Új Szó, 1969. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)

1969-09-29 / 229. szám, hétfő

A CSKP KB ELNÖKSÉGÉNEK BESZÁMOLÓJA A JELENLEGI HELYZETRŐL ÉS A PÁRT SORON LEVŐ FELADATAIRÓL \ (Folytatás a 3. oldalról) ctális és egészségügyi intézkedések, rendkívül megnőtt a kulturális színvonal, a mezőgazdaság szövetkezeti átépítésével falvainkból száműztük a nyomort. A mai Csehszlovákia fejlett állam és minden vonatkozásban elérte a fejlődés összehasonlíthatatlanul magasabb fokát, úgyhogy semmiképp sem hasonlítható a 25 vagy még ennél is több évvel ezelőtti burzsoá állam viszonyaihoz. Csak a szocialista rendszer ellenségei, a munkásosztály és a dolgozó nép új helyzetének ellenségei téveszthetik szem elől, vehetik semmibe, vagy tagadhatják ezeket az eredményeket. Munkánkban a jövőben is támaszkodni fogunk a szocialista társadalom kétévtizedes építésének minden pozitív eredményére, pártunk és államunk tevékenységében megőrizzük a folytonosságot mindabban, ami helyes, egészséges és pozitív volt. Ez a dolog egyik oldala. A másik oldala az, hogy a szocialista társadalom építése és az osztályharc során nálunk sok súlyos hiba és fogyatékosság is feltornyosult, amelyek ártottak a párt politikájának, társadalmunk fejlődésének és sok polgártársunkon sérelmet ejtettek. A párt elvetette és elítélte az ötvenes évek durva törvénysértéseit, a kikonstruált vádakat, a párttagság és a többi polgártárs elleni megtorlásokat, az indokolatlan adminisztratív beavatkozásokat, hozzálátott a károk, a hibák helyrehozásához. Ezt teszi a jövőben is. A közéletből eltávolítottuk a szocialista törvényesség megszegéséért felelős embereket és nem engedjük meg, hogy a törvényesség megszegésének hordozói vagy módszerei ismét visszatérjenek közéletünkbe. Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának Elnöksége a Központi Bizottság valamelyik legközelebbi ülésén előlerjeszti a rehabilitációs bizottság munkájának eredményéről szóló összesített jelentést, a kérdés megítélését és a megfelelő következtetések levonását célzó javaslatait. Az Antonín Novolný által irányított pártvezetés időszakában azonban sok más hiba is előfordult, amelyek különféle területeken előidézték társadalmunk megtorpanását és válságát. A Novotný-féle vezetés nem tudott elvszerüen reagálni arra az új áramlatra, amely a nemzetközi kommunista mozgalomban az 1953—56-os években erősödött s amely kifejezésre jutott a Szovjetunió Kommunista Pártja XX. kongresszusának néhány megállapításában és ösztönzésében is. Nem tudott élére állni a párt egészséges erői offenzív törekvéseinek, hogy kiküszöböljék a társadalmi deformációkat, a törvényesség megszegését és hazánkban a marxizmus—leninizmus alapján fejleszszék a szocializmust. Nem volt bátorsága a feltornyosult hiányosságok és hibák nyílt beismerésére, marxista elemzésére és erélyes felszámolásukra. Ezért mindjobban belebonyolódott az új kompromisszumokba, a félmegoldásokba, a következetlenségbe, a politikai pragmatizmusba. E politika következményei főleg az 1961—64-es évek gazdasági életében, a gazdaság mély válságában nyilvánultak meg. Ezzel a válsággal mindmáig küszködünk. A következmények továbbá kifejezésre jutottak a koncepció hiányában, a türelmetlenségben és a párton belül általában az elmélyülő stagnálásban. Ennek egyik fő oka a problémák osztályszemléletének megbénítása, az ideológiai tevékenység és az aktív nevelőmunka meggyengülése volt a párttagok és az összes dolgozó körében. Meggyengült a nevelés a proletár internacionalizmusra, nem rendezték nemzeteink és nemzetiségi csoportjaink viszonyának égető problémáit, az értelmiségre