkor a fejlődés, a haladás béklyója. ZSILKA LÁSZLÓ Agyonhallgatott háború Nixon amerikai elnök kíméletlenül tovább folytatja a vietna mi háborút. Ügy tűnik, hogy az amerikai közvéleménytől kapott „türelmi idő" lejárt, és egyre kevesebben hisznek abban, hogy Nixon gyors és tisztességes békét akar Vietnamban, ahogyan a választási kampány idején ígérgette. Párizsban folytatódnak az eredménytelen tárgyalások, az amerikaiak vietnami csapatkivonása csak szimbolikus, és a washingtoni kormány képtelen rászánni magát határozott lépésre. A délvietnami bábkormány tűzzel-vassal harcol azok ellen, akik a békés rendezés hívei. Az amerikaiak délkelet-ázsiai politikája zsákutcába került, s nem segít Nixon ügyeskedése, taktizáiása sem. Megbukott az amerikai stratégiának az az alapelve, hogy a fegyveres beavatkozás, a helyi háború, a politika folytatása lehet. A vietnami háború azt bizonyítja, hogy még egy szupernagyhatalom sem képes fegyverekkel kicsikarni a politikai megoldásokat. A harmincötezer amerikai halott és a negyvenmilliárd dolláros kiadás egy lépéssel sem vitte közelebb az Egyesült Államokat a délkelet-ázsiai probléma rendezéséhez. Az Egyesült Államok ázsiai fegyveres beavatkozásának Vietnam a legvéresebb harctere, emellett azonban Washington titokban Laoszban is széleskörű hadműveleteket folytat. Az amerikai propaganda agyonhallgatja, hogy amerikai harcirepülőgépek havonta tizenkétezerötszáz bevetést hajtanak végre Laoszban. A Le Monde szerint Észak-Vietnamot jobban agyonbnmbázták, mint Koreát, most pedig Laosz felszabadított területeit fokozottabban bombázzák, mint Vietnamot. A kalózgépek a Pathet Lao területein mindenre lőnek, ami mozdul. A polgári lakosság kénytelen az erdőbe menekülni a lakott területekről. Washington szeretné összezúzni a hazafias erőket. A Pentagon vezetői azonban ugyanazt a hibát követik el, mint Vietnamban, lebecsülik a hazafiak erejét és titokban fokozzák a terrortámadásokat. Ami nem sikerült Vietnamban, az Laoszban sem jár sikerrel, sőt az utóbbi időben a szomszédos Thaiföldre is átterjedtek a harci cselekmények. Egyes lapok azt írják, hogy Thaiföld partizánháború küszöbén áll. Az amerikai propagandagépezet azonban a közvélemény előtt igyekszik ezeket az eseményeket agyonhallgatai. A laoszi eszkaláció azt bizonyítja, hogy Nixon elnök még nem döntötte el végérvényesen, mit is akar Délkelet Ázsiában. Ázsiai körútján ugyan kijelentette, hogy Ázsia az ázsiaiaké, ezt azonban ő sem gondolta komolyan- Ki hiszi ezt el neki, amikor a vietnami békéről tárgyal, a szomszédos Laoszban viszont újabb Vietnamot készít elű és a Thaifölddel szemben vállalt kötelezettségek is súlyos áldozatokba kerülhetnek az amerikai népnek. Egyre inkább nyilvánvaló, hogy DélkeletÁzsiában csak akkor lehet tartós békét teremteni, ha az itt élű népek maguk döntenek sorsukról, és az amerikaiak kivonulnak. Ennek azonban egyelőre semmi jele, sőt, a békeszólamok leple mögött az agresszív amerikai politika újabb országokat ránt a pusztító testvérháborúba. Nein véletlen, hogy Symington amerikai szenátor elhatározta, kideríti, milyen kötelezettségeket vállalt kormánya Laoszban és Thaiföldön. A hivatalos körök ugyanis nem hajlandók a titkos egyezményekről nyilatkozni. Az amerikai közhangulat egyre határozottabban Nixon délkelet-ázsiai politikája ellen fordul. Ennek egyik bizonyítéka az október közepére meghirdetett háborúellenes diáktüntetés. Az amerikai fiatalok elsőkként vonják felelősségre Nixont, miért nem tartotta be adott szavát. Bizonyára nem maradnak egyedül. SZŰCS BÉLA A szennyes háború „vietnamizálásának" lényege (Volkov rajza a moszkvai Pravdában) Gustáv Husák, a CSKP Központi Bizottságának első titkára, a csehszlovák küldöttség vezetője beszédet mondott az NDK megalakulása 20. évfordulója alkalmából rendezett berlini ünnepi gyűlésen. (Telefoto — ČSTK) Štefan Sádovský, a CSKP Központi Bizottsága elnökségének tagja, az SZLKP Központi Bizottságának első titkára és jo-. sef Kempný, a Cseh Szocialista Köztársaság miniszterelnöke, részt vett Kijevben a csehszlovák kulturális napok záróhangversenyén. Sádovský és Kempný elvtársak kijevi tartózkodásuk alatt ellátogattak a szintetikus anyagok intézetébe. (Telefoto — CSTK) Ludvik Svoboda elnök a duklai harcok 25. évfordulójának ünnepségei alkalmából magas kitüntetéseket adományozott a harcok szovjet résztvevőinek. Képünkön K. Sz. Moszkalenko marsall átveszi a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Hőse címet. (Telefoto — CSTK)