Új Szó, 1969. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)
1969-09-07 / 36. szám, Vasárnapi Új Szó
MINDENRŐL Egy nehéz nevű szappanról Magam ls meglepődtem a csak az intézeti gyógyszerhúskonzerviparban dolgozó tárak, hanem az lllatszertákedves olvasónk, L. Péter rak is árusítani fogják. L. levelén, amelyben a hexa- Péter olvasónk leveléből kiklórofén fertőtlenítő hatá- tűnik, hogy abban a járássáról és a hexaklórofé- ban, ahol ő lakik, sem a panes szappannal kapcso- tíkákban, sem a drogériáklatban érdeklődik. Külföl- ban nem kapott ilyen szapdön jártam — írja L. Pé- pant. Kereste abban a játer — és rokonaim ilyen rásban is, ahová munkába szappant használnak, hogy jár. Az érdekesség és tárkezük szennyeződése révén gyilagosság kedvéért kis ne fertőzzék meg a félkész- vizsgálatot végeztem egy táárut és a kész élelmiszert, volabb fekvő, harmadik jáIgaz, hogy az ilyen szappan- rásban és ezt állapítottam nak kézmosás után még meg: másnap is fertőtlenítő hatá- Hexaklórofénes szappant sa van? Hogyan lehetne ná- egyelőre csak a járási koriunk is hozzájutni? ház mellett működő patika Az érdekes kérdést köz- tart és árusít. ízléses, égérdekűnek tartom, ezért a színkék százgrammos csolap hasábjain válaszolok rá. magolásban, ára darabonA hexaklórofén nevű anyag ként 3,90 korona. Illata kel(HCF) fertőtlenítő hatását lemes, jól habzik, rendelőm már 1941-ben ismerték. Tisz- be három-négy hétre valót ta alapanyagából folyékony szereztem be belőle, s azóta és szilárd szappant gyártót- i S ezzel mosok kezet napi tak belőle és külföldön is 30—40 páciensem ellátása előbb csak a sebészek és a folyamán. A gyógyszertászülészek használták, műtét rakban nem kaptam e szapelőtti kézmosásra, illetve a panról semmiféle felvilágobeteg műtétre való előkészí- sítást, ami nem is csoda, tésére. Hazánkban csaknem mert a Szaklapokban több egy negyedszázaddal később mj nt három éve jelentek kezdtek foglalkozni e szap- meg a vizsgálatok eredmépan fertőtlenítő hatásával, nyei és az emberek nem szeamely valóban a használat retnek porosodó kötetekben utáni 24 őra folyamán is lapozgatni. A drogériákban csökkenti a kézfelületen le- találtam különféle gyógyhavő kórokozók számát. Ezt a tású (formalin, kén, borax hosszan tartó hatást azóta stb.), de a hexaklórofénes számos gyakorlati szakem- fertőtlenítő szappanról halber ellenőrizte különféle vány sejtelmük sem volt. A orvosi, állatorvosi és élei- legérdekesebb megállapítámiszeripari munkahelyen. so m azonban az, hogy az Az egyöntetű szakvélemény egészségügyi dolgozók is szerint a hexaklórofénes fer- Csak hírből ismerik ezt az tőtlenítő szappan igen ered- árucikket, és az orvosi renményesen használhat: a fer- delők az intézeti raktáraktőző betegségek megelőzé- ból mindenféle pipereszapsére. Olyan tulajdonságú, pa nt kapnak, csak a tartós hogy megvédi a fertőzéstől hatású hexaklórofénes szapa dolgozót, és lehetővé te pant nem. A teljesség kedszi, hogy megbízhatóan tisz- véért még meglátogattam ta kézzel végezhesse felelős egy konzervgyárat, egy vámunkáját, anélkül, hogy más góhidat, égy tejfeldolgozó embereket közvetlenül vagy üzemet és egy állatkertet közvetett úton fertőzéssel j S. A dolgozók mosdóiban veszélyeztetne. és zuhanyozóiban sokfajta Kezdetben nálunk is csak pipere- és mosószappant taegészségügyi dolgozókat, láltam, de a keresett gyártazok közül is csak egyes mánynak nyoma sem volt. kórházak sebészeti és nő- Pedig mindenütt — ahol gyógyász-szülészeti osztá- a dolgozók munka közben iyait látták él ilyen fertőt- fertőző jellegű szennyezőlenítő szappannal. Nem cso- déssel kerülhetnek kapcsoda, hiszen a HCF alapanya- latba, ahol a munkamenet gát külföldről hozzák be. Az és az áru minőségi és egészészak-csehországi szappan- ségügyi védelme