Új Szó, 1969. október (22. évfolyam, 231-256. szám)

1969-10-11 / 240. szám, szombat

Az elvi kérdésekben nem lehet két szék között ülni GUSTÁV HUSÁK elvtárs zárszava a CSKP Központi Bizottsága szeptemberi plenáris ülésén Tisztelt Elvtársak! Annak ellenére, hogy már lóval éjfél ntán vagyunk, és talán nem is lenne szükség zárszóra, mégis engedjenek meg néhány szót. Azt hiszem, hogy Svoboda elv társ felszólalásával kissé megkönnyítette feladatomat, amenynyiben már érintette a különféle bonyolult társadalmi időszakok stratégiáját és taktikáját. Mi is pártunk és társadalmunk ilyen rendkívül bonyolult Időszakában vagyunk, és igy a taktikai feladatok, az aránylag ideiglenes kérdések, a stratégiai kérdések, a távlati kérdések módfelett fontosak egész munkánk számára. Azok a dolgok, amelyekről ma rövid időre döntünk, távlatilag is érezhetők lesznek. Gondolni kell mind az egyikre, mind a másikra. Arra gondolok, hogyan fogadja a Központi Bizottságnak ezt az ülését egész pártunk, egész közvéleményünk, vagy jobban mondva hogyan fogjnk a kerületi és járási plénumokon, az alapszervezetek aktíváin és valamennyi szakaszon megmagyarázni az embereknek. A mai Központi Bizottság, illetőleg annak tegnapi és mai ülése rendkívül nagy munkát végzett. A vita során az egyik elvtárs, aki Időközben elhagyta a termet, azt mondta, hogy a történelem ftél egyik vagy másik időszak felett. Ezt kissé ijesztésnek szánta. Életemben magam is foglalkoztam egy kicsit a történelemmel, önként és valamikor kényszerből is, és ha szabad egy kicsit jósolnom, akkor azt gondolom, pártunk történelme a Központi Bizottságnak erről az üléséről körülbelül ezt mondja: nehéz helyzetben, nagyon elvi szempontból bírálta felül mind a politikai, mind az ebből eredő személyi kérdéseket. Számokra nem volt könnyű megoldani a sok politikai problémát és még kevésbé a személyi kérdéseket. Éppen ezért örülök, hogy a Központi Bizottság a kérdéseket megoldotta. Felmerültek szokatlanul súlyos politikai és káderkérdések is. A politikai kérdéseket, amelyeket a Központi Bizottság elnökségének jelentése tartalmaz, marzista—leninista tanaink elvi szempontjából, belpolitikai és a testvérpártokhoz és -országokhoz, valamint a nemzetközi kommunista mozgalomhoz fűződő kapcsolataink szempontjából elkerülhetetlenül meg kellett és helyesen kellett megoldani. Ezek a kérdések függőben maradtak pártunkban, társadalmunkban, válasz nélkül maradtak és különféle szempontból vitathatónak Ítélték meg őket. Soha nem volt, és ma sem lehetséges ilyen elvi ügyekben két szék között ülni. Erre a következtetésre jutott pártunk és vezetőségünk az okmányokból, a felismerésekből, a mérlegelésekből és végül ebből a határozatból is. A kérdések, amelyekben a Központi Bizottság tegnap és ma döntött, lehetővé teszik, hogy továbbjussunk a problémák megoldásában, a párt egységesítésében, a differenciáltságban, annak megállapításában és tisztázásában, ki hol áll. hogyan viszonyul az ügyhöz, és ennek következtében továbbjussunk mind a pártban, mind a társadalomban a politikai viszonyok konszolidálása terén. Habár tudnunk kell, hogy a sok tisztázatlan kérdés körül az első pillanatban ellentét alakulhat ki. A kádermunka területén, habár nehezünkre esik, meg kell mondani, hogy egyes elvtársak, önkéntes vagy kényszerű távozása ebből a szervből tisztázza a politikai helyzetet a Központi Bizottságban, az elnökségben, a titkárságon, megszilárdítja a tanaink elvi alapján nyugvó egységet, és ezzel lehetővé teszi, hogy a Központi Bizottság, az elnökség és a titkárság, mint a Központi Bizottság operatív szervei, hatékonyabbak