Új Szó, 1969. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)

1969-09-07 / 36. szám, Vasárnapi Új Szó

Németh László Munkái I. Elkezdődött végre Németh László összes műveinek a kiadása. Életművét 18 kötetben szándékozik megjelentetni a Magvető és a Szépirodalmi Kiadó közös kiadásban. A sok esztendős mulasztást szinte feledteti a friss öröm: a remény szerint az olvasók hozzájuthatnak a század egyik legnagyobb gondolkodójának és szépírójának minden művéhez. Egyenesebb utat, nagyobb erőfeszítést .és gazdagabb eredményt nemigen ismer a magyar irodalom: Németh László elszigeteltségében is a szellem új orientációját jelentette. Egyszerre vállalkozott égtájak keresésére és a hiányzó erők pótlására. Jelentősége kezdettől túlnőtt az irodalom határain. A szépíró, a gondolkodó eszmélt írta tovább, a gondolkodó pedig olyan célokat keresett, amelyek a személyes életnek értelmet, a nemzeti közösségnek pedig méltóságot adhatnak. A sorozat most megjelent első kötete — (Negyven év — Horváthné meghal — Gyász], különböző műfajokat fog egybe, novellákat és utópiákat, az első tökéletes regényt, a Gyászt, s egy tanulmányt is. A tanulmány 1965-ben született; az Iszony francia nyelvű megjelenése idején írta Németh László, Gabriel Marcel tájékoztatására. A kritika mulasztásaival és tévedéseivel szemben maga vall emberi és írói útjáról: ez vagyok, ezt tettem; ilyen szándékok táplálták munkámat. A művek olvasásához ez a legjobb kalauz. Nagy felfedezéseket a kritikus nemigen tehet; Németh László a maga műveinek is a legjobb értelmezője. Németh László, ismeretes, a Nyugat egyik novellapályázatán tűnt fel. 272 pályázó közül lett az első. írását, ahogy nagynevű bírálók írták, „életteljesség, Igazság s a megírás művészete" emelte az összes pályaművek fölé. Huszonnégy esztendős volt akkor, s Osvát kitüntető bizalommal újabb novellákat kért tőle. Irt is még néhányat, írni tudása igazolására, de lelke szerint már akkor sem a novellát akarta művelni. Inkább nemzetet akart menteni — már megvolt a Harmadik Magyarország álma — s verset írni az alkotóhoz oly illő talált görögös lendületű s ómagyar tagolású versformában. Mégsem volt felesleges a novella mezejére való kirándulás: egy életterületet térképezett fel a majdani regényíró számára. A novellák mind élő emberekről szóltak, közvetlen élmények és ismeretek alapján, a választott szülőföld módosparasztjairól. Az itt felvillanó arcok, mint Németh László írja „embermitológiája törzsalakjaivá lettek". Sorra feltűnnek majd regényeiben, s a történetek némelyike regénytémává nőtt. Persze, a novellák nemcsak azért értékesek, mert szintereket és valóságos alakokat adtak a regényírónak. A felfedező író már itt is jelen van. A paraszti világ szoros formái között bármilyen nagy indulatokat és archaikus lelkeket érzett; ezt a réteget is a „kiválóság kínzó kamrájaként" ábrázolta. A rokonszenvesnek érzett embereket is kívülről és magasból. A novellák megformálása, a drámai beállítás, a párbeszéltetés még Móricz közelét sejteti, a naturalista külsőségek alatti klasszicizáló igényt, a lelki rezzenések bravúros megfogalmazásai valami új lehetőségét jelzik. De éppen csak jelzik. Mert bármilyen gondosan olvassuk a korai novellákat: a nagy Németh László regényekhez képest inkább csak ujjgyakorlatok, ahogy Móricz papos történetei is alig-alig engednek következtetni a Hét krajcárra. Az emlékeknek még át kell delejesedni, jelképpé válni a képnek, s mitológiába nőni a földi alakoknak. Rózsává nyílni a bimbónak. A Gyász a rózsává nyílás csodáját példázza. A novellákban a külső világ, a paraszti élet kritikai bemutatása volt a szembetűnő, a regényben a személyes élet lírája. A mezőföldi, alakok mitológiában élnek, az unokanővér, akinek férje az első világháborúban elesett, a Kirekesztő büszkeség szobrává nö; a választott alakban a szerző a magában felismert érzés jelképét teremti meg. A népnyelvi ízeket mellőzi; mindenütt az intellektuális író nyelvén szól. A novellák a realitásra figyeltek mindig; a regényben egybeépül a reális és irreális, a társadalomrajz és jellemrajz, a belső és külső világ. A novellák drámai jelenetként megkonstruált