Új Szó, 1969. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)

1969-09-27 / 228. szám, szombat

Az államok szuverenitása nem hull az égből (Fulytatás a 4. oldalról) harcoljanak, ami sehol a világon nincs? Éljen! Az egész emberiség örök Időikre dicsőíteni fogja Csehszlovákiát a szocializmus új modelljének feltalálásáért. Milyen kis ország vagyunk, és az egész világ rólunk ír, nekünk szurkol! A fiatalok nem vették észre, hogy ez a világ annál jobban szurkol nekünk, minél jobban eltávolodunk a szocializmus országaitól, magától a szocializmustól. Ez a támogatás még azokat is félrevezette, akik ezt az országot irányították, akik a nép előtt, a jövő előtt és az egész szocialista világ előtt felelősek voltak fejlődéséért. Itt kell valahol keresnünk annaik.okát, hogy a különféle erők miért vezették félre fiataljainkat? Valaki szándékosan viszszaélve kihasználta a fiatalok tisztaságát, "őszinteségét és természetes igazságszeretetét. És az ifjúsági szövetség? Hogyan is akadályoztuk volna meg a szövetség szétesését, ha nem tudtuk megakadályozni a párt egységének megbomlását! Hogyan és miért történt mindez, várjunk még a felelettel. Ismét meg kell nyernünk az emberek bizalmát • Hogyan ítéli meg ön társadalmunk politikai, gazdasági és kulturális fejlődésének lehetőségeit? Milyen módon javíthatjuk meg népünk szociális helyzetét? Hogyan nyerjük meg az embereket a párt és az állam önkéntes pozitív támogatásának? Ma politikánkban ez a legfontosabb. Egyetértek. Politikánkban ma az a legfontosabb, hogy újból megnyerjük az emberek bizalmát. Szocialista politikát nem folytathatunk őszinte bizalom nélkül. Nem ringatózunk illúziókban, hogy ezt a bizalmat könnyen visszaszerezhetjük. A CSKP-nak úgy kell vezetnie a társadalmat, hogy ne parancsolgasson, és a kormánynak a párt vezetésével úgy kell uralkodnia, hogy ez megfeleljen a többség érdekeinek. Sem a pártnak, sem a kormánynak nem kell népszerűnek lennie, semmi esetre sem olyan népszerűnek, amint tavaly augusztusig. Az igazi népszerűség és bizalom akkor születik, ha az emberek biztosak lehetnek már abban, hogy nem történik olyan valami, ami kizökkenti az életet a normális kerékvágásból. Nem gondolom, hogy ez gyorsan megy majd. Az embereket már annyi megrázkódtatás érte, annyi reményt és csalódást. éltek át, hogy nem számíthatunk arra, hogy könnyen megértenek bennünket. Tudom, hogy egyszer megértenek bennünket és hinni is fognak nekünk. Akkor, ha következetesen valóra váltjuk a májusi irányelveket. •• Mit gondol ön, az ellenségeink által terjesztett általános megtorlásról? Nemrég részt vettem az SZLKP zsolnai járási bizottságának plénumán, amikor hatálytalanították 1968. augusztusi határozatukat. Ebben azt követelték, hogy az SZLKP Központi Bizottságának egyes tagjait — köztük engem is —, mint árulókat és kollaboránsökat váltsanak le. Az egyik elvtárs, aki tavaly augusztusban hangadó volt az ilyen megbélyegzésekben, arról beszélt, humánusan kell tekinteni azoknak az elvtársaknak az esetére, akik tavaly tévedtek. Nem vagyok a szemet szemért, A pártfegyelmet közvetlenül a párt vezetőségében sértették meg 1969. IX. 27. # Az ellenforradalmárok ereje a mi gyengésünkkel növekedett. A mi hibánk azonban, hogy megnőtt. Mi vezetjük az államot. Hogyan vezetjük azonban, amikor néhány ezer rendbontó aláásta politikai és államrendszerünket? Hogyan történhetett ez? — Ezt a kérdést már talán