legyenek. Ezzel kapcsolatban csak egy kis dolgot említhetek meg. Az utóbbi két-három hónapban az elnökségben állandó kérdés volt az egység hiánya, amit Dubček elvtárssal kapcsolatban már kezdetben röviden említettem. Az emberek ismerik egymást. Sok minden összekapcsolja őket. Fékezi a munkát, ha azt látjuk, hogy minden politikai kérdésnél két szempont alakul ki. Ez bonyolulttá teszi a munkát. Igaz, hogy a részkérdésekkel kapcsolatban, a részproblémákra vonatkozóan a nézetek különfélék lehetnek. Lehet veszekedni, vitatkozni, keresni a megoldást, de az elvi kérdésekben egységnek kell lenni, és itt Ilyen egység nem volt. Ügy, ahogy ebben a Központi Bizottságban is számtalan olyan elvtárssal, akiket kizártak a Központi Bizottságbői és talán azokkal is, akik önként távoztak, nem volt belső egység, nem volt meg az elvi pozíciókon nyugvó egység. Ezért ezeket a személyi változásokat is — habár nem szívesen cselekszünk ilyent — előre vezető lépésnek tartjuk, amely hozzájárul a Központi Bizottság és az eloükség megszilárdításához, olyan helyzet kialakításához, amely meggyorsítja a haladást. A kétnapos tanácskozásból nyilván a Központi Bizottság valamennyi jelenlevő tagja és póttagja, valamint a meghívott elvtársak is tudomásul vették mind a jelentésből, mind a vitafelszólalásokból, hogy mi mindenen ment át pártunk és társadalmunk a másfél év alatt, ml minden volt itt, milyen helyzetbe került a párt és a társadalom, hogy hajszálon függött minden. Ez volt ía legnehezebb szakasz Valóban nehéz az összehasonlítás. Svoboda elvtárs elmondta, hogy ezt tartotta a legnehezebb szakasznak. Mi mindnyájan ugyancsak ezt tartjuk a legnehezebb szakasznak. Hová jutott a társadalom, milyen helyzetben volt és bizonyos mértékig van a pártnnk? Mit tettek ezzel a párttal? Hány becsületes ember került a hamis térfélre? Milyen testvérgyilkos há ború alakult ki a párton belül? De nem azért, hogy az egyik és a másik saját akaratából akart volna küzdeni, hanem azért, mert a vezetőség engedte az ilyen helyzet kialakulását, hogy ilyen dolgok történhettek, hogy bekövetkezhetett a bomlás az olyan alapvető értékek devalválása, amelyek pártunk 50 éves és a nemzetközi kommunista mozgalom sokéves történelmében szilárd támaszt jelentettek. És ha ilyen a helyzet a vezető erőben, az uralkodó kommunista pártban, akkor ez kétségtelenül hatással van * az egész társadalomra, az egész államra, a politika és a társadalom, valamint a népgazdaság szakaszaira és természetesen erkölcsi téren is. Akármelyik szakaszt vizsgáljuk, szinte újfent kell keresni a megoldást. Azt mondhatnám, hogy majdnem úgy, mint egy leégett házban. Természetesen itt megmaradtak az emberek, a gazdasági potenciál stb., da az a kipróbált társadalmi gépezet, amelyet rendszeresen javítanak, töké letesítenek, megbomlott. Ha majd a gazdasági problémákról beszélünk, akkor lesz ez látható a legélesebben. Ha olyan egyszerű lenne, ahogyan az egyik elvtárs mnndotta: a kormány kormányozzon, adjon utasításokat — akkor nagyon könnyű lenne. De önök nagyon jól tndják saját tapaszta tataikból, hogy mondjuk gazdasági téren nagy a demoralizáciu, a minisztériumoktól egészen az utolsó munkahelyekig. Es ezen sem miféle rendelet, semmiféle törvény nem tud gyorsan javítani. És ez nem csupán másfél év kérdése, és nem minden ember ilyen. A munkamódszerük ilyen. 