képekben mozdultak, a regény filmszerűen pergő képei az időben lépnek tovább. Illyés Gyula pontosan felismerte már a regény első megjelenésekor: „A paraszti környezetben játszódó regénynek nem a paraszti élet a tárgya; parasztalakjai tágabb emberi sors hordozói. Szociális hovatartozásuknál lényegesebb az indulatuk, a hősnők „porhüvelyében" jellem támad életre ... Német László Kurátor Zsófi valóságos modelljében görögös vonásokat látott meg... A balatonmenti rékliben és Tutyiban Oedipus lánya futkos, a kiskapuk mellett összehajló vénasszonyok a tragédia kórusának a szövegét zümmögik. A Gyásszal remekmű született. A regény történetében szokatlan remekmű: mintha alkotója nem is az epika klasszikusaival, hanem Olympia Istenszobraival birkózott volna. A szépíró Németh László ezzel a művével került a próza legelső sorába. De már előbb új fejezetet nyitott a magyar kritikában. Jó volna, ha az életmű következő kötetében Németh László régi tanulmányaival találkozhatnánk. A Készülődéssel és a Minőség forradalmával. Veres Péter: * * Oszi változatok Két esztendővel ezelőtt ünnepeltük Veres Péter 70. születésnapját, írásai szerint azonban változatlanul fiatal szívű. Négy könyve jelent meg az elmúlt fél esztendőben; mind a négy az életalakítás, a jövő formálás Igényével. Mások, legtöbben, ebben a korban már nyugdíjazzák magukat, Veres Péter változatlanul cselekvős részese az életnek: jelen van a folyó történelemben. Otthon van mindenütt, magáénak * tudja a nemzet minden gondját. Az őstörténet és az egzisztencionalizmus csakúgy érdekli, mint a földművelők dolgai, a születések számai, meg az individualista magának-valóság terjedése. 70 esztendősen is fiatal szívvel, — egy olyan v Irodalomban, ahol sajna, ma is szokás a „korán vénülés". Bólongatva, nosztalgiával forgatom köteteit: szabad ember; gondolatilag szembenéz mindennel, és emberségében sem ismer korlátozó hatalmakat. A szaporodó sírhalmok tövében még pironkodok is, a magam és az irodalomtörténet nevében: amit még az adósságok törlesztésére vállalkozó filoszok is húztak, halasztottak, Veres Péter, a sorstárs, a szív igazságkeresését követve, az irodalomból kiszoruló, s az életből is egyre jobban kikopó sorstársról, Sinka Istvánról is emelt hangon szólt. A várható rossz hallásokkal mit sem törődve megírta: „Igenis: a megmaradás a jövő ügye, a magyarság életjog forr Sinka István verseiben." A most megjelent kötet közül az egyik reflexió-gyűjtemény (Jelen idő), a második a szülőfölddel kapcsolatos írásokból, versekből és szociográfiákbői közöl (Szülőhazám, Hortobágy mellyéke). A harmadik kötet történelmi tematikájú (Bölcs és balgatag őseink], a negyedik frissen írt önéletrajzi történetek és elbeszélések gyűjteménye. (Öszi változatok.) A műfaji megkülönböztetés azonban majdnem felesleges, a különböző műfajokban azonos kérdések fogalmazódnak. A reflexiókban, az életrajzi történetekben és a novellákban egy a cél: a nép-nemzeti köztudat és közízlés céltudatos alakítása. Azzal a meggyőződéssel, hogy a magyar nép általános nevelése, szellemi, lelki és történelmi és irodalmi művelődése is mind sürgetőbb közüggyé vált, szinte a lenni vagy nem lenni kérdésévé. A magyar népnek, a bárhol élőnek, a környező világot és a történelmet értő emberi közösséggé, igazi nemzetté kell formálódni. Ismerősek ezek a gondolatok Veres Péter korábbi műveiből is; a nemzeti önfenntartás gondolata és a realista köztudat alakításának szándéka, korábbbi műveiben is szembetűnő volt. Az alapkérdéseket a napi élet hozta új jelenségek felől veti fel, újra meg újra. Fáradhatatlanul és hittel; sőt hittérítő lelkülettel. A szkepszisre hajló olvasó nem is nagyon érti, honnan ez a fogyhatatlan élethit; az író jószándékára annyiszor rácáfolt már az élet, annyit bántották, próbálták félreállítani, vagy eszközként használni, hogy akár egy morgó öregember, egy második Csizmadia ls válhatott volna belőle. Maradt, akinek indult; hívő, küzdő ember. Fáradt napjai néki is vannak, de sohase lehet annyira csüggedt, hogy mindegyet intsen. Hisz a világ jóra alakíthatőságában is azt munkálja „tevékeny bölcsességgel". Az ezer gondolati és hangulati