Új Szó, 1969. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)

1969-09-26 / 227. szám, péntek

Igazsággal a mítoszok ellen BESZÉLGETÉS ALOIS INDRA ELVTÁRSSAL, A CSKP KB TITKÁRÁVAL Karel Srsen és Zdenék Horení, a Tribúna szerkesztői a CSKP Központi Bizottságának szeptemberi ülése előtt felkeresték Alois Indra elvtársat, u CSKP KB titkárát, hogy egy további szemtanú megszólaltatásával segítsék elő az 1968 januárja és augusztusa közötti bonyolult belpolitikai fejlődés egyes kevéssé ismert kérdéseinek megvilágítását. Alois Indra elvtáKs egyike volt azoknak, akiket a tömegtájékoztató eszközök nagyrésze hónapokon át szüntelenül támadott és megszégyenített, emellett nem volt lehetősége arra, hogy nyilvánosan kifejthesse véleményét. Az alábbi beszélgetés, ha elkésve is, módot nyújt erre, s az eddig ismert tájékoztatást kiegészítve érvekkel szolgál mindazoknak, akik szembe akarnak szállni a mítoszokkal. Január előbb is jöhetett volna # Indra elvtárs, ismerjük határozott állásfoglalásodat a CSKP Központi Bizottságának 1967 decemberi és 1968 januári plenáris ülésein. Az emiitett plénumok által eredményezett változások kezdeményezői közé tartoztál. Az azóta eltelt húsz hónap tapasztalatai után hogyan tekintesz most ezekre az eseményekre? A. INDRA: A Központi Bizottság tagjai többségéhez hasonlóan akkori állásfoglalásomat nem tartottam érdemnek, hanem magától értetődő kötelességemnek. Társadalmunk szükségleteivel és a pártunkban uralkodó hangulattal összhangban folytattuk a tárgyalásokat. Mélységes meggyőződésem, hogy a XIII. kongresszust köivető időszak fejlődésének elemzése igazolni fogja eljárásunk helyességét, bebizonyítja, hogy Január elkerülhetetlen szükségszerűség volt. s inkább későbben jött, mint korábban. Más lapra tartozik, hogy a további fejlődésre sem elméletileg, sem gyakorlatilag nem voltunk felkészülve. Következetes megoldás helyett kompromisszumot fogadtunk el, megfontolt taktikai eljárás helyett szabad teret engedtünk az ösztönösségnek, átgondolt kádermegoldások helyett elhamarkodottan improvizáltunk. 0 lizzel A. üubcek elvtársnak a KB első titkárává történt megválasztására is célzói? A. INDRA: Igen — de nem csak erre. Oly hosszú és ellentmondásokkal teli időszak után az első titkári tisztségben beállt változás nem korlátozódhat csak az első titkár személyére, hanem mélyenszántó hatással van az egész párt életére. Érdemes lett volna megfontoltan elgondolkodni az egész elnökség és a titkárság összetétele felett, hogy eszmei leg egységes és akcióképes szervek alakuljanak. „Úgy éreztem, hogy mindent elveszítünk. 0 Az áprilisi plénumon megválasztottak a CSKP KB titkárává. Elmondhatnád, milyen érzésekkel kezdted meg új munkaköröd ellátását? A. INDRA: A KB tagjai titkos választáson 100:1 szavazataránnyal választottak meg. És az érzéseim? Engedjék meg, hogy idézzek az 1968. április 5-i személyes jegyzeteimből: „.. .félelem tölt el — félek mindattól, ami történik, féltem a pártot, úgy érzem, hogy mindent elveszítünk." 0 Miért ez a pesszimista hang a „prágai tavasz" virágkorában? A. INDRA: Pesszimizmus? Amint a fejlődés megmutatta, inkább a helyzet reális megítéléséről volt szó. Mindannak a hatását fejezte ki, amit magáim körül láttam és hallottam. Nagy benyomást tett rám a KB tagjai többségének alaposan megindokolt fellépése is az áprilisi plénumon. Az elvtársak tényekkel bizonyították, hogy a megújhodási folyamatban valami nincs rendben, és a bírálat pergőtöze nemcsak az elmúlt időszak hibáira irányul, hanem az egész pártra és a vezetésé alatt kifejtett egész munkára. A torzulások elleni támadások a szocialista rendszer alapjai ellen Irányuló támadásokká változtak, a múltban elkövetett sérelmek jóvátételére irányuló törekvést újabb sérelmek kísérték. Mináč elvtárs akkor azt mondta, hogy „ma mindenki Husz János szeretne lenA CSKP elvesztette marxista-leninista jellegét • Indra elvtárs, szerinted miben rejlik a fő'oka a január utáni fejlődés komplikációinak, ami végülis a szövetséges katonaság köztársaságunk területére lépésében csúcsosodott ki? A. INDRA: