Új Szó, 1969. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)

1969-09-07 / 36. szám, Vasárnapi Új Szó

Ha ügyesbajos dolgaid után járod a prágai hivatalokat, üzleteket, vagy ismerőseidet látogatod, bizonyára elfáradsz és vágyódsz egy kis testi-lelki pihenésre. Az izzó napfényt megsokszorozva verik vissza a bokarándító macskakövek, vagy a forró aszfalt, és megváltást jelentenek a prágai Nemzeti Múzeum hfivös termei. Ha pedig hűvösebb az. időjárás, akkor lelki-szellemi élményt nyújt egy séta a cseh bábművészet gazdag hagyományát bemutató kiállításon, ahol Matéj Kopecký együttesétől Skúpa Špejbl és Hurvinek nevű közismert figuráiig és a modern bábukig minden megtalálható. Nem hiányzik a meghívó sem, amely már szövegstílusával is egy régi korszakot idéz: „A kormányzótanács legmagasabb engedélyével ma bemutatásra kerül „A bűvös vadász" című nagyopera, amelyben a viccet, tréfát, időűző bolondozást bábuink úgy mutatják be, mintha húsvér emberek lennének és mindenkit felvidítanak ..." Ennek nem lehet ellenállni, és bizonyosan belépsz, hogy megismerkedj a régi „szép" időkkel, bár az emlékek csak fába merevültek. E művészet régi rajongói — és sok olyan család volt, amely a bábművészetnek szentelte életét — reánk hagyták ugyan a bábukat, de koruk csak nehezen állapítható meg, és alkotóik is Ismeretlenek. A legrégibb cseh bábu a 16. századból származik, és az első színlap 1713-ban Invitálta a nagyérdemű közönséget a „Herkules és Alcaste" című játék bemutatójára. A színháztörténészek szerint azonban a cseh bábművészet a 19. század elején virágzott. Így most sétálgatsz a rettenetes, kecskeszarvú ördögök között, amelyek mégis annyira hasonlítanak a kedélyes cseh „tátókra" és nagyapákra. Különösen a janeőek bábművész család gyűjteményében látható ördög emlékeztet engem a sörözéstől jókedvű öreg pfibrami erdészre. Az ördögnek ugyanolyan „esőfogó" orra és nagy lófoga van, császárszakálla lefelé kunkorodik, és bár szeretne félelemgerjesztően hatni, az arca mosolygós. A bábuk alkotói, az öreg fafaragók, szomszédaikat választották modellnak. Nem hiányoznak természetesen a paprikajancsik sem. A piros, hegyes sapkát eredetileg azonban nem valami vidám legényke viselte, ahogyan a mai gyerekek gondolják, hanem érett férfi, talán a király udvari bolondja... ki tudja? Még kis fekete szakálla is volt, ugyanolyan mint Matéj Kopeckýnak Mikoláš Aleš festményén. Az ember életét akarom vidámsággal megkönnyíteni... Megtaláljuk Itt Matéj Kopecký unokái bábutés gazdag ruhatárral együtt. De nem hiányozhatnak egyetlen színházból sem a sellők és a mese-' világ többi nőalakjai, a különleges bábuk és a nyomtatott vagy kézzel, sokszor gót betűkkel írt szövegkönyvek sem. A bábukat alkotóik szerint is megkülönböztethetjük. Például a mlrotlcei Sichrovský fafaragó mester bábuinak oly jellegzetes az arckifejezése. Éppen ez az együttes multak egész gyűjteményét az összes díszletekkel tátott be — a nyomtatott hirdetmény bizonysága szerint olyan rémtörténeteket, mint a „Barbara Uhrýková, az élve eltemetett apáca". De nem hiányoznak a kíméletlen rablókat ábrázoló bábuk sem, hiszen Finkov színháza mutatta be a három felvonásos „Marcelina és Baroneli, az olasz tengeri rablók" történetét. Találkozunk Antonín Schroift, Josef Chodraba és más fafaragók nevével ls, mert nemcsak Matéj Kopecký hódolt a színjátszás szenvedélyének, hanem Habich, Vida, Meisner, JaneCek, Kludský (talán a