Új Szó, 1969. október (22. évfolyam, 231-256. szám)
1969-10-11 / 240. szám, szombat
Világ proletárjai, egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1969. október 11. SZOMBAT BRATISLAVA • XXII. ÉVFOLYAM 240. szám Ara 50 fillér KÖZLEMÉNY a CSKP KB elnökségének üléséről (CSTKJ — A CSKP KB elnöksége csütörtökön dr. Gustáv Husák elvtárs első titkár vezetésével ülést tartott Tudomásul vette azt a jelentést, amely beszámolt küldöttségünk részvételéről az NDK megalakulásának 20. évfordulóján rendezett ünnepségeken. A jelentős alkalomból megvalósult találkozások hozzájárultak kölcsönös kapcsolataink megerősödéséhez és a termékeny együttműködés további bővüléséhez. Az elnökség a továbbiakban tudomásul vette az Ukrajnában megrendezett csehszlovák kulturális napok sikeréről szóló jelentést. A CSKP KB elnöksége nagyra értékelte a duklai harcok 25. évfordulója alkalmából megrendezett ünnepségeket, különösen azt, hogy az állampolgárok tízezres tömegei vettek részt rajtuk, és ezzel kifejezték pártunk jelenlegi politikájának támogatását, nemzeteink testvériségét, a Szovjetunió Iránt érzett hálát, valamint megbonthatatlan szövetségünket a Szovjetunióval. A továbbiakban az elnökség foglalkozott a CSKP KB szeptemberi plénumának eredményeiről tanácskozó pártszervek, aktívák és pártalapszervezetek gyűléseivel. A Központi Bizottság példájára már néhány alacsonyabb pártszerv ls megkezdte saját munkájának felülbírálását, saját hiányosságainak megállapítását arra törekedve, hogy a múltban elkövetett hibákból . és tévedésekből levonják a következtetéseket. A CSKP KB szeptemberi ülésének döntései további többletet jelentenek a partélet felújítása ós a pártmunka stílusa szempontjából. Hozzájárulnak ahhoz, hogy teljesen megtisztítsák a pártot a jobboldali párt ellenes nézetektől és e nézetek hordozóitól. Ez Indokolt és világos előfeltétele annak, hogy a marxi—lenini alapon kialakuljon a párt egysége. A pártgyűléseken nagyon koA szövetségi kormány elnökségének közleménye: PÉNZREFORM NEM LESZ (ČSTK) — A Csehszlovák Sajtóiroda a CSSZSZK kormányelnökségétől tegnap az alábbi közleményt kapta: Prágában és a CSSZSZK néhány további városában és járásában nlyan hírek keringenek, hogy hétfőn pénzreform lesz és ezzel kapcsolatban katonai átcsoportosításokat készítenek elő, hogy az esetleges zavargások alkalmával beavatkozhassanak. A kormány elnöksége kijelenti, hogy ezeket és az ehhez hasonló „információkat" felelőtlen és ellenséges elemek terjesztik azzal a céllal, hogy megnehezítsék gazdaságunk konszolidálását, elégedetlenséget szítsanak és félrevezessék az embereket. A kormány elnöksége határozottan elutasítja ezeket a törekvéseket, és teljes határozottsággal kijelentve arról biztosítja a lakosságot, hogy semmilyen pénzreformot nem készít elő, és az ehhez hasonló híresztelések rosszindulatú rágal mak. A kormány elnöksége ugyanakkor elvárja, hogy a polgárok az ilyen hírek kitalálóit és terjesztőit maguk ítéljék E L OLDŔICH CERNÍK a CSSZSZK miniszterelnöke molyan foglalkoztak a gazdasági problémákkal. A CSKP KB felhívását, hogy hazánk felszabadulása 25. évfordulójának tiszteletére kibontakozzék a munkakezdeményezés, megértéssel fogadták és a felhívásra egyre több üzem és munkahely reagál. Az elnökség tanácskozása további részében jóváhagyta azt a javaslatot, hogy a főiskolákon újítsák fel és mélyítsék el a marxizmus—leplnizmus tanítását. Az elnökség a Központi Bizottságtól nyert felhatalmazása alapján eleget tett farolím Hetteš kérésének és felmentette a CSKP KB titkári funkciója és titkársági tagsága alól. Štefan Sáclovský elvtársat egyidejűleg megválasztották a CSKP KB titkárságának tagjává. K o z e let — A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK a Bratislavai Egyetemi Könyvtárat megalapításának 50. évfordulója alkalmából Munkaérdemrenddel tüntette ki. — HERBERT SCHLAGE, a Német Demokratikus Köztársaság bratislavai fökonzulja feleségével tegnap a privigyei járásba látogatott. — A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚBAN a második lengyel hadsereg egységei is részt vettek a szovjet hadsereg oldalán Csehszlovákia felszabadításában. Erre emlékezve koszorúzta meg tegnap Wlodzimierz Janiurek, a Lengyel Népköztársaság prágai nagykövete az elesett lengyel katonák mSlníki emlékművét, a lengyel