megválaszoltam a második kérdéssel kapcsolatban. Az állam, mint a munkásosztály hatalmi eszköze nem teljesítette funkcióját. Annak, hogy a párt vezetőségének egyes tagjai megsértették a pártfegyelmet és a demokratikus centralizmust, nem lehetett más következménye. Szétesett až államapparátus, a biztonsági szervek, a hadsereg tisztikara, mit akarnak még? Bizonyára hallották, hogy tavaly több mint 100 tiszt — kommunista — a Kultúra és Pihenés Parkjában tartott összejövetelen azt követelte Dzúr hadügyminisztertől, hogy harckocsikkal kergessék ki az országból azokat a szovjet csapatokat, melyek hadgyakorlaton voltak országunk területén? Ezek kommunisták? De mit akarunk tőlük, ha tudták, hogy a CSKP Központi Bizottsága elnökségének több tagja nem teljesíti kötelességét? • Azt mondják, hogy a pártonbelüli demokrácia, az őszinte bírálat és önbírálat a párt egysége megszilárdításának legjobb módszere. Ügy tűnik, hogy januárig és január után éppen ezek az elemek hiányoztak a pártmunkából. A pártban a karrierizmus, a személyi dicsőítés, az önhittség dívott. Hogyan látja, mint régi becsületes kommunista ezeket a megnyilvánulásokat? Mi történt tavaly a pártban? — Hasonlattal élve, a szamár ls akkor megy a jégre, amikor jó dolga van. Én így láttam tavaly a pártvezetőség egyes tagjait. Bár mindkét lábukat kitörték volna, bekerültek volna a kórházba, és ezzel vége lett volna. De ha a párt és az állam vezető képviselői csak kicsit is megsértik a lábukat, azt az egész nemzet és állam megsínyli. És az ilyen esetben a kommunistánál csak önhittségről beszélhetünk. Tavaly minden erő aktivizálódott, még az is, melynek hallgatnia kellett volna, mint a tetűnek a var alatt. Aktivizálódtak a volt gárdisták, a kapitalisták, a bűnözők, és a szocializmus ádáz ellenségei is a január utáni utat, Dubčeket támogatták. A régi kommunistákat egyre inkább passzivitásba szorították, megcsontosodott dogmatikusoknak bélyegezték őket. A munkások fejüket csóválták. Mi történik nálunk? Sokfajta aktivitás van. Egyes elvtársak azonban örömkönnyeket sírtak az ilyen aktivitás felett. Kijózanodni mindig kellemetlenebb, mint inni. A politikában nem mondhattuk a kijózanodáskor, mint az ivás után, hogy szenvedek, de legalább jó volt. Nemcsak az újságírók bűnösek fogat fogért elv híve. De az ilyen merészség és az önkritika ilyen hiánya felbosszantja az embert. Hol volt tavaly ez a nagy humanitás, amikor bárkit minden megfontoltság nélkül árulónak bélyegeztek? Nem megtorlásról és annál kevésbé általános megtorlásról van szó. Mindenki felelős tetteiért a párt előtt, és a párt érdeke, hogy feleljünk is értük. Ezt nem szabad kikerülnünk, ha a jövőben nem akarjuk, hogy újból olyan helyzetbe kerüljünk, mint tavaly. Az emberek maguk a párt politikája Iránti állásfoglalásukkal és a megvalósításában való részvételükkel bizonyítják, milyen a nézetük — áll a CSKP Központi Bizottságának májusi irányelvében. Ehhez kellene tartani magunkat. • Tavaly mindenért, ami rossz volt,- a pártot vádolták. A párt a társadalom vezető ereje, de több választott, a nemzet előtt felelős szervünk van. Mit tettek ezek a deformációk kiküszöböléséért? Mit tesz ezen a téren a Szlovák Nemzeti Tanács? — Tudják: fejtől bűzlik a hal... A szocialista társadalomban a fej a kommunista párt. Mit várnak a választott szervektől vagy a kormánytól, melyek elismerik a párt vezető szerepét, amikor ez a vezető erő nem