Új Szó, 1969. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)

1969-09-04 / 208. szám, csütörtök

DREZDÁTÓL BRATISLAVÁIG Beszélgetés Vasil Biľak elvtárssal, a CSKP KB elnökségi tagjával, a KB titkárával Az augusztus 21-re virradó sorsdöntő éjszaka története címú cikk (Tribúna 32. sz.), valamint az Oldfich Cerník elvtárssal folytatott beszélgetés (Tribúna 33 sz.) az 1968 januárja és augusztusa közötti időszak belpolitikai fejlődésének számos fontos körülményére mutatott rá. Az említett írások elősegítik a párt és a társadalom által felvetett kérdések mélyrehatóbb megvilágítását. Annak érdekében, hogy ez a kép a valóságot a lehető leghűségesebben tükrözze, a Tribúna, s vele együtt a Rudé právo, a Pravda és az Új Szó ismerteti olvasóival azt a beszélgetést, amelyet Vasil Biľak elvtárssal, a CSKP Központi Bizottsága elnökségi tagjával, a KB titkárával folytatott Oldrich Švestka és Zdenék Horení elvtárs. A beszélgetés túlnyomórészt a nemzetközi politika problémáival foglalkozik. • Bilak elvtárs, 1968 januárja és augusztusa között hazánk és a szocialista országok képviselői több, legmagasabb szintű értekezleten találkoztak. Valamennyi megbeszélésen Csehszlovákiával is foglalkoztak. Nézeted szerint mi volt a motívuma ennek az érdeklődésnek? Sokan azt gondolják, hogy ez például a „demokratizációs folyamat" volt . . . V. Bifak: Az az állítás, hogy szövetségeseink nem értettek egyet a hibák helyrehozásával, szerintem egyike volt annak a nagy csalásnak, amelyet egyesek a sajtó, a rádió és a televízió közreműködésével igyekeztek beszugerálni hazánk becsületes állampolgárainak tudatába. Egyrészt olyan színben tüntették fel a dolgokat, mintha a testvéri szocialista országok be akarnának avatkozni belügyeinkbe, másrészt pedig, mintha kifogásaik lennének a CSKP vezetésével 1968 januárjában megindult egészséges folyamat ellen. Ezeket a nézeteket vezetőink sem cáfolták meg határozottan. Minden szocialista országnak, még inkább a Szovjetuniónak őszinte érdeke, hogy szocialista szövetségesel a felvirágzás útján haladjanak, s mind gazdasági, mind politikai fejlődésük sikeres legyen. Annak ellenére, hogy a szocialista országok nemzeti és történelmi fejlődésük számos sajátosságában különböznek egymástól, kölcsönösen egybekapcsolják őket a nemzetközi érdekek, a közös eszmék és célok. Valamely ország sikere a többi ország sikere is, vagy fordítva, s közülük egyik sem lehet semleges, egyikük sem húzódhat félre, ha valamelyik szövetséges állam veszélybe kerül. Emlékezzünk csak vissza, hogy hazánk lakosai tétlenül nézték-e azt a helyzetet, ami 1956-ban déli szomszédainknál, a Magyar Népköztársaságban kialakult? Talán közömbös számunkra mindaz, ami például Koreában, Vietnamban, Indonéziában és másutt osztálytestvéreinkkel történt vagy történik? Végül is az internacionalizmus törvénye, ez a nagy szocialista család osztályelvtársaiassága, közös érdeke. Kommunista pártunk egész története során mindig ebből az alapelvből indult ki, az internacionalizmus soha nem volt • számára idegen. Ez a törvény, teljes mértékben érvényes a mai, osztályszempontból megosztott világban, ebből indultak ki szocialista szövetségeseink, mindenekelőtt a Szovjetunió akkor, amikor pártunk és szocialista államunk az ismert válságba került. Szövetségeseinknek, csakúgy mint nekünk, csak egy érdekük volt: az, hogy megtaláljuk a válságból kivezető közös utat. Ezt bizonyítja a közös értekezletek egész sora is, amelyekre tavaly — indokoltan — sor került. • Mely értekezleteken vettél személyesen részt? V. Bifak: Az SZLKP Központi Bizottságának titkáraként, 1968. áprilisától pedig a CSKP Központi Bizottságának elnökségi tagjaként úgyszólván minden fontos tárgyaláson részt vettem, amelyet a szocialista országok testvérpártjainak képviselőivel folytattunk: Drezdában, Moszkvában, Budapesten, Tiszacsernyőn, Bratislavában, majd ismét Moszkvában, ezenkívül több kétoldalú tanácskozáson, amelyre Prágában került sor. Drezda — komoly határkő • Álljunk meg először is Drezdánál. Akkoriban ekörül nagy lármát csaptak. Senki sem kételkedett ugyanis abban, hogy ott a csehszlovákiai helyzettel is foglalkoztak. Dubček elvtárs akkor a Csehszlovák Távirati Iroda tudósítójának kérdésére kijelentette, hogy a tárgyalások többi részvevője „teljes mértékben mellettünk áll", s azt kívánja, hogy „müvünket teljes sikerre vigyük". Többet tudsz ma mondani a drezdai tárgyalások valódi tartalmáról? V. Bifak: A drezdai tárgyalásokról akkor semmiféle pártszervet nem tájékoztattak objektívan. Visszatekintve, Drezda komoly határkőnek tűnik nekem. Bizonyára jól emlékeznek rá, hogy a drezdai találkozó egy nappal azután kezdődött, amikor A. Novotný lemondott az elnöki tisztségről. (Ez az esemény azonban önmagában nem volt összefüggésben a találkozó összehívásával.) A szövetségeseket már maga áz a tény is nyugtalanította, hogy Csehszlovákia Kommunista Pártja kezéből kicsúszik a dolgok intézése, amikor például megengedi a köztársasági elnök leváltását anélkül, hogy ilyen jelentős lépést előzőleg megtárgyalna á párt Központi Bizottsága. Ez a legenyhébben szólva is a káderpolitika legalapvetőbb elveinek a megsértését jelentette. Mindez természetesen semmiképpen nem jelenti azt, hogy hiba volt Antonín Novotný visszahívása. Ezt nem. Ellenkezőleg, az új köztársasági elnök megválasztása igen szerencsés dolog volt. A drezdai tárgyalás légkörét a teljes nyíltság és elvtársiasság jellemezte. • Legalább tömören jellemezhetnéd a tárgyalások részvevőinek érvelését? V. Bifak: Elég részletes jegyzeteket készítettem akkor. Elsősorban is mindjárt a bevezetőben hangoztatták, hogy minden kommunista pártnak jogában áll meghatározni saját irányvonalát, egyszersmind azonban, mint marxista—leninista pártnak, nem szabad elfelejtenie, hogy nem élünk egyedül ezen a bolygón, s közösek az eszméink és a céljaink. Végső soron ez nemcsak a kommunista pártra, hanem a hatalmat gyakorló bármely politikai pártra érvérfyes. A legsajátabb érdek követeli meg, hogy a közös fellépést a szövetséges országok összehangolják. A szocialista világ közös ellensége, az imperializmus, nem alszik, az egységünkön keletkezett minden rést kihasznál a behatolásra s a szocializmusnak, mint egésznek a meggyengítésére igyekszik kiaknázni minden hibánkat. Ez alól a Csehszlovák Szocialista Köztársaság sem kivétel. Dubček elvtárs és a többi delegáció vezetőjének fellépése után küldöttségünk további tagjai is felszólaltak: Lenárt, Cerník, Kolder elvtárs és én. Nagyon elvszerű állásfoglalással lépett fel Brezsnyev elvtárs. Beszédéből a gondoskodás, az őszinte segíteni akarás, a tanácsadás csendült ki. Hangoztatta, hogy semmi ellenvetésük nincs a pártunk és az államunk