néphadsereg megalakulásának 26. évfordulója alkalmából. A kegyeletes ünnepségen a Csehszlovák Nemzetvédelmi Minisztérium küldöttségének élén Alexander Mucha altábornagy, nemzetvédelmi miniszterhelyettes is részt vett. SZOVJETUNIÓ j Pompidou francia elnök a Szovjetunióba látogat Podgornij és Koszigin fogadta Schumann minisztert Moszkva — Maurire Schumann francia külügyminiszter tegnap közölte Moszkvában, hogy Pompidou francia köztársasági elnök a Szovjetunióba látogat. A látogatás időpontját később teszik közzé. Nyikolal Podgornif, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke pénteken a Kremlben fogadta a francia külügyminisztert, aki a szovjet kormány meghívására hivatalos látogatáson van Moszkvában. Ezt követően Koszigin miniszterelnök is megbeszélést folytatott " a francia külügyminiszterrel. A pénteki francia lapok vezető helyen és bő terjedelemben számolnak be a francia külügyminiszter moszkvai látogatásáról. Az Aurore megállapítja, hogy ez az első fontos szovjet —francia találkozó de Gaulle tábornok visszavonulása óta. A Combat az új francia kormány politikájának folytonosságát látja megnyilvánulni Schumann moszkvai útjában. A lap szerint a politikai megbeszélések fő tómája az európai biztonsági értekezlet. Tabouts asszony a Paris jourban megállapítja, hogy a Szovjetunió őszintén keresi a békét és a konfliktusok békés megoldását helyezi előtérbe. A l'Humanité moszkvai tudósítója hangsúlyozza, hogy számos alkalommal együttműködés volt tapasztalható a két ország diplomáciája között ős sok pontban megvan az egyetértés. Nézetkülönbségek ls vannak azonban ós ebben a tekintetben a moszkvai tárgyalások csak megkönnyítik a közeledést. Tegnap Gromiko szovjet külügyminiszter díszebédet adott vendége tiszteletére, majd foly. tatódtak a hivatalos szovjetfrancia tárgyalások. A parlament ülésének előkészületei (CSTK) — Evžen Erban elnök vezetésével ülést tartott tegnap Prágában a Csehszlovák Nemzeti Front Központi Bizottságának elnöksége. A dr. Dalibor Hanesnek, a Szövetségi Gyűlés alelnökének, a Nemzetek Kamarája elnökének, Jozef GábriSkának. a Szövetségi Gyűlés alelnökének és Vladimír Veirának, a CSKP KB osztályvezetőjének részvételével megtartott ülésén az elnökség megtárgyalta a Szövetségi Gyűlés következő ülésének előkészítéséről és a képviselői klubok tanácskozásairól beterjesztett jelentést. Megvitatta a legmagasabb képviseleti szervek vezető funkcióinak betöltésére vonatkozó javaslatokat, amelyeket a Nemzeti Front a parlament elé terjeszt. A harmadik orvosi fakultás (ČSTK) — Dr. Vladimír Zvarának, az SZSZK egészségügyi miniszterének és dr. E. Hurajnak, a bratislavai Komenský Egyetem rektorának, valamint további intézmények képviselőinek jelenlétében tegnap nyitották meg ünnepélyes keretek között az újonnan alakult orvosi fakultást Mártonban. Ar ünnepi ülésen dr. E. Huraj, a bratislavai Komenský egyetem rektora átadta dr. Viliam Mózesnek, a mártont orvosi fakultás dékánjának a kormány alapítólevelét. A csehszlovák kormány intézkedései a külföldi utazásokkal kapcsolatban Rendet és rendszerességet az idegenforgalomban (ČSTK) — A Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormánya október 8-1 ülésén megtárgyalta a belügyminiszter és külügyminiszter Jelentését a külföldi utazásokkal kapcsolatos problémákról, és határozatot fogadott el a csehszlovák állampolgárok kapitalista országokba történő látogatásaira és a külföldiek csehszlovákiai útjaira vonatkozó rendkívüli intézkedésekről. 1961 óta fokozatosan megkönnyítették a külföldi utazásokat és így 1968 rban már 450 ezer csehszlovák állampolgár utazott a kapitalista országokba. 1969 augusztus végéig csaknem 600 ezer csehszlovák állampolgár kért kiutazási engedélyt ezekbe az országokba. A kérvényezők száma magasan meghaladja az e célra előirányzott deviza-forrásokat. A kormány elé terjesztett jelentés szerint üzérkednek a csehszlovák koronával, mivel polgáraink törvényellenesen csehszlovák pénzt visznek külföldre. A külföldiek az olcsón vásárolt koronát Illegálisan visszahozzák Csehszlovákiába és ebből fizetik költségeiket. Más esetben olyan csehszlovák koronával fizetnek, melyet a csehszlovákiai feketepiacon beváltott valutákért kapnak. Az így szerzett valutáktól megfoszszák népgazdaságunkat. A kapitalista országokból érkező