Új Szó, 1969. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)
1969-09-08 / 211. szám, hétfő
SZOVJET—JUGOSZLÁV KÖZÖS KÖZLEMÉNY Gromiko külügyminiszter elutazott Belgrádból Belgrád — Belgrádban szovjet—jugoszláv közös közleményt adtak ki A. Gromiko szovjet külügyminiszter jugoszláviai látogatásáról. A közlemény hangsúlyozza, hogy a szovjet—jugoszláv együttműködés ÍI lapjául továbbra is a szuverenitás, az egyenjogúság és a más ország belügyeibe való be nem avatkozás elvének megtartása szolgál, amelyet az 1955. és 1956. évi belgrádi és moszkvai nyilatkozat is leszögezett. A két fél állást foglalt a két ország barátságának és együttműködésének fejlesztése mellett. Hangsúlyozták, tanulmányozni kell a gazdasági együttműködés formájának tökéletesítését. A tárgyaló felek megvitattak számos nemzetközi problémát, elsősorban az európai biztonság kérdését. Ezzel kapcsolatban rámutattak a budapesti felhívás jelentőségére. A tárgyaló felek nézete szerint egy összeurópai értekezlet összehívása hozzájárulna az európai problémák megoldásához. A tárgyaló felek támogatták a vietnami nép harcát az agresszorok ellen és állást foglaltak amellett, hogy az izraeli csapatokat azonnal kl kell vonni a megszállt arab területekről. A jugoszláv külügyi államtitkár tájékoztatta Gromikót az el nem kötelezett országok politikájáról, elsősorban a belgrádi konzultatív értekezlettel kapcsolatban. A. Gromiko meghívta Mirko Tepavac jugoszláv külügyi államtitkárt, aki a meghívást elfogadta. Gromiko az elutazása előtt tartott sajtóértekezletén kijelentette, hogy a Szovjetunió mindent megtesz azért, hogy fejlessze kapcsolatait Jugoszláviával. Gromiko közölte, hogy a két ország egyes eseményeket eltérően értékel, de a tárgyalások során megállapodtak, legjobb lenne, ha ezeket a nézeteltéréseket kiküszöbölnék. Megelégedéssel nyugtázta, hogy Jugoszlávia támogatja az európai országok tanácskozásának összehívását. Az Egyesült Államok repülőgépeket szállít Izraelnek Washington — Az amerikai külügyminisztérium bejelentette, hogy megkezdték ötven Phantom típusú repülőgép szállítását Izraelnek. Becker, a minisztérium szóvivője nem közölte, hány repülőgépet szállítottak már. Az Al Ahram úgy tudja, hogy Izrael csütörtökön 12—16 amerikai repülőgépet vett át. A lap megemlíti, hogy januártól 120 izraeli pilótát képeztek ki az amerikai légi támaszpontokon. — Bumedien algériai elnök tegnap Kairóból az etiópiai fővárosba utazott, ahol részt vesz az Afrikai Egység Szervezetének csúcsértekezletén. Kairóban Nasszer elnökkel a közel-keleti helyzetről tárgyalt. Arafat, a Palesztinai Felszabadító Szervezet végrehajtó bizottságának elnöke Bejrútba érkezett, ahol a libanoni kormány tagjaival arról az incidensről tárgyal, amelynek során a palesztinai menekültek öszszetűztek a libanoni biztonsági szervekkel. A libanoni hadsereg képviselője Kairóban a felszabadító mozgalom vezetőivel tárgyal erről a kérdésről. A Líbiai Forradalmi Tanács vezetőjének első nyilatkozata További államok ismerték el az új, független afrikai országot Kairó — A Líbiai Forradalmi Tanács vezetőjének kiléte továbbra is ismeretlen, és a la nács többi tagja közül csak Suajriba ezredes nevét ismertették, akit azonban tévesen a tanács elnökeként emlegettek. Suajriba a líbiai hadsereg vezérkari főnöke — közli az Al Ahram. A líbiai forradalom