Új Szó, 1969. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)

1969-09-16 / 218. szám, kedd

GONDOLATOK A PUBROVNYIKI NYÁRI JÁTÉKOKRÓL Művészet és látványosság Dubrovnik a jugoszláv tengerpart egyik legszebb és legvonzóbb üdülőközpontja. Évente több tízezer hazai és külföldi látogat ide pihenni és szórakozni. S akik ellátogatnak a kéklő Adriai tengerpart gazdag hagyományokkal és mozgalmas jelennel büszkélkedő kikötővárosába, dicsérni fogják elhatározásukat. Különböző pihenést és — jó értelemben vett — szórakozási lehetőségek szinte kimeríthetetlen sokasága várja a vendégeket, melyek közül művészeti és látványosság! szempontból kiemelkedik a legrangosabb rendezvény, az idén immár huszadszor sorra került Dubrovniki Nyári Játékok. Dubrovnik az elmúlt évszázadokban a tengeri kereskedelem mellett a tudomány és művészet otthona volt, Európa-szerte többek között a színjátékírók és a népi komédiások fellegváraként tartották számon. Különösen a népi bohózatokat kedvelték az itteniek, melyeket a comedia deľ arte hagyományainak megfelelően sok ötlettel, rögtönzéssel tarkítva a főtéren vagy a piac területén adták elő. Erre a hagyományokra Épült fel a mostani nyári játékok koncepciója is: az esti műsor a szabadtéren,-— mint annak ideJén — a főtéren, piacon, várudvarokon kerülnek sorra, éspedig hagyományos színpad és díszlet nélkül. Az utóbbit legtöbb (esetben a művészettörténeti értékű épületek nagyban pótolják, hiszen egy-egy darab színhelyét úgy választják meg, hogy az ottani épület, mint háttér legalábbis összhangban legyen a mű cselekményével. Ezért a népi komédiák (Dundo Maroje, Szerelmesek és a többi) a piactéren, vagy az egyik hangulatos szűk, patinás utcában, az U Pilanán kerültek színre, a klasszikus tragédiák pedig a monumentális falakkal körülhatárolt várudvaron. A színhely minden esetben jól illett a darabhoz, sőt a Hamlet előadásán á kiválóan megválasztott színhely — a magasan fekvő Lovrjenac várfoka, amely alatt sejtelmes mörajlással a tenger csobog — más körülmények között elképzelhetetlen eszközökkel növelte a tragédia hatását. A rendezők a cselekmény és a háttér összhangja érdekében a közönség kényelmét sem kíméltek, mert például a másik Shakespeare-tragédia, a Julíus Cézár előadásán minden felvonást más-más várudvaron adtak elő, s így a szünetben a közönségnek az egyik nézőtérről a másikra kellett átmennie. A nyári játékek műsora évről évre színdarabokból és komolyzenei hangversenyekből tevődik össze. A külföldi társulatok közül a legnagyobb sikert a baseli Stadttheater aratta, amely G. Büchner: Woyzeck és Dürrenmatt, Strindbeirg Haláltáncának motívumaira írt darabjával szerepelt. Különösen az utóbbi előadás váltott ki nagy visszhangot, főleg azért, mert ez a produkció túllépte az eddigi megszokott kereteket és a kiválóan rendezett' előadás (ez is Dürrenmatt mesteri munkája j tele volt a szerzőre annyira jellemző tragikomikus, mulattató, de nagyon is elgondolkoztató elemekkel. Szellemes dialógusai és a szereplők filozófiája szó szoros értelemben izgatta, magával ragadta a közönséget. Kíváncsian vártam a zágrábi Nemzeti Színház vendégszereplését, amely az idén Shakespeare méltánytalanul mellőzött tragédiájával, a Július Cézarral mutatkozott be. Előadásuk néhány érdekes rendezői megolüást, s több jó művészi teljesítményt tartalmazott, de egészében véve a jó átlagon mozgott. Nekem személyesen a drámák közül a másik zágrábi társulat, a Drámai Színház előadása tetszett. Ez az együttes a horvát fővárosban élő, középnemzedékhez tartozó' I. Supek Eretnekek (Heretik) című drámáját mutatta be. A középkorban játszódó, de mondanivalóját ter kintve minden korra érvényes színmű előadása rendezői és színészi remekmű. Érdemes megjegyezni a darab címét, a rendező (Georgij Pare) és a főszereplő (Božidar Boban) nevét. A népi komédiák közül az Július Cézár (F. Suvagovic) és Mareus Antonius (V. Drahj Shakespeare tragédiájában. ismeretlen szerző alkotta Szerelmesek (Ljubovnici) aratta a legnagyobb sikert. Nem csoda, hiszen a cselekmény magva évszázadokkal ezelőtt szinte ugyanezen a helyen, ahol most előadták, valójában lejátszódhatott. A régi zamatos dubrovniki nyelven megírt darabban