Új Szó, 1969. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)

1969-09-14 / 37. szám, Vasárnapi Új Szó

A mi állatkertünk Mottó: Minden ember hasonlít valamilyen ál latra, leggyakrabban a kutyára, pelikánra, zsiráfra esa gilisztára... / Móricz Zsigmond j TRAGÉDIA ÖT FELVONÁSBAN 1. fefvonás: Sajt Z felvonás: Sajt és az egér 3. felvonás: Egér 4. felvonás: Egér és a macska 5. felvonás: Macska STRANDON Az egér és az elefánt fürödni mennek. Az egér, amint odaérnek a vízhez, rögtön úszkálni kezd. Az elefánt a part mellett járkál fel-alá. — Miért nem jősz utánam? — kérdi az egér. — Nem mehetek — mormogta az elefánt —, kicseréltük a fürdőruhánkat! CSACSKA BOCI SZESZÉLYES .MAMAJELÖLT Vn — Hót most szállítsak, vagy ismét visszavonja a megrendelést? Elég volt a faluból. Megyek a húsiparba..: Miért, hogyan ... Miért vau a gólyának hosszú lába? Azért, hogy a béka nehogy fenéken rúgjál Hogyan születik a buldog kutya? Egyszerűen. Közönséges kutyát arccal a falhoz állítunk és megrúgjuk. • Mi a különbség a csalogány és a veréb között? A veréb távúton tanult. Mi a macska? Tigris, önkritika után. * És az óriáshal% Veltupirozott szardínia. • Ha a zsiráf lába megfázik, a zsiráf náthás lesz? igen, de csak két hónap múlva. * Miért visít a kismalac? Szégyelli magát, mert nagy disznók voltak a szülei... r m ^Sz^^crkas monológok A töltőtoll: Miért kell engem mindig valamibe bemártani!? A padló: Miért taposnak?! Én nem nézek le senkit, s véleményt sem mondtam soha. A vetközörtö: Még hogy az emberek nem szeretik a kényszerű változásokat! A teória: Könyörgöm, a szerelemben ne maradjanak csak az. elméletnél, mert akkor elveszítem jó hírnevemet. A szomszéd: Azt mondják, a házastársak mindent tudnak egymásról. Én azonban még többet. A tapasztalt utazó: Liftre, villamosra soha ne várj, hisz olyan rövid az élet. Az idealista: Milyen szép lenne, ha szavaink mindig a gondolatainkat fejeznék ki. A hazug nő: Istenem, milyen ostobák a férfiak! Mindig azt hiszik el, amit mondok. TOMI VINCE ANYAKÖNYVVEZETÖNÉL Az ' egér és az elefánt az anyakönyvvezetőhöz mennek és kérik, hogy adja össze őket. — Ejnye, miért házasodtok össze? — kérdi csodálkozva az anyakönyvvezető. — Sajnos, muszáj összeházasodnunk — felelte szemlesíitve az egér. FELISMERÉS — Mi szeretnél lenni, gyermekem? — Emlős. Azt mondják, annak van jövője. PÁLYAVÁLASZTÁS PA'LYA VÄMSZ rvvsi TMÍtShDO — Ha mindenki tenyészmén akar lenni, kiből lesz igásló? (Fülöp György karikatúrái) A ló késő éjszaka hívott fel telefonon. — Itt egy ló beszél — nyerítette mélyen. — Hallom, hogy ön ló. Parancsoljon. — Szeretnék beszélni önnel. — Kérem. Jöjjön fel hozzám holnap egy feketére. Jó? — Feljövök. Nyugodtan aludtam el, azzal a jóleső tudattal, hogy társadalmunk határozottan fejlődik, lám, a lovak is műveltebbek, már telefonálni is tudnak. Másnap délután ott ült velem szemben a dolgozószobában, hosszan rám függesztette okos, nagy szemeit, de méla undorral tolta el magától a feketét. Bevallom, kissé zavarba jöttem, mert egy szem zabbal, egy szál szénával sem tudtam megkínálni. — Nem szeretném untatni — kezdte a lő halkan —, de úgy tudom, önt érdeklik a sors útjai, talán megírná az én esetemet. — Szívesen állok rendelkezésére, bár előrebocsátom, én inkább vidám