vezetője a MENA-nak adott első interjújában kijelentette, hogy Líbiában valódi demokráciát valósítanak meg. Az arab világ legfontosabb problémája a palesztinai kérdés — mondotta. Az űj rendszer valamennyi országgal együtt akar működni és a Líbiai Köztársaság nem vár mást a világ többi államától, mint kölcsönös elismerést, egyenjogúságot és a be nem avatkozás elvének megtartását. Líbiában az élet fokozatosan visszatér rendes kerékvágásába. A kijárási tilalmat enyhítették, a repülőterek és más fontos létesítmények alkalmazottait felszólították, hogy lépjenek munkába. Az országban számos tömeggyűlést rendeztek, amelyek résztvevői támogatásukról biztosították az új rendszert. Idrisz király, aki a katonai államcsíny idejében külföldön tartózkodott és akkor azt jelentette ki, hogy a fordulat ellenére visszatér az országba, most viszont úgy döntött, hogy mégsem utazik vissza Líbiába. Elhatározásáról táviratban tájékoztatta Nasszer, egyiptomi elnököt. Róbert Becker, az Egyesült Államok külügyminisztériumának szóvivője közölte, hogy Washington elismeri a Líbiai Arab Köztársaságot. Az új, afrikai független államot NagyBritannia, Jugoszlávia, Franciaország és Tunézia is elismerte. Štefan Sádovský elvtárs beszédé IFolytatás az l. oldalról) Nemzeti Felkelés ünnepségei megmutatták, hogy Csehszlovákia és Szlovákia népe nyugalomban akar élni és barátságban a szövetséges országokkal, különösen a Szovjetunióval. Ez alapvető feltétele annak, hogy hozzálássunk az egész társadalmat aggasztó kérdések megoldásához. Biztosítanunk kell a falvak kulturális, szociális és sportéletét. Különösen fontos ez a fiatal nemzedék szempontjából. Kérem a szövetkezeti elnököket, az állami gazdaságok dolgozóit, a pártfunkcionáriusokat, a helyi nemzeti bizottságok elnökeit, ne hanyagolják el a falusi fiatalok problémáját. Ezenkívül növelni kell a földművesek részvételét saját ügyeik intézésében. Az első lépéseket már megtettük. A földművesek választott szerveinek részvételét a szociális, a társadalmi és a kulturális kérdések megoldásában már biztosítottuk. Meg kell oldanunk azt is, hogy a földművesek részt vegyenek a gazdasági kérdések, az árproblémák, a mezőgazdasági és vízgazdasági beruházások problémájának megoldásában is. földművesek becsületes 20 évi munkáját semmibe vegyék. Meg szeretnék emlékezni arról, hogy gyakran jogosan emlegetjük a még megoldatlan problémákat. Minket is aggaszt, hogy nem tudjuk gyakran a rossz irányítási rendszer miatt biztosítani elegendő mennyiségben és minőségben a gépesítést és más követelményeket. Tudunk erről és meg akarjuk oldani a problémákat. Ennek azonban alapvető feltétele az egész állam, minden egyes falu és város politikai stabilitása. Nem szabad megengednünk, hogy a párt- és az állam vezetőinek a szovjet- és szociaHstaellenes erők különféle akcióival kelljen foglalkoznia, miközben a munkások, a parasztok és az értelmiség problémáira nem jut idő. Ezért rendet kell teremtenünk, hogy foglalkozhassunk azokkal a kérdésekkel, amelyek megoldásától polgáraink jövöje függ. Egyet már elértünk: Csehszlovákia Kommunista Pártja rámutatott arra a kiútra, mely kivezeti a cseh és szlovák nemaetet a váltságból. A Szlovák A KÜLFÖLD eseményei SÜ1.YEMELKS. Meglepő 4:3 arányú győzelmet aratott japán a Szovjetunió válogatottja ellen. KOSÁRLABDA. A Balkán-bajnok, ságért