alig hatott az ideológiai és a politikai munka. Ezzel teret nyitottak a tovább élő burzsoá és kispolgári befolyásnak és gondolatoknak, valamint a támadó szellemű nyugati idegen ideológiai hatásnak. Az ideológiai és politikai nevelőmunkának lebecsülése nálunk különösképpen azért járt negatív következményekkel, mivel pártunknak tőmegjellege van. A felszabadulás és különösen 1948 februárja utáni években más politikai pártok sok tagja és más világnézetű emberek is beléptek pártunk soraiba s az évek folyamán nem tudtuk leküzdeni a pártba nagy mértékben beszüremlő idegen eszmei áramlatokat, mert gyenge volt az eszmei és politikai munka. Az imperialista világ határán élünk. Annál inkább nem becsülhetjük le a burzsoá államokból hozzánk beszüremlő erős eszmei befolyást és propagandát. A párt ki nem elégítő politikai és eszmei tevékenysége mindig széles teret nyit annak, hogy a burzsoá és kispolgári ideológia az emberek tudatában gyökeret verjen és hatása terjedjen. Néhány válságjelenség kialakulására a párt XIII. kongresszusának eredményei is hatottak. Ennek a kongresszusnak az volt a célja, hogy a párt és társadalom egészséges erőit mozgósítsa a gazdasági egy helyben topogás és a pártpolitikai passzivitása leküzdésére, a szocialista demokrácia elmélyítésére és társadalmunk általános fellendítésére. Mélyebben kell majd szemügyre venni, hogy milyen mértékben nyilvánulnak meg a XIII. kongresszus határozataiban szubjektivista, opportunista illúziók társadalmunk valamenynyi antagonista osztályellentmondásának leküzdéséről és az olyan voluntarista elképzelés, hogy a társadalmi osztályok és rétegek belső közeledése és az osztálynélküli, össznépi államba való fokozatos összenövése folytán társadalmunkban már nincs helye az osztályharcnak. Ebből eredtek az olyan nézetek, hogy nálunk már nem léteznek a szocializmussal szembenálló ellenséges erők és az osztályantagonizmus már csak nemzetközi viszonylatban érvényesül. Mindez a pártot politikai és ideológiai munkájában leszerelte a kizsákmányoló osztályok, a forradalom által sújtott más erök maradványai, az ellenséges oppozíciós elemek, a burzsoá és a kispolgári ideológia elleni harcában. A Novotný-féle vezetés az ideológiai és a politikai munka hiányosságait a párt és az állam irányításának bürokratikus módszereivel és adminisztratív beavatkozásokkal pótolta. A másik oldalon ennek a vezetőségnek elvtelen opportunizmusa teret nyitott a jobboldali erőknek — főleg az ideológiai és kulturális szakaszon —, hogy megvessék a lábukat, szervezkedjenek s a párton belül, valamint azon kívül is formálják opportunista és revizionista irányzataikat, valamint célkitűzéseiket. Novotnýnak és környezetének szubjektivizmusa az egyik oldalon arra vezetett, hogy nem oldották meg az éretté vált problémákat, így pl. a gazdaság, a nemzetiségi politika, a rehabilitálás stb. kérdéseit. A másik oldalon ez arra vezetett, hogy idealizálták a társadalmi fejlődést, nem reális jelszavakat hirdettek meg, amelyek tartalmukat tekintve egész társadalmi fejlődési szakaszokat előztek meg, mégpedig olyan időszakban, amikor nem oldották meg a párttagságra és a többi becsületes állampolgárra súlyosodó problémákat és nehézségeket. Ez a pártvezetés marxista—leninista elemzés alapján nem tudta olyan mederbe terelni a pártban 1963-ban s azután létrejövő egészséges áramlatot, hogy az az igazi szocialista haladás hordozójává váljon és ne torkolljon kispolgári türelmetlenségbe, frázisokba, nihilizmusba, revizionizmusba, vagy likvidátorságba. Ez a folyamat figyelemre méltó volt különösen az értelmiségi körökben, amelyekben az utóbbi öt esztendőben