Új Szó, 1969. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)

1969-09-09 / 212. szám, kedd

Bosszantó ietenségek 1988. IX. 10. J oggal kérdezhetné bárki, nem ellentmondás-e az, amikor a népműveléstől a dif­ferenciáltságot, az ismeretter­jesztéstől meg az egyértelmű­séget kérjük számon? Előrebocsátjuk, hogy nem. A népművelés differenciáltsága, és az ismeretterjesztés egyér­telműsége tulajdonképpen egy­mást kiegészítő kategória: mindkettőtől a magas színtű, céltudatos, a szükségletnek megfelelő művelődési folyamat megvalósulását várjuk. Ám ah­hoz, hogy ezzel kapcsolatban körvonalazhassunk néhány gyakorlati teendőt, előbb sze­retnénk megvizsgálni azt, hogy mit is értünk tulajdonképpen ismeretterjesztésen. Az ismeretterjesztés általában úgy él a köztudatban, hogy az a néptömegek tudományos ne­velését szolgáló tevékenység. Célja a tudományos szocializ­mus és a korszerű ismeretek alapján az általános műveltség emelése, a szakmai ismeretek bővítése, világnézeti és politi­kai nevelés. E folyamat a tár­sadalom és természettudomá­nyok valamennyi szakterületé­vel foglalkozik. A természettu­dományos ismeretterjesztésnek sok egyéb mellett elsősor­ban az a feladata, hogy a ter­mészetben végbemenő fejlődési folyamatok törvényszerűségei­nek bemutatásával elősegítse a dialektikus materialista szemlé­let kialakulását, a törvénysze­rűségek megértését. A társada­lomtudományi ismeretterjesztés a materialista történelemszem­lélet érvényesítését hivatott elő­segíteni. Az agronómiai és mű­szaki ismeretterjesztésnek el­sősorban a dolgozók szakmai tudásának bővítését kellene szolgálnia. Az ismeretterjesztés legálta­lánosabb, hagyományos mód­szere az előadásos propaganda­forma. Fejlettebb formája a több előadásból álló előadás­sorozat, a népi akadémia és a népi egyetem. Népszerű formái még az országjáró kirándulá­sok, különféle szakkörök szer­vezése és más társas megmoz­dulás. Az elmondottak alapján min­denekelőtt azt húzzuk alá, hogy miként az iskolai oktatás­ban a didaktika a mit, miért és hogyan kérdésre keresi a fele­letet, az ismeretterjesztésben a módszernek szintén ezekre a kérdésekre kell válaszolnia, a gyakorlati munkában arra kell feleletet adnia, hogy mit, mi­lyen sorrendben, milyen elren­dezésben közvetítsünk, milyen célokat, feladatokat tűzzünk ki az egyes rendezvények és mi­lyet a nagyobb akciók, soroza­tok elé, milyen nehézségekkel kell számolnia a népművelőnek a kitűzött célok és feladatok megvalósítása érdekében, ho­gyan győzhetjük le a várható és előre nem látott akadályo­kat, nehézségeket, hogyan te­hetjük minél eredményesebbé a nevelő-művelő munkát. k z ismeretterjesztés sem ** lehet merev sémák, vagy receptek gyűjteménye. Az ed­dig bevált és hasznosnak bizo­nyult eljárások összegezésének és helyes érvényesítésének kell lennie. Ogy, hogy a közölt mondanivalót mindenki egy­értelműen értelmezhesse, és abból mindenki a legtöbbet meríthessen. Az Ismeretterjesztés szerve­zőinek számolniuk kell azzal, hogy a hallgatók bármikor há­tat fordíthatnak a kínált nép­művelési lehetőségnek, ha a körülményekkel — bánásmód­dal, hangnemmel, légkörrel stb. — nincsenek megelégedve. Fontos módszertani követel­mény tehát, hogy ezek az ak­ciók érdekesek, a sajátos for­mákhoz és körülményekhez al­kalmazkodók legyenek. Az al­kalmazkodás természetesen nem jelentheti az elmaradt Íz­lés, vagy az ellenséges érdek kiszolgálását. A népművelőknek gondol­niuk kell arra is, hogy az is­meretterjesztés lehetőségeinek igénybevételénél az embereket valamilyen formában érdekelt­té tegyék. Mivel csak az ele­ven, mozgékony, életszerű is­meretterjesztés képes népsze­rűvé válni, igen nagy a jelen­tősége a művelődési alkalmak Iránti érdeklődés felkeltésének és ébrentartásának. Az érdek­lődést leginkább azzal kelthet­jük fel, ha tudatosítjuk az is­meret hasznosságát és azt az előnyt, amely ebből az egyén­nek származhat. E kissé elvont és talán hosz­szúra sikerült