10 vagy 20 törvényt vagy rendeletet kiadni nem probléma. De amit itt a Novotný-rendszer 10 éve alatt tönkretett, vagy még inkább, ami itt még a múlt évben is tönkrement, annak rendbehozása kegyetlenül nehéz munka lesz. Nemcsak a kormány, a pártvezetés, hanem mindnyájunk számára, akiknek ezt el kell végeznünk. Es nézzék a többi kérdéseket is. Kritizálták itt a szakszervezetet és másokat is. Természetes, hogy akarjuk a javulást. Tudják, milyen a szakszervezetek szerkezete? Tudják, hogy felbomlott szövetségekre, és ellentétben áll a demokratikus centralizmus alapelveivel? Majd ha ezt a szervezetet — ha már a szakszerveze teket említeltcm — olyan helyzetbe hozzuk, hogy a vezetés valóban vezetés lesz, bogy irányíthat, akkor majd a munka is sikeres lesz. Nézzék meg az ifjúságot. Nézzék meg a kultúra területét, nézzék az értelmiségiek táborát. hogyan oltották beléjük azokat a gondolatokat, amelyeket ma bírálunk és elítélünk. Hová jutottunk, hová jutottak a dolgok? A Központi Bizottság határozatai és törekvései április óta utat nyitnak, távlatokat nyitnak, természetesen végtelenül nagy akadályokkal, nehézségekkel és végtelenül megerőltető munkával telt utat. Néhány elvtárs azt mondotta, hogy pozitív célokat kövessünk. Ezt és ezt, de átugorhattuk-e ezt a válságos időszakot? Ez abszolút lehetetlenség. Mindazt, ami itt történt, egészen a gyökeréig elemezni kell. Nem lehet elhallgatni az ügyeket, nem lehet olyan arcot vágni, hogy nagyjából semmi sem történt — ahogyan azt itt a vitában hallottuk. £s csupán az erfik kvantifi kácíója probléma. A párt és az állam „széttúrva", és csak az erők kvantifikációja a probléma? És az, amit ezen a Központi Bizottsági gyűlésen hallottak, szintén bizonyít valamit. Nevezetesen azt, hogy az utóbbi időszakban, már nem akarok visszatérni a januárt megelőző időszakra, a vezető pártkádereket sem tájékoztatták az elvi fontosságú ügyekről, sem a részletekről. Néhány nap múlva elutazunk az NDK 20. évfordulójának ünnepségeire. Engem is jelöltek a küldöttségbe. De ha nem fogok beszélni erről és arról, azt bizonyosan nem úgy minősítik, hogy nem tájékoztatom a Központi Bizottságot. Azonban, ha ott elvi jelentőségű kérdések merülnének fel, amelyek a pártot és az államot érintik, és ezekről önöket nem tájékoztatom, akkor erről bizonyosan gondolnának és mondanának is valamit. Márpedig az elvi kérdésekről a pártot és vezető szerveit nem tájékoztat Iák. Az okmányokból láthatták a dolgokat. Az elvtársak azt mondják, hogy tágra nyflt a szemük az egész ügy relett. És a többiek azt mondták, hogy ez azt nem tudta, az meg ezt nem tudta. Én akkor, augusztusban a kormány alelnöke voltam. Az emberek általában azt gondolják, hogy ez valami magas funkció. Es abszolút semmiről sem tudtam. Közben pedig felelősek voltunk az államért. Az ember csak fokozatosan, apró részletekben tudott meg valamit, és első ízben akkor nyílt ki kissé a szemem, amikor októberben Dubček és Cerník elvtársakkal együtt a Szovjetunióban tanácskoztunk. Brezsnyev elvtárs néhány órás felszólalásában az egészet össze-' foglalva kijelentette: Alekszander Styepanovícs, akkor ezt és azt mondtuk, én ezt, te pedig azt, igaz vagy nem? Ez néhány órán át így tartott, és Alekszander Styepanovícs (Dubček) szóhoz sem tudott jönni. Ott nyílt ki a szemem, akkor mondtam, hogy ebben az ügyben nem folyt becsületes játék. Ma szemrehányást tesznek, hogy augusztus végén a szlovákiai kongresszuson kiálltam Dubček mellett, és azt mondtam: ha Dubček megy, én is megyek. Igen, én mondtam ezt, azoknak a feltételeknek az alapján, amelyeket akkor ismertem. Feltételeztem, hogy becsületes pártpolitikáról és a szövetségesekhez fűződő becsületes kapcsolatról van szó. Amint az volt a nézetem, hogy sem a pártpolitika, sem a szövetségeseink iránti politika nem volt becsületes, természetesen más magatartást