Új Szó, 1969. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)
1969-09-28 / 39. szám, Vasárnapi Új Szó
A z asszony a sűrű fenyőerdő szélén épült szálló első emeletén maradt, férje az autót az udvaron hagyta, puha flanellel gondosan letakarította: porszem sem maradhatott a gépen. A szoba ablakaiból a szél ki-kicsapta a habos, hánykolódó függönyöket, a ház tetejét szelíden karistolgatták a fenyőágak; ha esett, álmosan súgott az eső, mintha sűrűszálú szitán eresztették volna keresztül. Az ember a kis éttermen ment keresztül, lépései kongtak, mivel fából épült az egész ház. Megfogdosta zakója alját: igen, ott ropognak a levelek; nem is egy, mindjárt három. Emiatt a harmadik levél miatt jött haza az ember, egyenesen Párizsból, keresztül fél Európán, mivel ez a fekete fenyőerdő és a fából épült turistaszálló Ruciane-ban van, Lengyelországban, a Mazuri Nagy Tavak mellett. A kis szálló utcája egyenesen nekivisz az állomásnak. Fenyvesek közé fut be a vonat, körös-körül erdők és a Nagy Tavak, aztán megint végtelen erdőségek és vizek s megint a Nagy Tavak. Az új állomás erdő felőli párkányán új óra van; „Háromszor álltam az óra alatt; megnéztem: nem egyes, kettes, hármas, négyes, ötös, hatos, hetes, nyolcas, kilences, tizes, tizenegyes, tizenkettes szám van rajta, hanem csak vastag vonalak, hogy jól meg kell nézni, melyiken áll a mutató, hányat mutat az óra. Kiszámítottam, hogy hány napig megy innen a levél Párizsba, hány napig jön onnan. És azt ls megkérdeztem az állomásfönöktől, mikor érkezik Párizsból gyorsvonat?" Az állomásfőnök az asztalnál ült, bal kezében telefonkagyló volt, belebeszélt, jobb kezével valamit firkált egy papiroslapra, aztán a gyerekhez fordult. „Mi újság, Jerzsi? Utazol? Ugye, nem, hiszen ide jönnek a turisták. Párizsból gyorsvonat? Párizsból ide nem jön gyorsvonat; ide Varsóból jön vonat, de az sem gyors. Csak Olsztyn-ig jár a gyors, onnan személy jön Ruciane-be. Apukát várod? Anyukát is?" „Anyukát nem várom; nem tudom, jön-e egy másik anyuka, mivel az enyém meghalt. Igen, a nagymamánál vagyok, és apukát várom, hogy jöjjön; igen, írtam neki levelet" „Mit írsz apukádnak?", kérdezte Jerzsi nagymamája. „Azt írtam neki, hogy jöjjön haza. Kiszámítottam, hány napig megv a levél Ruciane-ből Párizsba, onnan meg ide; megkérdeztem a postahivatalban, ami az állomásépületben van. „Itt leveleket veszünk fel, fiacskám", mondta a postásnő. „Várj egy kicsit, mindjárt elintézem a bácsikat, aztán megmondom". „írd meg apukádnak, jöjjön haza — ha lehet. Ha lehet", mondta a nagymama. „Hogyne lehetne apukának hazajönnie, mikor megígérte, hogy horgot vesz nekem, és elvisz a Nagy Tavakra. Most csak egy hosszú bot a horgász|>otom, de apuka kerekes bambusznád horgászbotot ígért nekem." A férfi az óra alá ért. A vonatoktól áradtak a turisták; sátorvásznakat, nagy fekete fenekű kondérokat cipeltek, a fiúkon rövidnadrág volt, széles bőrövükön hátul a rövid kés, fejükön semmi, lábukon valamilyen tornacipő, hajukat csak a víz és a szél csapta oldalra, Ingükről a megjelölések leszakadtak, de a horgászbot a kezükben volt, mivel itt vannak a Nagy Tavak. Az állomásépület előtt, a ragyogó napsütésben Európa majdnem miftden országából autók álltak; a padokon kinyújtott lábbal ültek a fáradt utasok, francia nők fátylukat igazgatták a kenyérbolt kirakatüvegében, néhány lépéssel távolabb a Központi Hal, a Ryba Centralna már kinyitott, már sorba állnak a gyenge husú dors-halért. Nagy Tavak felé özönlik a tömeg, a sötétzöld vízen ott himbálózik a fehér, aranyos is vettek be a csapatba. Vártam, de nem jöttél." A férfi kisétált a peronra; az állomásfőnök most is telefonált, piros kalapja felfordítva feküdt az asztalon, ablak, ajtó nyitva volt, a fenyvesek felől gyantaszagú levegő csapott be az irodába, ahol mindig cseregtek a készülékek, ahol azok a végefogyhatatlan zümmögések szállnak egészen Párizsig. A nyugat felé tartó vonattal fáradt nyaralók mentek haza; a gyerekek és leányok feketére sültek, mint a főzőkondér kormos feneke. A padon elővette a harmadik levelet, de nem nyitotta ki egészen, csak azokat a sorokat olvasta még egyszer és még egyszer, amelyek hazaűzték. Amelyek azt mondták, hogy megint kiszámította, mikor érkezik meg a párizsi gyors — azzal kell jönnöd, apuka, írta a gyerek. A harmadik levélben nem volt szó labdázásról, se a horgászbotróL; azt már írta, most csak annyit írt, hogy nagymama nagyon beteg, és ha meghalna, nem tudom, hová megyek? — „Ezen sokat gondolkoztam, de nem tudom, hová megyek. Lehet, hogy elmegyek a