vívott küzdelmeket befelezték. Az első helvet lugoszlávia szerezte meg nyolc ponttal. Az utolsó mérkőzésen Jugoszlávia 72:70 arányban nyert Görögország ellén. A további sorrend: Románia, Bulgária, Görögország. SAKK. A Szovjetunió 37. országos bajnokságának küzdelmeit mar megkezdték. A bajnoki címet Polugajevszkij védi. A versenyen 15 nagymester vesz részt, köztük Petroszjan, Tal és Szmiszlov is. RÖPLABDA. A szeptember 13. és 20. között sorra kerülő Világ Kupára készülő NDK röplabda-válogatott a magyar csapatot fogadta, és biztos 3:0 arányú győzelmet aratott. Bécsben bemutató mérkőzést tartott Csehszlovákia és Japán válogatottja. A Japánok győztek 3:2-re. VIVÄS. Siófokon, a hagyományos Balaton-bajnokság során dr. Kamuti Jenő szerezte meg íérfl tőrvívásban az első helyet Szabó és Gyarmati előtt. A kardozók versenyén 115 vívó lépett pástra. A kieséses alapon lefolyt verseny győztese dr. Kalmár lett, aki Marótot és Moravcsikot előzte meg. liSZAS. Bukarestben megkezdték a baráti országok belügyi sportköreinek versenyeit. Az első napon a magyarok közül Borlóy 4:53,6 p idővel győzött a 400 m-es vegyesúszásban. A vízilabdatornán Csehszlovákia legyőzte Lengyelországot 6:5-re, de vesztett a Szovjetunióval szemben 6:0-ra, ez. zel szemben Magyarország Lengyelországot 7:3, Romfiniát pedig 10:4 arányban győzte le. Rekordok Fantasztikus időeredményt, 12,9 mp-et ért el a 100 m-es női gátfutásban Karin Balzer, az NDK 31-éves versenyzője. Ö az első nő a világon, aki ebben a számban 13 mp-en aluli időt futott. Franciaország B-válogatottja (Sarteur, Bour de Illón, Brugier, BerthoulU) a 4X200 m-es váltóban 1:23,6 perces Idővel beállította az Európa-rekordot. Franciaország Acsapatának eredményét túlváltás miatt megsemmisítették. Nemhivatalos időeredménye 1:22,5 perc volt. A bolgár Mladen Kucsev új súlyemelő világcsúcsot állított fel légsúlyban. Eredménye 131 kg, fél kilogrammal több, mint a ma gyar Földi világrekordja. Csehszlovákia nyerte a Vásárkupát A Brnóban megrendezett férfi röplabda Vásárkupa-tornán Csehszlovákia szerezte meg a győzelmet. A kupa sorsát eldöntő mérkőzésen a csehszlovák fiúk könnyen, 3:0 (4, 9, 9) arányban győzték le Japánt. A csehszlovák együttes mind a mezínyben, mind a hálónál kitűnő teljesítményt nyújtott; minden tekintetben felülmúlta ellenfelét. A torna utolsó mérkőzésén Brazília biztos 3:0 arányú győzelmet aratott a Cseh Szocialista Köztársaság csapata felett. A torna végállása: 1. Csehszlovákia, 2. Japán, 3. Brazília, 4. Cseh Szocialista Köztársaság. A bajnokcsapatok fekete napja A hét végén a negyedik forduló mérkőzéseivel folytatódott a férfi és a női kézilabda-liga. A két bajnokcsapat szereplését nem kísérte szerencse. A Tatran Prešov Karvinán vendégszerepelt. Az ottani Baník (talán a bányásznap tiszteletére) ragyogó teljesítménynyel két vállra fektette a bajnokcsapatot. A hlohoveci lányok Prágában szerepeltek. Nagy küzdelmet vívtak a Spartával, és végül be kellett érniük az egy pont megszerzésével. Férfiak: Strojárne Martin—TJ Gottwaldov 19:17 (9:8), Cementárne Hranice—CH Bratislava 22:7 (14:4), Baník Karvinná—Tatran Prešov 21:16 (11:6), Škoda Plzeň — Bohemians Praha 20:16 (11:10), Gumární Zubrl—Tepna Náchod 16:15 (6:5), Slávia Praha—Dukla Praha 14:21 (8:10), Bohemians— Baník Karvinná 16:15 (7:8). Nők: Bohemians Praha —Inter Bratislava 