részigazság felett a megmaradás és továbbfejlődés törvényét tartja sorrendben az elsőnek. Az embernek küzdeni kell, mondja, mást úgysem tehet, életre ítéltetett. S bár látja a világ bonyolult állapotát, és a magyarság dolgában is nehéz optimistának lennie, a hite megvan: az embert, az életet alakítani lehet, s a demokratikusan élő és dolgozó közösségekben a „szabadság optimum" is megvalósítható. Ezért veti fel újra meg újra a fontosnak érzett kérdéseket. A Jelen idő írásai létgondokről szólnak. Máskor is, korai írásai is létgondokről beszéltek; csak mlg a felszabadulás előtt elsősorban a szegényparasztság és a bérmunkásság létgondjairól, most az egész nemzetéről. Népben, nemzetben gondolkodik, a szocializmus szolgálatát és a nemzeti önfenntartás szolgálatát elválaszthatatlan érzi. A szocializmus számára világnézetet, politikai programot, társadalmi demokratizmust jelent, s a magyarságnak, mint nemzetnek megmaradási és fejlődési lehetőségeket. Innen érthetők hangsúlyai. Ady számára a magyarság szükséget és értéket jelentett, „az emberiség s az emberiség csillagokig vezető útja számára", Veres Péternek is szubsztanciát, olyan értéket, amelynek a megmaradását óhajtja az idők végezetéig. „Nekem úgy esik jól, — írja egyhelyt — hogy még az atombomba is — ha már csakugyan sorsszerű volna, amit még nem hiszek — mint magyart égessen meg." Ez a meggyőződés különben már első írásaiban is jelen volt. A Jelen idő mögötti embert mutatják már a régi írások ls: a gyepsori történetek és a napszámos énekek, meg az első szociográfiák. Ezekből válogat a Szülőhazám, „Hortobágy mellyéke". Ebben a kötetben olvasható az a vallomásosan szép írás is, amelyben szülőfaluja mai életéről beszél. A nagy anyagból való kis válogatás nemcsak arról ad képet, miképpen folyt a szegénység tegnapelőtti élete; arról is, honnan jött az író, milyen emberi tartással. „Én nem mehetek innen soha, sehova" — írta egyik versében, az „áldjon vagy verjen sors keze" érzület paraszti vallomását. Veres Pétert annyira a Jelen idő foglalkoztatta korábban, hogy a magyarság régebbi múltjáról, történelmi-szellemi dokumentumairól csak utalásszerűén ha Irt, a múltat 6 is, mint a szocialisták legtöbbje a harc hevében érlelt „végképp eltörölni" igyekezett. Most, mintegy adósságtörlesztésként a geszták és krónikák mellé jegyezte gondolatait, a nemzetté születéssel, a magyarság régi történelmével kapcsolatosan. (Bölcs és balgatag őseink.) De nemcsak „adósságtörlesztésből". A múlt mezőit ls a Jelen, sőt a jövő érdekében Járja. A nemzetek nem élhetnek belső lelki-szellemi kohéziók nélkül; a jövőhöz kell a múlt is, az együtt töltött századok, ezredek ethosza. Saját történelmi példák és eszmények, amelyek közös hitben és közös lelkesedésben fogják össze a cselekvő közösséget. Természetesen, Veres Péter nem akar új történelmet írni. Nem száll szembe semmilyen kommentárral, az olvasott szöveg alapján mondja el reflexióit. Könyvét maga is olvasónapló-jegyzeteknek tekinti. A történész „tény igazságai" helyett inkább a jellemekre figyel, a nemzeti karakterekre, s a „lélekigazságokra", amelyeknek tudatalakító erejük van. A négy frissen megjelent Veres Péter könyv közül művészileg az Öszi változatok a legteljesebb. A másik három kötetben, jellegüknél fogva „félgyártmány" s „nyersanyag" is van, olykor inkább csak a gondolat gazdagságával és igazságával hatnak, az Öszi változatokban azonban még az életrajzi mozzanatok elbeszélését is esztétikummá emeli a bölcsesség. Az elbeszélő kedvet mintha felszabadította volna az érkező ősz, felszakította a belső vallomást is. A mindentudó biztonság adta át helyét egy töprengőbb érzületnek. Melegebb, lágyabb lett a hang; a hitet rezignáció ls színezi. Miniszterségének története torokszorító olvasmány: mennyi hit fecsérlődött el az értetlenek kezén. A patriarka számvetése is az: álmai bizony nem nagyon váltak valósággá. Tárgylasság és személyes vallomás, történelem és líra ölelkezik az Öszi változatokban. Abban az írásban is, amelyben házassághoz vezető szerelmét idézi; mosollyal, ősz fejjel. Szép ez a történet, mint a szerelmes mese. Még szebb is; mert igaz. CZINE MIHÄLY