Új Szó, 1969. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)

1969-09-28 / 39. szám, Vasárnapi Új Szó

ROMÁNIAI NYÁR —.1969 A

z igazság az, hogy majdnem elrontottam a Duna-deltába tervezett utamat. Jó, hogy nem fgy történt. Talán soha életemben nem találkoztam volna az öreg halászszal és társaival, akikhez hasonló pompás legényekkel ritkán fut össze az ember. Tulceában voltunk. A háromnapos út előestéjén dr. Teojan lile, a halászati kombinát tudós biológusa ebédre hívott meg bennünket. Bemutatott mindkettőnket a Pingvin nevű motoros kapitányának. A kapitány az egyik matrózt halért szalasztotta, a hajóinast pedig könnyű fehér borért ugrasztotta el a városba. A matróz megérkezett a hallal — hozott legalább húsz kilónyit, mire megkérdeztem: huszonötén leszük a lakomán, vagy harmincan? Végül is öten ültünk asztalhoz a hajószalonban. Az öt-hat órán át tartó ebéden az égvilágon minden szóba került. Anekdotát meséltünk és politizáltunk, és szellemes pohárköszöntőt mondtunk, családtervezésről beszéltünk és ... Apropó, családtervezés. Ha jól emlékszem, a kapitány kijelentette: itt a deltában lakik a földkerekség legszerelmesebb természetű népe Mindjárt azt is megmagyarázta, miért. Véleménye szerint azért, mert itt egyetlen alkalomkor se hiányozhat az asztalról a hal. Ettől olyan gazdag itt a gyermekáldás .. . Sokáig morfondíroztam a kijeientésen és — jócskán fogyasztottam a tucatnyi módon elkészített hal-ételekből. Még arra is emlékszem, hogy az asztaltársaság egyik tagja ilyen kijelentést is tett: „Itt még az aggastyán is újra megférfiasodik . .." A Murfatlar rizlingtől szinte már a levegőben lebegtem, így a kijelentésre csak legyintettem. Kis idő múlva asztalt bontottunk, kint a parton a tenger felől jövő friss szél egy csapásra gondolkozásra képessé tett bennünket. Különösen Lengyel Sanyi kollégámat, akinek pompás ötlete támadt: — Még nincs késő. Vásároljunk készleteket az útra ... Ogy is tettünk. Egy sportzsákban kis idő múlva már ott volt a „készlet": nyolc, egyenként félliteres üveg pálinka és egy jókora hosszúkás kenyér. így felszerelve vonultunk végig a bulváron (a valamirevaló utcákat — nyilván a francia beütés miatt — Romániában bulvárnak nevezik], amikor megláttam Juanitát. — Nézd, ott megy fuanila. Sanyi a női név hallatára felkapta a fejét, akár egy vén csataló, ha trombitaszót hall. Nem minden' élcelődés nélkül mondta: — Érdekes, neked Tulceában is vannak Ismerőseid . .. A megjegyzést eleresztettem a fülem mellett, ós csak Juanitára koncentráltam, aki édesanyjával a jobbján arányos testét himbálva ment előttünk az utcán Meg megállt a kirakatok előtt. Ha könyvesbolt előtt állt meg, a könyveket nézegettem én is. Shakespeare szonettkötetén állt meg éppen a tekintetem, amikor Juanita engem is hajlandó volt észrevenni. Dús, de szépen ívelt szemöldökét felhúzta egy picit, románul mondott valamit az anyjának, aztán tovább folytatták sétájukat. — Megveszem fuanitának a Shakespeare-szonetteket... Sanyi jóindulatúan csóválta a fejét, majd megértő gúnnyal csak ennyit mondott: — Igaza volt a kapitánynak ... — Miben? — Hogy a halfogyasztás fokozza a férfi — önbizalmát. Nem vettük meg Juanitának a szonetteket, csak csendesen ballagtunk, amerre a lány és az anyja sétált. Ha egy háztartási bolt előtt álltak meg, kollegám maliciózusan megjegyezte: — Talán... vegyél Juanita nak egy — fazekat... így róttuk a város főutcáját. Juanita bement egy cukrászdába, Pepsi Colát Ivott. Én is Pepsi Colát rendeltem. A kislány nagy fekete szemét rám függesztette, és nekem úgy tűnt, hogy mosolygott. Szórakozottan felelgetett az anyja kérdéseire. A javakorabeli hölgy észrevette, hogy egymást nézzük, egyszerre ágaskodni kezdett benne az erkölcs. Szigorúan nézett a lányra, aki idegesen megrázta dús sörényét, hogy a következő pillanatban újra felém mosolyogjon. Tehette, mert az öreg nő .