Különféleképpen magyarázták és magyarázzák ezt. Beszélnek Svitákról és hasonszőrű társairól, a tömegtájékoztató eszközökben a szólásszabadsággal történt visszaélésekről, a KAN-ról és a K 231-ről, a szociáldemokrata párt újraalakítására irányuló törekvésekről, a hyde-parkról, a kommunistaellenes tüntetésekről, a népi milícia felszámolására szervezett aláírásgyűjtő akciókról... • ... Mindez igaz, de mégsem ez az ok. A. INDRA: Igen. Mindebben én is inkább következményt látok, mint nehézségeink okát. Ha ugyanis rendben lett volna a párt, rend lett volna egész társadalmunkban is. (Husák elvtárs bizonyára elnézi, hogy az idei áprilisi plénumon eltét felhasználom, j Az objektihangzott beszédéből vett idézevitás érdekében pedig pontosabbá is tenném: Ha rend lett volna a KB elnökségében, rend lett volna az egész pártban is. Mindenekelőtt a legfelsőbb pártszervek viselik a felelősséget mindazért, ami nálunk történt, tevékenységükről nekik kell számot adni a párt és a társadalom előtt. Tömören (és ezért kifsit talán leegyszerűsítve isy. így fejezném ki magam: A CSKP fokozatosan szinte teljesen elvesztette a marxista—leninista politikai párt jellegét. Emellett természetesen a marxizmus—leninizmus alkotó fejlesztésére gondolok, nem pedig dogmatikus értelmezésére. A kommunista pártnak, főképpen a szocializmus építésének időszakában a lenini alapelvekhez kell igazodnia, például szervezeti felépítésében, eszmei egységének elmélyítésében, a pártón belüli demokrácia fejlesztésében, ugyanakkor a múlhatatlanúl szükséges fegyelem megszilárdításában is, vagyis a demokratikus centralizmus alapelveinek betartásában. Továbbá a társadalmi fejlődés szükségleteivel összhangban meg kell szilárdítania a szocialista államhatalom pilléreit. Nem szabad megengedni, hogy csökkenjen döntő befolyása a politika „nehéztüzérségére", a sajtóra, a rádióra és a televízióra. A párttagok kötelesek a párt politikáját érvényre juttatni a szakszervezetekben, a tömegszervezetekben, hasonlóképpen a gazdasági életben. A párttagok saját pártjuktól nem lehetnek függetlenek. Amennyiben a párt a dolgozók élcsapata, politikai vezetője akar lenni, a belpolitikai és a nemzetközi problémák megítélésében és megoldásúban nem tekinthet el az osztályszempontoktól. Hasonlóképpen múlhatatlanul szükséges, hogy* tevékenységében a nemzeti sajátosságok figyelembe vétele mellett érvényre jultassa a proletár internacionalizmus alapelveit', " hogy politikája a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal vaió szövetségen alapuljon. Sokan már cégen tisztában voltak vele, mások fokozatosan most ismerik fel, hogy ezeknek a lenini alapelveknek a betartásában sokkal adósak maradtunk, mégpedig nemcsak Január után, hanem sok tekintetben már jóval azelőtt is. A pokolba vivő út... ni, különösen hogy most már nem égetnek". Chíioupek elvtárs pedig kijelentette, hogy még nem kell ugyan pesszimizmusba esni, de szólni kell a mélységes válságról, a súlyos helyzetről. Egyetértettem a párt egészséges többségének véleményével. Sajnos, a következtetéseket nem a KB tagjai többségének véleményével összhangban vonták le, hanem néhány vezető személyiség szubjektív elképzelései alapján, s egyszersmind a jobboldali csoportok erős nyomásának hatása alatt. Ezt bizonyítja a párt akkor elfogadott akcióprogramjának színvonala is. • Nem sokkal ezután egyike lettél azoknak, akik a támadások kereszttüzébe kerül. tek. Mivel vétkeztél? A. INDRA: Személyi 'szempontból kár erről beszélni. Hiszen a párt létéről, nem pedig egyének sorsáról volt szó, habár ezrekre is ment a számuk. De ha már elhangzott a kérdés: 1968. április 19-én Ostraván a kerületi konferencián kezdődött az egész, ahol megengedtem magamnak, hogy kifejtsem elmarasztaló nézeteimet a tömegtájékoztató eszközökben működő sok elvtárs munkájával kapcsolatban. Az akkori légkörben ez olyan hallatlan vakmerőség volt, ami nem maradhatott büntetés nélkül! De inkább hagyjuk ezt a témát: hasonló „örömökben" akkor a kommunisták ezreinek volt részük, akiknek volt bátorságuk bármiképpen kifejezni, hogy „nem minden arany, ami fénvlik". • Sokszor mondták és leintik már, hogy januárt követően a Központi Bizottság politikája helyes volt, s a kedvező és egyértelműen szocialista fejlődést a társadalomban a szocialistaellenes erők, a pártban pedig a jobboldali opportunisták zavarták meg. Ebben a szellemben szögezi ezt le a novemberi plénum határozata is. A. INDRA: Éppen azon van a hangsúly, hogy a politikát nem csak a dokumentumok alapján (habár ezeket is bírálóan át kell vizsgálni), hanem mindenekelőtt a gyakorlati tevékenység, a tényleges eredmények alapján lehet megítélni. Egyes politikusok most azzal az állítással akarják felelősségüket csökkenteni, hogy őket csak a legjobb szándék vezérelte, bebet, hogy ez igaz, de a politikában mindez siralmasan kevés. Nem hiába mondják, hogy „a pokolba vivő út jó szándékkal van kikövezve". A politika nemcsak a határozatok kidolgozását foglalja magába, nem korlátozódhat csak mindenre kiterjedő beszámolókra, az irányvonal kialakítására. A politika elválaszthatatlan ré'sze ezek megvalósítása, vagyis az átgondolt propaganda és agitáció, úgyszintén a következetes szervező munka. Éppen a pöTHikai irányvonal megvalósításában sántítottunk mindkét lábunkra. A régebbi hibák és fogyatékosságok is közrejátszottak abban, hogy a párt a a szervezőből és politikai vezetőből úgyszólván egyetlen éjszaka alatt, engedelmet a kifejezésért, valamiféle felvilágosító intézménnyé változott, a szó negatív értelmében. Rövide.i mondva: a szavak eltértek a tettektől, a társadalom és a párt fejlődése sok esetben diametrálisan eltért a hivatalos dokumentumoktól. • Egyes gyukurlati példákra gondolsz? A. INDRA: Mindannyian ebben az országban éltünk, vala- ' mennyien tanúi voltunk a történteknek, habár az események alakulását nem egyforma szemszögből ítéltük meg. A konkrét példákból egész kötetet lehetne összeállítani. Semmiféle párt- vagy törvényhozó szerv nem tárgyalta meg például A. Novotnýnak állami funkciójából történő távozását, az elnököt mégis lemondásra kényszerítette az elsősorban a tömegtájékoztató eszközök által kiváltott erős nyomás. Nem magáról a tényről van szó, ezzel egyetértek. De hol volt ebben az esetben a párt befolyása, vezető szerepe? A KB elnöksége nem egy ülésen hozott határozatot pártfunkcionáriusok nyilvános gyalázásának megszüntetésére, éspedig nemcsak általánosan, hanem névre szólóan is. Július 3-án például megvitattuk Karel Hoffmaiin elvtársnak, a KB tagjának, volt kulturálisligyl miniszternek „esetét". Visszaemlékszem Dubček elvtárs akkori kijelenlésére: „Lelkileg tönkrelesz, hogy ez az emberek ellen indított hajsza az én vezetésem idején történik." Az akkori helyzetre helyesen mutatott rá Cerník elvtárs, amikor kijelentette, hogy a sajtó, rádfó és televízió nincs a kezünkben, ezzel a politikai realitással számolnunk kell; a politikai légkört az emberek szubjektív értékelése jellemzi". S talán a teljesség kedvéért idézzük még Bifak elvtársnak az említett ülésen kifejtett nézetét: „Mi olyan naiv elnökség vagyunk, amilyenre nincs példa a világon. Biztosíthatja-e az ilyen vezetés a társadalom rendezett fejlődéséi, amikor nem áll ki saját emberei melleit sem?" A határozatok hiábavalók voltak. az emberek elleni féktelen uszítás még inkább fokozódott. A sok tervezgetés mellett elmaradt a cselekvés • Az olvasónak talán olyan benyomása támad, hogy inkább az epizódjelenségekre fordítasz figyelmet, mintsem n kulcsfontosságú kérdéseknek ... A. INDRA: Az emberekről, a saját káderekről történő gondoskodást elsőrendű fontosságúnak tartom. Az akkori vezetés tehetetlenségét, a szavak és a tettek közötti eltérést azonban másképpen is bizonyíthatjuk. Vegyük például az áprilisi ülésen jóváhagyott akcióprogramot. Ez minden fogyatékossága mellett mégiscsak komoly kísérlet volt arra, hogy a párt és a társadalom figyelmét a döntő kérdések megoldására irányítsa. A rendezett, konstruktív eljárás azonban nem felelt meg a jobboldali erők céljainak. Az akcióprogram ezért a szó szoros értelmében eltűnt a színtérről', a sajtó, a rádió és a televízió