vezet, vagy akkor, amikor rosszul vezet, mint ahogyan Novotný idején volt? A Szlovák Nemzeti Tanács a mai jogkörével kilenc hónapja működik. Augusztusban különböző nyomást gyakoroltak a Szlovák Nemzeti Tanácsra és elnökségére. Az SZLKP Központi Bizottsága augusztus 25-i ülésén felhívta az elnökséget, hogy azonnal javítsa meg munkáját. A mai napig nem tudom, mit akartak, ha nem azt, hogy különböző szovjetellenes nyilatkozatokat adjon kl. Ami a Szlovák Nemzeti Tanácsnak és elnökségének ebben az időben elfogadott határozatait illeti, ezekre a legközelebbi ülésen visszatérünk. A Szlovák Nemzeti Tanács mint képviseleti szerv, nem előzheti meg az eseményeket, ha nem akarja a párt Központi Bizottságának szerepét betölteni. • JVfi a véleménye önnnek, mint a Pravda volt főszerkesztőiének mindarról, ami a sajtóban, rádióban és televízióban végbement? Honnan kerültek elő hirtelen olyan emberek? Hogyan lehet az, hogy írásaik csaknem azonosak voltak a Szabad Európa és az Amerika Hangja adásaival. Ki és miért vezetett támadást a párt, az állam, a hadsereg és a Szovjetunió ellen? Nem vétettünk valamit az újságírók nevelésében és az újságírók körében végzett kádermunkában? — Én nemcsak az újságírókat, vagy nem is elsősorban őket teszem felelőssé azért, amit tavaly végeztek. Azok a bűnösök, akik ezt lehetővé tették. Talán emlékeznek arra, hogy 1965-ben, amikor előkészítettük a sajtótörvényt, elleneztem a cenzúrát. Azon a nézeten volfftm, hogy a eenzor szerepét a főszerkesztő tölti be, ő felelős az újságért. Akkoriban ezt elvben helyesnek tartották, de túlságosan forradalminak. És törvényesítették a cenzúrát. 1968. januárjában azt mondtuk, hogy nálunk már többször nem sértjük meg a törvényeket. A sajtótörvényt nem ha tálytalanították. Márciusban azonban a főszerkesztők összejövetelén a CSKP Központi Bizottságának egyik titkára azt mondta, hogy a cenzúrát a januári út következményeként és bizonyítékaként törlik. Csak egyről feledkeztek meg, hogy a törvényt még nem hatálytalanították. És egy ember, a januári fogadkozások ellenére, hatálytalanította a sajtótörvényt és az érvényes törvény ellenére törölte a cenzúrát. Ez olyan helyzetben történt, amilyenben olyan államban is, ahol addig nem volt cenzúra, be kellett volna vezetni, ha nem akart az állam szétbomlani. Ezért az újságírók a felelősek? Nyugaton már régen 1968 előtt kidolgozták a szociallz mus szétbomlásának módszereit. Azt is, hogy az újságok „hogyan csinálhatnak politikusokat" vagy „hogyan tehetnek politikailag lehetetlenné politikusokat". A január utáni vezetők ls jól tudták ezt. És így az újságok egyesekből „politikusokat" csináltak, másokat pedig félreállítottak. Az újságírók versengeni kezdtek, mindenki saját politikusának népszerűségét növelte. A „politikusok" az újságírók kedvébe akartak járni, nehogy kedvezőtlen képet fessenek róluk a közvélemény előttt. Kölcönösen bókoltak egymásnak. Talán az újságírók felelősek azért, hogy a Szabad Európa és az Amerika Hangja terminológiáját használták, amikor ezekből a rádióállomásokból tudták meg azokat a legtitkosabb kérdéseket, melyekről a CSKP Központi Bizottságának elnöksége tárgyalt? Az újságírók többsége nagyon jól megérzi, honnan fúj a szél. De miért éppen az újságírók jelentenének kivételt, mikor így tettek a szociológusok, a filozófusok, sőt még a marxizmus—leninizmus tanárai közül is sokan. Ezzel nem akarom mentegetni az