kellett tanúsítanom. És az ügyeken semmit sem változtat, ha ezt a burzsoá propaganda naponta idézni fogja. És azt hiszem, ez mindnyájunkkal így van. És így van a normális életben is. Ha valaki hagyja magát becsapni vagy becsapják, akkor természetesen másképp reagál a dologra, miután megismeri az igazságot. S ez a plénum azért jelentós, mert funkcionáriusaink látják a tényeket, kialakíthatták az üggyel kapcsolatban saját nézetüket. Ezért sokszorosítottuk ezeket az okmányokat is. Hololt rendes körülmények között ez nem szokás. Ezek bizalmas ügyek. De azt mondtuk, lássák az elvtársak, olvassák saját szemükkel, hogyan történt. És próbáljon valaki is fellépni, hogy ez csalás, hogy ez nem igaz. Ami kor ez csak a dolgok egy része, az ügy lényeges része, hogy látható legyen, hol keletkezett a feszültség, a válság, hova vezették ezt a pártot és ezt az államot. Ezért nem lehetett ezeket a dolgokat átugrani, ezért kellett fenékig üríteni mindnyájunknak a tapasztalatok keserű poharát. Ami nem köpönyegforgatás Ezt ma, akik itt vagyunk, tudjnk. Pártunknak 1 600 000 tagja van. Gondoskodnunk kell arról, hogy a párt minden becsületes tagja ismerje az ügyeket, hogy helyesen tájékoztassák, hogy értse a dolgokat és megértsen bennünket, a Központi Bizottságot, a pártot. Nehogy azt gondolják, ez köpönyegforgatás. Ma így beszél, holnap megint másképpen. Igen, ha azt látom, hogy az ügy másképp áll, akkor megváltoztatom az állásf>or:tomat. Ez nem köpönyegforiratás. minden normális ember ígv beszél, minden becsületes ember így cselekszik. Nem Is beszélve azokról az emberekről, akik gondolkodnak, és marzista módon elemzik az egész ügyet. Tehát fontos, hogy egész pártunkat becsületesen és igazságosan tájékoztassuk a dolgokról, hogy megértsék a Központi Bízottság állásfoglalását úgy, ahogyan mi mindnyájan fokozatosan megértettük.. Ezzel pártunkban tiszta helyzetet teremtünk, kialakítjuk az emberek Igazi belső, becsületes egységét, eszmei egységét, hogy ne válasszon el egymástól bennünket egy dátnm, egy ténynyel összefüggő magatartás, mint Varsó, vysočanyl kongresszus stb. Es Igy szerezzük meg a pártban érvekkel, meggyőzéssel a belső eszmei-politikai egység feltételeit. Igaz, hogy ez nem könnyű dolog. Úgy vélem, hogy az, amit a Központi Bizottságunk és minden dolgozónk tegnap és ma átélt, pártunk számára és számunkra is a tisztulást jelenti. Mi magunk tisztáztuk elképzeléseinket, és az igazság, a tények Ismeretében mélyen gyökerező belső meggyőződéssel haladhatunk tovább. Az, ami itt a Központi Bizottságban történt, nem új, és módszertanilag nem mi gondoltuk ki. Mennyit beszéltek pártunkban a kritikáról és az önkritikáról?! Hányszor ismételték Lenin szavait, vegyék Novotný 15 évét, vagy a későbbi éveket. Hányszor idézték, és milyen volt a gyakorlat? A bírálat és önbírálat az a tisztító fürdő, amelyben minden bibát kijavítanak, amelyben megtisztulnak a gondolatok, és a tisztulás után' nő a párt, nőnek a gondolatok, nő az ember. Egyesek félnek az önbírálattól. Erre itt elegendő példa volt. „Megfelelő lenne" (és mi mindnyájan tudjuk, hogy néhányan, akik itt felléptek) megfelelők valtak és miben voltak megfelelők. Vajon melyik ember a megfelelő? Az, aki bírálja a saját munkáját vagy az, aki kanyarog, mint a nyúl, keresgél, mintha ""--nekülni akarna az általunk ismert összes tények elől, és absztrakt frázisok, szép szavak mögé rejtőzik. Tehát ez is tanulság a Központi Bizottság és mlhden szervezetünk számára, a kerületek és a járások számára is, hogy szükség van munkánkban a kritikára és önkritikára, ami becsületes módszer. Tehát nem