Új Szó, 1969. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)

1969-09-24 / 225. szám, szerda

A párizsi ifjúság MÁR PÁRIZSI tartózkodásom' első napján megállapíthattam, hogy a francia ifjúság rajongója és igaz hivője a szerelemnek. Mindenütt, a Szajna partján, az utcán, a parkokban, egyszóval mindenütt, ahol támaszkodni lehet, ölelkező és csókolódzó fiatalokat látni. A legzavartalanabbul azonban a vonat vagy a metro padjain juttatják kifejezésre egymás Iránti szenvedélyes vonzalmukat. Annyira önfeledten és szomjasan keresik egymás ajkát, mintha egyedül volnának a világon. Az utasok pedig csendesen és tapintatosan a ro hanó tájat, vagy a metro állomásain a színes plakátokat nézik, elmerülten, mintha nem lennének ott, mert hiszen ök is voltak fiatalok. A párizsi fiatálokról még anynyit, hogy a fiúknak tavaly óta megnőtt a hajuk meg az oldalszakálluk. A lányokról viszont elárulhatom, hogy hosszabb miniszoknyában járnak, mint a pozsonyi lányok a Duna-parton. Pillanatképek A PÁRIZSI GYEREKEK na gyon szépek és ápoltak. Öröm ráfuk nézni és hallgatni intel-. ligens csacsogásukat. A szülők az államtól családi pótlékot kapnak, akárcsak nálunk. A pótlék három gyerek után ugrásszerűen még növekszik. A gyerekszaporulat azonban így sem éri el a kívánt szintet. AZ UTCÁK Párizs szívében amolyan vegyes, mondhatnám tarka képet nyújtanak. Egyes házak, paloták lemosva az évszázadok porától, kormától, szinte világítanak a tisztaságtól, mások meg szürkék, sőt a lemosott házak mellett úgy tűnik, hogy feketék maradtak. Az egymástól elütő színű házak, paloták vegyes benyomá sokat keltenek az idegenben. AZT HISZEM, itt, Párizsban vannak a világ legkisebb székei és a legkisebb utcára nyíló bisztrói. Mégis az a benyomásom, hogy sehol a világon nem lehet oly kényelmesen ülni, mint éppen ezeken az apró székeken, és sehol a világon nem lehet olyan meghitten elbeszélgetni és ugyanakkor nyíltan vitatkozni, mint e háromnégy lépésnyi kávézókban, amelyek a beszéd, vita hevében valahogy kitágulnak és belenőnek az utcák, terek forgalmába, a világ sokszínű, izgalmas tarkaságába. Napóleon Augusztus 15-én volt 200 esztendeje annak, hogy Napóleon AjacciÓban, Korzika szigetén megszületett. E jubileumi esztendő tiszteletére számos Napóleon-életrajz látott napvilágot, amely az egykori jrancia császár zsenialitását magasztalja, de ugyanakkor nem hallgatja el, hogy a világ egyik legkegyetlenebb, legbarbárabb diktátora volt. E kettősség tudatában lépek be az Invalides templomba, ahol 1840-ben a hamvait elhelyezték. A bejárat fölé Napóleon kívánságát vésték, amely így hangzik: „Kívánom, hogy hamvaim a forrón szeretett francia nép körében, a Szajna partján nyugodjanak." Kívánságát teljesítették, és ezt a kitüntetést bizonyára meg is érdemelte, hisz 1800 tavaszán létrejön a polgári törvénykezési rend alfája és ómegája, a Code Napoleon. Két évvel később pedig összpontosítja a közoktatást az Université de France-ban, amely a középiskolát eredményezi, a felsőbb iskola alapját és gerincét. Semmi kétség hát, hogy hasznos dolgokat is művelt és szerette Franciaországot. Ám ha szeretete igazi indítóokait nézzük, észrevesszük, hogy Napóleon lényegében mindig csak önmagát szerette. Egyik bizalmasának például ezeket mondta: „Csak egy szenvedélyem, egy szeretőm van, s ez Franciaország. Vele alszom, soha mellőlem nem tágított, vérét, kincsét rám pazarolja. Ha ötszázezer emberre van szükségem, megadja nekem." Soha diktátor nem vallott nyíltabban, mint Napóleon ... Ezért hamvainál arra gondoltam: jó és megnyugtató, hogy itt nyugszik holtan e súlyos márványlapok alatt. Jó és megnyugtató az is, hogy ilyen diktátor — leghívebb embereit is kímélet nélkül megszégyenítette és letiporta —, aki halhatatlannak, féktelenségében Istennek tartotta magát, alá volt vetve has- és gyomorgörcsöknek, alá volt