újságírókat, különösen nem a kommunista újságírókat. Az utóbbi négy-öt évben sokat beszéltünk az újságírói etikáról. Ez tavaly valahol lemaradt, és az újságokban, rádióban és televízióban a híresztelések és pletykák kaptak teret. Különböző féligazságokról írtak az ötvenes és hatvanas évekről, és Igy megszületett az a nézet, iiogy február óta húszéves sötétség uralkodott nálunk. Felülről dicsérték a sajtót és köszönetet mondtak neki. Talán az újságírók felelősek azért, hogy Novotný és mások őket telték felelősekké az ötvenes évekért? Bűnösek abban, hogy míg az ötvenes években hittek a pártnak és teljesítették utasításalt, 1968-ban csaknem mindenki vagy legalább minden szerkesztőség a saját

1 belátása szerint tevékenykedett? Ez elsősorban a kommunista újságírókra vonatkozik. De nem bűnösek azért, hogy ezt tehették. • Klokoč elvtárs, ön mint a párt régi tagja, tapasztalatból tudja, hogy a párt nezető szerepe abból a képességéből adódik, hogy vezetni tudja az embereket. Hogyan lehet az, hogy tavaly a párt vezető szerepe olyan hírtea len csökkent. És miért támadták minden oldaldől? -j: Ez annak eredménye, hogy a pártvezetőség Novotný idejében nem látta, hogy a helyzet megváltozott, és ugyanakkkor hatottak a külső erők is. Mennyit harcoltunk a személyi kultusz ellen! És akkor, január után egy új kultusz fejlődött, amely még rosszabb volt, mint az előbbi, ez legalábbb formálisan egyesítette vagy egyesíteni akarta a pártot. Ez az új kultusz, mint egy mesebeli lény, bekapta a pártot. Nem a párt és nem a CSKP Központi Bizottsága, de elnökségének egyes tagjai voltak ezek. Ezek már nem is törekedtek arra, hogy észrevegyék, mi felel meg a párt és a társadalom érdekeinek, és csupán abban versenyeztek, amiről azt gondolták, hogy növeli népszerűségüket. Ezért semmit sem tettek az ellenforradalmi veszély ellen, melyre a Központi Bizottság már tavaly májusban felfigyelt. Csak elvhű pártmunka hoz tartós eredményt • Az a kapcsolat, mely a felkelés alatt alakult ki a szlovákiai értelmiség és a párt között, és a szocializmus építése alatt megszilárdult, megakadályozta, hogy tavaly az értelmiség egészséges és szilárd magvát is félrevezessék. Milyen tanúságot vonunk le ebből, és hogyan bővítjük és szilárdítjuk tovább ezeket a kapcsolatokat? — Tavaly egyes elvtársak kinevették azokat, akik azt mondták, hogy Szlovákiában már 1963 tavaszától megváltoztak a pártmunka módszerei. Ez tény. Nem jelenti még azonban! hogy minden hiba nélküli volt, és mindent megtettünk, amit kellett vagy lehetett. Novotný Irányzata hatással volt az SZLKP Központi Bizottsága és a Novotný közti feszültség növekedésére. Nem véletlen, hogy szlovák mozgás mozdította el Novotnýt, és azt, amit képviselt. Szlovákiában ezért a január utáni folyamat nyugodtabb, megfontoltabb volt. A szlovákiai pártvezetőséget egyes türelmetlenkedők konzervatívnak bélyegezték. Úgy gondolom, hogy a szlovák pártvezetőség „konzervativizmusa" is hozzájárult ahhoz, hogy az SZLKP 1968. augusztusi rendkívüli kongresszusa a helyzet megoldásának egyetlen lehetséges módját fogadta el, amint ezt Husák elvtárs Moszkvából való visszatérte után kitűzte és ahhoz, hogy augusztus után a CSKP szlovák része konszolidálódás! tényezővé vált az egész pártban. Ebből az következik, hogy csak a türelmes, elvhü pártmunka hoz tartós eredményt. Csak ez növeli a párt iránti bizalmat. • Nem védünk szektás álláspontot