— felháborodása jeléül — másfelé fordult. Én pedig bal csuklómra mutattam, oda, ahol más, rendszerető ember az óráját viseli. Juanita megértette, mire célzok. Hosszú, vékony ujjával egy 1 TÓTH MIHÁLY ROMÁNIÁI RIPORTJA számot rajzolt a levegőbe, én pedig széttártam karomat. Nem értettem, hetest rajzolt-e vagy nyolcast. Izgalomba jöttem, mert felálltak, távoztak és én nem tudtam, mit rajzolt Juanita a levegőbe. Vajon hány órára gondolta a találkozót? Hétre? Nyolcra? Ma estére vagy holnap hajnalra? — Ki^ez a lány voltaképpen? — kérdezte Sanyi. — juanita? A ... biztosan a helybeli rajztanár lánya. Talán régészetet tanul a bukaresti egyetemen. — Es te ezt honnan tudod? A mindent tudók titokzatoskodásával mosolyogtam, majd kis köntörfalazás után javaslatot is tettem: ejtsük a deltái utat. Az érvem: más szépségei is vannak Romániának, nemcsak a Duna-torkolat nádasai," füzesei, halásztanyái. Kollégám a javaslatra megdermedt, jó ideig szóhoz se jutott. Aztán a kötelességtudatról kezdett beszélni és arról, mit szólnának a szerkesztőségben, ha dolgavégezetlenül térnénk vissza az útról. Es legnyomósabb érvként még megemlítette: az ilyen kaland Romániában veszélyekkel jár. Lehet, hogy Juanita öccsei vagy bátyjai, apja vagy anyja felbőszülnek és ]»anaszt tesznek az erkölcsrendészeten. Jól tudtam, hogy Sanyi csak az ügy — a deltái út és riporteri munkám sikere — érdekében érvelt ilyen kegyetlenül. Érvelhetett... Én csak Juanitát emlegettem és azt, hogy meg kell tudnunk, hány órakor lesz a randevú. Jó ideig még a kisváros utcáit róttam és találgattam: vajon melyik ablak mögött alszik juanita? Vajon találkozom-e még vele? Szigorú anyja vajon nem pofozta-e fel? Nyomott hangulatban érkeztünk vissza a szállodába. Akkor azt gondoltam, soha többé nem bocsátom meg Sanyinak, hogy az imént úgy érvelt, ahogy érvelt, hogy előadást tartott az erkölcsről, miközben engem — céljaimat illetően — teljességgel félreértett. Órák hosszat üldögéltünk még a hotel térraszán, konyakoztunk. Én titokban abban reménykedtem, csoda történik és Juanita — persze anyja nélkül — letelepszik mellém. Nem telepedett le és félek, hogy már sohase látom többé Juanitát. Nyugovóra tértünk és — én nem nyughattam. Hajnaltájt ragadt csak le a szemem és kis idő múlva már ébrednünk kellett, mert egymás után bődültek el a halászhajók szirénái. Azt jelezték: rövidesen kifutnak a deltára. Macskajajos hajnalokon mindent másképp lát az ember. Másképpen látja a szerelmet, a ténylegesnél is csúnyábbnak a nőket. Azt se vettem észre, hogy milyen kék az égbolt Tulcea fölött. A Pisztráng halászhajó motorja csendesen zümmögött, amikor a mólóra értünk. Abban az irányban, ahol a Duna-delta keleti szélét sejtettem, a napkorong már jó fél arasznyira csúszott a látóhatár pereme fölé. A hajóhídon ácsorogtunk egy kis ideig, kezünkben a sportzsák, benne a sportszerűtlen felszerelés: a rum, a vodka és a cujka. A hosszúkás kenyeret a hónom alatt tartva jelentkeztem a kapitánynál, aki főleg azon mosolygott derűsen és elégedetten, hogy ételt-italt teWIntve milyen előrelátók vagyunk. Nemsokára bődült egy nagyot a hajókürt és perceken belül már a Duna közepén szeltük a vizet. Aztán eszembe jutott Juanita, a lány, akivel egyetlen szót sem sikerült váltanom. Vajon ki lehet Juanita? Vajon milyen ember az öreg rajztanár, aki — talán nem is rajztanár. Lehet, hogy hajóskapitány, lehet, hogy könyvelő, de nincs kizárva, hogy rakodómunkás. Vajon vannak-e Juanitának bátyjai, öcscsei, sógorai, akik esetleg erkölcsrendész kezére adtak volna? Nem tudom. Ma már abban sem vagyok biztos, hogy juanitának hívták-e a lányt. Számomra azonban örökre Juanita marad, mert én ezt a nevet adtam neki. kaland Családtervezés % „Ahol még az aggastyán is megfiatalodik" % Tengermenti romantika # Juanita — és a Shakespeare-szonettek A TULCEAI HALFELDOLGOZÓ KOMBINÁT DELTÁI KUTATÓINTÉZETE. ILYEN HAJÓKKAL JÁRJÁK Á DELTÁT. A TÁMASZPONT TULCEÁBAN VAN.