főleg azért vált az ellenzéki áramlat magvává, mivel a párt vezetősége nem tudta ennek a szakasznak egészséges erőit offenzív szellemben irányítani és felkarolni. Ennek folytán társadalmunkban az ötvenes és a hatvanas években a Novotný által képviselt pártvezetőséggel szembehelyezkedő ellenzéki áramlat jött létre, amelyhez éppúgy tartoztak pártunk egészséges erői, mint a különféle kispolgári, burzsoá és kifejezetten szocialistaellenes erők is, amelyek különféle okokból változásokra törekedtek. A Novotný-féle vezetés képtelen volt arra, hogy ebben a kritikai áramlatban különbséget tegyen a marxizmus—leninizmus talajáról a hibák és a deformációk helyrehozására törekvő becsületes kommunisták, illetve a párt ellenségei és az opportunista irányzatok képviselői között. Minden bírálatot a párt politikája elleni támadásnak minősített. Sok kommunistának őszinte törekvését arra, hogy leküzdjük a kritikus helyzetet, amely fokozatosan párton belüli és össztársadalmi válságba nőtt át, pártunk vezetősége 1968 januárja előtt idejében nem fogta fel, nem támogatta és nem állt az ilyen törekvések élére. Ma ezzel magyarázhatjuk azt is, hogy a párt jelentős hányada nem volt felvértezve arra a politikai és eszmei küzdelemre, amelynek tanúi voltunk a Január utáni időszakban. A Január előtti időszak problémáival mélyrehatóan kell foglalkoznia annak az elemzésnek, amelyet a CSKP KB Elnöksége dolgoz ki. » » * Népünk zöme örömmel fogadta az 1968 januárjában bekövetkező változásokat. A Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága által 1968 januárjában foganatosított változások célja az volt, hogy továbbfejlesszük az előző évek pozitív, jó tapasztalatait, kiküszöböljük a hibákat és tévedéseket, a gátló körülményeket és az akadályokat, így teljes mértékben kiaknázzuk hazánkban a szocialista társadalmi rend minden objektív előnyét és megoldjuk az erre érett problémákat. A cél az volt, hogy megoldjuk a gazdasági kérdéseket, a politikai és társadalmi problémák széles skáláját, fejlesszük a szocialista demokráciát, rendezzük a nemzetiségi viszonyokat, felélénkítsük a párt politikai munkáját, stb. Pártunk és népünk előtt nagy történelmi lehetőség nyílt. A Központi Bizottság 1968 áprilisi ülésén az akcióprogramban tett kísérletet ezeknek az ýj célkitűzéseknek kijelölésére. Az akcióprogramban azonban már éreztette hatását az opportunista csoportok erős nyomása. A január utáni politikának alapvető célkitűzései ma is kiindulópontját képezik a párt programja kidolgozásának, bár ezeket a célkitűzéseket elméletileg el kell mélyítenünk, sok mindenben kiigazítanunk, konkretizálnunk és fokozatosan valóra váltanunk. Az említett objektív történelmi célkitűzések továbbra is időszerűek, bármilyen is volt pártunk és társadalmunk fejlődése 1968 januárja után. Létre kell hoznunk azonban annak feltételeit, hogy ezeket az elképzeléseket maradéktalanul valóra válthassuk. Ez ösztönző feladatunk annak ellenére, hogy a szocialistaellenes és a jobboldali erők Január után deformálták a szocializmus továbbfejlesztésének alapvető értelmét. Ezért a rend felújításához, az államhatalom megszilárdításához, a gazdasági hanyatlás beszüntetéséhez és elsősorban a párt egysége és akcióképessége felújításához múlhatatlanul szükséges ideiglenes intézkedésekben látjuk annak elkerülhetetlen feltételét, hogy a további időszakban valóra válthassuk azokat a pozitív feladatokat, amelyeket nem sikerült teljesítenünk 1968 januárja után. s amelyeknek megoldása államunk további fejlődése érdekében történelmileg szükségszerű. Szüntelenül feltesszük a kérdést, miért tékozoltuk el az 1968 januárja