vezetésében történt változás ellen. Ellenkezőleg. A februári események 20. évfordulójának ünnepségein személyes részvételükkel akarták igazolni teljes támogatásukat a CSKP új vezetősége iránt. Heteken át nem reagáltak a marxizmustól idegen, kommunistaellenes beszédekre és a szovjetellenes megnyilvánulásokra, mert bíztak abban, hogy ezek csak átmeneti jelenségek; hittek ígéretünkben, hogy megjavítjuk a helyzetet. Nem tudták azonban megérteni, ugyanúgy mint a csehszlovákiai kommunisták nagy többsége, hogy úgymond a CSKP-ban és a CSSZSZK-ban csak most (1968 januárja után) kerül sor a demokratizálódásra, mintha eddig itt nem lett volna demokrácia. Ez ellentmond a valóságnak, a történelmi igazságnak. Nehezen értették meg a szavaink és a tetteink közötti különbséget, amikor egyrészt hangoztattuk, hogy meg akarjuk szilárdítani a párt vezető szerepét, másrészt pedig engedtük annak megsértését, amikor eltűrtük a CSKP KB elleni támadásokat, sőt az egész párt gyalázását, történetének, az emberek sokéves becsületes munkája eredményeinek a bemocskolását. A szovjet elvtársak nem tudták megérteni, miért engedik a hadsereg, a biztonsági szervek, a népi milícia, a külpolitika, a legközelebbi szövetségesek rágalmazását, másrészt pedig a burzsoá köztársaság, a masarykizmus dicsőítését és idealizálását. Figyelmeztettek, hogy mindez a párt, az állam széteséséhez vezet. Brezsnyev elvtárs akkor azt is mondta, hogy az élet tovább folytatódik, és felülvizsgálja a szavakat és a tetteket. Mindaz, ami Csehszlovákiában és a CSKP-ben elkezdődött abnormális, és ha a CSKP nem tesz idejekorán megfelelő intézkedéseket, akkor Csehszlovákia súlyos nehézségekbe sodródik. A szovjet elvtársak sok kérdést tettek fel nekünk. Megkérdezték például, miképpen lehetséges az, hogy a Központi Bizottság és a kormány tagjai is pártellenes, szocialistaellenes nézetekkel lépnek fel nemcsak Idehaza, hanem még a burzsoá sajtóban is. Felvilágosítást kértek, mi is akar lenni az az „új típusú szoeializmus". Megkérdezték, látjuk-e a CSKP ideológiai alapjai ellen irányuló támadásokat, látjuk-e azt, hogy pszeudoszocialista jelszavakkal a szocializmus lényege ellen törnek. Arra kértek bennünket, tanuljunk a kommunista mozgalom történetéből és abból, ami Magyarországon 1956-ban történt. Rámutattak, hogy a szocializmus ellenségei a leghangosabban kiabálnak a sza• badság után, de ezen a saját szabadságukat értik, ellenforradalmi ténykedésük számára kívánnak szabad teret, hogy büntetlenül felbomlaszthassák a köztársaságot. Figyelmeztettek minket, hogy az ellenforradalom nem kezdődik mindjárt gyilkolással, hanem demagógiával, a szabadságról hangoztatott álszocialista jelszavakkal, a párt-, az állami és a gazdasági apparátus szétbomlasztásával, az államhatalmi szervek, a hadsereg, a biztonsági szervek, a bíróságok és az ügyészségek meggyengítésével és szétzilálásával, zűrzavar keltésével, a bizonytalanság érzésének a kiváltásával, a fegyelem megbontásával, a becsületes emberek megfélemlítésével. A gyilkolás — az legutoljára marad. Az ellenforradalom hosszú időn keresztül készül fel a hatalomért folyó harcra. Véres és vértelen formákat választ, fondorlatos, s ha nem lépnek fel ellene, végül ó határozza meg a harc módszerét. Mindezek a jellemvonások Csehszlovákiában erősödnek. Brezsnyev elvtárs arra kért bennünket, ne