fejtegetést azért mondtuk el, mert az utóbbi he­tekben, hónapokban a délvidék városaiban és falvaiban lépten­nyomon azt tapasztaltuk, hogy a magyarok körében végzett kulturális és politikai felvilágo­sító munka formái leszűkültek, a módszerek pedig többször nélkülözik a tudományos meg­alapozottságot, rupszódikusak, esetenként inkorrektek. á z elmúlt időszakban oly ** sok baklövés történt, és oly sokan vizsgáztak rosszul a munkásosztályhoz és a szocia­lista rendszerhez való hűség­ből, hogy messzire nyúlna az elítélésre méltó eseteknek akár­csak a felsorolása is. Néhány jelenség azonban annyira szem­beötlő, hogy nem hagyhatjuk figyelmen kívül. Bosszantó például, hogy azok a felelőtlen személyek, akik az elmúlt év januárja után min­den alapot nélkülözve úton-út­félen rágalmaztak becsületes embereket, és a munkásmozga­lom régi harcosaival, a szocia­lista eszmék tántoríthatatlan híveivel szemben az erkölcsi terror különféle formált alkal­mazták, és akik közül többen agresszív magatartásuk révén jutottak pozícióhoz, ma mint­ha mi sem történt volna, új mezbe burkolóznak, és semmi jelét sem tanúsítják annak, hogy megkövetik azokat, akik­kel szemben igazságtalanul léptek fel, és helytelenül jár­tak el. Előfordult olyasmi is, hogy felső szervek alsó szerveket, alsó szervek pedig felső szer­veket körlevélben utasították arra, hogy kit bélyegezzenek meg, és kit távolítsanak el a hivatalából. Emberek tisztessé­gén esett csorba, a részleteket és az összefüggéseket gyakran nem ismerő jó szándékú fiata­lok váltak demagógok eszközel­vé. Am arról, hogy e módszer­ről az illetékeseknek mi a vé­leménye, és annak a szervnek a vezetői, ahol a hibákat elkövet­ték, mit kívánnak tenni, hogy hasonló esetek máskor ne for­dulhassanak elő, semmi hír. És nagyon kevés konkrét Intéz­kedés történik annak érdeké ben is, hogy a magyar dolgo­zók körében kibontakozzék, az elmúlt év eseményeit tárgyila­gosan és egyértelműen értéke lő Ismeretterjesztő munka. Néha az az érzésünk, hogy a temérdek tennivaló következ­tében elveszett a lendület, megkopott a tettvágy, elpuhult a képzelőerő, és az egyéni ér­dek a közérdek fölé kerekedik. Nem jó jel a szókimondás hiánya sem. A bírálat ma már nem azt jelenti, amit régen, az ötvenes évek elején: nem meg­torlás többé, hanem segítés. Életünket jelenleg mégis amo­lyan állóvíz-szerűség, szende belenyugvás és kritikátlanság Jellemzi. Ki-ki háborítatlanul ül a maga helyén, és mintha sokak azt éreznék, hogy senki­nek sem tartoznak felelősség­gel. Pedig a ml köreinkben is sok a tisztáznivaló mind befe­lé, mind kifelé. A hivatalos szervek részéről tavaly tanúsított lagymatagság és kritikátlanság, valamint az, hogy többször a megbfráltra bízták, hogy mit kezd a bírá­lattal, a helytelen módszer és magatartás érvényesülését se­gítette elő. Ma a nyugalom és a békés alkotómunka megte­remtése a legfontosabb. A nyu­galomra irányuló törekvés azonban nem jelenthet búvóhe­lyet a jellemtelenek, a karrieris­ták, az érdekemberek, a konc­politikusok számára, nem je­lentheti azt, hogy fátylat borí­tunk a múltra, és eltekintünk mindenfajta bírálattól. Nem járhatunk csukott szemmel azért sem, mert — a költő sza­vaival élve — „növeli, ki el­fedi a bajt..." I smeretterjesztésünk — és egész népművelésünk — ereje minden latbavetésével álljon a tisztánlátásért és a po­litikai konszolidációért folyó küzdelem szolgálatába. Még­hozzá ne csak közvetetten, ha­nem közvetlenül. Ennek érde­kében szerintünk azokat a for­mákat és módszereket kell ér­vényesíteni, amelyek elősegítik, hogy maradandóan rend legyen a mi portánkon is, és minden vonalon fokozódjék a felemel­kedést szolgáló termelő, politi­kai és kulturális munka. BALAZS BÉLA SIKERES KEZDET I. Bukovčan: Mielőtt a kakas megszólal a Hviezdoslav színház bemutatója Kettős jubileum jegyében kezdte meg az idei évadot a bratislavai Hviezdoslav Szín­ház társulata. A színház most ünnepli fennállásának 