16:9 (7:3), Sparta Praha—Odeva Hlohovec 8:8 (4:4), Start Bratislava —Vinohrady Bratislava 9:6 (5:4), MDŽ Bratislava —Plastika Nitra 4:7 (3:4), ZORA Olomouc—Slávia Praha 14:12 (7:4), Iskra Otrokovice—ČSAD Plzeň 5:9 (3:3), Sparta Praha—Inter Bratislava 6:14 (4:8). KTNOS 200 m~© n 206 mp A Dukla és a ČH Praha vezet az atlétikai ligában Prágában bonyolították le az országos atlétikai csapatbajnokságban az első fordulójának küzdelmeit. Rajthoz állt annak a 28 versenyzőnek a zöme, akiket az athéni EB-re neveztek. A legkellemesebb meglepetést a vágtázók szolgáltatták. Hárman — Kríž, Čeliš, Bohman — a 100 m-es síkfutásban 10,2 mp cel beállították a csehszlovák csúcseredményt. Ezzel csattanós választ adtak mindazoknak, akik kétkedtek a vágtázók munkájának helyességében. Üj csúcs született a 200 m-es férfi síkfutásban, Jirí Kynos 20,6 mp-t futott, s egy tizedmásodperccel javította meg saját rekordját. Az idén Európában csak egy atléta futott ennél jobb időt 200 inén! A többi számban közepes eredmények születtek. A férfi csapatverseny állása az első forduló után: 1. Dukla Praha • Tamperében Finnország jégkorong-válogatottja 5:3 arányú győzelmet aratott Svédország „B" együttese felett. • Havannában a Casablanca sakk emlékverseny küzdelmei során a jugoszláv Gligorics meglepő győzelmet aratott a verseny nagy esélyese, a szovjet Korcsnoj lelett. AZ EURÓPAI VÁSÁRVÁROSOK KUPÁJÁÉRT játszották a Sporting Charleroi—FC Zágráb mérkőzést, amely a vendéglátók 2:1 (2:1) arányú győzelmét hozta. Góljaikat Bissot és Boulet lőtte, amíg az ellenfél részéről Bubán) volt eredményes. A visszavágót szeptember 24. én Zágrábban rendezik. 8 főpont (177 segédpont), 2. Dukla Banská Bystrica 7 (169.5), 3. VŽKG Ostrava 6 (13U). A nőt atlétikai liga első fordulóját Gottwaldovban rendezték meg. A pontversenyben a CH Praha bizonyult a legjobbnnk 129 ponttal, második helyen végzett a VŠ Praha 100, 3. a TJ Gottwaldov 97 ponttal. A VS Bratislava 66 ponttal a 7., a Slovan Bratislava 31 ponttal az utolsó, 9 ik lett. Az egyes számokban általában ft papírformának megfelelő ered mények születtek. A távolugrásban a gottwaldov! Brezíková alaposan megszorította Eva Kucmanovát. Mindössze két centiméterrel maradt el a 609 cm-rel első helyen végzett bratislavai ver senyző mögött. Vasutasok a salakon A kassai Lokomotíva Stadion ban bonyolították le a vasutasok nemzetközi atlétikai bajnokságát. Tizenhat ország 348 férfi és női atlétája három napon át 3(1 számban küzdött az érmekért. A csehszlovák vasutas atléták négy számban szereztek aranyérmet. A hármasugrásban M c n š i k, a 100 és 200 m-eS síkfutásban P t á č n 1 k s a női diszkoszve tésben Šimánková győzött. A magyar atléták szereplését nem kísérte szerencse; mindössze egy első helyet értek el a női magasugrásban Tó t h né révén A pontverseny állása: férfiak, 1. Szovjetunió 256, 2. NDK 156, 3. Lengyelország 116, ... 