engedjük meg a zűrzavar növekedését, idejekorán mozgósítsuk a pártot, a munkásosztályt. Gomulka elvtárs is kért, vegyük figyelembe a lengyel tapasztalatokat is, ugyanúgy, mint a magyar ellenforradalom tapasztalatait. Rámutatott, hogy az ellenforradalmi erők tevékenységüket rendszerint ártatlan diáktüntetésekkel, különféle tetszetős követelmények kitűzésével kezdik, amelyekkel könnyen félrevezethetik az embereket. Mindez azonban arra irányul, hogy meggyengítse és szétbomlássza az államapparátust, a párt vezető szerepét, szervezői és ideológiai tevékenységét, felforgassa az államot. Rendszerint ezután következik a tömeges határozatok elfogadásának az Időszaka, ami a „támogatás" leple alatt nem a párt irányvonalának a támogatására, hanem valójában a népköztársaság érdekei ellen irányul. Növekedni és erősödni kezdenek a nacionalista, a szovjetellenes és a kommunistaellenes hangulatok é» irányzatok, amelyek törvényszerűen az ellenforradalomba torkollanak. Figyelmeztetett, közös ellenségünk jól tudja, hogy a munkásosztály nem engedné meg a kommunista párt, a szocializmus, a Szovjetunióval való szövetségünk elleni nyílt támadást. Az ellenség ezért mindaddig nem lép a színre igazi szándékaival és szovjetellenes jelszavaival, amíg nem tudja félrevezetni a munkásosztályt. Hangoztatta, ne higgyük, hogy a reakció Csehszlovákiában jobb lenne, mint volt Magyarországon, Indonéziában, az USA-ban és másutt, ahol zűrzavart tudott kelteni, hogy terrorizálhassa, gyilkolhassa a kommunistákat. Gomulka elvtárs azt is kijelentette, hogy Csehszlovákiában a növekvő veszély annál nagyobb, mert a CSKP, illetve annak vezetősége ezt a tényt nem látja. Hasonlóképpen szólott Kádár elvtárs is. Különösen óvott minket az úgynevezett „népbarátoktól", akik minden bizonnyal nálunk is fellépnek, és demagógiával igyekeznek majd becsapni a munkásokat és a parasztokat. Bizonyára nálunk is kinő nek majd hamis álmunkásvezérek, akik mindenféle ígérgetéssel próbálják megszerezni a tömegek bizalmát. Szó szerint ezt mondta: „Vigyázzanak, nehogy kinőjön maguknak a csehszlovák Nagy Imre. Ugyanis ő szintén nem akart rosszat, de a dolgok logikája az ellenség táborába sodorta." Kádár elvtárs rámutatott azokra a tapasztalatokra, amelyeket Magyarország az ellenforradalom idején szerzett, amely oly sok szenvedést okozott és annyi ember életébe került. Arra kért, hogy vegyük figyelembe ezt a fájdalmas leckét. Ulbricht elvtárs igyekezett megtalálni számos fogyatékosságunk elméleti gyökereit, s rámutatott arra, hogyan hanyagoltuk el a tömegpolitikai és az elméleti nevelést. Figyelmeztetett, hogy ne tűzzünk ki olyan jelszavakat és programot, amely az adott időszakban megvalósíthatatlan, ne ugráljuk át az egyes fejlődési szakaszokat, mert ezzel elveszítjük biztonságérzetünket, és az emberek bizalmát is megrendítjük. Hangsúlyozta, hogy a CSKP meggyengülése Csehszlovákiában a szocializmus meggyengülését, a csehszlovák állam, szocialista szövetségeseivel való kapcsolatai, és végső soron a szocializmus meggyengülését jelenti. Hasonlóképpen nyugtalanságát fejezte ki a bolgár delegáció vezetője is. A beszélgetés folyamán többek között felhozták azt is, hogy a kormány egyik tagja, aki ugyanakkor tagja a CSKP Központi Bizottságának is, hogyan szervezhet a párt politikájával szembeszegülve különféle akciókat (mltingeket), amelyek