50. év­fordulóját, s az első bemutató a Szlovák Nemzeti Felkelés ne­gyedszázados évfordulóját idézte, örvendetes tény, hogy uz első premieren, a tavaly annyiszor hiányolt kortárs szlovák drámaíró új alkotása került színre. Bukovčan előző színművét (Struccok estéje) csaknem négy évvel ezelőtt mutatták be ugyanebben a színházban, s még ma is siker­rel játszszák. A most bemuta­tásra került szín­darabbal együtt egy drámai triló­gia első két ré­szét alkotják, melynek harma­dik részét előre­láthatólag még ebben az évad­ban viszontlát­hatjuk a színpa­don. A múltban na­gyobbrészt köny­nyebb hangvéte­lű darabokat al­kotó jónevű szlo­vák drámaíró e trilógia első két részében komoly emberi és társa­dalmi — elsősor­ban erkölcsi — kérdések felé fordul. Bizonyos társadalmi körül­mények között az emberség, az em­beri helytállás, a gerincesség, va­lamint az árulás megalkuvás és problémái izgatják, s az ebből származó különböző következ­mények. Drámáiban egy-egy alaphelyzetre épít, amely a da­rab folyamán különböző meg­világításba kerül, főleg valami­lyen külső hatás, vagy pedig a belső vívódás után megválto­zott szereplők cselekedetei ré­vén. Alkotásaiban sok az epi­kai elem, viszont hiányzik a szó szoros értelmében vett, fordulatos cselekmény. Túlsúly­ban van a belső monológ, amely gyakran párbeszéddé alakul át. A most színrekerülö dráma alaphelyzete az 1944-es eseményekre épül, amikor egy szlovákiai kisvárosban megtor­lásul a német katona kivégzé­séért tíz túszt fognak el azzal, hogy ha hajnalig nem kerül elő a német katona gyilkosa, akkor a lakosság mefélemlíté­sére őket fogják kivégezni. A darab cselekménye ezúttal ls a különböző nézetek, filozófiák összecsapásán keresztül vezet az egyre drámaibb hangvéte­len át a tragikus torkollathoz, s közben nemcsak az egyes szereplők lelkivilágába pillant­hatunk be, hanem megismer­jük a negyvenes évek légköiéí emberséges és embertelen ele­f. Króner a darab egyik jelenetében. fO. Vavro felvétele.) becstelenség Vihartól óvni embert, kerteket Fecsó Pál: Nyugtalanság című verseskötetéről Érdeklődéssel figyelem a ha­zai magyar verseskönyveket. Fecsó Pál: Nyugtalanság című versesfttzetében kerestem a vá­laszt arra, mi az az új, ami ezeket a verseket kötetbe gyűj­tésre érdemesítette. A kötet 41 versét a szerző keletkezési sorrendben vonul­tatja fel. Ez a megoldás ér­zékelteti ugyan eddigi pályá­ját, de nem a legszerencsé­sebb megoldás, mivel lazítja a kötetet, melyet a téma csapon­gása még inkább fokoz. A kö­tet témái: emlékektől vörösre festett múlt, énkeresés, ma­gány, humanitás, szerelem, bé­keféltés és a falu világa. A kö­tet egyik kiemelkedő verse a címadó Nyugtalanság (1956), amely elég konvencionális meg­fogalmazású, kételyeket sűrítő, s mintegy bevezeti az olvasót a költő lelkének kapuján: Mondd, lesz-e ember, ki meg­érti (rímbe kovácsolt lelke­det?!) Fecsó bár fokozni akarja versei hatását, az az érzésem azonban, hogy ez az egész kö­tetben csak szándék marad. Például A vén kovács közhellyé laposult képei, erőtlen hason­latai mögött nem érezni a múlt és jelen parallelitásának a kon­frontálását. A prózai sorok nem feszítik szét az adott témát. Ott azonban, ahol a költő szub­jektív érzéseit tömöríti verssé, ott érezni líraiságát is. Ott tud­ja Fecsó igazán önmagát adni, ahol a saját énjét le tudja vá­lasztani a világ testéről, hogy aztán humánus tartalommal is­mét a világ részévé legyen. Szép, idillikus képekből felépí­tett emlékvegyület versnek tar­tom a Félelem címűt. A féltés és ágálás minden költő dolga. A költő világa szűkebb pátriá­jára korlátozódik: nem akarja az egész világot magáénak mondani, csak azt ahol él, ahol ismerik őt az emberek. Szép, nosztalgikus (bár a 2. vers­szak ritmustalan) a „A Torna patak partján" (1957) c. verse. A szerénység csillan ki a Mér­legen c. verséből. Fecső célja és verseinek lényege az ember­ségkutatás: még önvesztés árán is. Az intim témák sugallta ver­seiben