7. Csehszlo vákia 75 pont. Nők: 1. Szovjetunió 131, 2. NDK 100, 3. Lengyelország 79, 4. Csehszlovákia 70 pont. AUSZTRÁL FÖLÉNY az USA nemzetközi bajnokságán Forst Hillsben, a világ négy nagy tenisztersenyének egyikén, két napon át szünetelt a küzdelem — esőzés miatt. A verseny folytatása során az ausztráliai versenyzők érték el a legtöbb sikert. FÉRFI EGYES. A negyeddöntő eredményei: Laver—Emerson (mindkettő Ausztrália) 4:6, 8:6, 13:11, 6:4, Aslie (USA)—Rosewall (Ausztrália) 8:6, 6:3, 6:4, Newcombe (Ausztrália)—Stolle (Ausztrália) 7:9, 3:6, 6:1, 6:4, 13:11, Roche (Ausztrália)—Buchholz (USA) 6:1, 9:7, 5:7, 6:0. Már megkezdődtek az elődöntő küzdelmei is. Laver Aslte ellen 8:8, 6:3 arányban megnyerte az elsfi két játszmát, a mérkőzést azonban sötétség miatt nem tudták befe jezni. Aligha vitás, hogy a 31 éves Laver legyőzi amerikai ellenfelét, és bekerül a döntőbe. Laver az idei négy nagy verseny közül hármat mér megnyert (Ausztrália, Franciaország és Nagy-Britannia bajnokságát), s a negyedik gyű zelmével akarja megismételni 1962-ben elért sikerét. NÖI EGYES. Az elődöntőben az ausztrál Court 7:5, 6:0 arányban győzött a bajnokságot védő Wade ellen. A két versenyzőnő eddig 15 esetben találkozott egymással. Wade még egyetlen egyszer sem győzött. A döntő másik résztvevője az amerikai Richey lesz, aki az elődöntőben Casals ellen nyert 7:5, 6:3 arányban. A FÉRFI PÁROSBAN a holland Okker az amerikai Rlesseimel bejutott az elődöntőbe. Ugyancsak az elődöntőbe került a Laver—Emerson ausztrál kettős is. A sportfogadás hírei A ŠPORTKA 36. játékhete 1. húzásénak nyerőszámai. 5 12 18 36 40 41 Á ŠPORTKA 36. játékhete második húzásának nyerőszámai: 3 5 11 16 19 35 Prémiumok: Öt prémiumot adtak a 38. játékhétre. Négyen kapnak 60 000 koronát, mégpedig: A TJ Slovan Bratislava, a TJ Jitln, a Spartak Trebíŕ, és a Pošta Rudník gyűjtőhelyen feladott és kisorsolt szelvény tulajdonosa. A TJ Slovan Bratislava gyűjtőhelyé* feladott szelvények kilzttl 60 000 koronát nyert a 088841 sorozatszámú és 47 094 sorszámú szelvény. A 20 000 koronás prémiumot a posta Kynšperk gyűjtőhelyén (eladott egyik szelvény tulajdonos* kapja. MATES. A szombaton megtartott húzás nyerőszamai: 4 7 20 24 27 37. fogadóhét VB SELEJTEZŐ LABDARÜGÓ MÉRKŐZÉS: 1. Csehszlovákia — Magyarország. A budapesti 2:0 után, most a visszavágón kiegyensúlyozott mérkőzésre van kilátás. Minden lehetőséggel kell számítani. Tippünk: 1, 0, 2. II. LABDARfiGÖ-LIGA: 2. Spartak Hradec Králové — AC Nitra. Egyenrangú együttesek párharca. Tippünk: 1, 0. 3- TJ VŽKG — NHKG Ostrava. A vendéglátó csapat sikere a valószínűbb. Tippünk: 1, 0. 4. Zbrojovka Brno — TŽ Tŕinec. A tŕineci csapat vezeti a tabellát, míg a hazaiak a 12. helyen állnak. Tippünk: 2. 5. Dukla Tábor — Dukla Banská Bystrica. A két katonacsapat közül a vendégek eddig jobb játékot nyújtottak. Tippünk: 2, 0. NEMZETI LIGA: 8. Dukla Hraničiar Cheb — Dukla Žatec. A Žatec valamivel jobban áll, de a hazai együttes esélyesebb. Tippünk: 1, 0. 7. Dukla Sušiče — Baník PMbram. Négy forduló után mindkét csapatnak 3 pontja van. Kissé a hazai csapat látszik jobbnak: Tippünk: 1, 0. 8. Zbrojovka Vsetin — Slova* Liberec. A Vsetln még nem nyert mérkőzést, de már 3 pontja van. A Liberec négy mérkőzésen 8 pontot szerzett. Tippünk: 2, 0. 9. Tepna Náchod — Dukla Olomouc. Közel egyenrangú együttesek párharca, talán valamivel a vendégcsapat az ütőképesebb. Tippünk: 2, 0. 10. Slezan Frýdek-Mistek — ŽD Bohumln. A vendégcsapatnak 5, a hazainak 7 pontja van. A ven déglátók odahaza általában teljes sikert aratnak. Ez most is így lehet. Tippünk: 1. 11. Dukla Jičín — Železiarne Prostéjov. A hazaiak aligha szalasztjftk el a kiváló alkalmat. Tippünk: 1. 12. Baník Handlová — SK Lip«Mikuláš. A döntetlen nagyon valószínű. Tippünk: 1, 0. 1989. IX. 9.