vetve a halálnak, mint azok a közönséges halandók, akiket ő kegyetlen diktátori gőgfében a halálba küldött. Sorbonne Egy éve múlott annak, hogy itt jártam a Sorbonne' épületében, de akkor a diákok tartották megszállva. Körülötte és benn, a téglaalakú udvarban rengeteg diák vitázott az ideérkező kíváncsi felnőttekkel. Akkor is vasárnap délután volt. Emlékszem, az ablakok és a háztető tele volt vörös és fekete lobogókkal, felezve a diákok két táborát. Kint az utcán, a Sorbonne bejárata előtt széttépett könyvek lapjai hevertek. Egyes lapokat a pusztító tűz lángja már megpörkölt, és emlékszem, hirtelenében olyan benyomást keltettek, mint a gyászjelentések. Most azonban a Sorbonne egész más képet nyújt. Az épület és az udvar teljesen néptelen, Pasteur és Victor Hugó ülő szobra az ürességbe bámul, mintha azon csodálkoznék, hogy még mindig tart a szünidő, hogy a nyüzsgő diákok hada még mindig nem érkezett meg. Az udvar falai is csupaszok, nyoma sincs rajtuk a tavalyi nyomtatott és írott plakátoknak, amelyek embermagasságban borították a Sorbonne épületét. Akkor minden zúgott, morajlott itt, most a nagy, néptelen csendben úgy tűnik, mintha a tárgyak, a lépcsők, a kövek és maga a hatalmas épület falai is megnőttek volna. SZABÓ BÉLA ssšääl Az Eiffel-torony minden változatban megvásárolható az utcai árusoknál. (Szűcs Béla felvétele) Hűség az internacionalizmushoz Az ipolynyéki kommunisták munkája A CSKP KÖZPONTI BIZOTTSÁGA májusi plenáris ülésének határozatai és következtetései a nagykürtösi járás pártalapszervezeteiben is központi téma. A járási pártbizottságra egymás után futnak be az alapszervezetek állásfoglalásai, amelyekben a járás kommunistái teljes támogatásukról biztosítják a Központi Bizottságot a határozatok teljesítésében, és minden segítséget hajlandók biztosítani a jelenlegi pártpolitika zavartalan érvényesítése érdekében. Az alapszervezetek tevékenységét azonban nemcsak az állásfoglalások kidolgozása jellemzi. A tagság Ügy akarja érvényesíteni a központi pártvezetés konszolidációs intézkedéseit, hogy elsősorban az egyes alapszervezetek hatáskörében kiértékelik a CSKP KB múlt évi novemberi ülésétől eltelt időszakban végzett munkájukat, elsősorban az alapszervezetek eszmei egységének és akciók?pességének szempontjából, különös tekintettel a marxizmusleninizmus alapelveinek maradéktalan érvényesítésére. E célkitűzésükben a járási pártbizottság úgy kíván segíteni az alapszervezeteknek, hogy a jelentősebb alapszervezetek bizottságai által kidolgozott, a novemberi üléstől eltelt időszakot taglaló értékelést a járási pártbizottság elnökségén az alapszervezetek bizottságának jelenlétében elemzik. Ezzel azt a célt követik, hogy a kiértékelt alapszervezetek nemcsak a saját tevékenységükről kapnak hű tükörképet, hanem sok felhasználható útmutatást kapnak az elnökségtől az elkövetkező időszak feladataival kapcsolatban. A legutóbbi elnökségi ülésen a járás három jelentősebb alapszervezetének értékelése volt napirenden. Például az ipolynyéki alapszervezet munkája is. Ebben az alapszervezetben 54 kommunista dolgozik, és minden túlzás nélkül állítható, hogy a járás 118 pártalapszervezete közül ideológiai kiegyensúlyozottság, politikai józanság és akcióképesség szempontjából a múlt évben és jelenleg is a legjobb alapszervezetek közé tartozik. AZ ELMÚLT ÉV igen bonyolult és sokszor áttekinthetetlen politikai viszonyai között a tagság csaknem teljes egészében kitartott a proletár internacionalizmus eszméje mellett, mert amint az alapszervezet egyik tagja mondotta, „az internacionalizmushoz való hűség soha nem lehet kétség vagy vita tárgya ..." Ez az elv jellemezte az Ipolynyéki kommunisták munkáját az elmúlt húsz hónapban. Pedig az alapszervezet — amint az értékelés leszögezte — nem dolgozott a legkedvezőbb viszonyok között. Úgynevezett „kísérletező" alapszervezet volt, vagyis minden két hónapban tartottak tagsági gyűlést és havonként vezetőségi tanácskozást. A politikai helyzet meg a tagság meggyőződése is azt követeli, hogy a jövőben szakítsanak ezzel a gyakorlattal, mert ez az experlmentálás a tagságnak a mindennapi politikai élettől való elszakadását, a politikai aktivitás megtorpanását, a. pártkötelességek iránti fellazuló viszonyt eredményezte a tagság egy részénél, ami pillanatnyilag a gyűlések gyérebb látogatottságában mutatkozik meg. Az alapszervezet idei második félévi terve" már a havonkénti gyülésezéssel számol, ami teljes mértékben megfelel az alapszervezet jelenlegi célkitűzéseinek. Az alapszervezet vezetősége — nemcsak Nagypál Gyula elnök, hanem a teljes vezetőség is — jól tudja, hogy a jelenlegi politikai -viszonyok közepette sokat kell foglalkozni az emberekkel. S ezt csak személyes kapcsolatokkal lehet megoldani. Sok még a nem eléggé megvilágított s nem tiszta kérdés, a tagság pedig s rajtuk keresztül a község egész lakossága joggal várja a még tisztázatlan összefüggések feltárását, különösen a tavalyi eseményekkel kapcsolatban. Ebben az alapszervezetben az elmúlt évben is — még a vitás kérdésekben is — az igazi elvtársi viszony uralkodott. Az elmúlt hónapok eseményei — amint az értékelés leszögezi — egyes szervezési területeken egyenetlenségeket okoztak. így például a pártcsoportok munkájában. Az alapszervezet keretében három pártcsoport dolgozik — az EFSZ ben, a hnb kisüzemeiben és a Kilencéves alapiskolában. A közelmúltban megtartott bizottsági ülés már a legelső teendők közé sorolta mindhárom pártcsoport teljes aktivizálását, mint a sikeres munka egyik hatékony feltételét. Különösen a szövetkezet keretében dolgozó pártcsoporttól várnak eredményeket, mivel tagjai képviselve vannak jóformán valamennyi tömegszervezetben, s így szinte kínálkozik a pártonkívüliek kedvező irányban való politikai befolyásolásának lehetősége. TÚLZÁS LENNE azt állítani, hogy az elmúlt hónapok káosza nem hagyott nyomot egyes párttagok nézeteiben. Tisztában van ezzel a vezetőség is. E ténynek az ismeretében készültek fel az idei pártoktatási évre, amelytől sok kérdés megvilágítását várják. Ezen a téren is helyesnek lehet mondani a pártszervezetben megvalósított elemzést, amely nemcsak a való helyzetet tárta fel, hanem alkalmat nyújtott a konkrét feladatok teljesítésére is. AGÖCS VILMOS, a nagykürtösi járási pártbizottság titkára IVIit akartunk és mit akarunk? A Tribúna legutóbbi számában ezzel a címmel vezércikket közöl Oldtich Švestka főszerkesztő tollából. Švestka elvtárs cikkében néhány gondolatot fűz a közelmúlt eseményeihez, hangsúlyozva, hogy szubjektív nézetekről van szó, az objektív elemzést rövid időn belül a párt vezető szervei terjesztik pártunk és az egész közvélemény elé. Először arra a kérdésre keres választ, miért került sor januárra. Visszautasítja azt a dogmatikus állítást, hogy 1968 januárja egy hatálomra törő csoport akciója volt. Rámutat, hogy 1968 januárja más forrásokból — a párt és az egész társadalom többségének érdekeiből született. A kommunisták többsfige már a januári plénum előtt bírálta a párt tevékenységébsn és a társadalom irányítösában mutatkozó hiányosságokat. Ez a bírálat elsősorban a CSKP 1967 októberi plénumán nyilvánult meg. A januári plénum már megmutatta az utat a hiányosságok kiküszöböléséhez, ami nem jelentette azonban az addigi politikai irányvonal felülvizsgálását, sem pedig a múlt tagadását. A párt politikájúnak tartalmi irányzata teljes mértékben érvényben maradt, új vonás csupán a problémák megoldása módjának bírálata volt. Bírálat alá vetették az akkori politikai gyakorlatot. Rámutattak a pártvezetőség és a párttagság közti kapcsolat hiányosságaira, a párt vezető szerepe elmélyítésének és hatékonyabb érvényesítésének fontosságára, elmarasztalták