történeteket szoktam írni. — Nem baj — mondta —-, nekem nincsenek igényeim. Nekem tetszik, ahogy ön ír. Igaz, hogy én ló vagyok. — Meséljen csak — bátorítottam. — Versenyló voltam hajdan. Állítom önnek, olyan fejedelmi tártásom, délceg járásom volt, hogy minden kanca első pillantásra belém gabajodott. Régi szép idők! Versenyt, verseny után nyertem, nagy pénzeket, dicsőséget szereztem az állami ménes munkaközösségének. Az igazgató és a főlovász folyton körülöttem szorgoskodott, de a többiek is szerettek, becéztek, dédelgettek, kockacukorral kedveskedtek, örültek, ha megsimogatták fényes szőrű faromat. Bevallom, büszke és öntelt voltam. Itt egy kicsit elhallgatott a 16, tekintete a messzeségbe révedt, aztán nagyot prüszkölve folytatta: — Háromszor nyertem meg a Grand Prix-t Párizsban, négyszer győztem az uptoni derbin, itthon is persze verhetetlen voltam. Aztán egy szép nap valami fájdalom nyilallott a hátsó bal lábamba. A legjobb orvosokat hozták az istállómba, de még az egyetemi tanárok is csak csóválták a fejüket. Nem versenyezhettem többé, de továbbra is tiszteltek és szerettek. Az igazgató és a főlovász mindennap meglátogatott, a cukoradagomat Is rendesen megkaptam, s egyszer, midőn a gyepen járattak, megindultan láttam, hogy az igazgató egy könnycseppet töröl kl a szeméből. Sajnáltam szegényt, sajnáltam magamat is, titkon azonban reméltem, hogy majdcsak rendbejövök, s megint vágtatni fogok a pályán. Nem így történt. Egy évig pihentettek, aztán beosztottak igáslónak. Újabb szünet következett. A ló lesütött szemmel gondolkozott. Gyorsan töltöttem, és felhajtottam négy pohárka konyakot. — Az igavonás egyáltalán nem volt teher számomra, ürültem, hogy újból "hasznára lehetek a világnak. A nagy versenyek, diadalok talmi fénye lassan a távolba tűnt. Az első ostorcsapások is csak a lelkemet fájdították, aztán megszoktam, tudván, hogy ez is velejárója új beosztásomnak. Sántaságom azonban egyre nehezítette járásomat. Végül is beosztottak egy kerekeskút hajtására, aztán onnan is kiszuperáltak. Időközben új igazgatót kaptunk, a régi főlovász is nyugdíjba ment, embert alig láttam magam körül, a kockacukor ízét mármár el is feledtem, s egy szép nap meghallottam, amikor az új igazgató megjegyezte: „Ezt a haszontalan vén dögöt eladjuk virslinek." Az óra mintha sebesebben kezdett volna ketyegni a kombinált szekrény tetején. A falon függő képek mintha nagyobbodni kezdtek volna. Kihasználtam a csöndet, és villámgyorsan felhörpintettem még két pohárka konyakot. A ló rezignáltán folytatta: — Lehet, hogy ez az élet rendje. Az emberiség mohó, s szereti a virslit, tudom. Engem azonban nyugtalanít ez a kíméletlen hálátlanság, s szeretném, ha ön megírná ezt az egészet okulásul a világ összes csikóinak. Mélyet szippantok a cigarettából, nagy füstfelhőket fújok a csillár felé, s arra gondolok, hogy bizony van elég baj a lovak világában. Közben a ló feláll, és hátsó bal lábára erősen bicegve elindul a kijárat! ajtó felé. Az előszobában hosszan megszorítom patáját, s meghívom, jöjjön fel hozzám máskor is. Most itt ülök a szobában egyedül, s azon bosszankodom, hogy ezek a lovak azt hiszik, minden vacakságot meg kell írni, pusztán, mert velük ez megtörtént. Azért se írom meg. BOGDÁNFI SÁNDOR