turisták számának emelkedése más nemkívánatos megnyilvánulásokkal is jár. A turisták között olyan személyek is érkeznek, akik negatívan akarják befolyásolni fejlődésünket, amint ezt az elmúlt időszak is bizonyítja. A mutatkozó fogyatékosságok elemzése alapján a kormány úgy döntött, hogy továbbra is a csehszlovák külképviseleti hivatalok adják majd kl a csehszlovák vízumokat a turista, a magán- és a szolgálati utazásokra, valamint a fürdőkezelésre. A csekély devizahaszonnal járó ún. víkendvízumokat, amelyeket a csehszlovák határon és a bécsi külképviseleti hivatalban adtak eddig, beszüntetik. A csehszlovák határállomásokon csak abban az esetben adnak vízumot, ha ezt politikai, gazdasági vagy kulturális érdekek megkövetelik, vagy ha ennek komoly családi okai vannak. A csehszlovák állampolgárok külföldi utazásaival kapcsolatos helyzet sem fejlődik kedvezően, és a kapitalista országokba irányuló kiutazási engedélyek kérvényezőinek száma sokkal nagyobb, mint amennyit devizahelyzetünk megenged. A csehszlovák útlevél-előírások lehetővé tették, hogy a csehszlovák állampolgárok ellenőrzés nélkül utazzanak külföldre, vagyis hogy ott a csehszlovák hatóságok beleegyezése nélkül vállaljanak állást, vagy főiskolára, esetleg más Iskolára iratkozzanak be. Honfitársaink külföldön gyakran olyan helyzetbe kerültek, mely nem méltó a szocialista állam polgárához. Az elfogadott Intézkedések lehetővé teszik, hogy a csehszlovák állampolgárok turistaként a jövőben is megismerkedjenek a szocialista és kapitalista országokkal, és meglátogassák hozzátartozóikat a kapitalista államokban. Az Intézkedéseknek az a célja, hogy a külföldi utazásoknak jobb legyen a devizafedezete, még azon az áron ls, hogy korlátozzuk a kiutazások számát. A devizafedezet nélküli utakat nem engedélyezik. Valószínű, hogy a polgárok évente egyszer, szabadságuk alatt látogathatnak majd el a nem szocialista, államokba. Az eddig kiadott kiutazási engedélyek 1969. október 9-től érvénytelenek. Ez az Intézkedés nem vonatkozik azokra a kiutazási engedélyekre, melyek magán- és turistautazásokra jogosítanak fel a KGST tagországaiba és az ázsiai szocialista országokba. 1969. december 31-ig érvényesek a „Turisztika" jelzésű kiutazási engedélyek és 1969. november 30-ig a szolgálati útlevelek. A katonai szervek is megszigorították a kapitalista országokba való látogatás engedélyezését azon polgárok számára, akik sorozási és katonakötelezettség alá esnek. A legközelebbi napokban valamennyi reszortban ellenőrzik a kapitalista országokba tervezett idei szolgálati utazásokat, és a vizsgálat eredményétől függően korlátozzák a szolgálati utazások számát és időtartamát. Felülbírálják azoknak a deviza-mentes cserelátogatásoknak a célszerűségét, amelyet ínég erre az évre terveztek. Az új tervet a kormány által e célra kinevezett bizottság hagyja majd Jóvá. A Csehszlovákiából való kivándorlást csak azokban az esetekben engedélyezik, ha a családtagok — szülők és kiskorú gyermekek egyesítéséről van szó, valamint külföldivel kötött házasság, nyugdíjasok vagy más külön megfontolás tárgyát képező esetekben. A jóváhagyott kormányintézkedés megszabja, hogy megtagadhatják a kiutazási engedélyek kiadását abban az esetben, ha ez a külföldi utazás ellentétben állna az állambiztonság, a rend, a közegészség és az erkölcs védelmével. Az engedélyt abban az esetben ls megtagadhatják, ha olyan államról van szó, mellyel Csehszlovákiának nincsen diplomáciai kapcsolata, vagy a kérvényező olyan csehszlovák állampolgárt akar meglátogatni, aki a csehszlovák hatóságok engedélye nélkül tartózkodik külföldön, vagy pedig aki ellen eljárást indítottak az eltartási kötelezettség nem teljesítése és az állam iránti pénzügyi kötelezettségeinek nem teljesítése miatt. Ugyancsak nem engedélyezik a kiutazást olyan polgárnak, akinek tettei arra vallnak, hogy az engedélyezett Idő lejárta után külföldön akar maradni és abban az esetben ls, ha a külföldi utazásnak nincs devizafedezete. A kormány érdeke az aktív és passzív turistaforgalom fejlesztése és az intézkedésekkel nem akarja a turistaforgalmat mértéktelenül korlátozni. Azt akarja azonban, hogy ezen a téren is rend és rendszeresség legyen úgy, hogy a turistaforgalom az állam érdekeivel, valamint gazdasági és devlzalehetőségeivel összhangban fejlődjék.