Új Szó, 1969. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)

1969-09-07 / 36. szám, Vasárnapi Új Szó

A SZERELMET ELFELEJTIK Amíg felnő Q gyerek 80 ezer koronába kerül # Angliában nincs írott törvény # Évente 600 kérvény # A törvény­telen gyermek az államé — a törvénytelen gyermeket megöli k / Az ember furcsa lény: többnyire azt hangsúlyozza, hogy nyugalomra, békességre, csendes otthonra vá­gyik, s mégis keresi a változatosságot, az izgalmat, a különlegességet. Kiben nincs egy kis kalandvágy? Per­sze ennek formája különböző lehet. Az utóbbi időben több alkalmunk nyílik fantáziánk kibonta­koztatására, kalandos vágyaink beteljesülésére. Vala­hogy kisebb lett a világ. Külföldre utazunk, idegen barátokat fogadunk, emberekkel és népekkel ismerke­dünk. Ezek az órák kétségkívül életünk kellemesebb ré­szét jelentik. Gyakran azonban a kaland, vagy akár az ártatlan látogatás messzemenő következményekkel jár­hat, élettragédiákkal végződhet... Egy kis nyár, tenger, romantika, szerelem. Vagy egy bécsi kocsi, néhány átmulatott éjszaka és aztán... eltűnik a lovag, és gyermeksírás tölti be a szerencsét­lenül járt lány, fiatalasszony szerény otthonát. Megesik, hogy a férfi becsületesen vállalja az apaságot és gon­doskodik gyermekéről. Sajnos, gyakoribb eset, hogy a másik fél nyomát bottal lehet ütni. Sokan vannak olya­nok is, akik elhagyják családjukat, feleségüket, gyer­mekeiket, másutt, határainkon kívül keresik boldogsá­gukat. Hát igen, valahol itt kezdődnek az emberi tra­gédiák ... A gyermek egyelőre nem érdeklődik apja iránt, vagy esetleg idővel elfelejti. De Kt van az anya, gondjai­val, bajaival. Hiszen amíg egy ilyen csöppség felnő, 70-80 ezer koronára van szüksége. S honnan vegye azt? Meg aztán az igazság is úgy követeli, hogy a szü­lők mindegyike nevelje a gyermeket, s ha ez lehetetlen, okkor legalább anyagilag biztosítsa ezt. A nők többsé­ge nálunk aránylag alacsony fizetést kap, így az apa hozzájárulása a kiadásokhoz nélkülözhetetlen. Ezért szabják meg törvényeink a kötelező gyermektartást. Csakhogy az írott szó és az élet által írott törvények között néha nagy a különbség. Minden törvénynek csak akkor van értelme, ha be is tartják. De mi legyen azokkal, akik a törvényt nem tartják be? Ebben az esetben, akik nem hajlandók önként teljesíteni a gyer­mektartási kötelességüket? Brnóban, a Roosevelt utca 16 szám alatt hazánkban egyedülálló szerv székel: A NEMZETKÖZI JOGI IFJÚSÁGVÉDELEM KÖZPONTJA 1930-ban dr. Sedláček egyetemi tanár kezdeménye­zéséből jött létre. Akkor Európában Csehszlovákián kí­vül ilyen szerv csak Németországban volt. Feladatául tűzte ki, hogy nemzetközi viszonylatban védeni fogja a gyermekeket, megkeresi az apákat, és gyermektartásra kötelezi őket. Akkor persze ez jóval nehezebb feladat volt, mint ma. 1952-ben az állam vette át az intézet igazgatását. Egyik szerényen berendezett irodájában, ügyiratok lapozgatása közben találjuk Anna Nováko­vát, aki az intézet fennállása óta itt dolgozik, ő ke­zelte az első ügyet. Ma már az a bizonyos kisfiú negy­venéves. Novákné asszony azóta a gyermekek ezrein segített. Tőle és az intézet igazgatójától, dr. Theodor Uhdetól nagyon sok érdekességet