azzal, hogy hangsúlyozzuk, Szlovákiában végig kell harcolnunk a jobboldali erők elleni harcot? Bízom benne, hogy senki sem bélyegzi jobboldalinak azokat, akiket félrevezettek, akiket megfélemlítettek és becsaptak, mivel ezek az emberek, amint meglátják, hova jutottak és megismerik a párt tiszta, becsületes céljait, a párt támaszaivá válnak. Mit gondol, Klokoč elvtárs, megőrizzük a kádermunkában az egészséges mércét, az észszerű, humánus, de emellett pártos állásfoglalást? — Azt mondtam, hogy csak türelmes, elvhű pártmi-nkával szerezhetjük vissza az emberek bizalmát. Meggyőződésem, hogy ilyen úton sikerül megoldanunk az előttünk álló problémákat, véghezvisszük a harcot a jobboldal ellen. Érdekes, hogy maga is úgy teszi fel ezt a kérdést, mint tavaly a jobboldaliak. A CSKV Központi Bizottsága 1968. málusában felhívta a figyelmet a jobboldali veszélyre. A sajtóban, a rádióban és a televízióban s másutt tevékenykedő jobboldaliak pedig az ellenkezőjét hirdették: a jobboldali veszély hangsúlyozása a januári útrfll való letérést a baloldal támo gatását jelenti stb. A jobboldalt erők ilyen ügyes manőverezése vezetett minket végül augusztushoz. A jobboldali erők elleni elvi harcról beszélünk. Az elvhűségnek nincs semmi köze a szektássághoz. Mi értelme lenne annak, ha jobboldalinak minősítenénk azt a kommunista munkást, akit valaki becsapott, aki mondjuk tavaly augusztusban téves nézeteket vallott? F.bben az esetben a pártban csak maréknyi „hithű" maradna. Ä párt nem változhat az „isten kiválasztottjainak" valamilyen szektájává. Azt nem akadályozhatjuk meg, hogy valakit valahol jobboldalinak nevezzenek. Tavaly a jobboldaliak sem fukarkodtak a külöjiböző megbélyegzésekkel, most csak visszakapják a kölcsönt. A különbség csupán az, hogy míg a jobboldaliak tavaly veszélybe sodorták a pártot, a baloldali szektások olyan szilárdan állnak a „szocializmus pozícióin", hogy kívülük senki sem állhat meggyőződésből ezeken, ha ugyanis a párt az ő útjukon haladna. Meg kell ezzel kapcsolatban említenem a CSSZBSZ aktivistáinak szlovákiai értekezletét. Ezen ilyen szektás hangok" hangzottak el, és részben visszhangra is találtak. Nem arról van szó, hogy valaki arra hívott fel, hogy bottal verjük a tanárokat — mindenki maga tanúskodik értelmi színvonaláról. Meg akarom azonban kérdezni, ml a különbség a párt alapszabályzatának jobboldalról, vagy baloldalról történő megsértése között. A jobboldal tavaly nyilvánosságra hozta a párt legbizalmasabb kérdéseit, nyomást gyakorolt a pártvezetőségre. Hogy hová vezetett ez, tudjuk: a pártvezetőség megszűnt vezetőség lenni. Hova ver zetne az, ha ugyanezt tennék ma a baloldali csoportok? A pártalapszabályzat minderi egyes tagra egyformán vonatkozik: ha tavaly a jobboldaliak sértették meg, vonjuk őket felelősségre, de úgy, ahogy Í( párt alapszabályzata meghatározza a párton belül. Hogyan konszolidálhatjuk a párt erőtt, hogyan foglalkozhatunk a gazdasági kérdésekkel, ha ma m ellenkező oldalról ugyanezt tesszük? Nem szabad azonban megengednünk, hogy harc induljon a félrevezetett, megtévedt vagy megfélemlített becsületes emberek ellen. Ha minden egyes kommunista tudatosítani fogja, milyen felelősséggel tartozik a pártnak, és ellenáll bármely oldalról érkező nyomásnak, és ha ezzel lehetővé teszi, hogy a párt rendszeres, normális munkát folytasson, meggyőződésem, hogy a párt kádermunkája is rende* kerékvágásba jut.