az „elfűrészelés" módszere, hanem a hibák felszámolása, a magasabbfokú felismerés, az ügyek javítása stb. Ez szükséges a munkánkhoz. Nálunk különösen fontos, hogy milyen helyzetben van a párt. Beszéltünk itt az igazolványcseréről és más politikai akciókról. Ez mint adminisztratív akció, megvalósítható. Néhányan itt ijesztgettek. Dubček elvtárs azt mondja: „Fél attól, hogy mi alakul ki, hogy mibe megyünk bele". Ez lehet huszárroham a párttagság ellen, de lehet tisztító fürdő minden becsületes ember számára. Politikai tisztító fürdő. Az ügyek ismerete, megmagyarázása, megértése és akkor azt mondom: látod, ott csináltam a butaságot, és most már tudom. hogyan. Az elvtársak örülnek, mert rájöttek, hol csináltam butaságot, és annál őszintébben segítenek nekünk. Tehát ezt módszerként kell bevezetni az egésq pártban, különösen a legközelebbi hónapokban. De nemcsak a párt ban, hanem más szakaszokon I*. Beszélünk a népgazdiságrfrl. Mennyi itt a hiba! Hog akar nak tovább jutni? Mon egy gyár — most nem fontos, hogy melyik — rosszal dolgozik, hogyan akar továbbmenni? A miniszter csak kiad egy parancsot, a vezérigazgató utasít, és már rendben lesz?! Nem mozdul meg kissé a pártszervezet, a szakszervezet és a gazdasági vezetőség lelkiismc" Száz parancsot ad? hatnak k lindet ki lehet játszani. Vagyis ezt a módszert, hogy valóban becsületesen, kritikusan nézzük saját és mások munkáját és önbirálattal közelítsük meg, nem félve a „rettenetes következményektől", ezt a módszert kell becsületesen megvalósítani, ha kissé tovább akarunk haladni. Egyetlen új kormány sem oldhatja meg az ügyeket, ha mi nem győzzük meg az embereket arról, hogy becsületesen, nyíltan vizsgálják meg az ügyeket maguk kö.rül, a kisembertől, az egyszerű dolgozótól kezdve egészen a nem tudom milyen funkcionáriusig. Nem akarjuk részletezni, mindnyájan elég példát tudnak arra, hogy a különféle társadalmi és pártszakaszokon dolgozó tagjainknak hogyan kellene elgondolkodni munkájuk lelett, és ha ezt tennék, akkor már a munka el lenne végezve. Ezt azért említem, mer. ezt mint módszert be kell vezetni, és erre ez a Központi Bizottság adott példát. Éf örülök, hogy itt vannak a kerületi és járási titkáraink is, hogy mindnyájan részt vettek ezen a kétnapos iskolázáson, amelyen az elnökség már hónapok óta vesz részt. Mert ha ilyen szempontból térünk vissza a kérdésekhez, nemcsak itt, hanem más szakaszokon is, ez az iskola lesz munkánk módszere. Becsületesen megmondom, ez nem „elfűrészelési" ügy. Voltak olyan idők, amikor a bírálat azt jelentette, hogy e terem ajtaja mögött már vártak ketten a megbírált személyre, és valahová elvezették. Ezekhez az időkhöz azonban mi soha nem térünk vissza, És éppen ezért ettől senkinek sem kell félnie. De éppen ezért nagyon igényesen kell ragaszkodnunk a bíráló, önblráló magatartáshoz, mert ha ezt nemcsak formálisan, nemcsak szónoklatként alkalmazzuk, akkor eredményeket érhe tünk el vele. A problémák kispolgári megközelítése Beszéltünk arról, milyen erők vezettek bennünket, milyen társadalmi erők, politikai áramlatok juttattak minket ilyen helyzetbe. És azt hiszem, hogy ezt néhány jelenlevő, megbírált személy és azok is, akik elmentek innen, nagyon demonstratív módon bizo nyitották. Habár egyik a másik után utasította vissza, hogy a jobboldali opportunistákhoz tartozik, fellépésükből minden világosan látható volt. Néhány dolgot megismétlek. Mi volt az alapja Smrkovský, Slávik, Dubček, Miková, Černý elvtársak és nem tudom még kik különféle árnyalatú felszólalásainak? Az árnyalatok, és azt hiszem, a szándékok is különfélék. De