tudunk meg. 1956-ig tevékenységük tulajdonképpen jótékonysági alapon folyt. Ugyanis csak akkor ült össze New York­ban egy nemzetközi konferencia, amelyen elfogadták és törvénybe iktatták a gyermekek nemzetközi jogi vé­delmét. Európa valamennyi államának képviselője részt vett a konferencián és Angliát kivéve alá is írta ezt az egyezményt A világ többi állama azonban nagyobbára kivonta magát e kötelezettség alól. Sajnálatos, hogy az intézet létezéséről a rászoruló anyák nem igen tudnak. Igy csak az esetek töredéke jut el ide. A bíróságok és a járási nemzeti bizottságok mellett működő ifjúságvédelmi osztályok dolgozói nem tájékoztatják eléggé az érintetteket, holott ez elsődle­ges feladatuk lenne. A legtöbb asszony csak szóbeszéd, illetve egy-egy cikk alapján keresi fel őket és kéri se­gítségüket. Ez bizony hiba, ugyanis évekre visszamenő­leg sokkal nehezebb egy-egy ügyet elintézni, nagyobb összegeket kell kierőszakolni, mint azonnal az eset megtörténte után. 1968 decemberében 4646 nyitott ügyiratot kezeltek. A múlt év augusztusa után az év végéig a kérelmek száma 520-szal növekedett, holott az új ügyek évi átla­ga 600. Ez év augusztusáig több mint ezer új kérvény érkezett. Az „árván" maradt gyermekek száma tehát egyre növekszik. Sokan persze most azt képzelik, hogy elegendő ennek az intézetnek írni, s az azonnal elin­tézi a pénz folyósítását. Hát bizony A VÉGSZÓIG HOSSZÚ AZ ÚT Átlagosan fél évig tart egy-egy ügyirat elintézése, de sok eset évekig is nyitva marad. Főként a régebbi ke­letűek, és az orientális államokra vonatkozóak. Vonnak esetek, amelyek el sem intézhetők. Ha a feleség meg tudja adni férjének tartózkodási helyét, aránylag egy­szerű á dolog. Legtöbbször azonban a családtagok kö­zül senki sem tudja, hogy a férfi hova távozott, illetve Bécsből tovább megy. Ilyenkor a Vöröskereszt siet az in­tézet segítségére. 1956-ban ugyan létre jött a nemzetközi egyezség, ám ez csak azt tartalmazta, hogy egy-egy állam ilyen jel­legű intézménye segíti a másik intézményt a gyermek­tartás folyósításának elintézésében. Ezek az intézmé­nyek nem szólhatnak bele a törvényrendeletekbe. Saj­nos, minden államban más-más törvény érvényes s ez nagyon megnehezíti a munkát. Például Angliában és általában az angolszász országokban nem kötelező az állandó lakhely bejelentése, s így azután nagyon nehéz megtalálni valakit. Angliában ezen kívül nincs írott tör­vény, ott egy-egy bírósági esetet a hagyományok kia­lakulása alapján ítélnek meg. Az ottani törvények sze­rint a feleség köteles mindenhova követni férjét, vagyis normáik szerint a Csehszlovákiában maradt asszony járt el törvényellenesen. Angliában a törvénytelen gyer­mek az állam tulajdona, az állam ad neki nevet és fedezi a nevelési költségeket. Felfogásuk szerint másutt is így kell ennek lennie, s nem értik, miért nem hagy­ja az állam „szabadon élni és dolgozni a férfit". Ame­rikában hasonló a helyzet. Ott is A FELESÉG KÖTELES KÖVETNI FÉRJÉT Ha nem tesz így, vessen magára. Ezekben az álla­mokban évente körülbelül 900 000 asszony keresi gyer­meke apját, és csak egyharmada találja meg. Ameri­kában az apa felkutatása magándetektív útján törté­nik, az azonban egyetlen