komikus helyzetek, karikírozott, de az elmúlt évszázadokban lényegében létező figurák s szellemes csattanók egész sora mulattatja a közönséget, alig-alig adva lehetőséget arra, hogy a kacagást néhány percre abbahagyja. Sajnos, mivel az előadások és a hangversenyek egy időben kezdődtek, a játékok zenei részéről kevés személyes benyomást szereztem. A műsorfüzetet lapozva megállapíthattam, hogy rendkívül rangos volt az idei részvevők névsora. Vendégszerepelt itt a „világ legfinomabb hangzású kamarazenekara" az I Musici di Roma, az amerikai The Glen Tetley balettegyüttes, a svájci francia zenekar és a belgrádi rádió filharmónikus zenekara, a palermói Massino Opera együttese és olyan neves karmesterek és szólisták, mint A. Charlet, P. Klecki, valamint G. Visnyevszkaja, M. Rosztopovics, H. Honegger és mások. Ezt a világhírű nevekkel teletűzdelt mezőnyt ismerve különösen jóleső öröm, hogy az egyik legnagyobb sikert a Cseh Filharmonikusok zenekara aratta V. Neumann vezényletével. Játékukat a dubrovniki közönségen kívül a televízió jóvoltából a jugoszláv nézők tízezrei is megcsodálhatták. A hangversenyek színvonaláról a világhírű lengyel származású svájci karmesterrel, Paul Kleckivel beszélgettem, aki szinte évente ott van Dubrovnikban. Elismerően szólt a zene! rész szíhvonaláról, de elég sokat bosszankodott a rossz akusztikai körülmények miatt, amely zavarólag hatott főleg a zenekarok teljesítményére. Sajnos ez a szabadtéri, s ráadásul utcai hangverseny egyik kellemetlen velejárója, melyet kiküszöbölni ilyen koncepció meh lett szinte lehetetlen. Az elmondottakból kitűnik, hogy a dubrovniki nyári játékok rendezvénysorozata egyedülálló az egész világon. Hasonló arculatú és ilyen műsorból álló játékról nincs tudomásunk. Amint a cím is elárulja, a művészet és a látványosság, s tegyük hozzá az üzleti szellem gyümölcsöző kapcsolata hozta létre és virágoztatja a játékokat. Az egyfajta stílus buktatója, hogy bármennyire is érdekes és sok kísérletező lehetőséget kínál, végső soron előbb vagv utóbb az egy helyben topogáshoz vezet. A sajátos arculatú, tehát stílusú dubrovniki játékok esetében is fennáll ez a veszély, mert a színhely megkötheti a rendezők kezét, és a hasonló tárgyú klasszikus dara* bok esetében könnyen vezethet az ismétlésekhez és ezen keresztül a megszokottsághoz és az unalmassághoz. Minden színházi rendezvény éltetője a kísérletezés, az állandó újra való törekvés. Ebből a szempontból az idén csak a Haláltánc és az Eretnek-előadásokat lehet dicsérni. Szóltunk már az üzleti szellemről is, amely egyik fontos láncszeme a játékoknak, hiszen a rendezvény időpontja a turistaszezonra esik. A rendezőknek e téren is körültekintően kell eljárni és minden esetben meg kell találni azt a mértéket, ameddig elmehetnek a közönség attraktív igényeinek kielégítésében, mert ennek túllépése a játékok művészi színvonalát csökkenti. Megoldatlan, fontos problémának tartom a színészi teljesítmények kérdését is. Ugyanis néhány szereplő a dubrovniki fellépést szemmel láthatóan afféle hasznos kikapcsolódásnak tekintette; s ez nem vált az előadások javára. Külföldi vendég szemével nézve a játékokat, azt a legfőbb tanulságot vonftim le, hogy ilyen formában utánozni a jugoszláv rendezőket nem lehet, viszont lehet és kell ta nulni abból, hogy miképp lehetséges a helyi hagyományoknak megfelelően a nyári színvonalas attraktív művészi rendezvénysorozatot szervezni. Ehhez hasonló, természetesen más-más arculatú játékok és fesztiválok Európa-szerte léteznek s nagyrészük művészeti és — ne szégyelljük kimondani — idegenforgalmi szempontból is értékes rendezvény. Ezt nálunk is tudatosítuni kellene, mert lehetőségekben, hagyományokban nem vagyunk szegényebbek a környező országoknál, úgy hiszem eredeti ötletekben sem. Jó lenne bizonyítani, hogy konkrét tettekben sem. SZILVÁSSY JÓZSEF „A MŰVÉSZETI SZABADGONDOLKODÓ" ANDREJ RUDAVSKÝ TARLATA A közelmúltban elhunyt kiváló angol művészettörténész, Herbert Read mondja: „A művészet minden fajtájának meg kell felelnie egy egyszerű követelménynek ahhoz, hogy egyáltalán művészig alkotásnak nevezhessük. Oly * tárgy kell legyen, mely elmélkedésre késztet." Rudavský rajzai és szobrai