fiúkkal, akik szakállasak, verik a gitárt, és lehet, hogy bevesznek maguk közé, de kerekes horgászbotot nem kapok tőlük, mivel nincs pénzük, csak úgy csavarognak, néha kéregetnek is. Még nem tudom. Nagymama sokat emlegette édesmamát, de nem tudom, hol van? Ha lehet, édesmamával gyere haza. Megint az óra alatt fogok állni, aztán jobbra megyünk a Nagy Tó felé, te már hozod magaddal az új horgászbotot, és mindjárt bele is ereszthetjük a vízbe, a Warmyanka mellett, mert, mikor elindul, megkavarja a vizet, és akkor sikerül halat fogni. A Warmyanka kapitány bácsija megígérte, hogy nekem erősen megereszti a motrot, hogy legyen hal..." „Nem, kérem, nem késik a vonat", mondta az állomásfőnök a férfinak. Nem ízlett a sör, be sem ment a söntésbe; ajándékot sem akart venni; bal kezében a kerekes horgászbotot tartotta, néha felemelte, a hegyét, a végét nézegette. „Meglátja, észreveszi, megismer engemet", gondolta. „Lássuk csak, még mit is írt?" Leült a padra, nem látta a nyaralókat, nem hallotta a gyerekhangokat, de ha az az egy hang szólt volna, a kisfiáé, azt észrevette volna. „Ez a harmadik levél hozzád, apuka; és ha nem jössz haza, és ha te engein akkor keresni fogsz, már nem találsz meg, mivel nem tudom, hol leszek". Akit nem az anya nevel, azt az élet neveli. Bejött a vonat, belihegett a másik is, a harmadik is; ez fáradhatott el legjobban: csak állt, kerekei csak lapultak a síneken, oldala zihált, teste olajat Izzadt, ami a már amúgy is olajos kavicsokra potyogott. Az óra alatt sétált, felemelt fejjel nézegette: hol lehet Jerzsi?, akinek „megígérte", hogy elviszi a Nagy Tavakra halászni. Itt éltek a nagy vizeknél, de Jerzsi még nem halászott; rá várt; a kerekes horgászbotra, amelyet a Warmyanka mellett vetnek majd a tolja. Minden szembejövőt, minden sétálót, álldogálót, sietőt, minden kisfiút, kisebbeket is, nagyobbakat is, megnézett — ez lenne Jerzsi? Ez sem az, ez sem. „Időre jöttem, hol van hát a kisfiam?" Telefonhívásra a fából épült turistaszállóba jött a hivatalos ember, és anynyit mondott, hogy a nagymama meghalt, Jerzsi meg — Jerzsi meg nincs;nem tudják, hol van. Igen, kerestették. „Sajnos, sok ilyen esetünk van, kérem, hogy az apa, meg az anya otthagyja kicsinyét... tetszik tudni". A férfi ezalatt zsebében a három levelet gyűrögette, és oda se figyelt a hivatalos emberre, aki megkérdezte: „Nagyon kellemes, kérem, itt nálunk, ugyebár? Ez az erdő is, ez a gyönyörű erdő; az ablakból el lehet érni; és sötét, és gyantaszagú, gombája, málnája, epre is van. Soká tetszenek maradni? Kérem, Pisz-ben cirkusz van, nemsokára Idejönnek, Ruciane-Nida-ba, innen felmennek Mikolajki-ba, onnan pedig Gizstcko-ba. Azt tetszik kérdezni, kapható-e jobbféle horgászbot? A, dehogy kaphatói Még százannyit is megvennének az apák fiaiknak. Igen, kérem, még folyik a keresés kedves ismerőse, pardon, kisfia után. Igen — Párizs, igen, Rue de la Paix. Kérem, kérem; készséggel értesíthetjük — ha meglesz a fiúcska. Ha megkerül, de, sajnos, hiszen tetszik tudni, hogyan van ez, mostanában sok apa képes elhagyni kisfiát; még az anya is képes. Nekem már a szívem akart megszakadni, de ez a feladatom. Milyen leveleket kapunkl — Beszéljünk másról, kérem! Párizsról, a fény városáról..." A férfi kinyúlt az ablakon, kezével elérte az erdőt, sokáig tartotta a fenyőágat; mintha horgászbot lett volna; a szél hullámosan, habosan csapkodta a patyolatfehér függönyöket; a kertek alatt a Nagy Tavak vizén nyugtalanul himbálózó Warmyanka hajó kürtje panaszosan, elnyúlva szólt. díszítésű kis Warmyanka hajó, kapitánya cseresnyét eszik, és messzire néz, mint minden hajóskapitány. „Mindig az óra alatt álltam, hogy ha jössz, megláthassalak, apa. És gyere haza, mert megígérted, hogy kerekes horgászbotot veszel nekem, és azóta még nem is halásztam, téged várlak, hogy leszállsz a vonatról. És nagyon sokat gondoltam rád, nagyon sokszor vártalak. Nagymama is mondta, hogy most már jöhetnél, mivel nehezen tart el engem, neki sincs sok pénze; mond ta már, kérdezte is, mikor tudnék valamit dolgozni, hogy kereshessek? Két levelet írtam, mind a kétszer kiszámítottam, mikorra ér levelem Párizsba, mikorra érsz te ide. Ott álltam az óra alatt, a vonásokból kiszámítottam, hány óra van; addig a gyár mellett labdáztunk a gyerekekkel. Valamilyen gyár van ott, szemben a nagy fűrészüzemmel, mi ott labdáztunk. Kapus voltam, de egyszer csak hirtelen az eszembe jutott, hogy most már jön a vonat, elszaladtam, pedig kapus • voltam, védenem kellett volna. A fiúk másodszor nem Szántó Piroska: NAPRAFORGÓK