feltétlen gyár azonban már tavaly be- tisztaságot követel — indojelentette, sőt hirdetni is kolt lenne az embereket e kezdte, hogy ezt a nehéz speciális hatású szappannal nevű, de tartós hatású fer- ellátni, tőtlenítő szappant már nem- Dr. Szántó György Űj sárgarépafajta Üj sárgarépafajtát ismert el ebben az évben az illetékes állami bizottság. A neve „karotina". Tíz évig tartott, amíg az olomoucl kutatóintézetben mai formájában sikerült kitermelni. Az új sárgarépafajta mindenekelőtt élénk piros színével tűnik ki, ami a nagy mennyiségű karotinnak és az A-vitaminnak a következménye. Ugyanis a karotina az említett anyagokból 50 százalékkai többet tartalmaz, mint az eddigi legjobb sárgarépafajta, a „nantais". Hazánkban a sárgarépa a legkeresettebb zöldségfélék küzé tartozik. A piac számára összesen 3000 hektáron termelik, s körülbelül ugyanennyi kerül ki a háztáji kisgazdaságokból is. BARKÁCSOLÓKNAK Ha nincs külön gyerekszoba a lakásban, rendezzünk be egy sarkot a gyerekek részére, ahol tanulhatnak, játszhatnak, sőt alhatnak ls. A képünkön látható emeletes ágyat az ügyes apukák házilag is elkészíthetik néhány szál deszkából és lécből. — A falba tartóvasakat gipszelünk be, és ezekhez erősítjük kétoldalt a fekhelyeket. Elöl, a képen látható módon a padlótol a mennyezetig egy erősebb rudat helyezünk el, amelyhez az ágyak külső oldalait hozzáerősítjük. Alul hágcsóval látjuk el az oszlopot, hogy a gyerek felmászhasson rajta a fenti ágyba. Ezt a sarkot Ízléses dekorációs függönnyel elválaszthatjuk a szoba többi részétől. MINDENKINEK Ül 3 • r'*-•*•-• •*-•L k j rá # otthon DIVAT BAKFISOKNAK ajánljuk ezt a két csinos modellt. 1. Teszilből vagy vékony ruhatweedből varrott kétrészes öltözék, amely rakott szoknyából és végig gombos, hosszított mellényből áll. A ruhát elegánsan egészíti ki a hosszú ujjú fehér ingblúz. 2. Gyapjúszövetből készült kabátruha, két-két zsebbel és széles kézelőben végződő húzott ujjal. A kissé elálló gallér alatt masniszerűen megkötött pettyes sál van. HÁZTARTAS Mindenki kedvére Az ízlés küloiiüüzo. Van, aki a húsételeket szereti, van, aki a tésztafélét, mások viszont a főzeléket, zöldséget, gyümölcsöt. Ha több tagú a család, bizony komoly gondot jelent a háziasszonynak, hogy mindenki kedvének eleget tegyen, és naponta olyan ebédet és vacsorát készítsen, amely mindenkinek ízlik. Ez csakis úgy oldható meg, hogyha több fogásból áll az ebéd. Ez mindenesetre munkatöbbletet jelent, de megéri a fáradtságot, mert a háziasszony örömmel látja, hogy mindenki jóízűen fogyasztja el az ételt és elégedett az ebéddel. Az alábbiakban néhány ilýen vegyes menű összeállítását közöljük. I. Ebéd: Húsleves. A leveshúst kockára vagdalva lecsóval és burgonyával tálaljuk. Utána túrós és lekváros palacsinta. Feketekávé és vegyes gyümölcs. Vacsora: Rakott burgonya tojással és kolbásszal. Az édességkedvelőknek kakaópuding. II. Ebéd: Paradicsomleves zsemlekockával. Burgonyás tésztából készült gombóc kétféle módon: hússal töltve, sós vajas zsemlemorzsával meghintve, a másik változat pedig édesen készül, lekvárral töltve, dióval és cukorral meghintve. Vacsora: Zöldséges rizottó salátával, tejberizs gyümölcsízzel. III. ebéd: Zöldséges burgonyaleves. Töltött csirke salátával. Édes té.szta tetszés szerint. Vacsura: Túrós gombóc kétféle módon: édesen készítve mazsolával és sósán, finomra vágott kaporral meghintve. N Vasalt ruha — ápolt külső Nagyon visszataszító látvány, ha egy nő gyűrött, rosszul vasalt blúzban, szoknyában jelenik meg a munkahelyén, vagy ami még ennél ls rosszabb — társaságban. A kultúrált öltözködésről nemcsak divatos ruha, a modern vonalú cipő és táska tanúskodik, haiiem elsősorban az ápolt, gondozott külső. A gyűrött blúz és férfiing nagyon rossz névjegy. Sokan