éle lényegében a CSKP ellen irányul. Egyes felhozott tényekről egyáltalán nem volt tudomásunk. Elsősorban az önök legsajátabb érdeke ez • Az értekezlet fő gondolata tehát tulajdonképpen a csehszlovák destruktív fejlődés okozta aggodalom volt? V. Bifak: Igen. A késő éjszakai órákig tartó tárgyalásokat lényegében nem valamiféle „beavatkozásként", hanem a testvéri szocialista országok mélységes aggódásaként jellemezhetjük, amely abból eredt, vajon kellően tudatosítjuk-e, hogy országunkban növekednek a szocialistaellenes erők, hogy meggyengül a CSKP és ,a szocialista állam, és vajon megtesszük-e a szükséges intézkedéseket. Ezt az aggodalmat nem a múlt torzulásainak és hibáinak helyrehozása, a szocialista demokrácia fejlődése keltette, hanem mindenekelőtt az, hogy meggyengült nálunk a párt vezető szerepe, és növekedni kezdett a kommunistaellenes hullám. Az értekezletet lényegében két mondatba lehetne sűríteni, amit ott ki is mondtak: Megjegyzéseinket vegyék komolyan,elsősorban az önök legsajátabb érdeke ez, a szocializmus érdeke. Nem titkoljuk, hogy mint internacionalistákat, komolyan nyugtalanít bennünket országukban a helyzet alakulása. Amint tehát látható, a testvéri szocialista pártokat nem megelégedéssel, hanem ellenkezőleg: mélységes aggodalommal töltötte el a nálunk tapasztalható fejlődés, és komolyan figyelmeztettek azokra a növeikvő erőkre, amelyek — akár akarjuk, akár nem — ellenforradalmi jellegűek. Ez a figyelmeztetés idejében, 1968. március 23án hangzott el . . . • Bilak elvtárs, ezt a sürgető aggodalmat miért nem tükrözte az értekezletről kiadott közlemény? V. Bilak: Eredetileg gondoltak erre. Érdekesség kedvéért idézhetem az előkészített dokumentum egy részét: „A CSKP delegációja tájékoztatást nyújtott a CSKP KB januári plénuma határozatának a megvalósításáról, amely a CSKP XIII. kongresszusa irányvonalának érvényre juttatására, a szocialista demokrácia továbbfejlesztésére irányul. A tájékoztatással kapcsolatos eszmecsere folyamán a részvevők nyugtalanságukat fejezték ki a revizionista és a szocialistaellenes elemeknek az utóbbi időben tapasztalható aktivizálódása felett. Ezek ki akarják forgatni a CSKP KB legutóbbi plénuma határozatának gondolatait, hogy Csehszlovákiában aláássák a szocializmus politikai és gazdasági alapjait, a CSKP vezető szerepét, s meggyengítsék a Csehszlovák szocialista Köztársaság és a szocialista országok kapcsolatait. A testvéri szocialista pártok küldöttségei figyelmeztettek arra, hogy a Nyugat által támogatott szocialistaellenes erőknek ez a feléledése súlyos negatív következményekhez vezethet, ami ellen már most határozott lépéseket kell megtenniük. (A szerkesztőség kiemelése.) A tárgyalások résztvevői kifejezték azt a meggyőződésüket, hogy a munkásosztály, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság dolgozói gazdag tapasztalatokkal bíró kommunista pártjuk vezetésével határozottan szembeszegülnek az ellenséges erők cselszövéseivel, s a demokrácia és a szocializ^ mus útján biztosítják Csehszlovákia további fejlődését." Arra kértük szövetségeseinket, ne fog°

J'unk el és ne hozzunk nyilví-. , sságra ilyen közleményt. Kijelentett

íi

l: liogy lbtjuk a be^zet komolyságát és a n.aiunk megnyilvánuló negatív jelenségek veszélyességét, azoisban az. eltelt < igyon rövid (Folytatás az 5. oidalcm.) -IÄJ IX. 4. 4