szinte semmi figyelmet nem szentelt neki. Még szemmellűthatóbban erre a sorsra jutott a tavalyi májusi plénum határozata. Akkor már nemcsak ignorálásról, hanem nyilvánosan szervezett ellenszegülésről volt szó. A Központi Bizottság a jobboldal részéről fenyegető veszélyt jelentette ki döntőnek, ezzel szemben az egész publicisztika minden kaliberű fegyverből tüzet nyitott a „dogmatikusok", a „baloldaliak" és „konzervatívok" ellen. A Központi Bizottság határozatát nemcsak hogy nem vették figyelembe, hanem az a támadások céltáblájává vált. A Központi Bizottság és elnöksége tétlenül vette tudomásul a bírálatot, hogy „meghátrált a konzervatívok nyomása előtt", hogy „fékezi a demokratizálódási folyamatot", hogy „kádárizálásfa" kerül sor nálunk, hogy „a gomulka útra akarunk térni" és így tovább. • Ugyanez történi a KB elnökségének azzal a nyilatkozatával is, amelyet a ,,2000 szóval" kapcsolatban adtak ki. A. INDRA: Erről már sok szó esett. Az ügy komolyságát még jobban aláhúzza, hogy ezzei a gyászos emlékű dokumentummal kapcsolatban a kormány és az akkori Nemzetgyűlés is kifejezte álláspontját. A publicisták többsége mégsem vette figyelembe mindezt, illetve már csak a jobboldali körök utasításainak engedelmeskedett. így lehetne tovább sorolni a példákat, egyik határozatot a másik után. Josef Pavel nem hajtotta végre azt a határozatot, amely arra adolt utasílást, hogy a kémelhárítást szervezetileg válasszák el a Belügymlnisztérium tevékenységétől. Hatástalanok maradtak ngyes törvények, például a Nemzeti, Fronttal, a gyülekezési és szólásszabadsággal kapcsold

1 os (örvények előkészítéséről szóló határozatok, úgyszintén a KANnal, a K 231-gyel és a felújuló szociáldemokrata párttal szembeni eljárással kapcsolatos döntések. Határozatainkbun és a hivatalos beszédekben hányszor esküdtünk Ifúséget a Szovjetunió és más szocialista országoknál való szövetségi kapcsolatainknak! A szovjetellenes propaganda azonban szabad teret kapott, s a „szabad szó" kendőzött támogatásával ez a nyári hónapokban hisztériába csapott '.it, amelyet kiadósan éltettek az akkori elnökség egyes tagjai is. Röviden mondva: csak a szavakra korlátozódtunk, néha feleslegesen erős szavakra, azonban a „sok tervezgetés mellett elmaradt a cselekvés". Lapidúrisan kifejezve ez politikánk totális csődje volt. Hogyan ismerhették ki magukat az emberek ebben a helyzetben? Hogyan tájékozódhattak ilyen körülmények között a párttagok és az alsóbb púrtszervek? Nem csoda ba a bonyolult helyzetben úgy vélték, hogy mindez valószínűleg érdeke a Központi Bízottság elnökségének, s a hivatalos dokumentumok elleni állásfoglalások valójában az új vezetés támagatását jelentik. „Tulajdonképpen hova vezetnek minket?' • Véleményed szerint mivel lehet magyarázni e sajátos reakció okait? A. INDRA: A kritika elérni erejű kitörése a párton beliil és a társadalomban természetes reakciója volt az elmúlt időszakban elkövetett hibáinknak. Egyes bizonyítékok nyomán már feljogosítva érezzük ma- gunkat arra, hogy párton belüli jobboldali csoportok szervezett frakciós tevékenységéről beszéljünk. Ez mind igaz. De mindig újra vissza kell térnünk ahhoz a gondolathoz, vajoii a január utáni fejlődés negatív jelenségeinek közvetlen okát nem a KB elnökségének összetételében és az alapvető kérdésekben megnyilvánult szétforgácsoltságában, munkastílusában, valamint a céltudatos irányítás és a szervező munka teljes megbénulásában kell-e keresnünk. ' A vezetés feladata, hogy vezessen, vagyis az, hogy helyes döntéseket hozzon és biztosítsa ezeknek a végrehajtását a gyakorlatban. Nálunk azonban nem történt meg sem az egyik, sem a másik. Emlékszem, hogy. Jan Koláf elvtárs, a KB politikaiszervezési osztályának akkori vezetője 1968. augusztus 6-án jogosan ezeket mondotta: „Bi zalom nélkül nehéz nekünk do! gozni az apparátusban. Világ o san tudnunk kell, mit akartek tulajdonképpen tőlünk... sok szór feltesszük magunknak a kérdést, tulajdonképpen hova vezettek minket... Mindegyikőtök másként beszél . .." • fiz valóban jellemző volt az akkori helyzetre ... 1964