panaszkodnak, hogy mire kivasalják a blúz vagy ing elejét, összegyűrődik a háta vagy fordítva. A vasalásnak ls megvan a maga művészete, bármilyen hihetetlenül hangzik. De vegyük csak sorjában. A blúzt, férfiinget, szoknyát stb. mindig vasalódeszkán vasaljuk, így elkerüljük, hogy ráncokat vasaljunk az anyagra. Másképpen kell eljárnunk a vászon, puplln, karton, és másképpen a selyem, bársony, gyapjúszövet és műszálas holmi vasalása során. A vászonból vagy puplinból készült blúzt, inget vagy egyéb holmit minden esetben kissé keményítsük kl. Mosás után félnyirkosan vasaljuk, vagy ha azonnal nincs erre időnk, vasalás előtt vízzel kissé permetezzük be. A vasaló ne legyen túl forró, mert a keményített vászonnemű könynyen megsárgul a forró vas alatt. A megfelelően keményített és szépen kivasalt blúz vagy Ing mindig olyan, mint a* új. Ilyen blúzban külsőnk üde, ápolt benyomást kelt. A selymet nem keményítjük és nem nedvesítjük meg vasalás előtt. A selyemholmikat langyos vassal vasaljuk. A gyapjú- és pamutszövetet nedves ruhán át, jó meleg, de nem túl forró vasalóval kell vasalni. A szövetszoknyát, ruhát, nadrágot vasalás előtt nem minden esetben mossuk vagy tisztítjuk kl. Azonban nagyon fontos, hogy a vasalandó szövetholmit alaposan kiporoljuk, kikeféljük, mielőtt vasaljuk. A bolyhos szövetet vasalás közben, amíg gőzöl a szövet, szálirányban keféljük át, hogy felületén a bolyhok szép egyenesek legyenek. Ha a nadrágra vagy a szoknyára élet vasalunk, ezen a részen többször húzzuk át a vasalót. A szoknyák, ruhák hajtását vasalás előtt ajánlatos lefércelni, nehogy ferdére vasaljuk őket. A bársonyt tulajdonképpen nem vasaljuk, hanem gőzöljük. Ajánlatos a gőzölés közben száliránnyal szemben egyszer-kétszer átkefélni, így szebb lesz a bársony felülete. Ha bársonyon vagy kordbársonyon piszkos folt van (pl. a gyermeknadrágon), gőzölés előtt hintsük be sóval, ezzel jól dörzsöljük át, azután a sót keféljük •le róla. A sztlon, nylon, dederon fehérHASZNOS TANÁCSOK 0 Ha a kovászos uborka levén feliér penész keletkezik, mielőtt még az -uborkát elfogyasztanánk, szűrjük meg a levet, forraljuk it, az uborkát 4olyő víz alatt mossuk meg, rakjuk tiszta üvegbe, majd a kihűlt vizet ismét üntslik rá. így még sokáig eltartható. Ha a vajat hűtőszekrényben tartjuk, nagyon megkeményedik, nem lehet kenni. Ezért azt ajánljuk, gyömöszöljék be a friss vajat egy porceláncsészébe vagy méneműt, a teszllt, terllént és egyéb műszálas szövetet általában nem kell vasalni. Előfordulhat azonban, hogy egy-egy ránc, kisebb gyűrődés van a ruhán vagy a fehérneműn és mégis vasalásra szorul. Ebben az esetben csakis egészen langyos vasalót használjunk. Legjobb a hőfok-szabályozóval ellátott vasaló, amelyen a vasalt kelme minőségének megfelelően állíthatjuk be a hőfokot. A férfizakót, felöltőt, nöl kabátot lehetőleg szabóval vasaltassuk. Ha a vállalkozó szellemű háziasszony mégis maga akarja ezt a munkát elvégezni, azt ajánljuk, szerelje fel a háztartását „ujjafával" és „vasalópárnával", mert ezek nélkül a szabóvászon betétes, bélelt kabátokat nem lehet jól kivasalni. Végül felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy a húzott szoknyák, leánykaruhácskák, fodros blúzok stb. vasalásához legmegfelelőbb az elöl nyitott fogantyúval ellátott vasaló, mert ezzel könnyebben hozzáférünk a redőkhöz. lyebb tálacskába, és öntsenek rá tiszta hideg vizet. Ezt naponta cseréljük rajta. így a vaj nem romlik, nem avasodik, jól kenhető és sokáig eláll. 0 Ha ax ablakkeretet festjük és ax üvegre olajfesték csöppen, axt azonnal töröljük le egy rongygyal. Ha mégis rászáradna a festék, sohase kaparjuk az ablaküveget késsel vagy zsilettel, mert ax üveg megkarcolődik. Ilyen esetben acetonnal távolítsuk el az olajfestéket.