utáni nagy történelmi lehetőséget, erre az időszakra miért nyomta rá bélyegét a szocialista rendszer lerombolásának, alapjai veszélyeztetésének kísérlete s miért vezetett ez a tavaly augusztusi eseményekhez. Elsősorban látnunk kell — és Központi Bizottságunk ezt már májusban kimondotta —, hogy a szocialistaellenes erők, és a pártban a jobboldali opportunisták nem 19Ü8 januárja után bukkantak fel, hanem már ezt megelőzően itt voltak és bizonyos úton-módon hatottak. Tevékenységüket és szervezkedésüket jelentős mértékben megkönnyítette a Novotný-léle vezetés opportunista politikája. Ha szemügyre vesszük az 1968 januárja utáni időszak jobboldali opportunizmusának politikai és eszmei képviselőit, akkor tisztába jöhetünk azzal, hogy a Január előtti időszakban ki juttatta őket politikai és közéleti tisztségekbe. Ezeknek az erőknek magva már 1968 januárja előtt szervezkedett és január után a párt második centrumaként, saját célkitűzései elérésére törekedett. A párt vezetősége, amelyet a CSKP Központi Bizottsága 1968 januárjában megválasztott és tavaly áprilisban módosított, politikailag nem volt egyöntetű és egységes. Beszüremlettek ide a jobboldali opportunista erők képviselői, nem volt világos koncepciója, nem támaszkodott szilárdan a munkásosztályra és a marxista—lenini elemzésére, nem irányítottak szilárdan és erélyesen. Ezért nem tudott szembehelyezkedni a részben szervezett és részben ösztönös, veszélyes társadalmi nyomással, amely röviddel 1968 januárja után kezdett kifejezően megnyilvánulni politikai életünkben s mindjobban túlnőtt az akkori pártvezetőség fején. A párt vezetősége azonnal Január ulán nem bontakoztatta ki politikai kezdeményezését, szervezetileg nem biztosította a pártban a januári plenáris ülés határozatainak valóra váltását, hogy helyesen irányítsa a pártot és megakadályozza a párt- és szocialistaellenes célokra való visszaélést az egészséges áramlattal. Az ilyen nyomás hatására az elmúlt év áprilisában jóváhagyott akcióprogramban, az alapvető program-célkitűzések mellett előfordulnak ködös és kompromisszumos megfogalmazások is, amelyek meghátrálnak a jobboldali nyomás elől. Ez nyilvánvaló pl. a párt vezető szerepének új megfogalmazásából. Az utasítások és hatalmi eszközök előző egyoldalú abszolutizálásával szemben — amiben a Január előtti vezetőség kivezető utat látott a politikai tehetetlenségből és felkészületlenségből — az akcióprogram tagadja a politikai és a hatalmi eszközök egységét a párt vezető szerepének gyakorlásában. Ez erőteljesen megnyilvánult a tömegtájékoztatási eszközökre gyakorolt befolyás érvényesítésében is. Ezek az eszközök a cenzúra szervezési és káderszempontból elő nem készített, és fejetlen megszüntetés után a jobbol dali opportunista csoportok és részben közvetlenül az antiszocialista erők kezébe és döntő hatása alá kerültek, és ezeknek az erőknek döntő hatalmi eszközeivé váltak. A mi esetünkben látható volt, hogy a modern társadalomban milyen erőt képviselnek a tömegtájékoztatási eszközök, hogy azok a csoportok, amelyeknek a kezében vannak, a döntő kérdésekben meghatározhatják a fejlődést és annak ütemét. A párt vezetősége gyakorlatilag feladta az ezen a szakaszon lévő pozícióit. Meghátrált a tömegtájékoztatási eszközökben meglévő jobboldali és antiszocialista erők előtt. A vezetőség egyes tagjai valósággal kezükre játszottak ezeknek az erőknek, s ennek alapján építették ki személyes politikai pozíciójukat és személyi kultuszukat. A jobboldali és szocialistaellenes erők ezeknek az eszközöknek a segítségével és felhasználásával elsősorban saját politikai koncepcióikat érvényesítették, amelyekkel