nem mindig érezzük az élményt, amely igazi lírává transzformálja a költeményt, (Súlya van a szónak, 1960). Ott azonban eredményes a verse, ahol a témája fűti (Alszik a kedves, 1961). Néhány versében még a sematikus, kaptafára készült versek hatását is érez­ni lehet. Fecsó Igazi képet tud festeni a vidéki életről a Tanya c. ver­sében, ahol tiszta, eredeti ké­pek hordozzák a mondanivalót. Az Örökmozgó lombok alatt­ból mély, Fecsóra jellemző hu­manitás árad. Általában megál­lapítható a költő pesszimista hangvétele, amely költői alka­tából ered. Költészete nem egy esetben azonban nem önkifeje­zés, csak ábrázolás. Nem igyekszik eredeti képekkel hat­ni, eszközei a többnyire elcsé­peli közhelyek. Nem ártana, ha ezen változtatna, mert líráját ezzel szebbé, színesebbé, tisz­tábbá varázsolhatná. Nyelvezetéről annyit mond­hatunk: jellemző rá az egysíkú­ság, ami nem lehet a lírai mű­fajok célja. Bántó a helyenként előforduló magyartalanság, s a versek értékét csökkentik az emlékversekre emlékeztető be­tétek (A gyermek nyugtalan, az asszony nem szeret) és a köz­mondás-jellegű szókapcsolatok (Aki suttog az nem szeret, a tapasztalat drága kincs). Az itt-ott előforduló költői „ba­kik" mellett azonban számos szép képpel lep meg bennün­ket a kötet: Mankón bicegő, duhaj kétség: Tó vagyok, mely védi a halat; másutt: ezüsthí­don szánkózik a szél, vagy Megsütötte kiflijét a hold stb. Fecsó gondja és célja nem a világot átformáló változtatás, „csak" az ember féltése, intése, az ember belső humanitáshoz vezető útjainak a felderítése, egy szűk világ bemutatása, amely magában hordozza az egész tulajdonságait. Fecsó Pálnak ez az első ön­álló verseskötete, s bízunk ab­ban, hogy a kifejezőeszközök igényesebb megválasztásával, s az intenzívebb képteremtéssel a költő eléri célját. A kötetet Kopócs Tibor szuggesztív il­lusztrációja díszíti. SZITÁSI FERENC melvel együtt. Bukovčan szóki­mondó író, nem hallgat el lát­szólag olyan kényes kérdése­ket sem, mint a szlovákok egy­más közti viszonya, a szlová­kiai németség szérepe és a faj­gyűlölet akkori létezése. Érezrrt a szerző becsületes szándékát, hogy Igyekszik minden kendő­zés nélkül felszínre hozni min­den általa lényegesnek tartott mozzanatot. Bukovčan színpadtechnikája az előző darabhoz képest nem sokat változott, a darab kompo­zíciója is teljesen tanonló. A drámai fokozás terén viszont sokat haladt előre, s nagyrészt ennek köszönheti, hogy az ele­jétől végig egyhelyben játszó­dó cselekménynek alig akadt unalmas, vontatott része. To­vábbra is problematikus a tu­lajdonképpen egyenrangú s jel­lemileg jól megrajzolt figurák beépítése a cselekménybe. J. Palka vendégrendező ezt a szlovák átlagon jóval felül mozgó drámát Igyekezett ösz­szefogni, a fordulópontol; köré összpontosítani. Nagy része van a jól pergő előadásban. Sajnos a hatást némileg csök­kentette V. Suchánek túl terjen­gősre sikerült, s az írói és rendezői elgondolást nem min­dig elősegítő díszletterve. A szereplők teljesítményét szemmeláthatóan befolyásolta az a kellemetlen tény, hogy a megbetegedett S. Kvletik szere­pét J. Adamovié (vándor) csak néhány nappal a bemutató előtt vette át. Bár Adamovič a rend­kívül rövid idő alatt elisme­résre méltó nunkát végzett, mozgása és néhány színészi megoldása eléggé félszegre si­került. Sok idegeskedés és hul­lámzó teljesítmény jellemezte a fiatal szerelmespár, a még színművészeti növendéksorban levő J. Kolenüiková és partne­re, J. SlezáCek teljesítményét. Kiemelkedő színészi alakí­tást, talán legtöbb lehetőséget kínáló, de ugyanakkor sok buk­tatót Is rejtegető szerepben J. Krónertól (Uhrik) láttunk. Sok találó ötlettel tarkított maga­biztos játéka az est egyik leg­nagyobb élményét jelentette. Jó volt L. Chudík (tanító), H. Me­liéková (Babjáková) alakítása is. Milan Čorba jelmeztervei ta­lálóak voltak, jól egészítették ki az egyes szereplők jellem­rajzát. SZILVÁSSY JÖZSEF

Next

/
Thumbnails
Contents