a társadalom irányításában használt bürokratikus módszereket, melyek gazdasági pangáshoz vezettek. Január célja egyértelmű volt: kiküszöbölni a hiányosságokat és következetesen teljesíteni a párt politikáját, felújítani a párt politikája iránti bizalmat, továbbfejleszteni a párton belüli és társadalmi demokráciát, valamint arra ösztönözni a becsű letes kommunistákat és polgárokat, hogy xiinden erejükkel szocialista hazánk továbbfejlesztésén munkálkodjanak. Švestka elvtörs megállapítja, hogy a párt politikája és gyakorlata rövid időn belül ellentétbe került. Egyre inkább érvényesült a jobboldaliak befolyása. Egyes politikusok úgy érezték, itt az alkalom arra, hogy a helyzetet — természe" tesen a párt és az egész társadalom megkárosításával — saját hatalmi pozícióik megerősítésére használják kl. Fokozatosan eltávolodtak a párt, a munkásosztály és nemzeteink érdekeitől. Ez nagyon súlyos vád — írja Švestka elvtárs —, de sajnos bebizonyosodott. Példaként említi azt az esetet, amikor tavaly mőrciusban Siurkovský elvtárs megakadályozta, hogy a sajtó rövid jelentést közöljön arról, hogy az Antifasiszta Harcosok Szövetségének vezetősége Ludvík Svobodát javasolja elnökjelöltnek. A rövid jelentést Dubček elvtárs is jóváhagyta. Smrkovský „formális hiányosságokkal" indokolta közbeavatkozását. Ugyanaznap azonban a Szakszervezetek Központi Tanácsának ülésén a Práce szerkesztőségének egyik képviselője ellenezte L. Svoboda jelölését, és amellett kardoskodott, hogy csak j. Smrkovský jelölése jöhet számításba. Ma már tudjuk, milyen volt Smrkovský elvtárs és a Práce szerkesztőségének kapcsolata. A párt akkori vezetősége az ilyen és hasonló nyomásra, valamint a tömegtájékoztatóeszközök előtt meghátrált, állapítja meg Švestka elvtárs. A jobboldali erők megbontották a párt egységét és a hatalmi harcot a társadalomba is átvitték. Egyre nyilvánosabban hirdették revizionista programúkat, és félrevezettek sok becsületes kommunistát és polgárt. Megtámadták barátságunkat a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal, és sajnos ebben a pártvezetőség közvetett vag,y közvetlen támogatására találtak. Elérték, hogy nem vettünk részt a varsói tárgyaláson. A párt folytatta következetlen politikáját, az ígéreteket nem teljesítette. így az öt szocialista ország bizalmatlansága a pártvezetőséggel szemben növekedett, s ez végül is 1968. augusztus 21-hez vezetett. Švestka elvtárs a továbbiakban az augusztus utáni időszakkal foglalkozik. Újból harcot indítottunk a marxizmusleninizmusért, a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal való barátságért — írja, majd leszögezi, hogy a párt programja továbbra is a januári plénum gondolatainak továbbfejlesztése marad. Kiemeli a párt egészséges erőinek szerepét az augusztus utáni fejlődésben. A libeňl és a lucernái gyűlések méltó helyet kapnak pártunk történelmében — írja —, mivel ezek a polgári és a pőrtos becsületesség, a bátorság megnyilvánulásai voltak. Január eredményeit támogatva Švestka elvtárs elítéli a szektás megnyilvánulásokat és a „baloldal" által szított érzelmeket, melyek gyakran megtorlás jellegűek, sőt sokszor forradalmi jelszavakkal álcázva egyéni érdekeket védenek. A kommunista politika nem alapulhat érzelmeken, hanem csakis az ésszerűségen és igazságon, a marxizmus—leninizmuson — írja. A kommunistáknak az a céljuk, hogy jobb, szebb jövőbe vezes sék társadalmunkat. Ma azonban több pártfunkcionáriust és kommunistát felelősségre kel) vonnunk még akkor is, ha a jobboldali és szocialistaellenes erők ezzel kapcsolatban a fé lelem és a bizonytalanság lég körét akarják kialakítani. Švestka elvtárs befejezésül meggyőződését fejezi ki, hogy a párt és az állam vezetői leküzdve a nehézségeket, megteremtik a feltételeket a pártegység, valamint a párt és a nép egységének felújításához. 1969 IX. 24.