későbbi híres cirkuszművészek őse?) és Ocásek. És valamennyien azt vallották, amit Matéj fejezett kl és írt le: „Színházammal az emberiséget akarom szolgálni, az ember életét akarom vidámsággal megkönnyíteni." Igaz, az embert már csak a bábuk tudják felvidítani. Bár ezek sem mind vidámak (a szörnyű boszorkányok, rablók, vízimanók). De emellett őrzik a történelem nyomait is: köztük van a fennkölt és szomorú Hus, a vasba öltözött Žižka, Podébrad György, a higgadt nagy cseh király. És itt láthatók Aleš rajzolt bábui is, amelyekkel gyermekeit szórakoztatta. A bábuk megalkotásába fokozatosan bekapcsolódtak a kiváló cseh mesterek is. Josef és Adolf Wenig, Šaloun, Malik, a nők közül pedig Anna Suchardová (aki férjével, Vojtéch Suchardával együtt hódolt a bábművészetnek), Boettingerová és mások. 1914-től kezdve egészen 1956-ig önáiló, állandó együttes művelte Prágában a bábművészetet. 1956Ían azonban az együttes már nem jutott helyiséghez. Nagy érdemük, hogy már tevékenységük kezdetén betanították František Skroup „Drótostót" című daljátékát. Az együttes másik jelentős eredménye műszaki jellegű volt. A bábuk fejébe erősített drót helyett rugalmas szálat alkalmaztak és ezáltal fokozták a mozgásművészeti hatást. 1920-ban alakult meg a máig is működő Bábuk Birodalma bábszínház. Még ugyanabban az évben bemutatta Skupa professzor Plzeňben a világhírű Špejbl figuráját. Hat év múlva „megszületett" Špejbl fia, Hurvinek, később Mánička, Žeryk kutya és Drbálková asszony. A kiállításon nemcsak velük találkozhat az ember, hanem a hamisítatlan cseh zenekarral is, amely olyan vidáman húzza Skupa együttesének a talpalávalót. „ ... tisztelettel meghívjuk a nagyérdemű közönséget, a vitézeket és nemeseket! Az első hely ára tetszés szerint, a másodiké egy garas, a harmadiké két krajcár, vagy egy kis vacsoramaradék, vagy egy köteg széna a íovainknakl" Szénát ne vigyünk, a múzeumban nagyon vigyáznak a rendre. LENKA HAŠKOVA — Látod fiam, ott van a szöggyár — mondogatta az anyám, amikor gyermekkoromban a pelsöci vasútállomáson átutaztunk. Később tudtam meg, hogy Itt kovácsolt szerszámokat készítenek az ügyes mesteremberek, kovácsok. Mekkora meglepetés ért, amikor a közelmúltban ott jártam. Az ócska füstös műhelyek megcslnosodtak, és vas helyett az egykori kovácsok ma vödröt tartanak a kezükben. A mindig izzó tűz helyén pedig ónozó kemence áll. — A múlt év derekán — a mintegy negyven embert foglalkoztató kovácsolt szerszámok készítéséről vedrek gyártására tértünk át — mondja SZMEREK BÉLA mérnök, az üzem igazgatója. — Mintegy kétszáz ember talál itt nálunk ma munkalehetőséget. Lám, a kovácsszakma kiment a divatból. Azaz a műszaki fejlődés szorította ki. Ugyanis Mecenzéfen éppen a kovácsolt szerszámok készítésére létesítettek egy új üzemet. A gyártás mennyisége meghatványozódott. Hogy a minőség is megjavul-e, erre nehéz már ma választ adni. Egy biztos: a termelés olcsóbb és a munkafeltételek is jobbak. — A múltban a hámor, Illetve a kisüzem fejlesztésével senki sem törődött, bár rentábilis volt — tájékoztat az igazgató. — Minden jelből arra következtethetünk, hogy az üzem felszámolását tervezik. Ezt a szándékot főképp 1967-ben észleltük. Pelsőc környékén azonban a gömörhorkai cellulózgyáron kívül nincsen más nagyobb üzem. Különösen a nők részére kellett munkalehetőséget találni. így született meg az az elhatározás, hogy az úgynevezett hámor helyén — amely évtizedeken