a Városi Képtár kiállításán meggondolkodtatnak, elmélkedésre ösztönöznek. A Lengyelországban született, 36 esztendős Rudavský a prágai Iparművészeli Főiskolán J. Wagner és J. Káván tanítványa volt. A „művészeti szabadgondolkodók" egyike, aki 1960 óta számon tartott egyénisége a szlovák szobrászatnak. Kezdetben, az anyag és forma szokványossága ellen tiltakozó, a nemábrázolás mellett állást^ foglaló „Konfrontáció" csoport tagja. De Rudavský nem mond le az emberről, s a természetről, mint témáról, így rövid idő múlva a Galanda-csoportba lép át. Műveit erős gondolatiság és az anyagalakítás bátorsága jellemzi. A szimbolikus erejű motívumokat formai másszerűséggel jeleníti meg, ami azonban nem meddő spekuláció. Rudavský törekvése, hogy az emberhez, a világhoz fűződő des árnyalatú fém virágszirom képezi. Az emberségből kivetkőzött Gyilkos zárt formájú fémfeje áttételes gondolatot tartalmaz, s napjainkkal összehangzó mechanikus törekvést is jelez. Az alkotás izgalmát éreztető felületkezelésű a Kor Bölcsösségének bronzrétegei elmúlt idők változó fázisaira utalnak. Közepükön az emberarc az évezredek tapasztalatait, a máért aggódást, s egyben bizalmat éreztet. Sajátosan formált a sokféle, különböző méretű vasból, acélból és bronzból való Kápolna. Régmúlt korok ószláv öltözetét viselő asszonyok méltóságteljes alakját példázzák. Tornyukban a kisharang hangja hol tiltakozik, hol halottat kísér utolsó útjára, hol meg a vasárnapot köszönd. Oj fejezetet nyit Rudavský alkotásában az 1964-es év. Ekkor ismerkedett meg a Felső Ružbachy-i travertinbányákkal, a hatalmas fehér kőtömbökkel. Ojat sugalmazó hatásukra alkotta az anyagot láttató nyerseségű, megkapóan egyszerű és erőt sugárzó Vasárnapi és Szférikus Köveket. A kőbánya közelében az anyag törvényeihez hűséges megmunkálású monumentális obeKszkszerű tömbök PILLANTAS A KERTBE (19BÍ)| érzelmeit, a természet hűvös és izzó szépségei s az abban élő embernek jó és rossz sorsa keltette mély élményeit egyszerű eszközökkel fejezze ki. Mint korunkban oly sokan, ő is kedvteléssel dolgozik mai civilizációnk jellegzetes anyagával, az engedékenyen hajlékony fémmel, amely kalapálható, olvasztható, vágni, hegeszteni, palinázni és csiszolni lehét. Így a szobrász minden elképzelése megvalósítható vele. Lázas alkotó korszaka 1963 táján kezdődik, amiről a tárlat több bron^plasztikája tanúskodik. A tömbszerűen formált, tömény, koncentrált kifejezésű Pilóta fej részben patinázott, részben fényezett bronzból való. Az érzékeny megoldású Fiatal asszony arcát négy húsos, zöls több Kápolna emelkedik, amelyeknek ősei Szlovákia északkeleti falvainak régi fatemplomai. Az Európa-szerte meghonosodott szobrászati szimpóziumok színhelye már néhány éve Ružbachy is, ahol nemzetközi jelentőségű szobrászművészek vesznek részt. Kudavský egyéni jellegű, s nem csupán a maga, de népei érzéseit is kifejező humanisztikus szellemű alkotásai már sok külföldi kiállításon szerepeltek. Lengyelországban, Essenben, a híres middlheimi szabadtéri múzeumban, Sao Pauloban, a párizsi Rodin Múzeumban és Nyugat-Berlinben egyaránt elismeréssel fogadták azokat. BARKÁNY JENÖNÉ A Szerelmesek egyik mulatságos jelenete. Háttérben a patinás dubrovniki utca, ahol a bohózat játszódik. (K. Tadič felvételei j Kulturális hírek • A LENGYEL TUDOMÁNYOS AKADÉMIA a Német Szövetségi Köztársaság Művészeti Akadémiájának ajándékozta Kari Hauptmannak, Gerhard Hauptman testvérének eddig lengyel tulajdonban levő hagyatékát. • EDITH PIAF életéből merítő musicalt visz színre tavaszsza! a New York-i Metropolitan Opera. Az előadás rendezői felkérték Théo Sarapót, az énekesnő volt férjét, hogy működjék közre a librettó elkészítésében, és maga játssza el a színpadon is a férj szerepét. A darabot a Metropolitan után a broadwayi Broadhurst Theater is bemutatja. • MOSZKVÁBAN felfedezték Nicolas Chamfort aforizmáinak egy eddig elveszettnek hitt kéziratát. A Maximák és anekdoták című kéziratot egy párizsi antikvárius adta el Oroszországba és mintegy háromnegyed százada nyoma veszett. A Lenin-könyvtárban őrzött kézirat és a megjelent Chamfortírások összehasonlítása 46 eddig ismeretlen aforizma felfedezéséhez vezetett. 1983. IX. 16.