szemben a vezető pártszervek helyes határozatai sem tudtak érvényesülni és megvalósulni. E határozatok nagyrészt hatástalanok maradtak. A tömegtájékoztatási eszközök többsége a jobboldali erök ellenőrizhetetlen és a párttól független hatalmi eszközévé vált. Azon emberek eszközévé, akik rendszeresen ócsárolták a szocialista építés elmúlt húsz esztendejét, az embereket, a gondolatokat, a tetteket, az egész párt bel- és külpolitikáját, ugyanakkor rehabilitálták és felidézték a burzsoá csehszlovák köztársaság kispolgári eszményeit, szélesen megalapozott kampányt indítottak a Szovjetunió és államunk más szövetségesei ellen. A szocialistaellenes és jobboldali erők ezzel egyidejűleg szerteágazó szervezési hálózattal dolgoztak az ismert klubokban, a K-231-ben, a KAN-ban és más legális, félig legális és illegális egyesületekben és szervezetekben, befurakodtak a Nemzeti' Front szervezeteibe, megkísérelték azokat hatalmukba keríteni, felélesztették a szociáldemokráciát, propagálták a „pluralitásos" demokrácia elméletét és a burzsoá demokrata társadalom modelljét. Példaként hozhatjuk fel Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága májusi plénumának határozatát, amely nem elemezte ugyan kimerítően a pártban lévő jobboldali veszélyt, de rámutatott a szocialistaellenes erők valós veszélyére. Ez a határozat csaknem hatástalan maradt, mert a tömegtájékoztatási eszközökben a jobboldali befolyás gyakorlatilag lehetetlenné tette ennek megvalósítását. Meg kell említeni ebben a helyzetben azt is, hogy a CSKP Központi Bizottságának Elnöksége határozatot hozott a XIV. pártkongresszus mielőbbi összehívásáról. Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága áprilisban úgy határozott, hogy a kongresszust akkor hívja össze, ha napirendi, szervezési és káderszempontból jól lesz előkészítve, de nem előbb, mint 1968 végén. Ám a jobboldali erők nyomására az elnökség Dubček elvtárs kezdeményezésére megváltoztatta álláspontját és azt javasolta, hogy a rendkívüli kongresszust 1968 szeptember elejére hívják össze. Az elnökségben több elvtárs ezt a határozatot azzal a feltétellel hagyta jóvá, hogy meg- > lesznek a biztosítékok a kongresszus előkészítésére, amelynek kizárólag párton belüli ügynek kell lennie, hogy a tömegtájékoztatási eszközök a párt befolyása alá kerülnek, és a jobboldali erők nem fogják a kongresszust a kulisszák mögül befolyásolni, vagy irányítani. A valóságban azonban a jobboldali és szocialistaellenes erők ezt a helyzetet nagy offenzív felsorakozásra használták fel a XIV. kongresszus összehívására, amelynek előkészítése gyakorlatilag kicsúszott a pártvezetőség kezéből. Szervezési utakon és főként a tömegtájékoztatási eszközök útján döntő módon befolyásolták a kongresszusi küldötteket, valamint az új Központi Bizottság jelöltjeinek kiválogatását, azzal a világos irányzattal, hogy a kongresszuson magukhoz ragadják a párt vezetését. A kongresszus gyors összehívásának ez a kérdése, a párt vezetőségének felkészületlensége és a jobboldali erők fokozódó támada sai a párt uralásának megkaparintása céljából, mindez fokozta országunkban a szocializmus fejlődésének veszélyeztetését és elmélyítette a válságot közöttünk és a testvérpártok között. A pártvezetés jelentős többsége egyre inkább a jobboldali opportunizmus képviselőinek hatása alá került, akik — maamm a szocializmus „új modelljét" projjagát- áll K-T va — nyíltan harcoltak a szocialistS társadalomról szóló marxi—lenini ta- 1969 nok alapvető elvei ellen. Az emberek gyakran felteszik a kérdést, mik azok IX. 29. szocialistaellenes erők, mik azok a (Folytatás a 5. oldalonj ^