mi volt a közös alap? A problémák kispolgári, osztályszempontot mellőző megközelítése volt. Nézzenek egy pár példát. Felhasználom az alkalmat, mert vasárnap az egész országban aktívaülések lesznek, Igy tehát a szú jó értelmében ez a mi iskolánk bizonyos oktatás is. Spirkovský állandó ismétlése a népről, hogy a nép között élt, a nép között mozgott. Emlékezhetnek rá, hogy már januárban ebben a teremben felháborított a megközelítésnek ez a módja. Mi ez? Ezt a kifejezést használta: megtalálni a közös nyelvet mindazokkal, akik a szocializmust akarják. Milyen szocializmust? Pachman, Liehm, Slavo Volný, Ota Šík szocializmusát, vagy a marxista szocializmust? Azt mondták az emberek 95 százaléka szocializmust akar. De milyent? Ez teljesen osztálynélküli álláspont. Kispolgári szemlélet, Beneš féle szocializmus. Az is azt mondta, hogy a szocializmust támogatja. Sőt, a pártját Hitler is nemzeti szocialista pártnak nevezte. Tudjuk, hogy a szociáldemokraták is a szocializmusról beszélnek. Fellépéseiben teljesen mellőzte az nsztályszempontot, s ez a felszólalása is ennek kritikus jele. Nem számít, hogy ki milyen régen tagja a pártnak. Ha nem tanulta meg az osztályszempontokat, a problémák marzista elemzését, ha nem tanult meg dolgozni, akkor nem számít, hogy hány év van az igazolványában. Elvégre nem ez a döntő, bár tiszteljük azt az embert, aki hosszú ideig dolgozott mozgalmnnkban. Slávik természetesen egy kicsit más eset. Azt hiszem nagyon öntudatos az általa választott irányban. Azt mondta nekünk, hogy marzista termelők önigazgatását támogatta. Ezt mi is olvastuk. Csakhogy Marx, amikor a termelők önigazgatásáról beszélt, nein arra gondolt, hogy ez az önigazgatás a dolgozó nép ellenségének objektív eszköze volt, hanem azt, hogy ez a dolgozók, a proletariátus eszköze legyen, nem pedig a burzsoá kispolgári elemeké. Slávik nagyon Jól tudja, miről van szó. Tudja, hogy az úgynevezett dolgozók tanácsa, amire Šík és csoportja tanították, mint jelszóra anélkül, hogy a párt elnökségével és a kormánnyal tanácskoztak volna, hogy ez a jelszó az ökonomika destruálása volt, hogy meg akarták bénítani a párt befolyását az egész népgazdaságban, és ez a jobboldali kampányban nem véletlen akció volt. És ekkor jön egy Slávik és kioktat bennünket Marxról és arról, hogy Itt ml történt. A beavatott informátor. Ebben az évben a májusi plénum után tartották meg az írók kongresszusát. És ez nagyon negatív deklarációt fogadott el. A jelentés Igy szólt: a vezetőségből senki sem volt ott. Beszéltünk arról, hogy miért nem volt ott a vezetőség. Igaz, olyan feltétellel, hogy legalább a lojalitás valamilyen formája létezik. Egyedül Václav Slávik volt ott, ez a nagy író. És most Itt be akarta mutatni nekünk a „balettet a marxizmussal". Mintha tökkelütöttek előtt beszélt volna. Ahogy itt nézem az emberek arcát, akik évtizedeket töltöttek a mozgalomban, ők is elolvasták Marxtól és másoktól valamit, és ét is éltek valamit. Slávik azt mondja; a készülő kongresszusnak kellett volna megvalósítania az egységet. De milyen bázison? Sík, Smrkovský vagy Slávik bázisán? Vagy azokén, akik már emigrációban vannak? Vagvnedig a marxizmus—leninizmus bázisán? Miková elvtársnő azt mondia: Itt még nem volt olvan nemzeti egység, mint augusztusban. Ez igaz. Nagy volt „nemzeti eevség". A nemzetet becsapták. félrevezették és nacionalista-soviniszta alapon sikerült egyesíteni. És ma, egy évvel az események ntán az elvtársnfi dicséri a fantasztikus nemzeti egyséeet. Hitler Is „egyesítette" « német nemzetet. A fejlett, kulturált é* 'nrradalml mozgalom(Folytatás i 3. oldftl^