keresztül üzemelt — vedret, festékes kannákat és ehhez hasonló árukat fognak gyártani. A gépi berendezéseket a matejovcei anyaüzemtől kapták, az épületeket pedig a lehetőség szerint kijavították. — Az üzem megindulásakor 110 ember talált itt munkalehetőséget — mondja Szmerek mérnök. — Az alkalmazottak ötven százaléka nő volt. A nem szakmunkások is hamar megszokták, illetve elsajátították a munkafolyamatokat. Tavaly még csak vedreket gyártottak, az idei év elején azonban egy új munkacsarnokban megkezdték a festékes kannák előállítását is. Az igazgató szerint nagy Jövője van ennek a gyártási programnak, de mivel a présgépek Matejovcén vannak, a szállítási költségek Igen magasak. Ha gépet tudnának szerezni erre a célra, a befektetett összeg egy-két év alatt megtérülne. A szállítással függ össze az is, hogy az évente egymilliós tételben gyártott vedret is tehergépkocsikon kell rendeltetési helyükre elszállítani. Ha pedig nyersanyag érkezik a pelsőci állomásról [2 kilométeres távolság) ugyancsak autóval kell a gyárba szállítani. A Slaveč felé vezető vasút az üzem mellett halad el. Sőt, a régi gyárhoz még sínpárok is vezettek. Mivel azonban ma már nagyobb teherbírású és hoszszabb vagonokban történik a szállítás, az üzemi vágány átépítésre szorul. — Gyártmányaink 10 százaléka exportra készül .— újságolja az igazgató. — A vedreken kívül havonta 2500 festékes kannát is készítünk'. A termelést az utóbbinál fokozni ls lehetne, ha hegesztőket tudnánk szerezni, na meg férfi munkaerőket az ónozó kemencéhez. — Hegesztőket? — Igen. A két részből álló festékes kannákat kézzel kell összehegeszteni, s ez türelmes szakértő munkát követel meg. A munkacsarnokban két hegesztő részére van berendezve munkapad. Az egyiknél Kovács János dolgozik, a másik — munkaerő hiánya miatt — elhagyatva áll. Nem kell nagy szakértelem annak kiszámításé hoz, hogyha mindkét munkapadnál mindkét műszakban dolgoznának, a termelés nagyobb, és ezáltal olcsóbb lehetne. Pe dig az üzemben a férfiak átlag keresete 2000, míg a nőké 1500 korona. Persze vannak, akik jóval túlhaladják ezt az átlagot. — Ha lennének jelentkezők — mondja az Igazgató — magunk is kitaníttatnánk hegesztőket. Az üzemet körüljárva — bár a régi műhelyeket kijavították — nem olyan munkakörnyezetet lát itt az ember, mint más gyárakban. Mindenféle látszik, hogy kényszermegoldásról van szó. Ugyanis három évvel ezelőtt elhatározták, hogy a régi gyár mellett egy új üzemet építenek. A tervek is elkészültek, majd újból átdolgozták őket. Az előkészületek százezrekbe kerültek, de az építkezést nem kezdték meg. Az anyaüzem nem szorgalmazza a munkálatok megkezdését, kapóra jött neki a beruházási építkezések korlátozása. — Meg kell teremteni a dolgozók szociális biztonságát — a hámor helyén! mondja az igazgató —, akkor nem lesz ennyi problémánk. Hogy lesz-e üzem az egykori hámor helyén, erre ma nehéz volna választ adni, jóllehet igen nagy szükség van rá. A kovácsmesterség persze már nem lendülhetne fel, de az egykori kovácsok: Regecz László, Dusza Sándor. Miksztaj Lajos és társaik már eddig is megmutatták, hogy más téren is hasznos és ló munkát tudnak végezni. — Amíg az új üzem körül tisztázódik a helyzet — mondja Szmerek mérnők —, addig ls nagyobb támogatást szeretnénk kapni az anyaüzemtől. — Az egykori hámor évi egymillió tiszta hasznot hozott, és most — amikor segítségre szorulunk • több megértést várnánk. NÉMETH JÁNOS