szervvel sem áll szóba, míg meg nem kapja a 300 dollár előleget. Mondanunk sem kell, milyen akadályokat jelent ez munkánkban. Vagy például a mohamedán államokban a Korán tiltja, hogy egy férfitől bárki is megkérdezze melyik asszonnyal tart fenn intim kapcsolatot. Feleségnek csak az szá­mít, akit a férfi annak rendje és módja szerint megvá­sárol. Ilyen alapon ott nem létezik törvénytelen gyer­mek. Ha egy leányanyának gyermeke születik, azt azonnal megölik. Nálunk aránylag sok arab diák tanul, s bizony ittlétük ilyen jellegű következményekkel is jár. Lányaink nem értik meg, hogy a mohamedán férfiak törvényeinken kívül állnak. Feltételezik, hogyha álla­maink között kulturális, gazdasági egyezmények létez­nek, akkor jogi egyesség is van. Ezekben az esetekben nem lehet semmit tenni. Az egzotikum varázsát a csalódás váltja fel. Az intézet minden évben ismételten kéri az Igazságügyi Minisztériumunkat, tegye meg a szükséges lépéseket ebben az irányban, ám eddig sem­mi eredményt nem értek el. Vannak, akik csak végső elkeseredésükben tíz-tizenkét év múltán kérik a segítséget. Ezek nagyon szomorú esetek. Gyakran előfordul, hogy a nevezettet sikerül ugyan megtalálni, de tagadja az apaságot azt állítva, hogy az anyát nem is ismeri, vagy már nem emlékszik rá. Ilyenkor orvosok segítségét kell kérni, s amíg be­igazolódik a feltevés, évek telnek el, a procedúra költ­ségességéről nem is beszélve. Akadnak olyan apák is, akik válás után szombaton felkeresik gyermeküket — ehhez joguk van —, elviszik sétálni, és a gyermek töb­bé nem kerül vissza anyjához. Az apa magával viszi külföldre. AZ „ELRABOLT" GYERMEK visszaszerzése nagyon nehéz feladat. Előírásaink értel­mében, ha az elvált házastársak közül valamelyik kül­földi látogatásra készül, a másik fél beleegyezésére van szüksége. Ha a feleség úgy véli, hogy volt férje, il­letve férje nem tér többé vissza, az intézményen keresz­tül jogában áll a nevelési költség előzetes letételének kérelme. Ezen a kontón Brnóban másfél millió van, amit azután az intézet havonként folyósít. Az elmondottakból kitűnik, hogy az intézet dolgozó­inak nehéz feladatokat kell megoldaniuk. Ismerniük kell más államok törvényeit, más népek nyelvét. Uhde igazgató például hét nyelvet beszél, hazánkban egye­dülálló szakembere a nemzetközi jognak. Tudásának, türelmének és nem utolsósorban emberszeretetének kö­szönhető, hogy a legtöbb ügyet kedvezően intézik el. Csak azt fájlalja, hogy intézményükre egyáltalán szük­ség van, hogy az emberek nem rendelkeznek elegendő felelősségérzettel, hogy képesek fájdalmat okozni egy­másnak. A törvények nem oldanak meg mindent, az életkörülményeken kellene változtatni. Egy kis nyár, tenger, romantika, szerelem. Vagy egy bécsi kocsi, néhány átmulatott éjszaka és azután... a brnói nemzetközi jogi ifjúságvédelem központjában szaporodnak az akták. Az igazsághoz tartozik azonban az is, hogy sokan felelősségtudattal hagyják el az or­szágot, az intézet közbejárása nélkül küldik a gyer­mektartást, távolról bár, de gondoskodnak itthon ma­radt élettársukról, gyermekeikről. Persze a szeretet nem pótolható pénzzel... OZORAI KATALIN (Tóthpál Gyula felvétele.)

Next

/
Thumbnails
Contents